Helga Gray - I. fejezet - Az utcakölyök meséje

[Sablepaw]

*Nehéz eldönteni, mi volt valóság, és mi nem, már a látottak alapján. Az viszont, hogy egyelőre egy darabban vagy, halvány megkönnyebbüléssel tölt el, ahogy az is, hogy semmi patkányra emlékeztető dolog nincs a környéken - vagy legalább is nem látszik. A hálózsákod megvan, ahogy holmid többi része is, kivéve némi Mekiből szermányolt kaját, na meg szép nagy rágásnyomok találhatóak a cuccaidon helyenként, de lehetne rosszabb is - ha rajtad lennének.

A mostaninál megnyugtatóbb helyeken is öltöztél már át, de a retkes kantáros legalább nem húgyszagú és nem nedves, na meg az új bugyogó és a betétcsere is elkelt már. Kimászva a peronra, lehetőleg feltűnésmentesen aztán a levelet is el tudod olvasni - többnyire, miközben persze szemmel tartod a közelben ácsorgókat is. Egyik hangosabb kis társaság észre se vesz, a hangok és mozdulatok alapján izomból be lehetnek tépve. Egy másik gyülevészét felől pár baljós pillantás lövell feléd, de egy ideig csak nézegetnek.

Aztán az egyik, hátracsapott baseball-sapis fekagyerek megindul feléd, képén valami szemétkedős vigyorfélével. Előre aggódsz, vajon hogy veszik, ha netán közlöd, hogy bizony "tesó" vagy, mert fekete-fehéren leírták a... "patkányok". A csóka aztán megbotlik - kis híján összecsókolózik a flaszterral - fel is szisszen, lábára néz és odakap, majd igencsak bő, boxeralsója szegélyét is láttatni engedő farmerja szárából egy patkány rohan ki, hogy aztán fürgén eltűnjön valahol egy szemétkosár mögött. Otromba röhögés hallatszik a csávó haverjai felől, aki hol a rágcsáló hűlt helyét, hol a lábát nézi.

- Geci...! Geci! Ne röhögjetek fosarcok má, geci, hát ez a fasz még fertőzhet is, hééé! Megharapott! Kibaszott patkány! Hogy a faszba...???!

Változatos megjegyzésözönök áradnak felé kezdve onnan, hogy a seggébe dugva csempészte a jószágot mint a sitkós bökőt, odáig, hogy a kis fasza miatt tömte ki patkánnyal az alsóját. Mindenesetre a figyelem elterelődik rólad, és lassan megérkezik a metró.

A dél felé haladó, ami neked kell - te pedig surransz is fel rá.

A metrókocsiban sem éppen a legmegnyugtatóbb arcok utaznak ilyentájt dél felé, és bár üres ülés akad, azért vannak elegen ahhoz most, hogy ne balhézzanak. Rövidesen újra meghallod az idegesítő, zsibbasztó gépies zúgást, amit a földalatti kolónia már-már feledtetett, és néha mintha az a monoton madárdal is visszatérne. Pár utas furcsa, idegenszerű, valahogy... szokatlan tekintettel méreget, és még ezen túl is kísért valami borzalmas érzés - hogy figyelnek. Valakik, vagy valamik, akiket, vagy amiket nem látsz...

A szerelvény néhány állomással később már a felszínen halad, látni engedve a Belvárostól egyre távolibb városképet; az éjszaka ege sárgásan dereng a szmogtól. A gépies zúgás-búgás egyre halkul - a madárdal egyre erősödik, ahogy valami megfoghatatlan félelem is vele együtt. A Garfield állomás környékétől aztán már gyönyörködhetsz Englewood igencsak lerohadt épületeiben, a következő állomás a 63-mas - azaz a tiéd.

A peront elhagyva és az aluljárón a sztráda-csomóponttól az instrukcióknak megfelelően északkelet felé tartva a környék minden, csak nem családias. Kísértetiesen elhagyatott terepnek tűnik az, amerre igyekezned kéne. Megpillantod a Donkin Donuts büfét, vele szemben egy bazinagy használtautó-lerakatot - itt a buszmegálló.
Vagy - ahogy a levél is említette - megpróbálhatsz gyalog ügetni, bár úgy kétségkívül hosszabb lesz a séta. Mind a madárének, mind az az érzés, hogy figyelnek - sőt, inkább, hogy üldöznek - egyre erősebben lüktet a fejedben...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Hiába a bennem dübörgő életösztön, a jelen helyzetben semmire sem megyek vele. Egyszerűen kicsúszott a kezemből az irányítás, és most más kezétől fogok megdögleni. A metró közeledik, s a szemem is behunyom, várva az elkerülhetetlent. Aztán meglódulok, s csak alig fogom fel, hogy befele rántanak. A fájdalom elér, és magába fogad a jótékony semmi. *

*Vacogósan térek magamhoz, s felnyögök amint visszatér a fájdalom. Riadtan és hirtelen ülök fel, a sötétség megrettent ami körülvesz. Ám nincsenek sötéten vöröslő szemek, és patkányrémek. Csak a nyirkos dohos földalatti akna, és a távolról világító állomás. Megnyugodva sóhajtok fel. *
<Álom volt, biztos csak álom volt!>
*Biztatnám és nyugtatnám magam, de lassan leesik hogy a nadrágomba bizony bevizeltem, és a halántékomon csúnya fájdalmas duzzanat foglal helyet. Aztán meglátom a cuccom és rajta az újságlapot. Letépem a biztostűről, és próbálom kivenni mi van ráfirkálva. A sötét viszont nem alkalmas a dologra. *
<Odébb kell mennem. De így?! Basszus a tiszta ruhám! >
*Kinyitom a hátim és kiszedem belőle az Allisontól szervált tiszta alsók egyikét, és a mocskos kantárost. *
<Legalább száraz>
*Levedlek, és felveszem az előkapart cuccokat. S ha már úgyis szellőztetem a fenekem, elvégzem a kisdolgom is ha kell, és persze a pirosbetűs dolog miatti betétből is egy tisztát használok fel. Majd a mocskokat egy nylon szatyorba gyűrve visszatömöm a hátiba. *
<Ha lesz pénz majd egy mosodában kimosom. Legközelebb pelenkába fekszem le aludni, ha ilyen helyre tévedek.>
*A kockás plédet sem hagyom ott, és remélem a hálózsákom is megvan…
Elindulok aztán kifelé ügyelve hogy metró ne üssön el. Az utasfelhozatalt meglátva mélyen a fejemre húzom a kapucnit, és remélem a fekáknak eszébe nem jut most szarozni velem. Végül behúzódok egy oszlop mellé és szemügyre veszem a levélfélét. *

