Caitria Murray - I. fejezet - Az álomkergető meséje

[Lumienkeli]

- /Gar/ Holló! Holló-Szellem! – ismétlem büszkén.

Az idillnek azonban hamar vége, mikor hirtelen a Falka vonyításának terror-óceánjában találom magam.

…

A mellkasom feszít, a szívem majd kiesik üregéből, az az érzésem, hogy akár testemet hátrahagyva is elmenekülne ebből a rettenetből. A rémálmom sötétjében csak a piciny lidércfény világít. A súlyos szagok fojtogatta kamrában az öt izzadt és alkoholszagú farkasbunda illata az egyetlen megnyugvás. A szúrós vizeletszagot megérezve elszégyellem magam. „Nem elég, hogy nyúl vagyok, de még pisis nyúl is…”
Féreg-Halálát-Üvöltő és Samhain Virága lefogva tart a padlón, ahol egyre erőtlenebbül kapálózom, lábaim még meg-megrándulnak, torkomat még morranások és nyüsszenések hagyják el, de már totálisan kifáradtam a rettegésben. A köröttem állók nyugtatására végül abbahagyom még ezt is. Lassan elernyedve végre körbenézek a sötét helységben. Ismét szembesülök a múlt és jelen összetekeredett formáival, a meggyalázott templom falaiból áradó komor, nyomasztó, romlott haraggal – talán az Isten haragjával? – s a jelenlegi nightclub berendezéseinek szellemvilágba átszűrődő bizarr formáival. Ahogy elengednek pár pillanatig még ernyedten fekszem a földön. Iszonyatos ez a hely. Ha létezik a Pokol, akkor ilyennek kell lennie, csak ott legalább forró fényes tüzek égnek, míg itt meg csak hideg van, sötét, reményvesztettség és halál. Lassan, remegő lábakkal állok talpra. A számban mintha ragasztó vagy tapló lenne. Félve pislogok a pókokra, a Falka tagjaira, az elektromosság-szellemekre, majd mikor az Alfa újra hozzám szól, ledermedek. „Crinos? Jó nekem így kicsinek lenni, nem akarok Crinos lenni! Az hozzátok jobban illik!” – pillogok idegesen a nagyokra. Féreg-Halálát-Üvöltő arckifejezéséből ítélve azonban nagyon komolyan gondolta a dolgot, nem is állhatom a tekintetét. Sípoló nyüsszenést halltava idegesen fordulok körbe párszor a tengelyem körül. A kijáratot méregetem, jó lenne elszaladni, messze innen, vissza a parkba, hátra se fordulva rohanni, Gaia lüktető szívének megnyugtató dallamát hallgatva feküdni a falevelek között, de esélyem sincs innen elszaladni. Odakint pedig szörnyek járnak, és én hiába vagyok Garou mégse érzem magam félelmetes, legyőzhetetlen szörnynek. „Sosem leszek méltó az Elveszettekhez, ha itt gyávulok.” – hagyom abba a kijárat fixírozását és huppanok le a fenekemre, majd félve le is lapulok a megnyugvást nem adó hideg padlóra. „Változni… nőni… de a Crinos… az olyan félelmetes… farkas akarok maradni!” Újra négy lábra állok, megrázom magam, kis híján fel is borulok reszketeg lábaimon. Nekem ez a forma tökéletes. Így gyors vagyok és pontosan olyan kicsi, mint amilyennek érzem magam.

Na persze ha a Fiannák türelmetlenül és morogva mégis úgy gondolják, hogy változnom kéne, akkor nincs más hátra, mint… „Hátra!” – hátrálni kezdek, ameddig van hová, de persze a fal ijesztő és veszélyes, az elektromosság-szellemek mégse a rokonaim, hogy közéjük bújjak el. Ha nem hatódnak meg az amazonok nyüsszögve előadott szerencsétlenkedésemre, akkor végük beadom a derekam és változok. Nagy akarok lenni és erős, és gyors és veszélyes. Hispo akarok lenni. Rosemary azt mondta, hogy abban a formában is lehet harcolni és mégis sokkal farkasabb, mint a Crinos. Átváltozva a földön ülve egyik hátsó lábammal vakarásznám a fülem tövét zavartan. „Én kész vagyok, mehetünk….” – pillogok aztán körbe jól tudva, hogy nem erről volt szó, de hátha…
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

Komorságodba, csalódottságodba lassan újabb érzetek vegyülnek - az idegesen toporgó Garouk felől nem érzel megvetést; sőt, érzed, hogy a maguk, sajnos meglehetősen sajátosan nyers módján, de határozottan igyekeznek jobb kedvre deríteni. Ami gyűlöletet érzel felőlük, az egyértelműen az épületben lappangók felé irányul, nem feléd. A kíváncsi fekete madárszellem még inkább feldob. Még nevén is szólítod - a Garou szavak élesen megmaradtak emlékezetedben, tényleg úgy érzed, ez az idegen, de mélyről ismerős nyelv nem lesz nehéz, már ha nyugodtabbá válnak a körülmények.
Morranásodra mindhárom harcos feléd tekint; a Philodox bólint, Nemain-Éneke rámutat a fejed tetején lépkedő madárra, a fölöttetek keringőkre...
- /Gar/ Holló-Szellem.

De valóban nem tart soká a rövidke megnyugvás - a Ragabash és Theurge visszatértével egyre nő a feszültség, és hiába készítene fel Hollóröpte, váratlanul érint, amikor Féreg-Halálát-Vonyító felkap és bezúdultok a sötéten tátongó kapun a tömérdek, már önmagában rettenetesen félelmetes Szellem közé.

Az a terror, amit a lidérces vonyítások kórusa magában hordoz, már túl sok.

...

Abban a sötétségben, amibe belehullasz, nincs megnyugvás, nincs béke, csak zűrzavar, káosz, csak a menekülés pánikja, csak félelmed mindent betöltő szaga.
Mikor az első valódi ingerek eljutnak hozzád, mégis, mintha kiesett volna nem is kevés idő.

Vizelet - a sajátodé - bűze furakszik orrodba, pofádon nyáltajték, szíved úgy ver, akár a motolla, de a parányi lidércláng lebegve táncoló fénye kirajzolja környezeted. A földön heversz, pontosabban össze vagy csomagolva - az Alfa csatakosan, combján szintén saját vizeleted bűzével leszorít, másik oldaladon Samhain-Virága, aki állkapcsod fogja össze hatalmas szénfekete mancsaival. Morranások törnek elő belőlük... amik jelentése furcsamód, így a kétségbeesés vermében még könnyebben jut el hozzád.
- /Gar/ Nyugalom!

Lassan felfogod, hogy idegen, és meglehetősen baljóslatú helyen vagy odabenn. Leginkább valami ablaktalan, hatalmas raktárhelyiségre emlékeztet, bár van benne valami ódon, üres és sötét, romlott módon templomias is. Ablakot nem látsz, csak egy ajtónyílást; berendezés sincs, csak finom, fémes hálók - amik mindent körbeszőnek, mellesleg - rajzolnak körbe sziluetteket; talán asztalok, fotelek, bokszok.
A falak mentén elektromosság-szellemek járják táncukat, kisebb géppókok százai percegnek, zizegnek körülötted, főként a falak és a plafon mentén. A hely minden "Szövős" jellege ellenére határozottan bűzlik attól a tömérdek nyomasztó jelenléttől, amik - nyilván a Falkának hála - most nincsenek itt.

Az Alfa lassan elenged, majd Samhain-Virága is. Hollóröpte az ajtónyílásban áll, Nemain-Éneke és Pengetánc pedig szimatolva, lépdelve köröznek, láthatóan nem zavartatva magukat a pókoktól. Még benned lüktet a borzalmas menekülési ösztön, de már csak megcibált elmédben visszhangzik a Halál-kórus.

- /Gar/ Crinos!- Szól Féreg-Halálát-Vonyító - neked. Az egyedüli menekülési útvonalat elállja a félszemű íjász, bár nem vagy benne biztos, hogy egyáltalán odáig eljutnál...
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

Farkasként lapulok a földhöz, aminek a hideg, halott aszfaltkéreg alatt a szívdobbanásait nem érzem. A megnyugtató humusz és avarillat helyett olaj és korom tapad a bundámba. Rossz így, nagyon rossz, elveszetten, elhagyottan, magányosan kuporgok a földön a harcosok lábainál, ott, ahol érzéseim szerint való vagyok. A nagyok észre se vesznek, harcra készen, felszereléseiket igazgatva, izgatottan várják a felderítőket. Jó egy kicsit láthatatlannak lenni, kevésbé érzem magam nyomorultul tőle.
Nemain-Éneke rám néz, érzem a kitörni készülő dühét, ám azt is, hogy nem rám dühös. Füleimet billegtetve pislogok hol rá, hol a másik két nőre. Jobb nekem így, farkas-formában kevésbé érzem magam szerencsétlenül. Olyan határozottak, olyan erősek, én meg… „Kölyök vagyok és már megint a pácban!” Hollóröpte a sörényem simítja. Hátamat púpozom macskamódra, s a Glabro oldalához dörgölőznék. „Nem utálsz!” – nyalnám meg arcát is hálásan. Magányom máris oszladozik, félelemtől dermedt tagjaim melegszenek.
A Galliard felhorkan. Talán nevetségesnek tart, de most még az se zavarna. „Mégse utáltok!” – billegtetem a füleim, pillogok rá érdeklődve. Nemain-Éneke a fejemre teszi a madarat, úgy, ahogy az övén állt a jókora károgó, mikor megérkeztek értem. Próbálom látni a tollas szövetségest, de inkább az orrommal és a fülemmel érzem. Tetszik, ahogy a fejemen mászkál a madár, a bundám bizgerálja, a fülem tövénél bogarászik. „Kedvel!” – visszhangzik bennem Hollóröpte megjegyzése, négy lábra állok, egészen kidüllesztem a mellkasom, nyelvem kigördül a farkasvigyorba húzódó pofámtól. „Barát!” – adnék farkas-hangot az asszociációnak, bár valahogy úgy érzem a tartásom, a szagom többet elmond. Egészen büszke vagyok arra, hogy a madár kedvel, pedig tudom, hogy nem nagy dolog, de akkor is.
- /Gar/ Szellem! – mondom büszkén.
Nem hittem volna, hogy ezen a helyen képes vagyok akárcsak egy rövid időre is megnyugodni, jól érezni magam, lelkesedni, de mégis megtörtént. Pár pillanatra talán még azt is feledem, hogy harcolni megyünk, egyenesen a sírból felkelt fertelmes lények elpusztítása a célunk, hogy öcsipöcsit kiszabadítsuk.