*Az írást alig bírom értelmezni a furcsa nyelvezet és a rengeteg helyesírás miatt, de egészen fellelkesülök tőle. *
<Mi a fenét keres a családom az Englewood környékén? Hiszen az egy feka környék! Basszus. Nem lehetek félvér. Ilyen kinézettel?! Persze láttam már szőke négert, de azok mind festettek voltak. És egyáltalán mi az a csontrágók? NANE!! Nem bandatagok az őseim ügye?!>
*Odapillogok a feketék felé. *
<Szép kis kilátások. Lehet hogy tesó vagyok, úgyhogy jobb is ha nem piszkáltok!>
*Mégegyszer elolvasom a levelet, majd összehajtva a mellzsebbe vágom. *
<Tehát első akkor a piros hatvanhárom.>
*A megfelelő irányú peronhoz lépdelek szemmel tartva a feketéket, és ha jön a metró felszállok rá. *
<Ma éjjel már a mamámmal alszom>
*S lelkesültségem egy cseppet sem hagy alább. *
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Könyörgő hangod útját könnyek áradata követi, míg odabenn valami dörömböl benned őrjítően, valami, ami több a halálfélelemnél - valami, ami követeli, hogy életben maradj.
Ernyedten lógsz pár pillanatig, a vonat közeledik. Aztán a hatalmas patkánymancs beránt a járatba, és hallod, ahogy elsüvít a szerelvény csikorogva, tán alig pár centire a hátad mögött. Majd mintha csattanást hallanál, valami zsibbasztó fájdalom...

És a többi csak feketeség.

...

Mire magadhoz térsz, az első dolog, amit érzel, hogy fázol, reszketsz, hogy a halántékod igencsak sajog, a gatyádban a kihűlt nafta kényelmetlenül nyirkos, és hogy meglehetősen félhomályos, bár inkább sötét helyen lehetsz. Lassan realizálódik, hogy valami hideg és dohos, földalatti helyen heversz; egy szerelőalagút lehet - távolabbról egy állomás fényeit veszed ki.
Idegen, kissé bűzös, kockás pléd van rád terítve, melletted a holmid hever. A zsákodra biztosítótűvel szegezve egy mocskos, régi, kifakult újságpapír, rajta borzalmas helyesírással valami levélféle. Ha kimászol a fény felé, akkor hamar rájössz, hogy a megszokott Monroe állomáson vagy; jelenleg hálásan kevés, cserébe zömmel fekete és kissé nyugtalanító az utasforgalom, bár a "nyugtalanító" elég relatív fogalom az átéltek tükrében - már ha nem csupán álmodtad.

A kusza útvonal-leírás elég terjedelmesnek mondható, mind a buszos, mind a gyalogos megközelítését tartalmazza valami eldugott helynek, mindezt a korántsem bizalomgerjesztő Englewood környéken. Eleinte még találhatóak a leírásban utcanevek vagy - már bezárt vagy még üzemelő - boltok, büfék nevei, de később már csak graffitik szerepelnek a katasztrofálisan összehányt instrukció tájékozódási pontjaiként megadva. Egy kinézetre elhagyatott épületbe irányít a levélke, olyasmi megjegyzésekkel, hogy a nagyobb szeméthalmokon mássz keresztül, mert a "tiszta" ösvények csapdázva vannak. Végül valamiféle sajátos "búcsú", majd az üzenet véget ér.

Az állomás kijelzői szerint éjfél múlt két perccel.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*A rémfilm tovább pereg, ám a legfőbb baj, hogy úgy tűnik én alakítom tényleg a főszereplőt és ennek egy cseppet sem örülök. A feketeségből kiváló valamicsoda elsodor, sőt a nyakamnál fogva vonszol, cipel magával. Kapálózva sikítok fel élesen, ám röviden ahogy a marok a nyakamra szorul. Az agyamba sugárzott képek, és a rettegés – sajnos nem páraként – csapódik ki, illetve folyik ki belőlem. Levegőt is alig kapok, s a közeledő szerelvény, na meg a nekem szegezett kard nem hagy kétséget afelől hogy csúfos végem lesz. Két kezem remegő, és hideg verítéktől csúszósan fog rá a patkányrém engem fogó csuklójára, s nem menekülni, kapaszkodni vágyom belé. Hangom akadozottan, és rémült nyüszítésként talál utat ajkaimon kifelé*
- Kérlek …. ne… ne bánts.. – s tekintetem rémült, és egyben könyörgő is.
- Kér –lekk…. –* könnyeim visszatarthatatlanok, hangom elcsuklik, s két kezem lassan lecsúszik kínzóm kezéről. Reményvesztetten lógok a kezében, s várom hogy bevégeztessen…*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*A szagodról beszél. Hadar. Nem ad egyenes választ. Felkapott zsákod igencsak feldúltnak tűnik, akárcsak te vagy odabenn. Dühöd elvakítja félelemérzetedet is, mikor a lányra förmedsz. Az árnyéktömegre mutatsz, s az felzúdul újra. Szemedbe fenyegetés ül, mikor egyenes választ követelsz. Ujjalerág szemében szinte mintha tükörbe néznél, ideges, frusztrált haragot pillantasz meg, keze ökölbe szorul, vicsorog. A "beépített" patkány a fején halk, de éles, vijjogó hangokat ad ki, majd látod, hogy a lány szája szólásra nyílna, de valami - a kardos alak tán - oldalra taszítja és előrenyomul.

Valami megragad és sodor magával, olyan iszonyatos sebességgel, hogy érzéseid szerint ilyesmi lehet sugárhajtású repülővel száguldani, a gyomrod teljesen felkavarodik. És mire képes vagy felfogni a környezeted - alig pár másodperc telhetett el - már a járat túlsó felén csüngsz magatehetetlenül egy ormótlan nagy, több, mint két méteres és terebélyes patkányszerű szörny markában. Torkodnál fogva felemelve tart - bár levegőt még épphogy, de kapsz - és egyenesen a metróalagútba lógat; másik mancsában ugyanaz a bizonyos, a jelek szerint méretváltoztató kard, amivel már sikerült a kelleténél közelebbi ismeretséget kötnöd - természetesen újra rádszegeződik, ezúttal egyenesen a szívednek. A vicsor, amit produkál a kreatúra, olyan rémisztő, hogy az egyszerű "kapucnis" vicsorát visszasírnád épp.
Mögötte látsz egy másik, földön kuporgó, a kardosnál kisebb és véznább, de így is tekintélyes méretű rémséget, a halványan bevilágító alagút-fényekben még az ismerős, csak épp a megnövekedett mérethez igazodott "kémkedek utánad" pólót is ki tudod venni. Csaknem a kuporgó, Ujjalerág-ruháit viselő dolog háta tetején, őt szinte agyonpasszírozva mered feléd egy harmadik iszonyat, igencsak impresszív és fenyegető felszerelése közt az egyszerű, vállon ücsörgő laborpatkányon látott bizarr és valahogy primitív technológiai "vívmányok".