A csalóka idill nem tart soká, a felderítők visszaérnek, újdonsült pajtásom felemelkedik a fejemről, pedig én nagyon igyekeztem kényelmes lenni neki. Az izgatott beszélgetés hallatán közelebb szökkenek a harcosokhoz, kapkodom a fejem körbe, forgatom a füleimet, hátha megértek valamit, bár a szagok önmagukban is rengeteget elmondanak. A falka izgatottsága átragad rám is, de mikor Hollóröpte a kivonyításról és annak rohadt ijesztő voltáról beszél felidézem érkezésük harci dalát, mikor örültem, hogy nem vagyok az ellenségük. Ezen érzésem azóta csak erősödött. Figyelmeztetésére bólogatok, bár némi aggodalom kiül a farkas-pofira. A lidércfény láttán azonban ez nyomban csodálattá válik, így észre se veszem az Alfát, csak mikor már a négy lábam a levegőben kalimpál. Megszeppenve pislogok föl rá. „Hé! Tudok járni! Beszari vagyok, de nem nyomorék!” – morranok hangot adva méltatlankodásomnak, de a nyüsszögés azon nyomban be is fejezem, ahogy elbődül a vezér indulást kiáltva. Érzékeny füleimben még akkor is cseng üvöltése, mikor belépünk a templomkapun.

Újabb lenyelhetetlen gombóc nő a torkomba. Odabent nincsenek angyalok. Odabent legsötétebb rémálmaim lesnek rám beteges, kegyetlen, gonosz szemeikkel. A szagoktól köhögnöm kell, attól tartok ebben a poshadt bűzben oxigénnek már nem is maradt hely, s még az Alfa is a szuszt szorongatja ki belőlem, majd félelmetes dühe torkából tör elő, ahogy vonyítani kezd. Füleimet fájdalom szaggatja, szívembe jeges rémület tép. „Barátok! Barátok! Barátok!” – hajtogatom magamban, míg csak eszemet nem veszi az iszonyat. Rúgkapálok, nyüszítek, sikítok, vinnyogok, habzó szájjal csattogtatom fogaim, de hiába, Féreg-Halált-Üvöltő – akit a név kötelez, és valóban a Féreg halált üvölti – erősen tart. Minden tagom remeg, orromba a saját vizeletem bűze csap. Azon se lepődnék meg, ha az ereim elpattanva számból, orromból, fülemből, de még a szememből is vér folyna, ha rémületemben kihullana minden szál szőröm, ha kocsonyaként remegő testemről lefoszlana a hús, ha porrá hullanának még csontjaim is.
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

Elborzaszt a szédítő ingerek émelyítő sokasága, és a kíméletlen iram is, ahogy egyre ingerültebben rohan és egyúttal hajt is a Falka. Egyre elkeseredettebben próbálsz lépést tartani velük, már amikor nem rángatnak vagy taszigálnak a súlyos, bundás testek. Szörnyen durvának érzed őket, lelkednek fáj ez az egyre barbarisztikusabb hangulat és bánásmód. Érzed, hogy a "nagyok" feszültségét tán a célhely közelsége, tán maga a város szítja tovább.
A Cowgate boltozatán túl már egyre elcsigázottabban követed őket, és a valahavolt templomból szivárgó förtelmek látványa is elborzaszt. Itt nincs fehér fény, nincsenek angyalok, csak enyészet és félelmetes, beteges szenvedélyek, amiket e rémek hordoznak magukban. Kétséged sincs felőle, hogy ha nem lenne itt az öt félelmetes Garou, téged minden további nélkül megtámadtak volna - és gyanítod, győzni is lenne esélyük.

Miután négyen maradtok, hiába a Galliard bátorító gesztusa, téged egyre jobban magával ragad a szomorúság. Legörnyedsz, négy lábra ereszkedsz - aztán mint egy meleg takarót, úgy húzod magadra a - jelen formádhoz képest - kicsi farkas gúnyáját; a világ egyre laposabbról látszik, a szagok felerősödnek, te pedig összegömbölyödve heversz el a hideg kövezeten; apára, az igazi anyára, Samre vágysz.

Féreg-Halálát-Üvöltő súlyos léptei visszhangzanak, lángvörös és fekete bundája izgatottság és rengeteg agresszió szagát hordozza. Nemain-Éneke révetegen bámul körbe, szinte fennakadó szemekkel, majd feléd fordítja pofáját. Valami kérdő jellegű morranásféle hagyja el pofáját; szagából csaknem az Alfáét megközelítő harag és tettvágy érződik, de ahogy feléd tekint, valami barátságosabb is átfut szagán.
A félszemű Glabro tegezőből előhalászott nyílvesszőit rendezgeti - akad köztük fekete, pattintott kőhegyű és kihegyezett faékre emlékeztető is.
Némi morgásváltás után megszólal.
- Tarts ki, Kölyök! Nem jó hely ez a pihenéshez. - Leguggol hozzád, sörényedbe simít. - Nem lesz semmi gond. Vigyázunk rád.
Határozott a hangja, de nem követelőző.
A Galliard felől hallasz aztán valami horkanásfélét - majd a hatalmas darab holló ereszkedik le előrenyújtott mancsára. Nemain-Éneke lehajol és - úgy sejted játékosan - a fejed tetejére pakolja a fekete vészmadarat, aki kíváncsian járkál, előrehajolva bámul le rád, majd füled tövét kezdi bogarászni.
- Kedvel téged! - Húzódik Hollóröpte szája vigyorra.

Nem sokáig tart a várakozás - legalábbis nem érzed hosszú időnek - szinte hirtelen, a semmiből tűnik elő Samhain-Virága és Pengetánc, kaffogó morranások, vonyítások hagyják el torkukat és ebbe a hangzavarba a többiek is becsatlakoznak. A fekete madár felemelkedik a levegőbe újra, körözni kezd a többi társával.
A félelmetes "tanácskozás" után a Philodox újra lehajol hozzád - nyilván összegezni a hallottakat.
- Sok a Rontás-szellem odabenn. Bemegyünk és kivonyítjuk őket. Ez rohadt ijesztő lesz neked is, úgyhogy acélozd meg akaratod! - Majd egy különös mozdulatot tesz és mancsa fölött lebegő, táncoló, bűvös lidércfény jelenik meg, ami könnyeden szelve a levegőt a bejárat felé indul.
Az Alfa lép hozzád, egyik bárdját övére biggyeszti és nemes egyszerűséggel felkap téged a hóna alá csapva, majd mennydörgő hangja hasít a romlott, Féregtanya szellemvilágba.
- /Gar/ Indulás!
Majd beiramodik a templomkapun - a többiek szorosan a nyomotokban.

Rengeteg borzalmas bűz csapja meg orrod és tömérdek vöröslő szempár nyílik fel a zöldes fényben úszó sötét, kihaltnak tűnő térben.
Aztán Féreg-Halálát-Üvöltő felszegi fejét, szorosan átfog, hogy véletlenül se tudj kiszökni szorításából és vonyítani kezd.

Mintha ezernyi dühös, lidérces torokból érkezne rettegést hozó, őrjítő sikoly - a szíved ki akar ugrani a helyéből, nyüszítve visítani kezdesz, menekülnél - de képtelen vagy rá. A rettenetes hangorkán olyan jeges pánikhullámokkal önt el, mint legelső átváltozásod előtt a Ceilican szörnyű kakofóniája.
Aztán újabb ugyanilyen vonyítás csatlakozik be, majd még egy, és még egy... a Falka valóban Halált üvöltő szimfóniája. Még elkapod, ahogy megannyi torz rémalak és igencsak sok gépies pók zúdul el utatokból kaotikus pánikba, de aztán elméd fojtogató, őrjítő béklyóba veri az agyatlan menekülési ösztön.
Lábad kaszál, állkapcsod marna mindenfelé csattogva, rohannál el a szörnyű vonyítások tengeréből, el messzire, de képtelen vagy rá.

Aztán a világ a pánik óceánjába fullad és megszűnik létezni. Csak a rettegés marad és öt örökkön visszhangzó lidérces, szörnyű vonyítás.
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

Szédelgek és émelygek az érzékszerveimet ostromló benyomások kavargásában. Tüdőmbe fojtogató, nehéz pusztulásszag telepszik, a fülemben beazonosíthatatlan zizegő, berregő, suttogó és sikító hangok tébolyító kakofóniája cseng, a szememet a múlt és jelen hullámzó, vibráló, fémes hálókkal átszőtt lüktető mintázatai kínozzák. Rosszul vagyok, gyötör az Üszög szellemképének megannyi borzalma, a halott föld fájdalmas hidege karmos talpaim alatt, a lelkemet gúzsba kötő félelem. Mindemellett ott ég bennem a tenni akarás tüze, példaképeim, a Szellemfalka emléke, a vágy, hogy méltó legyek megmentőimhez, bár kezdek rájönni, hogy méltónak lenni hozzájuk nem olyan szép, nemes és romantikus dolog, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Nem fényes páncélokban vonulunk dicső csatákba, hanem a jelek szerint fejvesztett, tébolyító dühünket kiüvöltve magunkból vetjük magunkat az ellenségre, vérben, sárban, mocsokban.
Lassú vagyok, oldalam szaggat, izmaim égnek, mégsem állhatom meg, hogy megpróbáljam felfogni a köröttem lévő világot, minek köszönhetően újra megbotlom, s újra a földön - ezúttal a kemény aszfalton - taknyolok el. Erős mancsok ragadnak meg, rángatnak talpra és cibálnak magukkal. Fáj a durvaság, fáj a lelkemnek is. Nyüsszenve iramodok meg újra, s szaladok, ahogy csak bírok és nagyon nem akarok körbe se nézni, de nem megy. Az épületek szédítő alakjai vonzzák a pillantásom, keresem a Földvilágból ismert formákat, de csak émelygésem nő, az oldalam szúr, tagjaim remegnek az erőlködésről és a lassan növő pániktól, de ez nem elég a harcias nőknek, újra és újra megragadnak és előrébb lendítenek, lökdösnek. Borzalmasan rosszul esik. Vártam rájuk, azt reméltem, hogy végre nem kell félnem, végre a népemmel leszek és megkereshetem anyát is. Ehelyett tébolyult iramban, lávaként fortyogó, dühödt amazonok között rohanok a megtestesült, élő borzalommá vált városban túlvilági lidércekkel harcolni. Ez lenne hát Gaia karmainak a sorsa? Vér és harc és halál és semmi szépség, öröm, boldogság? Egyre kisebbnek, egyre elveszettebbnek érzem magam, egyre kevésbé értem, hogy mit keresek én itt. "Már Sam sincs velem!" - szorítja mellkasom barátom hiánya. Idegen a hatalmas Crinos-test, idegen a város, idegenek a szagok, idegenek a Garouk is. Egyedül vagyok, borzalmasan egyedül.

Elcsigázottságomban, önsajnálatom mocsarában tapicskolva későn veszem észre, hogy az előttem lévők lassítanak, így majdnem sikerül újra eltaknyolnom. A halántékomon lüktet egy ér, levegő után kapkodva, előregörnyedten, oldalam fogva állok meg. Hollóröpte kérdésére csak bólogatni van erőm. A nyálam csöpög, a szomjúság kínoz, s most az sem vigasztal, hogy megértettem Samhain-Virágának szavait. "Előre!" - újabb nyüsszenés hagyja el a torkom. A szívem szúr, szédülök, émelygek, s megint futni kell, de legalább már nem vagyunk annyira messze. Egyre jobban bánom, hogy nem kicsi, gyors farkassá váltam, de azt hiszem, hogy késő bánat. Szerencsére lassabban folytatjuk utunkat, így végre lehetőségem van orvosolni egyre súlyosabban oxigénhiányos állapotom. Izmaim is megnyugszanak lassan, csak szörnyen szomjas vagyok. Most már bánom, hogy nem mertem a tóhoz menni és inni belőle. Persze most se mernék odamenni, amiért dühös is vagyok magamra.

A templomból nem az Isten csillogó páncélba öltözött őrangyalai jönnek elő, hanem undorító, ocsmány, ijesztő rémek kúsznak elénk, azonban a falkával szemben nincs esélyük. Nagyon, de nagyon gyűlölöm ezt a helyet, s már értem, hogy Sam miért tiltotta meg határozottan, hogy kitegyem a lábam a parkból.
Féreg-Halálát-Üvöltő azt hiszem az egész kerültet beavatja épp a haditervbe, de az is lehet, hogy hangja még a Földvilágban is érződik, ha másképp nem, valami súlyos, brutális és rendkívül vészjósló érzet formájában. Valamivel egyenletesebben szuszogva hallgatom Hollóröpte tolmácsolását, majd a Ragabashra és a Theurge-ra pislogok, akiknek jól láthatóan nem okoz gondot átlesni a Földvilágba. De hogy én hogy fogok oda átmenni vámpírokkal harcolni, az jó kérdés... Felsóhajtok. Annyi minden kérdésem lenne, de valahogy a feszült, izzó zsarátnok-tekintetű vérszomjas Garouknak nem akaródzik egyiket sem feltenni. "Majd lesz valahogy. Bárhogy. Mindegy, hogy hogy..." - Tele vagyok nyomasztó érzésekkel, kételyekkel, félelemmel. Nemain-Énekének mancsa hiába nyugszik vállamon, valahogy nagyon idegennek, nagyon kicsinek érzem magam közöttük. "Kicsinek..." - felváltva pislogok a három nőre, majd inkább lehunyom a szemem. Szörnyű itt állni egy templom kapujában, amin belül még az angyaloknál is rémesebb teremtmények vannak. "Vámpírok." - kiráz a hideg. A gondolat, hogy odabent halottak vannak, akik mégis élnek és rosszak, nagyon-nagyon rosszak, akik annak a nagyon rossz és gonosz Féregnek a teremtményei, elborzaszt. Magam sem tudom mikor döntöttem - ha egyáltalán én döntöttem - de változni kezdek. A kicsi, fürge farkasbőröm megnyugtató érzetére vágyom... az kevésbé idegen, mint a Crinos... és Féreg-Halálát-Üvöltő azt mondta, hogy változzak bármivé. Farkasnak lenni pedig most bárminél jobb... nem számítva az emberként a takaróm alatt összegömbölyödve, a kispárnámat ölelgetni érzetét. Vagy Samet... Apát...
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

A város jóformán felfoghatatlanul nehéz és túlburjánzó látképe szorongásod kelti, és Hollóröpte szavai sem nyugtatnak meg. Az elmédbe kúszó régi emlékképek a horrorfilmek rémeiről és az akkori félelmeidről utat találnak hozzád, egyben valahogy bizarrul is hat félni, mikor lényegében szörnyek között vagy magad is szörnyetegként - legalább is biztos vagy benne, hogy az emberek szemében annak minősülnél.

Alig hagyjátok el a vibráló Háló-őrület környékét, mikor a Falka máris összehangoltan rohamozni kezd a förtelmes kreatúrákra. Te csak véded magad - de már nincs mitől. A rémalakok elpárologtak, mire újra feléjük mersz sandítani. A többi nyomasztó, sötét árny észveszejtő sebességgel rebben hátra, hogy sikátorokba, csatornafedelek alá és beton- vagy kőrepedésekbe húzódjanak, a Garouk pedig újra megindulnak rohanvást.

A történelmi, óvárosi út túlvilági félhomályban úszik. A hálókkal lepett ismerős, mégis borzalmasan idegen utcákon ősrégi korok rég letűnt mementói keverednek a modernebb épületek körvonalaival, a maga módján nagyon is elevennek tűnik az összkép. Hátad mögött az új építésű Skót Parlament modern épülete helyén még az építkezési terület csontvázai látszanak, de a hálók rendezett, őrjítő szabályszerűséggel már élesen kirajzolják jelen formáját. Mégis, látszanak még a csaknem egy évszázada lebontott sörfőzde komor falai is. A tömérdek egybekúszó épület látványa egészen megszédít, elméd az ismerős formákat keresi; az újságkiadó és az egyetem épületei is némán figyelnek - szerencsére ez nem az a tanszék, ahol apu dolgozik. Könyvtárak és múzeumok ódon, méltóságteljes óriásként szenderegnek, az egymásra rakódott rétegeket egyre nehezebben fogadja be elméd, a városképek egyre homályosabbak, szédítőbbek, pláne, hogy igencsak gyorsan száguldotok; a fekete károgók fölöttetek is elmosódnak. Valahogy sikerül el is botlanod és elterülnöd a földön. Ketten - Nemain-Éneke és Hollóröpte - felrángatnak, cibálnak magukkal tovább.
- Sietnünk kell! - Morran a Glabro; a legjobb talán a lehető legkevesebbet nézelődni. Mégis, a pubok, fehéren derengő templomok, a gótikus homlokzatok, pártépületek, éttermek, kertek és boltok, a kavargó árnyak és zsúfolt hálótömegek nem épp könnyen kizárhatóak. Kacagások, surranások, sóhajtások és sírások, zenefoszlányok és gépies búgás tolakodnak füledbe, orrodba túlzsúfolt szagok furakodnak.
Néha valamelyik Garou megragad és előrébb lökdös, mikor lelassulsz, érezhetően egyre türelmetlenebbek - morranásaik, kaffogásaik fenyegetőbbnek tűnnek, a szmogtól és miazmás gőzöktől sűrű és nehéz levegő vibrál Haragjuktól.

Nem tudod mennyi idő telik el - már fújtatsz a fáradtságtól, megfeszült izmaid izzanak, idegeid pattanásig feszültek - mire feltűnik a Cowgate régi és egyszerre modern, ásító boltíve a híd alatt. Legalább egy szusszanásnyi időre megálltok, Hollóröpte kérdőn mutat előre.
- Ez az? - Samhain-Virága felől dallamos morgások érkeznek. Érzed jelentésüket, most fordítás nélkül is.
- /Gar/ A közelben. Előre.
Újra nekiiramodtok, ezúttal lassabb tempóban, így izmaidnak is van ideje gyógyulni. A 90-es évek tűzvésze a Szellemvilágban tovább él, narancsvörös fénybe burkolva a szűkebb, kacskaringós, és jelenleg leginkább macskakövesnek érzett utcát és a kiégett, fekete házakat; az újulás azonban ide is utat talált. Alig néhány tömböt kell haladnotok, és már elő is tűnik baloldalt a sötét, nyúlós feketeséggel borított hálók alatt ásítozó templom - bejárata felett egyszerre izzik a "Faith" és a "Sin" felirat is, furcsán egybeolvadva.
A templom night-club irányból lassan szivárognak elő különféle torz, nyomasztó, kéjtől vonagló és teljesen kifacsarodott rémek, mintha szédítő, részeg táncot járnának. Többségük látványotoktól inkább sürgősen irányt változtat, ám a harcias falkatagok sikeresen elkapnak néhányat, félelmetes vonyításokkal, morranásokkal tépve, impresszív fegyvereikkel és karmaikkal szaggatva, amelyiket csak érik. Miután közrefognak és szétszaggatnak egy Szellemet, a többi már szinte pánikszerűen menekül - alig telik bele idő, és az utca újra kihaltnak tűnik.
Féreg-Halálát-Üvöltő bömbölve vicsorog társaira, mutogatva morog - valamit magyaráz talán.
- Először beküldünk két felderítőt, hogy átlessenek. - Magyarázza Hollóröpte halkan, de vészjóslón parázsló szemekkel.
Pengetánc a kapuhoz somfordál, karmos mancsát elhúzza a zár előtt, mire halk kattanást hallasz, majd nyugtalanító, panaszos nyikorgással kinyílik az ajtó. A Ragabash a következő pillanatban eltűnik - egyszerűen nem látod - Samhain-Virága pedig nemes egyszerűséggel fekete árnyékká változik és beleveszik a sötétségbe.
A három veled maradt harcosnő feszülten, éberen figyel; Nemain-Éneke mancsát válladra helyezi, talán nyugtatni, talán bátorítani próbál.
Mindenesetre most van egy kis időd szusszanni... és tán kérdezni is.
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

Nyugtalan vagyok, nyomaszt a tó vizének közelsége, a pókok közelsége, az enyészet szaga, a közelgő harc és Sam hiánya.
Pengetánc bátorító gesztusától majdnem eldőlök, de szerencsére megóv az újabb pofára eséstől és elkap. Megszeppenve, de hálásan nézek rá, majd iránymutatásom nyomán újra elindulunk.

Újra szembesülök a háló-borította haldokló világgal. „Üszög. Seb a Földanya testén!” – nehéz szívvel nézem a gyepet, ami haloványan halódik a sápadt éjszakai fényben. „Fáj vajon Gaiának? Fáj neki minden egyes ház, út, gát? Fájnak neki a nyírt sövények és a gondosan összegereblyézett falevelek?” – megdöbbent a felismerés, hogy Földanya mennyi-mennyi mindentől szenvedhet. Sajnálom őt, szinte szétfeszít a Düh, amit érzek mindennel szemben, ami őt bántja. Legszívesebben ordítanék, tépném-szaggatnám az ellenséget, de most itt nincs ellenség, csak hálók és a Szövő és valami nehéz, baljós szag, ami megüli az egész várost.
Hollóröpte nem is rám, de egyenesen a lelkembe néz, s kimondja, amit rejtegetni próbálok. Bizony félek. Hiába minden harag bennem, tettre készség és elszántság, azért mégiscsak egy tizennégy éves kislány vagyok, aki fél. Az íjász bátorítóan sörényembe borzol, de ettől csak egy picit érzem jobban magam. „Bátor akarok lenni! Olyan, mint Legendák-Őrizője és Hajnalfény-Dalnoka és a többiek!” – akarok, de hiába, a félelem zsibbasztó hidege ott marad bennem.
A további magyarázatot kikerekedő szemekkel hallgatom. „Pióca? Vámpír? Jézus Atya Úr Isten! Vámpírok? Azok Erdélyben laknak és csak Londonig jönnek el! De Edinburghben?” – sűrűn pislogok, míg megemésztem az infókat. Mikor pár évvel ezelőtt egyszer láttam a tévében egy fél vámpíros filmet – mert apáék elzavartak aludni mikor észrevették, hogy mit nézek a fiúkkal – egy hétig alig mertem aludni úgy féltem, hogy a szobámba is beröppen egy denevérként és kiszívja a vérem, míg alszom. De ez már rég volt, el is felejtettem, így a hír, hogy itt van egy vagy több ilyen fertelmes, túlvilági, halott lény, kissé sokkol. Ostobán bólogatok, majd mikor fegyvereiket rázva „Bosszú!”-t kiáltanak, kissé bátortalanul én is elbődülöm magam. Jó a véreim között lenni, jó érezni a hősiességük, harciasságuk, bár az ő kisugárzásuk összehasonlíthatatlanul intenzívebb az Elveszett Testvérekénél és éppen ezért nehezebben tudom átérezni, magamévá tenni. Olyan sokkal fölöttem állnak, annyival erősebbek nálam, hogy jelenlétük amellett, hogy lelkesít és harci lázam hevíti, el is bátortalanít kissé.