Hallod a távolban a morajlást - egy újabb szerelvény közeledik rövidesen, és ha ideér... tudod, hogy mire számíthatsz. Még a vérzésnél is kellemetlenebb és jóval bőségesebb nedvességet érzel a bugyidban és a gatyád kényesebb részein...

Majd az a szörnyszülött, ami furcsamód a lány ruháit viseli, förtelmesen kerregő-sípoló, de valamennyire kivehető szavakon visít feléd...*

- MONDTAM, hogy NEM AGYELBORUL!
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*A lány nagy családot emleget. *
<Testvéreim is lehetnek! Akkor engem miért basztak zaciba?>
*S egyre értetlenebb vagyok a hír hallatán, és a türelmem is fogyni kezd.*
…
*Rámeredek*
- A szagom?! – kérdezek vissza hörrenőn Szavai mik továbbra is pergősek persze újra csak hárítják azt hogy közelebb jussak a dolgok megértéséhez.
<Ez direkt szívat engem az biztos! Mint ahogy az is hogy ez a csaj is csakis valami mesterségesen génkezelt egyed lehet. Méghogy szag?!>
…
]*S folytatja és nyugtatgatni próbál, s csak a bensőmben érzem ez is olaj a tűzre. Felkapom a cuccom, oda se figyelve hogy agyon van rágva. Sokkal másabb dolog foglal le, még a félelmemet is elnyomva bennem.*
- Így hogy a francba nyugodjak le?!
*Mutatok a kavargó és nagy tömegű zajos árnyék felé és a hátamra veszem a táskát, és a lány elé állok.*
- Ki vele hol a családom?!
*Nézek a szemébe nem kicsit fenyegetőn is, ahogy a hangom is ezt sugallja felé s érzem ha megint csak kertelni fog, annak igen rossz vége lesz…*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Az egész abszurd, talán hallucinációkkal, talán még rosszabb dolgokkal és akaratlan kirobbanásaiddal teli napod úgy érzed a tetőfokára jutott. Könyörgő szavaid ellenére megjelenik az a bizonyos lány és a patkány, ami némi megkönnyebbülés, tekintve, hogy a távolabbi árnyalakból valami szörnyűre számítottál. Mikor szarkasztikusan megismétled a barátok szót, Ujjalerág vállat von... és a zúgás és visongás újra kaotikusabbá lesz.

A család említése viszont egy pillanatnyi, mégha helyzethez nem is illő reménysugarat vetne fel benned, a lány pedig bólogat.*

- Aha. Jó naaagy családod van, majd megtudod, most ez így baromi hülyén venné ki magát ha bővebben pont én... na mindegy, sürget az idő.

*Csekkolod a gatyádat... nem áztál át. Fogalmad sincs honnan tud a lány a te piros betűs napjaidról és miért hozza a 'köz' tudomására, hogy még jobban megalázzon. Dühödten fojtod belé a szót, egy pillanatra még a vészhelyzet sem érdekel, tényleg szinte morogsz, a cuccod követeled... a zúgolódás felerősödik újra, a kardos alak - valami hatalmas... dolog - idegtépő, egyszerre kerregő, morgó és sivító hangot ad ki magából, a csajszi képéről pedig eltűnik a mosolyféleség, a száját elhúzza kissé, szemeit forgatja... aztán idegesen cikázó tekintete megállapodik rajtad.*

- A szagod.

*Közli lehangoltabban, ezúttal egy kis szünetet is tart, miközben úgy tűnik, mintha a ricsaj felé is fülelne.*

- Mindenki érzi a szagodon, ez természetes, nem kell kiplakátolni, most mi van, mi ezen olyan gáz? Pont nektek?! Majd megérted, de jó, jó, JÓ, basztatnak itten engem is, figyeljél, nem a mi dolgunk neked elmagyarázni hogy mi a szitu, és UJJALERÁG, nem rágógép, nem vagyok semmiféle GÉP!

*Dühöd idegesíti őt láthatóan, kissé mintha rángatózna is és továbbra is úgy hadar, hogy szájmenésesebb rappereket is lealázhatna vele. A kísérleti forma patkány a feje tetejére mászik, halk cicergő hangokat hallasz felőle - és továbbra is téged vizslat gombszemeivel.*

- De fogd má' vissza magadat, baszod, MONDTAM, hogy NYUGI! Légyszilégyszi, ha hergeled a haverokat itten akkor hogy a frászba segítsek? Ha úgy érzed el akar borulni az agyad akkor nyomás innen bazigyorsan EL! Vagy megvárod NYUGIBAN, hogy elmondjuk, hogy jutsz a családodhoz! Te döntesz!!!

*Valahonnan hátulról, a sötétből zúg a fejed mellé a csomagod, hatalmas csattanással landolva melletted... eléggé meg van rágva helyenként.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Ez az egész kezd valami nagyon rossz horrorfilmre emlékeztetni, s én is úgy érzem magam mint ezen film főszereplője, bár sajnos nem érzem hogy ez egy csapóval és egy „Felvééétel véééége! Jók voltatok lányok!” felkiáltással véget érhetne. S persze a helyzet fokozódik is, bár semmit nem csináltam ami ezt indokolná.
<Legyen már vége ennek, és húzhassak el innen végre!> Bár fohászom úgy tűnik senki nem hallgatja meg, és a „rendező” is fokozza a feelinget”. <Ujjalerág? Édes istenem!> Akaratlan is ökölbe szorítom a kezeim, és úgy érzem szerencsétlen helyzetem és félelmem fokozhatatlan. A hegyesfogú szavai tán el sem jutnak tudatomhoz a továbbiakban, figyelmem a hatalmas valami ragadja el, ami egyre közelebb jön hozzám.
- Ne, kérlek neee!!! – s a földön gunnyadva másznék odébb, távolabb.. el… <Nyeljen el a föld végre!> aztán tágra kerekített tekintettel és köpni nyelni nem tudva meredek a megjelenő lányra. <Jó kis bűvésztrükk!> és ahogy mellém ül bizalmatlanul pillogok rá, és a mosolyának sem hiszek*