Elérjük az Our Dynamic Earth fájóan szabályos és hátborzongatóan élő hálóval borított épületét. A tőlem telhető legóvatosabban lépdelek, Hollóröptének mondania se kell, hogy ne érjek a hálóhoz, eszem ágában sincs a szükségesnél még közelebb menni se hozzá. Hatalmas tüdőm súlyos lélegzetvételei mennydörgésként hatnak a fülemben. A hálóba gabalyodott tetemek láttán összeszorul a szívem. „A poszáta is így végezte volna, he nem segítek… és talán én is belegabalyodhattam volna a hálóba, ha…” – nem akarok belegondolni a „mi lett volna ha…” egyéb opcióiba. Kiszabadítottam a madarat és nem gabalyodtam bele a hálóba, ez a fontos. Most pedig már biztonságban vagyok. Mert abban nem kételkedem, hogy bárhová is megyek ezekkel az amazonokkal, nagyobb biztonságban vagyok velük, mint akár otthon, a paplanom alatt lennék, egyedül.
Samhain-Virága a Szövőről mesél. Hangjai, gesztusai ismerősek, mégis érthetetlenek számomra, de Hollóröpte tolmácsolja a sámán szavait. A hely egyre nyomasztóbb. A múzeumot elhagyva a Holyrood Roadot megülő pusztulásszag, az árnyak mélyén lapuló eleven árnyak borzolják idegeim. Figyelnek, s gyűlölnek. Ártós szándékuk körbeleng minket, a félelem belém kúszik a fülem, orromon, szemem át, s lelkemet szorongatja, de némán vagy épp szőrborzoló sikolyokkal kísért támadásaik nem árthatnak nekünk. Pengék villannak, pendül az íj, nyílvesszők fütyülnek köröttem. A fejemet kapkodom össze-vissza, de már csak az ellenség lehanyatló alakját látom, ha egyáltalán látok bármit is. Nem tudom mit kéne csinálnom, nem akarom akadályoznia bámulatosan összeszokott csapat koreográfiáját, de ha harcolni kell, akkor hátrálni sem akarok. Nem akarok félni, bátor akarok lenni, megmentőimhez méltó kölyök. Az utasítás az volt, hogy figyeljek és álljam a sarat, így igyekszem védekező-állást felvenni, s ha valami engem szemelni ki, hát nem fogok habozni, hogy odacsapjak, elvégre Gaia karma vagyok.
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

A roham valóban szédítő, és túl sokfelé kalandoznak el gondolataid -főleg a tó közelsége riaszt meg és tölti meg bundád szagát félelemmel és iszonyattal, még akkor is, mikor átvágtok a Queen's Drive-on. A Falka Crinosai könnyeden szökellnek -fegyverestől jóval nagyobb súlyukkal - olykor egymásnak súrlódva, olykor szétszóródva, de látod rajtuk, érzik egymás minden mozdulatát - akár a vad, szeszélyes, prédára vadászó farkasok.
Hallgatod a Philodox rohanás közben is töretlen szavait - sokkal közelebb még nem jutottál hozzá, pontosan miféle formájú Féreg rabolta el a dühös, fonott hajú, bőrvértes Garou öccsét, de túl sok az inger, hogy spekulálj.
A Queen's Drive továbbra is hosszanti sebként választja el a parkot az óvárostól, s így hiába a tó közelsége, mintha az út túlfelén másik világ lenne. A mókust már nem látod - fogalmad sincs, mikor cikkanhatott el, vagy nem-e surran a közelben észrevétlen.
Elborzaszt a látvány; hiába zöldövezet, olyan mesterségesnek tűnik ez is, a fák is fakók, Földanya szíve alig-alig dobban, s amerre mentek, csak haldokló szellemén járhattok majd.
Elmutatsz az irányba és elismétled a szót; csak kaffogásféle, inkább testhelyzettel kell kifejezni.
A falka megállt is körülötted, Samhain-Virága az égen keringő Hollókat figyeli, Nemain-Éneke fölött egy hatalmas példány, tán aki a legközelebb áll hozzá. Nyugtalanságod fokozódik, mire Pengetánc mintegy játékosan szökken neked - baráti, bátorító gesztus lehet - ám hatalmas lendülete fel is borítana, az utolsó pillanatban marja el levegőben kaszáló mancsod és ránt talpra.
Újra nekiindulnak - a jelzett irányba, elővont fegyverekkel, ám ahogy majd egyre közeledik az Our Dynamic Earth fémes Hálórengetege a szürreális, intelligens dimenzióival s mögötte a szűkös utcák labirintusa, maguk is lelassítanak kissé. Hollóröpte közben is folytatja beszédét.
- Remek! Nos, hol is tartottam... - Rád sandít - egyszerűen érzed, hogy lelkedbe lát, félelmedbe, ám őbenne nyomát sem leled rettegésnek.
- Héjj, nyugalom, természetes, hogy félsz, frissen változott Kölyök vagy még, és kemény menet lesz, de jó kis gyakorlat, és egyet se félj, vigyázunk rád! - Itt kicsit megtorpan, hogy sörényedbe fúrja karmos, megnyúlt, kiszőrösödött kezét.
- No, a Féregfajta, amire vadászunk, ami a megvezetett rokonvért elbájolta és megbetegítette, különösen gyakran tenyészik a Városokban, mert emberek vérén élősködik. Piócáknak hívjuk őket.- Hangja kissé töprengőbbe vált.
- Vámpírok. Természetellenes, holtan, lélek nélkül járkáló éjjeli Férgek, Helios, a Nap gyűlöli és megégeti őket. Aránylag veszélyesek lehetnek, néha egész erősek meg gyorsak, és képesek megbabonázni, uralmuk alá hajtani népeket vagy épp láthatatlanná válni, és elég ocsmány hatalmakkal bírnak. Féregmocskuk megfertőzi azokat, akik közt bujkálnak - persze emberi álcában. Úgy sejtjük semmit se tudnak a Szellemvilágról, vagy arról, hogy ők a Féreg szolgái - mert a Szellemvilág is megveti a fajtájukat - de úgy vonzzák a Féregszellemeket, mint szar a legyeket. - Köp egyet; többen is felhorkannak beleegyezően.
- Ritkán vadászunk rájuk, mer' ritkán keresztezik útjainkat - ezek városi fattyak, mi meg nem. Hát most épp dolgunk van velük. Bosszú! - Üvölti, íját magasba tartva; négy torokból visszhangzik vészjósló bömbölés...
- /Gar/ BOSSZÚ!

Ekkortájt érkeztek meg az Our Dynamic Earth rémséges épülete elé; tömérdek géppók, mindenféle és fajta mereszti rátok figyelmes, érzelemtelen szemeit; a Falka kis kört leírva - igyekezvén az építmény előtti halottnak tetsző parkos részen surranni - óvatosabbá válik.
- Ne érj a Hálókhoz. - Közli fintorogva Hollóröpte, mintegy terelget téged, tegezéből egy-két nyílvesszőt válogat elő, az íjat készenlétben tartva pislog mindenfelé.

Töménytelenül sok háló borítja be a fakó ipartelep-romokat - amik a földön már rég tovatűntek - az élettelen, szinte megfagyott fákat. Az éles neonszerű mintákba fonva torz, kifacsarodott, visszataszító formájú kreatúrák sziluettjei, ahogy mozdulatlanul, üres, vak szemekkel bámulnak csapdába esve, a tébolyítóan szimmetrikus, zümmögő minták részeivé válva.
Samhain-Virága egy hangot hallat, körbemutatva a futurisztikus látképen.
- /Gar/ Szövő.
Hollóröpte fordítása teszi egyértelművé, amit eddig is sejtettél.
- A Szövő. A másik, amit gyűlölünk a rohadt Üszögökben. Őrült erő, mindent csapdába ejt - lelkeket, Szellemeket, Garoukat - mindent mintáiba sző; ahol erős, ott vastagabbá lesz a fal Szellem és Anyag közt. - Igyekszel óvatosan járni, akár a többiek - bár ők inkább talán miattad lassíthatták le lépteiket. Lebegő geometriai formák tűnnek fel olykor, ám sem azok, sem a serényen dolgozó apró, vagy a hatalmasabb őriző-pókok nem mutatnak túlzott érdeklődést irányotokba - meglehet mert igyekeztek nem bolygatni a Hálókat; úgy tűnik még e rettenthetetlen Falka sem kíván egy óriási robotpók-sereget a nyakukba zúdítani. Samhain-Virága újra szól furcsa morranással, testtartással, szagokkal jelezve. Fura asszociációk akarnak újra elönteni onnan mélyből, véred ősemlékezetéből, viszketegen; a Glabro újra kisegít.
- A Szövő is Gaiától idegen, természetellenes utálatos dologgá lett, holott valaha nemes hatalom volt. Amíg nem muszáj, nem indítunk hadjáratot ellene, csak ha épp útban van. Egyetlen haszna van, hogy a Féregszellemeket is ugyanúgy csapdába ejti. Sajnos nem elég jól. - Azt a "haszon" szót is úgy morranja, hogy sugárzik belőle a gyűlölködés; az előttetek zúgó Féreg-Halálát-Üvöltő csatabárjait fenyegetőn lóbálva szemez a pókokkal - mintha csak várná, hogy belekössön valamelyik, Nemain-Éneke pedig fanatikus őrültként lohol, ügyesen ugrálva a fémesen csillámló, olykor elektromosság-szellemekkel vibráló hálók fölött. Pengetáncot szem elől téveszted - valahol itt kell lennie, mert a többiek nem mutatnak semmiféle aggodalmat, de hogy merre, az jó kérdés. A Holyood Roadon kell végighaladnotok - gyakorlatilag amerre az út vezet csakúgy a Szellemvilágban, mint a Földvilágon is - csak itt sokkal baljósabbnak tűnnek az üres, figyelő szemekkel bámuló kihalt ablakok; szinte mindenhonnan, amit nem borít be a Hálótömeg, nyomasztó, figyelő tekinteteket érzel; sötét árnyak húzódnak vissza ahogy a Falkátok - újra egyre feszesebb tempóban halad. Akad persze olyan rém is - parázsszemű árnyalak vagy váratlanul előbukkanó lebegő, torz, sikító koponya is, amik elég bátrak, hogy utatokat állják - rajtad a rettegés lesz úrrá már puszta közelségüktől is, nem hogy attól az iszonyatos, undorlepte hangtól.