*Hadaró szövege cseppet sem nyugtat meg, és érteni sem igen értem – vagyis igen, - de attól még kínai. <Óvintézkedés, karddal a barátoktól. Hát persze. Mint a nemharapós kutyára a buszon is szájkosár mi?! Nem etetsz meg újjacsócsál!> és kicsit odább is húzódok, még mindig szipogva, a fura patkány miatt is. <Ez biztos valami genetizált sugarazott izé> és a hideg is kiráz. A felharsanó kiáltástól összerándulva rémülök meg és kapom újra a fejemhez a karom.*
- Ühüm, barátok. – csúszik ki ajkamon, de szinte alig hallhatóan.
A lány persze folytatja, s megvillant előttem egy számomra fontos dolgot. Összevont szemöldökkel lassan és megfontoltan moccanva ülnék fel.
- Az igazi családomhoz? – kérdezem a lánytól, de tekintetem riadtan csapong az árnyékban rejtőző tömeg felé.
Aztán fennhangon közli rólam azt amivel teljesen a földbe döngöl. Arcom egyből elvörösödik, és ülve nézek az ölemre. <Átáztam basszus?!> s próbálom kivenni így van-e és persze igyekszem úgy helyezkedni hogy ez ne látszódjon már.
Döbbenten nézek fel aztán rá újra.
- Honnan a fenéből tudod ezt?! – kérdem dühösen és suttogva – Ezzel az erővel ki is plakátolhatnád rágógép vagy hogy hívnak. – s kezd nagyon elegem lenni mindenből mára. Lassan a félelmem felett úrrá lesz a dühöm úgy érzem.
- Adjátok vissza a cuccom és itt sem vagyok! – morranok szinte a lányra*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*A megfoghatatlan rettegés úrrá lesz rajtad, nincs kiút, nincs menekvés, mégis valami mintha mélyen ott belül zakatolna benned, valami idegenszerű ösztön, de akármi is az, nyüszítésed, ami lassan sírásba kezd átcsapni, elnyomja. Az alak hagyja, hogy magzati pózba vesd magad, bár a durva fegyver hegye továbbra is követi nyakad, ám továbbra sem sérti fel - a jelek szerint a bestiális kard kezeléséhez jobban ért, mint a legalább óvódás-szintet megütő kommunikációhoz, ám valóban úgy érzed, ha még egyszer közel hajol, már bizonyosan el fog ereszteni a hólyagod is, még inkább borzalmas helyzetbe keverve... vagy valami még sokkal iszonyatosabb történik. Nyüszítésedre, mamiért sírásodra a sivítások is felerősödnek, majd miután kinyögöd utolsó szavaid, röpke csend telepszik az árnyakban lappangókra s egyúttal rád is. A kapucnis figura nem felel, csak tekintetét érzed magadon.

Majd egyetlen, hosszas, sivító hang valahonnan távolabbról. Aztán rengeteg; csettegésekkel, kerregésekkel és egyéb hangokkal, melyekbe belekeveredik a kapucnis hangja is.*

- VÉSZ?! VÉSZ!

*Hangja ha lehet, még ingerültebbé válik...*

- ÉRT! Kutya! Menel el! ELINNEN! Odaoda, Kutyatanya! HÉÉÉ miért én kell beszél?!!! Beszél már Homid! UJJALERÁG!

*Ez az utolsó nagyon nem hangzik jól...*

- ... UJJALERÁG, változ embernek! BESZÉL KUTYAKÖLÖK!

Valahol hátul a sötétben egy szempár felparázslik és valami hatalmas, kivehetetlen forma közeledik feléd... hogy aztán a következő pillanatban egy lány másszon ki az árnyak takarásából. Kissé szutykos és girhes, de a maga módján egész „stílusos”. Láthatóan hiánytalanul megvannak az ujjai így a „becenév” valaki más ujjaira utalhat... Koszfehér, filctollal telefirkált gatyát visel és hasonlómód kidíszített tornacsukát, és még fekete pólója feliratát („kémkedek utánad”) is ki tudod venni, ahogy a vállán ücsörgő, mereven téged bámuló, igencsak furcsán „felszerelt” patkányt is. A szokásos, egyszínű csatornapatkányoktól eltérő foltos mintázat alapján inkább valami tenyésztett dögnek tűnik, de a fura bigyó ami vagy rá, vagy egyenesen belé van „építve” sokkal bizarrabbnak tűnik.
A lány lekuporodik melléd és rád villant egy kissé ideges mosolyfélét, megvakarja rövid, tépettre vágott haját, majd megszólal, igencsak hadarva, szinte egy szuszra döntve rád mondandóját, de legalább értelmesen.

- Nyuginyugi, ne félj, én vagyok Ujjalerág, tudom, hogy gecire nem értesz most semmit, és nem csak a cimbora öööizé, akcentje miatt, de a lényeg, hogy senki nem akar bántani, tökre nem lesz semmi gond, ez itten mind csak óvintézkedés, mert kicsit veszélyes lehetsz, ha elborul az agyad, és akkor itten mindenkié nagyon elborul, de nem lesz vész, barátok vagyunk, nyugodj meg, okés? A lényeg hogy...

- KUTYA nem BARÁT!
*Üvölti félbeszakítva a csajszit a kardot tartó alak teli torokból, a sivítások, morranások és sziszegések is felerősödnek a háttérben, Ujjalerág pedig továbbra is mosolyogni próbálva legyint egyet a kardos elmebeteg felé, majd kis szünet - vagy válaszod után, ha válaszolsz - tovább folytatja szinte követhetetlenül gyors tempóban a szövegelést.*

- Naaa, nyugi, na! Ez a harci-pikacsu tökre a haverod ám, csak kicsit hogyismondjam, ideges, de nem bánt, becsszó! Volt itt egy kis félreértés, mármint több is, na, nem vágom ki mesélt neked el erről a placcról, a lényeg, hogy valamelyik retardált balfasz anno azt hitte valamiért, hogy családtag vagy, de nem, nem mi vagyunk a családod, de úgy nagyon nem! Segítünk, elirányítunk a saját családodhoz, oké? Tudom, tökre nem vágod, miről pofázok most, a lényeg, hogy figyeljél és nyugodj le, oké? Visszakapod a cókmókod is, jó?
*Majd a kardos alak felé pillant és mintha még mindig ugyanazzal a szusszal dumálna hozzá, amivel rád zúdította mondatait.*
- Te meg vigyed már innen ezt a kurva konzervnyitót, nem „konzerv-kutya”, nem nyissuk ki, há’ nem vágod, hogy így csak halálra rémíted, baszod?! Hallottad a Látót, NE STRESSZELD, így is totál be van parázva és még stukázik is, hát pláne ki van idegileg! Ne fosasd be és akkor nem lesz gond, jó? Lesz biznisz! Légyszilégyszilégyszi!!!