Csatabárdok, kardok, karmok, felfoghatatlan sebességgel kilőtt nyílvesszők szaggatják szét az alakokat - talán pár szívdobbanás alatt....
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

A hálószaggatással kapcsolatos vallomásomra a falka tagjai morogni kezdenek. Aggodalmas pillantásokat küldök feléjük, de azért végigmondom, amit elkezdtem, mert tudniuk kell. A morranások, nyüsszenések, vonyítások csodálatos dallamú beszéddé állnak össze bennem. Beszéddé, amit nem értek, de már valahol mélyen legalább érzek. Asszociációk bukkannak föl bennem, de hogy helyesek-e vagy sem, azt nem tudhatom, így Hollóröptére pislogok nagyokat, akit újabb magyarázatba kezd.
Biztos vagyok abban, hogy a madár nem volt beteg. A mókusra bízott Sam, aki védett mindentől, nem hagyta, hogy bajom essen soha! A kis bundás nem jelzett veszélyt mikor a hetyke galamb leszállt mellém az avarba segítséget kérni, sem akkor, mikor a megmentett poszátával a kezemben végre megpihenhettem a park mélyén. Hollóröpte szenvedélyes szavaira csak némán bólogatok, nem vitázom vele, nem magyarázkodom tovább. Én tudom, hogy a madár nem volt beteg, ahogy azt is, hogy nem fogadtam szót Samnek, aki azt mondta, hogy ne bolygassam a Szövőt.
Ahogy az íjász megragadja a vállaim, kissé megijedek, majd végre valóban koncentrálni kezdek a változásra.

…

Nagy kínkeservvel, de végül nekem is sikerül átváltoznom. Ebben a formámban a szagok és hangok újra felélesednek és velük együtt a többi Garouból áradó tekintély és harci láz is még inkább magával ragad. Farkasszív lüktet a mellkasomban, izmaimat feszegetve magam is toporogni kezdek, ahogy egyre inkább átragad rám a falka izgatottsága. Mikor Mòrag kiadja a parancsot az indulásra az izmaim maguktól feszülnek meg és rúgnak ki, ahogy a társaság után szökkenek.
Igyekszem lépést tartani a harcosokkal, de nem megy. Szédítő magasságban imbolyog a fejem, a látóterem jókora részét kitakarja az orrom és a farkammal állandóan csapkodnom kell, hogy el ne dőljön kecsesnek nem nevezhető kétmázsás testem. Karjaimat lóbálva ösztökélem magam gyorsabb haladásra, de így is többször meg kell állniuk a többieknek, hogy bevárhassanak. Hollóröpte pedig az enyémnél jóval kisebb alakjában is képes fürgén rohanni, sőt még beszélni is közben.
„Rokonvér. Az apám is? Mégis láthatom őt újra?” – szívem nagyot dobban, megkönnyebbülten szusszanok föl, bár Nemain-Énekének lángoló dühét látva úgy érzem, hogy ez a gesztus nagyon önző és illetlen volt tőlem. Elszégyellni magam, bocsánatot kérni azonban sem idő, sem lehetőség nincs most.
Az a bizonyos öcsipöcsi ezek szerint nemcsak fogságba esett, de beteg is, bántotta az égen figyelő, gúnyosan kacagó Vörös Szem teremtménye. „Kacagó… A patkánylény! Ő is a Féreg szolgája?” – tűnődök el egy pillanatra. Hiába a fejvesztett futás, a gondolataim még így is folyton elkalandoznak a sok csoda és varázslat közepette. „Na megállj csak, Kacagó! Karmok nélkül még bánthattál és nevethettél, de most már tudom, hogy Garou vagyok és hogy te az Ellenségem vagy!” – nézek föl Antheliosra, aminek eredménye, hogy megbotlom egy göröngyben és menthetetlenül a mancsaimmal vagyok kénytelen tompítani az esést. „Ne nézelődj Caitria, pláne nem futás közben!” – megtippelni se merem, hogy eddigi életemben hány „Ne nézelődj…” kezdetű figyelmeztetést hallottam. Amilyen gyorsan csak tudok, talpra szökkenek, s nem törődve a rám tapadó újabb avar-, fű- és koszréteggel, rohanok tovább a többiek után.
A sok-sok fekete madár barát – ezt már akkor tudtam, amikor a Garouk megérkeztek. Morrígan Vérszomjas lányait csakis hollók… vagy varjak kísérhetik.

Elérjük a Queen’s Drive-ot, amin pár hosszú ugrással át is vágunk sikeresen. Megállunk, van időm egy picit szusszanni. Persze igyekszem úgy nyelni mohón a levegőt, hogy ne tűnjek nagyon puhánynak, de igyekezetemben csak a légszomjam nő, így kénytelen vagyok nyitott szájjal lihegni. Ez az „orron be, szájon ki” téma úgyse ment soha. Eddig nem is nagyon néztem, hogy merre jöttünk, csak igyekeztem nem lemaradni a többiek mögött, most viszont kiül a pofámra a rémület. Elszégyellve tudatosul bennem, hogy félelem – és most már – szégyen szagot is árasztok magamból. Megázom magam. „Nem betojni, ez csak egy tó, egész eddig nem is féltél tőle, hülye vagy, Cait, az előbb jöttél el mellette!” – idegesen toporgok. Egész eddig senki sem akart megölni, s most meg itt állok egy kőhajításnyira attól a tótól, amibe beleesve a Ceilican Birodalmába kerültem, egy tó mellett, amihez hasonlóba akart az Úrnő folytatni, egy tó mellett, aminek a gondolatára vegytiszta iszonyat tölt el. Hollóröpte kérdése hálásan ad más célt a figyelmemnek. A város felé nézek, beszívom a benzingőz, fáradt olaj és rothadás szagát. „Üszög. Találó.” – állapítom meg, míg a távolban kavargó színek és formák között próbálok eligazodni.
- /Gar/ Arra! – mutatok az Our Dynamic Earth pókhálókkal borított futurisztikus tömege mögött húzódó óváros irányába. Valahogy a tó közelségében már az autónyi méretű pókok se tűnnek annyira fenyegetőnek. Menni akarok, alig várom, hogy tovább induljunk, el a tótól, azt se bánom, ha a pókok felé megyünk. Toporgó alakom szánalmas látványt nyújthat, de hiába próbálok nyugalmat erőltetni magamra, a farkastest nem színjátszásra való. „Gyávának fognak tartani és az is vagyok!” – nyalom meg orrom, harci alakomhoz egyáltalán nem illő gesztussal.
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

Eltöprengsz melyik formát is válaszd - végül ha már a többsgég Crinos, tán neked is az lenne a legjobb. Előtte azonban muszáj megosztanod aggodalmaid.
A Falka harci alakban levő tagjai összesandítanak, brutálisnak tetsző vagy épp dallamos, de mindenképp erőteljes, szenvedélyes hangjaik kavalkádja csap a levegőbe. Valami mélyen benned megmozdul - olyan közel vagy hozzá, hogy értsd őket. Akár az asszociációk esetében a nyúl-szellemtől, csak ezek olyasmik, amiket neked kell megfejtened - füleddel, orroddal, látásoddal egyaránt. "Jó", "Gaia", "Beteg", "Üszkösödés", "Kerülni" - ilyesféléket tippelsz, vagy érzel - nem biztos, hogy helyesen. Pislogásodra Hollóröpte felel.
- Gaia Szellemeit megsegíteni sose árt, sőt. Főleg egy Sarlóhold-szülöttnek. - Majd hozzáfűzi - Kivéve persze, ha Féregfertőzött madár volt. - Villannak elő agyarai, ahogy a többieké is.
- Ezért is gyűlöljük a városokat; mi,vidéki, tiszta Garouk csak "üszögnek" hívjuk őket. Csupa Szövő meg csupa kibaszott Féreg. Ne bolygasd a hálókat meg főleg a Szövő rohadt Szellemeit, ha épp nem muszáj meg nincsenek útban, meg főleg, amíg nincs tapasztalatod. Nem megyünk túl közel. Ne félj. - Ragadja meg vállad, és várja, hogy elinduljon a változás.

...

Az alakulás hosszú, fájdalmas, kényelmetlen, és valahogy idegen, ráadásul mellette az íjász szavaira is figyelsz; mire befejezi mondandóját - legalább is szünetet tart - már te is átkozva Antheliost, morogva, jókora harci formában - bőven Hollóröpte fölé tornyosulva - vonyítod ki dühöd, elszántságod, hogy kigyógyítod a szenvedő Földanyát kínjából.
Az Alfa iszonyatos erejű hangja tör fel - s így hogy szagát, tartását, helyzetét is érzed, már sejted, mit bömbölhet...
- /Gar/ INDULÁS!
Megindul mind az öt bestia; Féreg-Halálát-Üvöltő legelsőnek, bömbölve; Pengetánc fürgén és szinte teljesen hangtalanul, Samhain-Virága félelmetes kisugárzással, éles szemekkel, Nemain-Éneke megeresztve egy harcias vonyítást, Az íjász pedig utolsóként, rád figyelve - mind olyan fürge és hatalmas ugrásokkal haladnak, melyekre te képtelen volnál, de nyugtalanul figyelve, szimatolva be-bevárnak. Namain-Éneke - így is gyönyörű, noha brutálisnak tetsző dallamos morranást küldd a Glabro felé. Talán hogy valamit mondjon neked?
Mindenesetre nem hezitálnak, fürgén rohannak és Hollóröpte a veszett rohanás közben magyaráz hangosan, mély, morgó hangon, anélkül, hogy lihegne, szuszogna közben - mintha csupán sétálnátok.
- Nemain-Éneke öccse Rokonvér. A legtöbb Garou-sarj ember- vagy farkas rokon, vérünk hordozzák és továbbadhatják, de ők maguk nem Garouk. És a mi Törzsünk különösen közel áll a családhoz. - A Galliard úgy sejted valami káromkodást ereszthet meg; tekintete lángol a haragtól.
- Röviden: idejött ebbe az átokverte Városba, egyedül, mer' lázadozás, meg effélék, hiába mondta neki mindenki, hogy a Lelkek Csapdái az Üszögök. Rossz társaságba került. Mikor először hazavittük, azt hittük, valami keménydrog-szarság. Bűzlött a Féregtől, hát Megtisztítottuk - Rítussal - de újra elszökött és visszajött. - Horkanja, miközben az emlegetett "öcsipöcsi" nővére egyre inkább szőrét borzolva, pofájából véres tajtékot eregetve hörög - valamit, valami kifejezés, de nem érted.
- A Hollónépek, Hollószellemek és a Háború Varjai Falkánknak igaz barátai. Ők segítettek kideríteni, hogy miféle Féreg áll a háttérben.
Ekkorra értek el a Queen's Drive-hoz - iszonyatosan gyorsan sikerült, bár te már lihegsz, csetlesz-botlasz és többször sikerült majdnem el is taknyolnod. Hiába, ezt a formát is szokni kell.
Az úton könnyedén átvágtok pár hatalmas szökelléssel, attól a veszedelmes múzeumtól távolabb vagyok a zöldövezeti részen, a Holyrood Duke's Walk felőli részén robogtatok keresztül - ám így is bőszít a förtelmes szag, a gondozott gyep finom hálókkal lepett monotóniája - amikor Hollóröpte könnyedén megállít, pedig egész törékeny most hozzád képest.
- Na, merre? Mutasd és mondd: - /Gar/ Arra!
Körbekémlelsz - a szürreális, bizarr városban nem csak az Our Dynamic Earth olyan borzalmasan idegen, de a kackiásan tekergőző óvárosi utcák is bizarrabbak így, hogy egymásba csúsznak régmúlt s jelen építményei, hogy tömérdek az érces háló és az érezhető, bűzös, nehézkes-miazmás rothadás-szag sok helyütt, bár közel sem olyan erősen tolakszik orrodba, mint farkasformádban, de így is közel elviselhetetlen. Pláne bemenni oda. Az sem könnyíti meg helyzeted, hogy az út túloldalán kínosan közel van a St. Margaret's Loch is...

De a képzelőerőd legalább a helyén van - ez itt Edinburg valami elvarázsolt változata, az általad jól ismert város fura, kicsavarodott Szellem-vetülete és oda tudod képzelni magad, milyen lenne, ha a normális Edinburghban ácsorogva néznél el a messzeségbe és próbálnád besaccolni a Cowgate irányát - ezúttal azt a természettörténeti múzem-szörnyűséget, pontosabban a dolgot, ami a helyén terpeszkedik, legalább a másik oldaláról - a bejáratiról - kell kerülni innen.
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

Az utasítást megkaptam, változnom kell… bármivé. Néhány pillanatig nagyokat pislogva nézem a falka tagjait. Harcolni megyünk, harci alakba kéne változnom, s ahogy látom a többiek is Crinosba alakulnak. Csodálattal nézem azt a könnyedséget és főleg gyorsaságot, amivel átváltoznak. Nekem is Crinos formát kéne felöltenem, ám úgy nem tudnék beszélni, bár abban nem vagyok biztos, hogy beszélnem kell. Ha beszélnem kéne, akkor azt mondta volna az Alfa, hogy Glabroba változzak. Az Our Dynamic Earth irányába nézek. „Pókok. Kocsi méretű dühös pókok. Muszáj szólnom! Inkább szidjanak össze, minthogy bajba kerüljünk, mert nem szóltam!” – sóhajtok idegesen. Abban biztos vagyok, hogy láttak már ilyen szörnyeket, sőt egész biztos harcoltak és legyőztek náluk nagyobb és gonoszabb szörnyeket is, ám fogalmam sincs mekkora bajt csináltam a madárszabadító-akciómmal. Hollóröpte felé fordulok, mivel ő maradt már csak valamennyire emberi.
- A park szélén van egy múzeum és ott… – újabb ideges sóhaj – megtéptem a hálót, hogy kiszabadítsak egy madarat. – reszkető hangon hadarva vallom be tettem.
- Sam mondta, hogy ne dühítsem a Szövőt, de a madár meghalt volna! Segítenem kellett! – nyelek nagyot idegesen, majd az beharapom az ajkam egy pillanatra.
- Autómérető pókok őrködnek most ott. A hálót már megcsinálták újra, de azt hiszem most nagyon mérgesek rám! – fejezem be vallomásom a hajamat gyűrögetve kezeim között. „Ti is nagyon mérgesek vagytok rám?” – pislogok aggodalmasan a harcosokra, de egy pillanatig se bánom, hogy kiszabadítottam a madarat. Muszáj volt megtennem, nem hagyhattam meghalni szegényt, főleg azt nem hogy még valami annál is rosszabb történjen vele.
Azirányú aggodalmam, hogy vajon hogyan leszek képes tájékozódni a pókhálótenger borította szellemváros kaleidoszkópjában, már meg se merem említeni. A katedrális messzire világít fehér fénnyel, talán az majd segít. A Cowsgatenek is meg kell lennie a régi-régi, szellem-lakta házakkal, s csak remélhetem, hogy a meggyalázott, Night Clubbá lett templomot már nem őrzik Isten dühös angyalai.

Miután a veszélyre figyelmezettem Hollóröptét, s a dolog valamiképpen elrendeződött, én is változni kezdek. Elképzelem a Crinos forma érzetét, élményét. Nőni akarok, a halálos nemcica-karmokat akarom, a megnyúlt pofámban sorakozó éles agyarakat.
Hollóröpte magyarázni kezd. Kicsit nehéz így a változásra is koncentrálni, meg figyelni is, de igyekszem nagyon. „A Féreg, a Vad és a Szövő. Három ősi Isten. De akkor ki Gaia? Ő nem isten? Ő a Világ? És Luna? Ő se lehet egyszerű szellem!” Nem értem, de töprengeni nincs időm, mert a magyarázat folytatódik. „A Féreg minden, ami rossz, romlott, gonosz, ami pusztul, ami enyészik.” – raktározom el magamban az információt, miközben azon igyekszem, hogy a köröttem várakozók megelégedésére végre tisztességesen átváltozzak.
Végre szemeimben AZ zöld lángban égő Dühével, a mellkasomban lüktető harci dobbal nézek föl Antheliosra. „Tudtam, hogy Te vagy a Féreg! Sejtettem, éreztem!” Mélyről jövő morgással kapcsolódom be a többiek vad, vérszomjas vonyítás-koncertjébe. Végre átváltoztam én is és harcolni akarok, meggyógyítani Gaiát az őt kínzó betegségből!
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

Izzasztónak, már-már vallatásnak tűnik a "felelés" - hiába, a Falka valahol még mindig rémisztő, és még mindig benned a félsz, hogy valóban megfelelsz-e, nem csak hasztalan koloncnak látnak ezek a harcias vérfarkas nők. A születési formáknál az összenézés, az a rosszindulat-féleség nem érzed, hogy ellened irányulhatna; képtele vagy mire vélni. Azonban egyre biztatóbb válaszokat hallasz, ami kissé oldja a hangulatod. Ráadásul rájössz, a meglepettség nem hitetlenséget takar - annak szólhat, hogy ilyesmikről egyáltalán hallottál, nem csak átélted. Zakatol benned a kíváncsiság, de nem mersz rákérdezni.
Végül egészen büszke vagy, hogy Nemain-Éneke igencsak váratlan kérdésére tudod a választ - már az utcát, de tán egy régi templomnak kinéző nightclubot se olyan nehéz meglelni ott.
Samhain-Virága iránymutatása megrémít ahogy a géppókok eszedbe villannak - és bizony veszedelmesen arrafelé is mutat; útba esik az a hely is.
De rád is átragad türelmetlenségük, harci kedvük, nem kevés félelemmel nyakon öntve.
- Változz! Bármivé, amivé akarsz, és segíts mutatni az utat! - Bődül el az Alfa, majd Hollóröptére néz. - Te meg maradj így, magyarázz neki, mondd el neki a lényeget!
A félszemű íjász Glabro bólint, és látod, ahogy a Falka többi tagja alakuli kezd - mindannyian Crinos-szá; Samhain Virága virágokkal díszített fejére dobja köntöse csuklyáját és ő is alakulni kezd - a többiekéhez képest - nem túl impresszív vaskosságú, ám valahogy annál baljósabb harci formáját is láthatod immár, jóformán teljes, hatalmasra nyúlt emberi felszerelésben.
Türelmetlen ugrásaikból, figyelmes tekintetükből ítélve a másik oldalról akarják megkerülni a tavat - terepviszony szempontjából hálásabb ötlet, és ilyen fürge, szívós szörnyként vagy farkasként garantáltan könnyen odaérhettek - de az Our Dynamic Earth-t nem tudjátok túlságosan megkerülni, úgy sejted - mindenképp útba esik. Na meg persze jó kérdés, hogy képes leszel-e navigálódni a város szürreális borzalmai között.
Akármelyik alakod is választod, Hollóröpte belekezd magyarázatába.
- No, a teljes sztorit egy Galliard briliáns előadásában, elég időt rászánva kéne hallanod. De nagyon röviden: a Féreg egyike a három kozmikus, óriási erőnek - a másikak a Vad és a Szövő. A teremtés hajnalán az egyensúlyt tartották fenn, de ez az egyensúly megbomlott. Gondolj rájuk szinte mindenható, egymással örökkön harcoló istenségekként, vagy ahogy egyszerűbb. - A fekete károgók köröznek az égen, láthatóan követgetni - vagy tán vezetni - fognak titeket
- A Féreg olyan enyészet, az a fajta halál, amelyből nem terem többé új élet. Egy mára szinte mindenhol jelen levő, Gaia testét s szellemét mérgező ocsmány rákos daganat, ami nyomorúságon, szenvedésen, perverziókon, betegségeken, apátián, ürességen, járványokon, környezetszennyezésen, gonoszságon hízik egyre kövérebbre és pusztító, megrontó őrületében förtelmes lényeket okád magából. - Elvicsorodik, farkas-szeme izzani kezd. Az alakulás nehezen megy, de eljutnak hozzád a Philodox komor szavai - és távolabbról a Crinosok vészjósló morgásai.
- A Féreg beteg, és maga is fertőző betegség, nincs ki teljesen védve lenne ellene, még minket is bemocskolhat. Akik elbuknak, Fertőzöttekké lesznek, a Férget szolgálják vagy egyenesen annak teremtményei, akár Szellemek, akár Húslények, akár a kettő bármilyen kombinációi, azok mind az Ellenség tömérdek formája. A Féreg hordozói. - Felmutat az égre arra a vöröslő égitestre.
- Az a Féreg Szeme, Anthelios. Körülbelül egy évtizede jelent meg a Penumbra egén. Egyesek szerint a közelgő Világvége, a Féreg Diadalának előjele. De mi harcolunk, küzdünk és győzni fogunk! - Üvölti, s a többiek felől vad, lelkesítő, vérszomjas vonyításokat hallasz.
Akármi formát fel akartál venni, az csupán mostanra sikerül...
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