*A kapucnis, hálásan láthatatlan figura felől ingerült, dühös morgásféle hallatszik, hátulról pedig még nagyobb zsivaj, majd a kard eltávolodik a torkodtól, bár még mindig feléd irányul, de most már fel tudsz ülni vagy akár állni is. Talán el is tudnál iszkolni, ha a hátra maradt holmid nem gond, vagy a tény, hogy akkor hátat kell fordítani e becses és a jelek szerint félelmetesen fürge „társaságnak” – de senki nem állja el a metróalagút felé vezető utat. Ujjalerág is a fal mentén kucorog; talán épp levegőt vesz végre.
A brutális bökő azonban még kényelmesebb távolságból is immár sokkal nagyobb kardnak tűnik, ahogy egy halvány pillanatra a jobbára láthatatlan kardmarkolaton nyugvó kéz is valami hatalmas, groteszk, karmos mancsnak látszana, mielőtt teljesen eltűnne a sötét régióban, de a figura tekintetét (továbbra is legalább tucatnyi, de inkább több tekintet társaságban) még mindig érzed – valahonnan jóval magasabbról, mint eddig volt. A lány vállán ülő patkány kíváncsian nyújtja feléd a fejét, rezgő bajusszal szimatolva, láthatóan cseppet sem zavartatva magát a rászerelt cuccoktól. Ujjalerág újfent neked szenteli a figyelmét, továbbra is kissé neurotikus mosoly-féleséggel arcán.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*A valamicsoda elégedetlen ezt tisztán érzem, nem csak hangján de ahogy a penge a nyakam bőrébe nyomódik, abból is. A lélegzetem is elakad, csak gondolataim futnak meggátolhatatlanul. <És még a lelencet gondoltam félelmetes helynek!?>
Aztán a dübörgést túlüvöltő kérdése ér el hozzám
<Tök jól és rendesen válaszolnék, ha tudnám mire kell válaszolnom bazzeg!> De ajkamon csak egy tehetetlen nyüsszenős nyögés távozik ahogy az árnyékból kihajol a figura. Bár ne tette volna. Rémületem az egekbe szökik újra
- Neee! – s a karddal sem törődve kapom magam elé védekezésként a két karom, s húznám össze magam magzati tartásba. – Mamííí – nyikkanom sírva szinte és csak egy dolog, egyetlen egy dolog munkál bennem. <Álmodom, megint csak álmodom! Fel akarok ébredni!!>
De hogy az alak és a többiek, akik ki tudja milyen torzak lehetnek a füttyögést, cserregést számításba véve nem tűnik el, sőt továbbra is a fegyverrel sakkban tartva nekem – is – dumál óvatosan felpislogok rá könnyáztatta arccal, s nem is érdekel mit mond csak bőszen bólogatok
- Igen, igen úgy lesz! – fogadkozok ígérőn s újra fejem védem a karommal mikor megintcsak fölém hajol.
- Úgy lesz, csak ne ölj meg kérlek! – nyüszítem s csak kiss hijja hogy a rettegéstől nem enged el a hólyagzáróizmom. *
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Valóban későn eszmélsz, a dolgok pedig túlságosan gyorsan történnek; mikor elvágódsz, még a holmid is hátramarad... a sötét árnyak takarásában, A szitu, az eleven sötétség na meg a kard halálra rémítenek, és ezen még az idióta, más esetben valószínűleg igencsak röhejes szavak sem tompítanak. Válaszod kinyögöd aztán a totálisan értelmetlen kérdés-sorozatra, a jelek szerint jó lehet a fülük, akárkik is gyülekeznek az árnyakban - a hangok alapján már egészen biztos vagy benne, hogy egészen sokan lehetnek. Elégedetlen, hosszú morgást hallasz, a kard hegye épp csak egy leheletnyit jobban bőrödbe mélyed, ám nem sértve fel azt, cserébe szabályosan érzed tulajának haragját. A kerregések és susogások tovább folytatódnak; mintha "beszélgetőpartneredhez" beszélnének valamik... amik közelítően sem emberek.
A metró morajlása felhangzik aztán, és rövidesen el is zúg a szerelvény csikorogva, de ez nem gátolja meg a kardot markolót, hogy túlüvöltse groteszk hangján a zajt és a dübörgést.*

- Kutya RENDES válaszokat!!!
*És az árnyak rejtekéből egyúttal ki is hajol - a kényelmesnél sokkal közelebb kerül arcodhoz a nagyrészt bő kapucnival fedett arca, sőt, még a nyála is rád fröccsen... és talán az a dög- és vérszagú dolog is, amit nemrég ehetett az állát borító nedves foltok alapján - a jelek szerint beszédéhez méltó módon nem kifejezetten civilizáltan. Újra hallod a most inkább sivítozásra emlékeztető egyéb hangokat, szinte közvetlenül a háta mögül.*

- Kutya totál DEBIL? He? Kretén? MI? JA! Én lát...ért...
*Amennyire kiveszed, nem csak veled "társalog" a kedves figura, hanem a fura hangokkal is - és mintha egy leheletnyit nyugodtabbá válna az az üvöltözős hang és az arc is hálásan újra eltűnik a sötétségben.*

- Nem tud Kutya, hogy Kutya. MÉ NEM?! Mijaza MAJDNEMKUTYA!? Há Kutya! Jaaaa! Mégnemkutya. Kölök. Ért. Ért...
*Szerencsére most úgy tűnik, nem hozzád beszél, de a penge nem távolodik el torkodtól.*

- Akko' biznisz Kutyakölök Kutyák? Jó. Hallol, Majdnemkutya?! JÓ! Mi vigyáz rád. Biznisz!! Kölök ér Sok? Fényes Izék!?? Fétis?
*Eddigre a szerelvány hangja is hálásan elhal és mintha a meglehetősen nyomasztó figura is "megenyhülne", már az eddigiekhez mérten - hangja azonban továbbra is artikulátlan.*

- De FIGYEL kölök! NEM beszélel mink titok Kutyákhoz! SEMMIT! Fényes Dobozot látta Majdnemkutya?! HE? ARRÓL nem beszél! Kutyák megtud, mi MEGÖL!!! ÉRT?!!!
*Újra üvöltözés, és újra közel hajol hozzád az az arc...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*A patkányok nem közlekednek bele a tévébe. < Túl fáradt vagy Helga, Aludj inkább!> És ennek megfelelően el is vackolom magam a szinte kellemes melegben. Nem is kell sok és elalszom. Kellemetlen motoszkálásra ébredek meg. A patkányok ilyen közelsége némileg megrémiszt. Az pedig egyenesen a szívbajt hozza rám, mikor megérzem hogy a hálózsákomon belül is ott egy.
- Takarodj! – morranok rá persze csak halkan, és zavarném kifele, kizipzározva a zsákom utat nyitva neki. A kis szemétláda pedig pofátlan mód meg is harap. <Remélem nem vagy veszett!> s bekapom az ujjam reflexesen és szívom ki a sebet. < Remélem nem fogtok egész éjjel itt hancúrozni> vackolom vissza magam, és aludnék tovább. Valami aztán mégsem hagy nyugtot. Nem tudom mi, inkább csak érzések, így kinyitom a szemem és körbekémlelek. <Az ösztönöm nem szokott cserben hagyni> *

A patkányok lelécelnek<Süllyed a hajó?! De legalább nyugtunk lesz tőlük> A tévé is kikapcsol < Takarodó van fiúk!> Ám amint az árnyék szinte eltömíti az oldaljáratot, és egyre terebélyesedik ezt már nem nyugodtan szemlélem. Az onnan jövő hangok sem épp bizalomgerjesztőek. Kikászálódok a zsákból. <Nem voltam sosem nyerő zsákbafutásban.> tátott szájjal meredek le a hangokat meghallva. <Úristen mi ez a kőkorszaki duma?> S csak kis idő múlva esik le, hogy az érthető szavak konkrétan engem jelölnek meg „leprásként” és miattam pánikos a többiek szétszéledése.
- Mi a franc?! – kapom fel a zsákom és a hátim és iramodnék meg elfelé a fekete „ködtől”. Ha nem venne szinte teljesen körbe mindent. Aztán már nem magamtól, de lendülettel zuhanok hátra egy lökéstől. Felkiáltok s nem csak mert fáj hogy a hátamon landolok. Rémületem tör elő sikolyként torkomon, s ugyanezen érzés – mit a ködben gomolygó vöröslő szempárok csak fokoznak szinte ledermeszt. Csészealjnyivá kerekedett szemekkel meredek a feketeségbe, mert érzem egy alak rettentő közeli voltát. A szemem csak később közvetíti a pengeféle dolog látványát agyamba aminek hidegét a torkomon is megérzem. Eddig sem volt erőm eliszkolni, most végérvényesen megmerevedek. A hozzám intézett megdöbbentően primitív szavak, kérdések csak értetlenségem fokozzák. Az alak pedig a kard általi fenyegetést szavakkal is megtoldja. Moccanni sem merek, bár kezem kissé feljebb emelem inkább megadva magam mintsem támadólag
- Nem tudom miről beszél… én csak pihenni, aludni jöttem ide… - s a máskor magabiztos hangom most szinte cérnavékonnyá válik, félő hogy a köezledő szerelvény zaja tán el is viszi
- De elmegyek ha zavarok… - nyögöm még ki engesztelőn pillogva felfelé ahol sejtem a kard azdájának arcát(?) <Máskor soha nem volt probléma hogy itt kecóztam>
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*A csövikályha kellemesen átmelegít, és a neked osztott cuccok - egy kissé szikkadt és gyanúsan cakkos szélű, azaz "patkánylátta" de máskülönben okésnak tűnő pizzaszelet és kólamaradék, ugyan buborék már nem sok akad benne. Elvackolod magad a hálózsákban, amikor leesik a lakók csöndessége - és a zene meg a beszéd a tévéből. Bizarr a műsor is eleve, de a patkányos vízió még inkább. Most, hogy élesebben odafigyelsz, már nem látod - talán tényleg csak a kimerültség miatt volt.
Lassan zavarossá válnak és elúsznak a hangok, álomba süppedsz - talán másodpercekre, talán órákra - amikor végül valami kényelmetlen vakarózási ingerencia tör rád. Ahogy mozdulsz, egy patkány huppan le a fejedről - legalább két másik a hálózsákodon ül. Egy pedig a csiklandozó érzés alapján odabenn.
Valamiért a hideg is végigfut a hátadon tőle egy pillanatra, ráadásul zavaró. Lejjebb húzod a cipzárt, hogy kitessékeld a látogatót, majd meg is pillantod aztán a patkányt - a hasad tájékán sündörög. Ösztönösen hessentenéd le, ekkor ujjadba kap, majd elcikkan - de a közeledben marad, és rezgő orral és bajusszal szimatol feléd, gombszemén megcsillannak a kis tüzek fényei.
Aztán egy szemvillanás alatt eliramodik. Megkönnyebbülten burkolózol tán vissza, hogy a hívatlan vendég lelécelt, és újra visszasüppednél álmodba... ami majdnem sikerül is. Ekkor azonban valami... történik. Furcsa érzések törnek rád.
Az első, ami feltűnik, hogy az összes patkány egy pillanat alatt elcikázik a szélrózsa minden irányába. A másik, hogy nagyjából ugyanebben a pillanatban a tévé is kikapcsol.
A harmadik, hogy a következő, alig pár szívdobbanásnyi idő alatt az egyik oldalsó, baljósabb alagút és annak teljes környéke koromsötét árnyékba borul.

A csövesek felkapják a fejüket, némelyik értetlenül méltatlankodva, hogy "hová lett a műsor", mások az árnyak irányába bámulva - de nem túl meglepetten. Majd furcsa sziszegések, vinnyogások, suttogások, morgások, kurrogások és értelmetlen - egyértelműen nem emberi száj formálta - "szavak" hangzanak a sötétből... aztán pár többé-kevésbé értelmes is egy artikulátlanul visító, ámbár talán férfitorokból származó hang formájában.*

- EL! EL! Vész! AZ OTT! Nem vérünk! Nem is embe'! %€@ł%>!!!!!!!