Úgy érzem magam, mint egy kisiskolás, aki nem készült, de felelnie kell. Kissé összeszedetlenül mondom el, amik eszembe jutnak a Garou létről. Feszélyez, hogy az Alfa járkál köröttem, s hogy látszólag csak Hollóröpte figyel rám, így amikor merek valamerre nézni, akkor az íjászra nézek.
- Igen... bocsánat... Fianna kölyök. - Habogom remélve, hogy nem sértettem meg senkit, hogy Fiannának mondtam magam.
A születésnél nem tudom mire vélni az összepillantást és a levegőben vibráló nyugtalanságot. "Nem értem. Rosszat mondtam?" - pillogok aggodalmasan a három amazonra, de végül bólintanak, így folytatom az öt alakkal. A Glabronál Hollóröpte bemutatóját figyelem érdeklődve, a magyarázat után azonban az Alfa int, hogy a feleletem folytassam, s halasszam a változást későbbre. A Lupus formánál megint elakadok. A "futok, mint a szél" előnyt eléggé cikis lenne ezek előtt a harcosok előtt emlegetni, ők egész biztosan sohasem futnak el. Philodox segít ki, szavaira meglepetten pislogok.
- Iiiii-gen. Tényleg. - bólogatok lassan. "Most akkor mégsem ciki futni?... Csak ELfutni..."
A Garou nyelven tett próbálkozásom csúfos nyekergésbe fúl, pedig érzem, hogy hogyan kéne beszélni, de nem megy. Az Alfa biztatására haloványan elmosolyodom. "Persze, hogy is gondolhattam, hogy ebben a formában is menni fog?"
A szellemnyelvnél újra elbizonytalanodom. Pengetánc kardjának iránymutatását követve Samhain-Virágára nézek. A gondolat, hogy megtanulhatom a szellemnyelvet és hogy bénázásom ellenére is úgy gondolják, hogy hamar sikerülni fog, lelkesít. Az újabb dicsérő szavak hallatán elmosolyodom. "Olyan szép a szellemnyelv és én megtanulhatom, sőt, Theurge vagyok, így meg kell tanulnom!" - ilyen csodás hírt! Teljesen odáig vagyok a gondolattól, legszívesebben most azonnal neki is állnék, de még nem végeztem a feleléssel, így folytatom.
A reszketősen előadott Vad-szellemes és gyógyító tavas történetemre ismét nem várt reakciókat kapok. "Fasza kiscsaj? Dögös Fianna leszek? De hát csak futottam!" - zavarban vagyok, úgy érzem egyáltalán nem szolgáltam rá ezekre a kedves és lelkesítő szavakra, elvégre csak futottam.
Gombóccal a torkomban folytatom a történetet az Elveszett Testvérekről, a hőseimről és Samről, akik megmentettek, de a társaság egyre furcsábban néz rám. "Nem fantáziálok! Tényleg így volt!" - buknak fel a nyomasztó gondolatok, hogy nem hisznek nekem, ahogy apáék se hittek soha. Nemain-Énekének szavai azonban eloszlatják a kételyeim. "Hisznek nekem, csak... hosszú lenne és most sietünk... öcsipöcsit kiszabadítani."
Hőseim emléke az én szívemben is harcos tüzet gyújt, bár azt nem tudom milyen a Féreg és hogyan kell ellene küzdeni. Féreg-Halálát-Üvöltő ezen sem botránkozik meg, sőt, harci lázban, gyilkos szenvedéllyel szemében biztosít arról, hogy hamarosan meglátom. Bizonytalanul bólintok. Vágyom rá, hogy Gaia büszke Karma lehessek, ahogy Anastasia mondta, de félek is a Féregtől, mert... legfőképp mert fogalmam sincs milyen és az ismeretlen szörnyűségek mindig sokkal ijesztőbbek, mint az ismertek... főleg az én fantáziámmal...
Mikor Nemain-Éneke felveti, hogy van még egy kérdés, a gyomrom egészen picire összemegy. "Mi van, ha nem tudok válaszolni és megbukom? Ha mindent elrontok és mégse mehetek velük?" - rémült pislogásom megkönnyebbült sóhajjá, majd heves levélpergetős bólogatásba vált.
- Tudom! - felelem hangosan, határozottan, lelkesen. Samhain-Virága az Óváros felé mutat. Karja nyomán lehervad az arcomról a lelkesedés és helyét - immár sokadszorra - félelem veszi át. "A pókok!" - ugrok talpra végül én is. Érzem a falka tagjaiból sugárzó Dühöt, érzem ahogy lassan engem is magával ragad az izgalom, a harci láz, ám egy jókora adag félelmet is érzek magamban, ami miatt kevéske magabiztosságom is vészesen inog.
- Mit kell tennem? - kérdezem az Alfától kissé megszeppenve, ám tettre készen. Jó lenne tudni, hogy most mi következik. Szemeim előtt képek peregnek öt hatalmas tomboló szörnyetegről, akik azelőtt kaszabolják ripityomra a pókokat, hogy azok egyáltalán felfognák, hogy mi történik velük, berontanak egy meggyalázott templomba és ott egy titkos kazamata mélyéről kiszabadítanak egy foglyul ejtett hős Garout. Legalábbis én valahogy így képzelem el a "kihozzuk öcsipöcsit egyben" dolgot, bár a gyakorlati végrehajtásba kicsit nehéz belegondolni. "Talán hatalmas nagy vérszomjas kukacok őrzik szegény foglyot, azért Féreg? Vagy a Féreg nem is féregszerű? Dehát a Szövő is pókszerű és a Vad szellem... az is vad..." - töprengek, de nem merem feltenni a kérdést, nehogy ostobának gondoljanak. úgyis hamarosan meglátom mi lesz. Várom inkább, hogy Féreg-Halálát-Üvöltő megmondja a feladatom, célt adjon az elkövetkező percekre, netán órákra. Tudom, hogy az Alfa bármit is parancsoljon nekem, azt a tőlem telhető lehető legjobban fogom végrehajtani.
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid

[Sablepaw]

Szerencsére senki sem röhögi ki sírásod, bár most túlzottan nem is figyelsz rájuk, amíg Mòrag rá nem szorít válladra és ki nem szakít bánatodból. Igyekszel felszárítani könnyeid, szavaiban valóban van valami nyers módon lelkesítő, talán erőteljes hangja, karizmája, őszintesége teszi. A piatémába inkább nem mennél bele, így inkább törökülésbe helyezkedsz és igyekszel összeszedni a morzsákat, amiket tudni vélsz a Garou-létről, önmagadról.
Féreg-Halálát-Üvöltő járkál körülötted, Nemain-Éneke továbbra is a Hollókkal foglalatoskodik - bár meglehet, fél füllel figyel rád - Samhain-Virága ki tudja, hall-e egyáltalán a bűvös falapocskái körül cikázás közben. Pengetánc leginkább, mintha őrt állna, Hollóröpte pedig egy fának támaszkodik, karba font kézzel, figyel téged.
Elsőként a Fianna dolgot mondod el, valamint a Fenrir és Ezüst Agyar Törzseket említed, meg hogy hol lakhtnak - bár ebben nem vagy biztos, mert valami skót hordákról is beszéltek törzseik kapcsán, vagy... ebben nem vagy teljesen biztos.
- Fianna Kölyök vagy. Valódi Fianna, Cliath majd a Beavatási Rítusod után leszel, de ne fossál, jó vérből való vagy, menni fog. - Szól az Alfa, miközben töprengve szünetet tartasz.
- A többi Törzs meg más téma, az még ráér. - Arcán mintha vicsorgó fintorféle futna át. Majd int is hogy folytasd, te pedig rátérsz a születések kérdésére.
Látod, hogy Hollóröpte, Pengetánc és Féreg-Halálát-Üvöltő összepillantanak - valami nyugtalanító vibrál a levegőben - aztán szinte egyszerre bólintanak feléd.
Rátérsz aztán az alakokra, ha már praktikus dolgok. A Glabronál kicsit elbizonytalanodsz - valóban azzal ismerkedtél a legkevésbé, pedig az lehet a legkevésbé idegen. Hollóröpte nyúlni és terebélyesedni kezd - ruhákkal, felszereléssel együtt, majd az emlegetett formát ölti fel. Jelenleg ő a legvaskosabb és a legmagasabb mind közül.
- Hasznos. Főleg ilyen veszélyes helyeken. - Közli mélyebb, morranóbb, de teljesen érthető és így is hűvösen magabiztos hangon.
- Amíg nem érzel rá a Garou beszédre, neked a leghasznosabb, ha beszélni, kérdezni akarsz. Majd próbálkozz. - Mindenesetre az Alfa újabb kézmozdulattal jelzi, hogy változási kísérlet helyett inkább mesélj még, újabb, kissé idegőrlő köröket róva körülötted. A Crinos és a Hispo formára kurta bólintás a válasz, a Lupusnál megakadsz... kétségkívül a legszimpatikusabb, mert... nem is tudod, miért. Talán mert vadállat, de nem szörnyeteg.
- A legfürgébb, és olyankor a legélesebbek az érzékeink. - Segít ki a Philodox.
Demonstrálnád aztán Garou nyelvtudásod is - de emberi formában nem megy ezeknek a mély, morgó hangoknak a kiadása - a "Garou", ami talán ami a legkevésbé problémás, a többiből valami felismerhetetlen köhögés-szerű valami kerekedik. Hiába, ehhez át kéne változni.
- Semmi gáz, majd hallasz minket, hamar megtanulod. Glabroban és onnantól már megy. A véredben, az ösztöneidben van. - Szól az Alfa, aki a többiekhez hasonlóan valószínűleg semmit sem értett krákogó morgásodból, újra megállva előtted végre.
A következő napirendi pont a Szellemnyelv. Ezúttal Pengetánc szól, kardjával Samhain-Virága felé mutatva.
- Aye*, Theurge Adomány, és asszem te jó hamar meg fogod tanulni, Lassie. Más Holdak Adományait, meg pláne más Törzsekét nehezebb, de megódható, annak aki ügyes. - Vigyorodik el szélesen és ravaszdi tekintettel. Többen is bólintanak.

Eszedbe jut persze aztán a gyógyulás témája is. Elborzaszt a sebek emléke, elmeséled az átélt rémségeket is, már rövidre fogva, nyugtalanul billegve előre-hátra, főleg, ahogy a Tó Szelleméről beszélsz.
- Na, ez a másik amit Theurge-szülöttek tanulhatnak. Gyógyítás. - Harsogja az Alfa. - Sok módszer van rá. Beszarás, má' Vad-szellemmel is találkoztá', túl is élted, letudtál egy Szellemesküt. - Hátrasandít Falkája felé. - Fasza kiccsaj, mi?- Helyeslő, lelkes - és kissé rémisztő - morranások érkeznek válaszul. Aztán újra szemedbe fúrja tekintetét. - Mondom én, dögös egy Fianna leszel.