*Az utolsó szó teljesen értelmetlen, még felfogni sem tudod. De minden tekintet egyenesen feléd fordul. A lakók szemei elkerekednek, iszonyat, paranoia, rettegés ül ki pillantásukba, majd akár a patkányok, ők is rohannak a mellékjáratokba, mindent hátrahagyva - csak a gyerekeket, az értetlenül, bambán bámulókat vagy a meglepőmód még alvókat (tán a pia teszi) rángatják magukkal.

Eddigre már kimászhattál a hálózsákodból, a rémület rád is átragadt, holott mint rájöttél - te vagy az oka. Mielőtt azonban túl sok mindent tehetnél, vagy elmenekülhetnél, a sötétség még vaskosabbá és sokkal terjedelmesebbé válik, az árnyak jóformán mindent beterítenek és áthatolhatatlanok szemednek, csak halvány derengés most a tüzek fénye is. Egy láthatatlan erő taszít meg és sodor a bejárati - és egyben kijárati - járatba és ugyanezzel a lendülettel hanyatt is vágódsz.

Az árnyak megsűrűsödnek körülötted... mintha olykor felparázsló szempárok méregetnének és a susogások, csettegések és sziszegések tulajdonosaiból semmit sem látsz, még számukat sem sejted. Lehetnek ketten-hárman, de akár több tucatnyian is, a visszhang, a maguktól mozgó hatalmas árnyékfoltok és a sötétség valószínűtlenül csalókává teszik a környezetet. Egy közelebbi alakot érzel - nem szemeddel, inkább ösztöneiddel - amint föléd magasodik, de nem jön túlságosan a közeledbe. Ahol azonban az árnyak véget érnek - élesen, mintha elvágták volna őket - ott még megpillantod a kardszerű, meglehetősen brutális és igencsak éles konstrukciónak tűnő fegyvere pengéjét és meg is érzed, amint a hegye a torkodhoz ér, hajszálpontosan a gégeporcodnál - és mindez olyan gyorsan, hogy szinte felfogni is alig volt időd.

Az imént hallott hang aztán megszólal, egészen közelről, úgy pengehossznyi távból - ugyanis a tulaja szegezi neked a kardot - most valamivel mélyebben, de így is bizarr és idegőrlő.*

- Te! KUTYA! Ez mienk placc!!! Kutya nem hívtuk! Többi kutya, HOL???! Mit akarol tőlünk? Meg akarol mink ÖLNI? He? KÉÉÉÉMKEDEL?!!!

*Valahol kifejezetten komikus lenne ez a borzalmasan esetlen "mondatszerkesztés", de a fenyegetés és az a kard nagyon is valósnak tűnnek. Újabb susogások és beazonosíthatatlan hangok hallatszanak, majd a fegyvert rád szegező újra feléd sziszeg, mielőtt kinyöghetnél bármi értelmeset.*

- És Kutya mindent elmond! És NEM HAZUD! Érez annak szaga!!! És akko' KUTYÁT ESZÜNK! Ért??!!

*Valahol a hátad mögül - tehát a még mindig elég messzi metróalagút irányából - morajló, alig érezhető remegés fut keresztül a talajon, bár hangot még nem hallasz... de a jelek szerint szerelvény közeledik...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Nem kell sok idő, hogy rádöbbenjek aligha találok megfelelő a város nyüzsgését feledtető parkfélét a környéken. Lemondóan nézek valami nyugisabb sikátor után, mert egy padon mégiscsak szem előtt lennék, és a mai kis drasztikusságom után – amit sejtek többen is megörökítettek – nem jó ötlet a nyílt színen dekkolni, még a végén felismer valaki. Ha találok akkor bekucorodok egy viszonylag védett helyre – konténer mellé, ha nem túl büdös, vagy hátsó bejárat zugába - és próbálok nem teljesen elaludni az igencsak unalmas várakozásba, de persze le-le bókolok mivel igencsak fáradt vagyok már. <Ne aludj Helga, mert le kell jutnod a placcra. Majd odalent kialszod magad!> Mantrázom mikor fel-fel riadok, de nem sokat segít.

Végül ismét felriadok, s mivel kellőképpen sötét van, s a forgalom is megcsappant úgy döntök itt az idő. <Már csak lejutni kell, és minden okés lesz> Behaladok a metróba és kifigyelem a megfelelő alkalmat hogy átbújjak a kapu alatt. Odalent sem időznek sokan, hála a lent dekkoló csapatnak. A rongyos várakozó fószer nem igen zavar. <Ő is csak egy a befelé igyekvők közül, az tuti.> S igazam is lesz mert előbb indul neki mint én. Fürgén suhanok utána, mással nem is törődve csak a zajjal ha jön a metró időben az oldaljáratban legyek. A figura is megfürgül előttem. <Bizony nem kellemes cafatokban végezni> S kifújom magam mikor rendben a veszélytelen részre érkezem. Innen már nem kell sietni. Az alagút lefelé tart, és nem kevésbé büdös mint a legutolsó ittjártamkor. De vagy ez, vagy a reszkír odafent. <És persze a hideg is. Néhány napig kénytelen leszek itt meghúzni magam, bár pénzt kéne szerezni, mert alig maradt valami a mai jóltartás után.> Ahhoz pedig muszáj lesz megint felmenni. Ezen viszont már ráérek majd eltörpölni ha kipihentem magam. <Ha ki akarok menni, korán fel kell kelni, mert napközben esélytelen feljutni épségben. Nem. Nem vagyok hajlandó felkelni. Fáradt vagyok>

Végül elérem a csarnokot, és beljebb lépegetve körbepillogok. Sally mama láthatóan a központ. <Semmi nem változik> Az ismerősök lenyugtatják a többieket, és máris kezdődik a tukmálás. Alig győzöm elhárítani a deckeket, és a piát. <Na mégcsak az kéne> Üdítőt és kaját azt viszont fogadok el. Addig sem a mekiből mentett saját szajrém fogy. Halkan de hálásan mondok köszönetet, majd nem is vonulok túl messze, sőt inkább az egyik kályha közelébe telepednék meg, ha tehetném…muszáj átmelegednem, odafent hideg volt ez a néhány óra.