Sam paktuma anyuval nem lep meg senkit - újabb kurta bólintások - utána azonban az Elveszetteknél eléggé furcsálkodó tekinteteket kapsz, a Celican említésekor meg pláne. Még Samhain-Virága is hátrasandít.
- Nofene. Ceilican. - Jegyzi meg ezúttal Nemain-Éneke, elszakítva tekintetét a Hollókról. De nem bolygatják a témát - sejted, hogy igen hosszú beszélgetés lenne, és láthatóan türelmetlen a Falka. Fejed lehajtod szomorúan, az Elveszett hősök emlékét felidézve, az Alfa hajadba borzol, arca komorabbá válik.
A harci láng is ébred benned, és rá is térsz, hogy Gaia Karmai vagytok, a Féreg pusztítói, de töredelmesen bevallod, hogy nemigen érted még a témát.
- Azok vagyunk, Gaia, a Földanya, Danu ősi teremtményei és választott harcosai! - Zengi Féreg-Halálát-Üvöltő lelkesen. - A Féregről meg a harcról, mer' igen sokféle Féreg van, és sokféle mód lehet harcolni is, meg rövidesen kapsz egy kis gyakorlati bemutatót! - Vigyorodik el, nem kevés kegyetlenséggel lángoló tekintetében.
- Már csak egy kérdés. - Szól aztán Nemain-Éneke, aki immár rád figyel, a holló pedig vállára telepedett.
- Tudod hol van a Sin Nightclub? Valami ex-templom. Tehenek... kapuja? - Az ő fagyos kék szemében is vérszomj villan, elvicsorodik, kardja markolatára téved keze; úgy sejted, ezeddig valami teljesen néma kommunikációt folytathatott a hollójával, vagy a többi fekete károgóval.
A Cowgate-et természetesen ismered; a történelmi utca lényegében itt van egy köpésre, már légvonalban legalábbis. Rémlik még nagyi felháborodott hőbörgése is valamikor régebbről, hogy egy régi, romos templomból valami táncos lebujt csináltak, bár mintha a "Faith" név derengene inkább.
Samhain-Virága összeszedi falapocskáit, majd karját előrenyújtja az óváros felé - amennyire sejted, valóban a Cowgate irányába.
- Valahol arra. - Szólal meg. Pengetánc felegyenesedik eszelős vigyor-vicsor keverékkel a képén, és még a higgadt küllemű - bár Glabroként igencsak rémisztő - Hollóröpte felől is perszelő, félelmetes Dühöt érzel.


//Skót tájszólás: igen
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Lumienkeli]

Szellemerő. Varázslat. Csodás távlatokat nyit előttem a gondolat, bár hogy egészen pontosan mire is, azt nem tudom, és időm sincsen ezen töprengeni, mert a jelek szerint most nem Szellemerőmre, hanem a Dühömre lesz szükségem. Szeretném én nagyon, ha úgy lángolna bennem a virtus, mint a köröttem álló csodálatos amazonokban, de mellettük nagyon kicsinek, gyengének és elesettnek érzem magam. Nem gyereknek, hanem valóban kölyöknek. Az óvatos kérdésemre adott válasz tovább erősíti bennem ezt az érzést, s kissé elszégyellve magam pislogok a nagyokra. Olyan intenzív a kisugárzásuk, olyan nagyon erősen jelen vannak köröttem, hogy hirtelen azt se tudom, hogy egyáltalán hogyan mertem megnyikkanni. Persze barátságosak, de főleg nagyon vadak és harsányak. Azt hiszem nem is a vadságuk az, ami annyira furcsa nekem, hiszen Férget-Aprító is nagyon vad volt, és mégis teljesen más, mint ezek a nagyszerű nők. Azt hiszem, ha valami nagyon-nagyon távol áll tőlem az a harsányság. Talán ezért is húz a szívem inkább Samhain-Virága és Hollóröpte felé, ők valahogy szelídebbnek tűnnek. Az érzés azonban csalóka, mert talán nincs is olyan Garou, aki Féreg-Halálát-Üvöltő mellett ne tűnne visszafogottnak.

A varázstükrömmel kapcsolatban nagyon mellélőhettem, ha már Samnek kell kimagyaráznia a dolgot. Érzem, ahogy forróság önti el az arcom, s inkább lehajtom a fejem, hogy ne lássák pirulásom. Szépítésnek szánt kérdésem se sikerült túl jól. "Rítus, persze. Azzal kell beletenni a szellemerőt a holmiba, hogy maradjanak és változzanak, mikor változunk. Mint a pók a nyakékben, ami velem változik, mert szellem lakja." - aprót bólintok a magyarázatra, s igyekszem alaposan elraktározni magamban a dolgot.

...

Sam elment, az ég beborult, azon se lepődnék meg, ha hirtelen havazni kezdene olyan gyászosan érzem magam. Hiába a nagy harcosok köröttem, én bizony sírva fakadok, nem számít, hogy kiröhögnek-e vagy sem. Mikor az Alfa acélos markát megérzem a vállamon, ösztönösen rándulok össze pofont sejtve, ám a nyakleves nem süvölt a szélben. Könnyes szemmel pislogok az amazonra. Nem merek neki szólni, hogy fáj, csak nézek rá miközben bátorítóan szól hozzám, vigasztal, mint egy nagyon-nagyon távoli, vidéki rokon. "Visszajön, igen! Amit Sam megmond, az úgy is van!" - mosolyodok el hálásan. Sosem ittam még whiskyt, de már megszagoltam néhányszor és egyáltalán nem tetszett a szaga. Kifejezetten undorító dolognak tartom, nem is értem hogyan képesek a felnőttek meginni, hogy aztán ijesztően hangosan és ijesztően koordinálatlanul dülöngéljenek és trágárságokat kiabáljanak, de az Alfával nem vitázom, pláne úgy nem, hogy neki is alkohol szaga van és ijesztően hangosan beszél... ordít... üvölt. Megszeppenve bólogatok pár aprót a széles vigyor láttán.
Féreg-Halálát-Üvöltő hálásan másra tereli a témát. Törökülésbe fészkelem magam, s mivel nem állhatom az Alfa tekintetét, körbepillantok, míg gondolataim rendezem, igyekezvén felidézni mindent, amit magamról és a Garoukról tudok.
- Fianna vagyok, ahogy anya és nagyapa is. Vannak más Garouk, akik nem Fiannák. Az Ezüst Agyarak Oroszországban laknak, a Fenrirek meg Dániában. - összeráncolom a homlokom, mert nem tudom, hogy erre kíváncsi-e az Alfa és azt sem, hogy tényleg csak Oroszországban élnek-e az Ezüst Agyarak és Dániában a Fenrirek. "Minden országban más Garouk élnek?" - biggyesztem mutatóujjamat államra kicsit elgondolkodva.
- Van aki farkasnak születik, és van aki embernek. - térek rá inkább a gyakorlatibb részre úgy érezvén, hogy talán a rettenthetetlen az amazont a gyakorlati tudásom jobban érdekli.
- Öt alakunk van. A Homid, az emberi. A Glabro az olyan... más, olyan még azt hiszem nem voltam. - A Vad Szellem után nehéz megmondanom, hogy mi voltam és mi nem. A gondolattól is kiráz a hideg. Tekintetem végigfut a jelenlévőkön, talán picit tovább elidőzik Samhain-Virágának révülő alakján.
- A Crinos a harci forma, erős és szívós. Úgy érzem leginkább AZ-t... izé... a Dühöt... Lehet nagyot karmolni meg harapni is. - osztom meg az Alfával a tapasztalataim.
- A Hispo az az ősi forma, gyorsan lehet futni és nagyot ugrani és harapni is. - összeráncolom a homlokom, mert már megint a futásról beszélek... hiába, a tapasztalatok, ugye.
- A Lupus az... az... - na most vagyok gondban mit is mondjak róla - "Megnyugtató? Kellemes? Mókás?" - az az ötödik forma. - fejezem be a mondatot miközben egy ki tudja hogyan a kezembe tévedt hajfürtöt tekergetek. Újra csak a Theurgera téved a tekintetem. Úgy sejtem valami térképnek használja a jeleket. Néhány szívdobbanás múlva azonban visszafordulok az Alfához.
- Van saját nyelvünk is, de csak pár szót ismerek még. /Gar/ Garou. Vonyítás. Szellem. Luna. Karom. Macska. - sorolom máris fellelkesülve, amik eszembe jutnak Rosemary tanításából.
- A szellemeknek is van saját nyelvük, amit megtaníthatnak nekünk... valahogy... gondolom cserébe valamiért... - bizonytalanodom el a szellemnyelvvel kapcsolatban, amit annyira nagyon vágynék magam is megtanulni.
- Ó, a nem emberi formánkban gyógyulni is tudunk! - jut eszembe - de a nagy sebek, azok nem gyógyulnak sehogy sem, illetve szellemvarázslattal igen. - a sebek, a harc képei fájdalmas emlékeket ébresztenek bennem, a szellemvarázs, a tó gondolata pedig elborzaszt.
- Amikor ide visszakerültem a Vad Szellem segítségével akkor... eléggé... "azt hittem, hogy meghaltam"... szóval megsebesültem. Sam... mármint az Őrizőm elvezetett a tóhoz és azt mondta, hogy meg kell ígérnem a tó szellemének, hogy mire Luna újra kikerekedik, dalt írok a tavak vizéről és táncolok neki és cserébe meggyógyított. Mert ez volt a paktum. - mesélem ültemben előre-hátra hintázva nyomasztó emlékeim súlya alatt görnyedezve.
- Sam is paktumot kötött anyával, hogy az Őrizőm legyen, míg át nem változom és nem kerülök Garouk közé. - A gondolatra ismét összeszorul a szívem. Sam elment és anya sincs és talán apát sem láthatom már többé.
- Ha nincs Sam és nincsenek az Elveszett Testvérek, akkor ott maradtam volna abban a furcsa Szellembirodalomban és megölt volna a Ceilican. De megmentettek. Meghaltak, hogy elmenekülhessek. - hajtom le a fejem. A mélységes gyászban is harcias láng lobban bennem. "Igen, harcolni akarok, olyan akarok lenni, mint ők!"
- Gaia Karma vagyok és az a feladatom, hogy harcoljak a Féreg ellen! - emelem fel újra a fejem és egy futó pillanatra talán Féreg-Halálát-Üvöltő szemébe is merek nézni, ahogy szinte elborítanak az Anastasiából áramló érzetek emlékei, majd elbizonytalanodom.
- Csak azt nem tudom, hogy hogyan is néz ki a Féreg és hogy kell ellene harcolni. - sütöm le a szemem, majd sandán felpillantok a Vörös Szemre, ami talán a Féreg szeme, talán valami még iszonyúbb, ha egyáltalán van iszonyatosabb dolog a Féregnél.
_________________
Caitria Murray - Homid, Crinos, Hispo, Lupus
Petra Morgan
Zoe Wood
Sepid