A hálózsákom előkaparom és belevackolom magam, természetesen a zsákom a hátamras véve és nekidőlve valaminek, viszonylag kényelmesen helyzekednék el. Csak eztán szemlélem meg amit kaptam. Belekortyolok az üditőbe, és a szenyómaradékot is megeszem – már ha nem túl büdös, vagy mászós fajta – és szemlélődni kezdek. Az csak kicsit később tűnik fel, hogy a fejemben hallott zúgás megszűnt. Egészen jól kezdem érezni magam. <Hiába, itt mintha „otthon lennék”. Tudtam hogy ide kell jönni> Eddig ez az egyetlen jó dolog amit történt velem. Allisont leszámítva. <Biztos kiakadt Ő is mikor kinyuvasztottam a kutyát, de nem én kezdtem. Nem én támadtam neki, hanem az a kis vakarék jött nekem! Csak nem hagyom magam szétcincálni. Még jó hogy bélelt a gatyóm, mert már a sebészeten lehetnék.>

Kimondottan tetszik hogy a kollónia viszonylag nyugis, és csendes. Mikor rájövök hogy a tévét bámulják, aminek nem szabadna működnie <Ez be sincs dugva!> kezdek csak nyugtalankodni újra. Az pedig hogy némelyik <Miért van itt most ennyi belőlük? Hulla vagy dög van valahol?> patkány szabályosan a tévéképernyőben tűnik el leszek igazán zaklatott. <Na jó Helga. Fáradt vagy, és kimerült.Hallucinálsz az éhezéstől és a legyengültségedtől. > De a szemem nem tudom levenni a tévéről, és kiváncsian szinte lélegzet visszafojtva bámulom hogy tényleg belemegy –e mégegy. *
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Ahogy enyhül - bár nem szűnik - a bizarr, ritmikus zúgás a fejedben, lassan az is tudatosul benned, hogy a szagok mostanáig nem zavartak - sokkal bűzösebb placcokhoz vagy te hozzászokva, semmint holmi szmog - és tudod jól, a földalatti kolónia sem lesz épp rózsaillatú, de a jelek szerint ez ilyen furcsa - ami azt illeti, inkább borzalmas - nap.

Betonfalnak dőlsz, de ügyet sem vetnek rád most az emberek; tán csak egy vagy szemükben a város megannyi szerencsétlenje, vagy szemétje közül, kinek-kinek hozzáállása szerint. Zöld terepet viszont jól tudod, hogy nem fogsz találni a környéken - pont a Loop egyik csomópontjánál - a legközelebbi parknak nevezhető placc is olyan messze van, hogy mire elkutyagolnál odáig, már indulhatnál is visszafelé... így kényszerűen egy sikátorban, valamelyik nagyobb, az autóutat a járdától elválasztó betonfal takarásában vagy egyik padon kell átvészelned az időt... ami hol iszonyatosan lassan telik, hol szinte röpülni látszik, mikor önkéntelenül is lekókad fejed hogy zavaros, értelmetlenül zsibongó félálomba süppedj.

Végül érzed, hogy eljött a megfelelő idő, már este tíz felé járhat, és lemerészkedsz a metróállomásra, újra rutinosan besurranva a kapuk alatt. Kivárod a megfelelő alkalmat - amikor mindkét oldalon nagyjából egy időben süvítenek el a szerelvények. Most a biztonságiak is hálásan megcsappantak, vagy máshol vakarják a töküket. A peron közepe táján pár fekete, feltűnően bandatag-forma srác vakerál hangosan, így a leszállók igen hamar és széles ívben kikerülve őket elpárolognak a kijárat felé, és megfelelően kiürül a placc, persze nem teljesen. A fekákon kívül látsz az oszlopoknak dőlve egy sündörgő, rongyos alakot még; hamar leesik, hogy ő is a titkos kolóniába igyekszik. A bandatagok szemmel láthatólag nem figyelnek rátok, így óvatosan követheted a mocskos, vézna, ám meglepően fürge fickót. A metróalagútba surransz, nem a peronról közvetlenül, hanem az oldalsó, csupán egy kis sorompó-féleséggel elzárt szerelőjáraton. Az íves alagút ki van világítva itt egy jó ideig, és szedned kell a lábaidat, hogy elérj a sötétebb részre, ahol szinte észrevétlenül bújik meg az oldaljárat - oda surran be a koszosabb csövi is.

Követed a járatot, immár fellélegezve kissé, hogy senki nem szúrt ki, a kígyózó vezetékek sűrűjéből se szökött ki az áram, hogy pecsenyévé süssön és a következő vonat se csapott el. A járat sokáig lejt, nyirkos és bűzös sötétbe burkolózva mint ezt már tapasztaltad, majd elérsz a tágasabb csarnokféléhez, ahol a kolónia most is éli szokatlan életét.

Nagyjából kéttucatnyi ember ücsörög vagy heverészik az idehordott, mocskos pokrócokon, párnákon, kisebb bútordarabokon vagy a mini-csövikályháknál melegedve; az alakok egy része homályosan ismerős is. Például "Sally mama", aki neve ellenére talán húszas éveiben járhat, de már egész sok kölyke van és szemmel láthatóan terhes jelenleg is. Ő sodorja és osztogatja a cigarettákat, maga is gyárkéményként füstölve. A csövik felnéznek rád, pár tekintetben nyomasztó őrület villan, másokéban paranoia, de valamiféle általános, kivehetetlen morajlás hangzik a téged már ismerők felől, és megnyugszanak azok, akik felbolydultak jöttödre. Szó nélkül kínálnak cigarettával, háziszesszel, kajamaradékkal, üdítőmaradékkal - körbejárnak a flaskák, konzervdobozok és zacskók.

Itt nyugodtan lerogyhatsz, kissé távolabb tőlük akár, persze nem is a gyanús, baljós és nem biztos, hogy üres további alagutakban - bár több furcsaságot is észreveszel. Az egyik egy érzés, ami kellemesnek is mondható - azt a fájó, szörnyű búgást a fejedben mintha elvágták volna, mintha tényleg egy másik világba léptél volna, mikor a járatba osontál. A másik a csövik csendessége, ami leginkább annak köszönhető, hogy egy szeméthalomra pakolt doboz-tévét bámulnak, ami annak dacára, hogy totálisan lezúzottnak tűnik, az antennája törött és nincs bedugva semmiféle elektromos alkalmatosságba, mégis képeket és halkan hangokat sugároz egy ősrégi, fekete-fehér misztikus sorozatból. A harmadik furcsaság, hogy a "megszokottnál" nagyságrendekkel több a patkány, a lakókra is minden további nélkül rámásznak - ők pedig teljesen közönyösen hagyják a dolgot (bár effélét már láttál itt, csak nem ilyen baromi sok rágcsálóval). A tévét is lepik a szimatoló, fürge kártevők, és mintha egy-egy pillanatra úgy látnád, hogy egyik-másik példány beugrálna a tévébe - egyenesen a képernyőn keresztül; de talán csak a mai zűrös napnak köszönhetően káprázik a szemed...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr