Fausto Burns - Az Ördög

[Inu]

<Az alku rá eső részét? Vajon mi ez? Vagyis miféle trükk vagy varázslat lehet és vajon kié lehet, ha igazi? Miféle nagyhatalmú boszorkány tarthatja a szívét egy dobozban? Mint egy ősi legenda... Mint Elizabeth...>

Magamban megborzongok ahogy elképzelem, hogy az a rusnya százlábú az én bőrömön sorjázik végig. Természetesen megtanultam, hogy az efféle gondolatok a külső szemlélő számára rejtve maradjanak. Az invitálást részben elfogadom és leülök, de még mindig állandóan feszülten figyelek minden sarkot és minden mozdulatot. Ez a hely azonban, ha barátságosnak bizonyulna... És ez a varázslatos alak a tudásával... Talán hasznomra lehetne. Így vállalom a kockázatot és folytatom a beszélgetést, sőt igyekszem átvenni a kezdeményezést.

<A nevem? A nevem titok! Bár... Itt... Itt egy közönséges név, ami nem is igazán az enyém... Csak rám aggatták...>

- Köszönöm, nem kérek semmit. - Utasítom vissza óvatosan a felajánlást. Ki tudja mi történhet ezen a helyen az óvatlanokkal. - Fausto Burns... Ön... meglepően sokat tud...

<... És önmagában is fura alak a bogaraival...>

- Miféle alku köti az én "édes bátyámhoz"? És honnan tud ennyit rólunk, ha szabad kérdeznem?

Idegességemben arany körmeimmel a bárpulton kezdek ütemesen dobolni.

[Syrocco]

A taxiban ücsörögve volt időd szemügyre venni a táska tartalmát. Egy régi, kopottas, de annál mívesebb fa ládikát rejt. Aprólékosan megmunkált, díszes fémpántok húzódnak rajta - a ládika fedelébe egy szívmotívumot véstek, ami kacskaringós vonalakból rajzolódik ki.
Lehet, hogy csak a képzeleted játszik veled, de ahogy a ládát szemléled, olykor mintha halk szívdobogást vélnél hallani...

***

Wyrma átveszi tőled a csomagot; ahogy megfogja a táskát egy százlábú araszol elő az ingujjából, s komótosan ráfonódik a táska pántjára. Odacipeli a bárpulthoz, s előhalássza belőle a ládikát. Nem vagy benne biztos, de mintha nevetni hallanád - bár a hangja eléggé reszelős, így nem tudod megállapítani, hogy köhécsel, vagy kacag.

- Mit iszik? - veti oda neked váratlanul - Ugyan már... ne legyen szégyenlős, foglaljon helyet. Itt mindig szívesen fogadjuk a hasonló... személyiségeket. Meg aztán... Ostermann-tól sem kell tartania. Már értem, miért keresett fel a jó öreg Alex... de ne aggódjon, köztünk maradt. És végtére is... az alku ráeső részét állta.

A zsebéből előhúz egy régi, rozsdás kulcsot, s halk kattanás kíséretében a zárba csúsztatja, majd feltárja a ládát. Bár a testével eltakarja, de ahogy nyikordulva feltárul az apró ládika, határozottan hallod a szívdobbanásokat. Wyrma pár pillanattal később visszacsukja az apró dobozt, majd a táskába helyezi.

- Tehát... mikor is érkezett, Mr... Ó, még a nevét sem mondta... Hisz mindketten tudjuk, hogy az Alex most már... sajnos nem az ön neve.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

Őszintén szólva csicsás képeket, aranyat, színes szőnyegeket vártam. Luxust és csillogást. Meglep amit találok, de vegyes érzéssel fogadom. Legalább nem szórta el felesleges fennhéjázásra a pénzt. Vagy annyira nagy bajban van, hogy már minden értékén túladott. Ha ez így van, akkor rám is sovány évek várnak...

A táskába belenézek. Kíváncsi vagyok, hogy mit kell leszállítsak, főleg a csörrenést követően. Azt gondoltam volna, hogy pénz, vagy esetleg drog. De úgy látszik sok meglepetést tartogat még számomra a mai nap. Nem nyúlok hozzá a tartalmához, de miért ne tudhatnám, hogy mit szállítok? Meggyújtok egy asztali lámpát, a fényében óvatosan kinyitom a táskát és belekukkantok. Ha rájöttem hogy mi az, akkor szépen visszazárom.

Ó igen, fegyver az alsónadrágok között. Legalább valamiben lehet rá számítani. Ellenőrzöm, hogy töltve van-e, ha nincs, akkor természetesen golyót is keresek hozzá. Az se lehet messze. Ha esetleg még valami fegyver tartó tokot is találok, akkor az már igazán megér egy elégedett, sőt ördögi vigyort. Ha nem, hát akkor majd a farmer és az öv megtartja. A kabát pedig majd szépen eltakarja.

A sofőrnek félmosollyal biccentek és beszállok hátra. Nem kívánok bájcsevegni. Szóval gyakran jár erre és gyakran szállítja Alexet. Én biztos saját kocsival járnék az ő helyében. Vagyis... ki tudja, lehet, hogy már itt sem laknék a helyében. Az emlékek épp eléggé kísértenek ahhoz, hogy se kedvem, se merszem ne legyen itt élni. De őt bizonyára hidegen hagyja a múltam... múltunk?... Na és annyi esze meg nem volt, hogy eltűnjön. És a házat elnézve annyi esze se volt, hogy élete végéig eléljen a véres pénzekből. Megrázom a fejem a gondolatra. Micsoda veszteség...

Mikor megérkezünk csak biccentek a sofőrnek. Kiszállok, fizetek, adok rendesen borravalót is természetesen. Ebből remélem megérti, hogy nem jártam erre és most sem vagyok itt. Meghagyom neki, hogy várjon egy negyed órát rám. Ha addig nem érkeznék meg, akkor menjen nyugodtan. De hát miért is ne érnék vissza negyed óra alatt, igaz?

Látszólag lazán és nyugodtan, valójában azonban elég idegesen sétálok az utcán.
<Olyan közel már a cél, eddig minden rendben. Csak odasétálok, lerakom a táskát és kész is. Semmiség az egész!>
Na persze nem sikerül megnyugtatnom magam. Ha az egész sötét ügylettől nem rázna ki önmagában a hideg, akkor is elég csak feltekinteni a cégérre, hogy minden paranoiám és ellenérzésem egyszerre riadót fújjon a hellyel kapcsolatban.
<Tövisek, mi? Keresztutak... Vándor ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel? Ez csapda! Mi más lehetne, mint csapda?! Én oda le nem megyek! De.. muszáj lesz... Itt vannak az amulettek, itt van a pisztoly... Ha ez nem elég, akkor semmi sem!>
Szóval végül óvatos léptekkel csak lelépcsőzöm. Alaposan körbetekintve és mindent megvizsgálva és csak némiképp megnyugodva, mikor látom, hogy csak egy valaki van lenn. Fura alak. Nem jó előjel.

Kissé gyanakvóan állok meg a férfi előtt. Gyorsan rájön, hogy nem vagyok (már) Alexander Ostermann. Nem meglepő. Mikor nyújtja a kezét ösztönösen megindul az enyém is. Szerencsére benne van a táska. Az életösztön, no és a kicsusszanó bogár megálljt parancsol. Kézfogás helyett a lába elé helyezem a táskát és köszönésképpen egy mélyebbet biccentek. Inkább ne nyúlj hozzám. Az a biztos.

- Igen. Alexander Ostermann. A fiatalabbik. Üdvözlöm Mr Wyrma. Részemről a megtiszteltetés. - a mondat nem gúnyos, inkább csak megszokás. Tisztelettel kell kezelni ezt a figurát, ki tudja miféle.

Várok néhány lélegzetvételnyit, ha esetleg meg kívánja vizsgálni a csomag tartalmát. Aztán már itt sem vagyok. Legalábbis ez a terv.

[Syrocco]

Alex lakását valahogy fényűzőbbnek hitted, de mikor belépsz sokkal inkább... üresnek érzed. Igen, talán ez a legmegfelelőbb szó rá. Hófehér falak fogadnak, a bútorok és minden berendezés olyannyira fakó, nélkülözi az élénk színeket, a mintákat. Az egész belső tér sterilnek hat, nincsenek virágok, díszek is alig akadnak - egy-egy kisebb emléktárgy, amit még te hagyhattál hátra annak idején.

A táska is rémlik gyermekkorodból, talán az apádé lehetett valamikor - valóban régi, a sarkainál már foszladozik. Ahogy fölemeled, hallod, hogy valami megcsörren benne, valami apró, de súlyos lehet az.

Körülnézel, hátha akad valami fegyver. Szerencsére Alex nem túl kreatív, ha ilyesmiről van szó, így hamar rábukkansz egy kisebb forgótáras pisztolyra a zoknik és alsónadrágok között.

A taxi gyorsan kiérkezik, és a sofőr is ismerősként üdvözöl - lehet, hogy nem először rendelnek kocsit ehhez a házhoz. Különös érzés fog el; vajon ilyen lehetett volna az életed, ha Ő nem rabol el? Ha ráuntál volna az unalmas kertvárosi légkörre, csak rendeltél volna egy taxit és irány a belváros; a legmenőbb szórakozóhelyeken pedig minden ujjadra jutott volna egy nő...

A taxi behajt egy szűkösebb sikátorba, majd lefékez, s a sofőr feléd fordul:

- Sajnálom, de nem tudok közelebb jutni, innentől sétálóutca...

Szerencsére már a kocsiból látni lehet a Keresztutak cégérét; egy kelta-kereszt amit két oldalt tövises indák fonnak körbe. Maga a kocsma egy alagsori helyiségben kapott helyett; déltájban félhomály uralja, a lámpák még nem égnek, hisz vendég is alig akad. A bárpultnál egyetlen férfi üldögél csupán, szürkés öltönyt visel és... talán szalmakalapot? Furcsa viselet ez így a nyár végéhez közeledve.
Aztán mikor közelebb lépsz, akkor tűnik fel: valójában nem szalmakalap, hanem egy vászon csuklya, ami beborítja az arcát. Mikor odaérsz, lemászik a magasított székről - egyébiránt alacsony, kissé hajlott hátú az illető. Különös szag lengi körbe, hasonló mint a romlott almáé, vagy a savanyú tejé...

- Alex? - kérdezi csodálkozva miközben végigmér - Vagy tán' valaki máshoz van szerencsém? - a hangja enyhén rekedtes, úgy beszél, mint aki nehezen veszi a levegőt - Biztos vagyok benne hogy még nem találkoztunk. Mr. Wyrma, örvendek! - kezet nyújt, s az ingujjából egy csótány mászik elő, majd lepottyan a földre.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

<Ezt persze nem tudta volna elintézni egy hű talpnyalód, igaz?>

- Hát néhány gorillával az oldalamon hihetőbb lenne... De megoldom.

Várok még egy kicsit, hogy van-e valami, amit tudnom kéne, de az állapotát tekintve a buktatók úgy is csak akkor derülnek ki, amikor már késő. Ha elköszön, lenyomom. Délig rengeteg az időm, de az utazás is idő...

<Szóval el kell játsszam, hogy egy idióta keresztapa vagyok? Nagyszerű. Miért menne egy fontos csomaggal bárki őrizet nélkül egy kétes helyre? Azért mert igen nagy bajban van. Vajon k tudja még, hogy bajban vagy? Hányan ölnének azért az átkozott csomagért? Vagy ez túl filmes lenne?>

Bár már kezdek felébredni, de a gondolatok még lassan követik egymást. Abban gyorsan kiegyezek magammal, hogy nincs elég információm ahhoz, hogy kitaláljam mi lehet a háttérben. Egy sóhajjal feltápászkodom és és a világot gúnyoló egyhangú ruhám helyett öltönyt veszek elő. Kifektetem magam elé és bámulom egy ideig. Alex a legtöbb helyre ilyenben megy. Illik is hozzá. Ha át akarom venni a helyét, nekem is ebben kellene mennem. De ahhoz gorillák is kellenének. Különben csak feltűnést keltek. Nem. Kocsi is jó lenne, még a végén valaki ellopja a táskát út közben. Na persze egy hétköznapi kölyök sporttáskájára csak kisstílű tolvajok utaznak. Azokkal meg csak elbírok. A döntés végül megszületik. Önmagamként megyek oda, sajnos egyedül és még nagyobb sajnálatomra taxival. Majd Alex utólag megtéríti...

Felöltözöm, megkajálok, elteszek némi pénzt és elindulok a táskáért. Szokás szerint kilépés előtt egyik kezemmel megtapintom a védő medálokat a nyakamban. Biztonság érzetét keltik, még akkor is, ha most semmi boszorkányság nem várható. Magabiztosan lépek ki az ajtón és zárok be. Ha odaérek és megvan a csomag, rendelek telefonon egy közeli ház elé egy taxit. Az a környék jó nevű, ezzel nem lesz gond, de az nem baj, ha senki nem tudja honnan indultam.

<Épp itt lesz az ideje, hogy pisztolyt kérjek tőle... A hasonló esetekre persze. Sőt, ha van a lakásban, le is nyúlok egyet. Időm lesz.>

[Syrocco]

. Jó-jó, persze... nem fogom elfelejteni neked, ne aggód, baszki! Mondom a többit. Szóval... a lakáson nem lesz senki, se gorillák, se kurvák. Emiatt nem kell aggódnod. A táska ott van a hálószobában, az ágy melletti ruhásszekrényben, a kabátok alatt. Régi sporttáska, kék. Fel fogod ismerni, nem tudod összetéveszteni. Vigyázz rá, érted? Érted!? Ne veszítsd el... Szóval, ha megvan a táska, csak el kell vinned egy csehóba. A neve Keresztutak, az East End-en van, a Bishopsgate-től nem messze... a csóka, akivel találkoznod kell, már várni fog, azt mondtam, ebédre ott leszek. De halálpontos, szóval, biztos előtted érkezik. Fel fog ismerni, mert... olyan az ábrázatod, mint az enyém. Csak add át neki a csomagot, minden mást már elrendeztem vele... Menni fog?
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

Csak hallgatom az elkeseredett férget és azon gondolkozom, hogy miért is segítenék neki. Ezerszer végiggondoltam már a helyzetet. Utálom, amiért a helyemre lépett. Arra a helyre, ami viszont soha nem vonzott. Valójában azt utálom, ami velem történt, őt csak megvetem, de ez épp elég ahhoz, hogy hagyjam forrni a vizében. Sajnos nekem nem igazán van már életem. A megélhetésem tőle függ, ha csak nem akarom munkával tölteni az életemet úgy, hogy nem értek semmihez olyanok között, akiket képtelen vagyok megérteni. A választás ha el is tart egy ideig, egyértelmű.

<Van egy kis gond? Nocsak. És hol vannak ilyenkor a gorillák? Hol vannak a talpnyalók?>

Nem sietem el a választ, hagyom, hogy egy ideig eméssze a kétségbeesés.

- Jól van. Jössz nekem eggyel. Mond a címet. - mondom fölényesen.

[Syrocco]

A telefonból először csak utcazaj és némi recsegés hallható, majd az imposztor is megszólal végül. Bár eléggé rossz a vonal, és az sem segít, hogy beszéd közben egyfolytában zilál, kapkodja a levegőt.

- Ööö... helló... hallasz?! Ott vagy?! Fasza... szóval... van egy kis gond. Bonyolult lenne telefonon elmondani. A lényeg, hogy el kellene vinned egy csomagot... üzleti ügy. Figyelj! Életbe vágó. Oké? Helyettem kéne menned. A lakásomon van, megtalálod a szekrényemben, elő van készítve. Egy akta táska. Én most nem tudok menni, nem... nem lehet. Neked kell! Figyelj! Van egy pótkulcs a bejárati ajtóval szembeni virágágyásban, egy kőben. Meg fogod találni. Na?! Menni fog a dolog...? - a háttérből fékcsikorgást hallasz, majd ismét recsegni kezd a vonal, szakadozik. - Azt a jó édes... mi a franc?! Figyelj, baszki, el kell vinned azt a csomagot? Vágod?! Kicsinálnak ha nem lesz ott ma délután. Mondom a címet... a külvárosban van. Ott vagy még? Hallasz?
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

Visszapakolok némi rendet erőltetve a káoszra, majd csodálkozva és nem kevés örömmel vizsgálom a bizonyára egyedi és valóban csodálatos kártyalapot. Igazán nagyszerű lenne megszerezni az egész paklit. Ha valamivel, hát ezzel igazán életre kelnek a jóslatok... Életre... Megborzongok, amint egyre inkább úgy érzem, hogy a lap él és ha mintha még mozogna is. Talán nem is olyan jó ötlet, hogy ez nálam van. Talán el is kéne dobni... Mégis csak tartom kezemben, fájna megválni tőle, még ha tartok is tőle valamennyire.

Mikor megcsörren a telefon riadtan a figurával lefelé az éjjeli szekrényre csapom a lapot. De persze semmi köze sincs a csörgéshez. Azért jobb, ha nem figyel engem az az ördög. Ki tudja miféle potenciálok rejtőznek a lapban...

Megragadom a telefont és megnézem ki az. Egy fájdalmasat sóhajtok. A maffiózó bizonyára bajban van. Már ha az álmom igaznak bizonyul. És még a végén tőlem fog segítséget kérni! Tőlem! A kis keresztapa. De ez nem így működik, jobb ha békén hagyjuk egymást. Azért kis vártatva felveszem a telefont, mert csak kíváncsi vagyok rá, hogy mit akarhat. Ha pénzt, akkor nagyon rossz helyre fordult, mert az nekem soha nincs.

- Jó reggelt! - köszönök a telefonba egyhangúan.

[Syrocco]

Gyorsan átlapozod a földre hullt köteteket; álomfejtés, ír mítoszok és legendák, valamint egy pár reklámújság. Valóban akad egy saját paklid is, gyorsan elő is keresed a könyvespolc rejtett zugából, de összevetve a most talált lappal, egészen más. Más a stílus, más az ábrázolásmód, még a papír is, amire nyomtatták. Igen a papír, réginek látszik, és kissé viseltes - az illata olyan, akár a könyvtárak legrégebbi kódexeinek.

Ahogy elmélyülten figyeled a tarot lapot, lenyűgöz, mennyire részletgazdag. Egyedi darab lehet, talán kézzel festett. A központi figura, az ördög alak... roppant élethű, s ahogy rápillantasz, minden alkalommal olyan érzésed van, mintha kicsit elmozdult volna, mintha a feje, a karja, a teste más pózban volna, mint legutóbb.

Megcsörren a telefonod. A Hasonmásod az...
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

<Hát ez meg?>

Felkönyöklök és szemügyre veszem a szekrényt. A meglepetéstől némiképp elillant az álmosság a szememből, még ha csak egy rövid időre is. Van nekem tarot kártyám... valahol... valamelyik szekrényben, de nem emlékszem rá, hogy elővettem volna mostanában. Honnan kerülhetett ez az éjjeli szekrényre? Átvizsgálom a a szekrény tetejét a pakli többi része után, majd a földet is, hogy mit is vertem le sikeresen a kezemmel. Túlzottan baljós kártya ez ahhoz, hogy csak úgy annyiba hagyjam a hirtelen felbukkanását. Szépen visszapakolom az ágyból félig még kilógva a levert könyveket, ha kell mindbe belelapozok, megrázom. Melyik honnan is való? Hogy szereztem és vajon melyikben lehetett. Csak úgy a semmiből nem kerül ide a szekrényemre...

<Valaki jelet küldött volna? Elizabeth?...>

A gondolat, hogy esetleg a visszatértét igyekezett ezzel a lappal bejelenteni egyszerre hátborzongató és kellemesen izgalmas.

<Nem. Bizonyára nem ezzel a lappal hivatkozna magára. Ő ennél sokkal többre tartja magát. De akkor ki más venné a fáradtságot, hogy nekem üzenetet küldözgessen?>

[Syrocco]

Az agyadban még javában kattognak a fogaskerekek, a gondolataid továbbra is "tékozló fiú" körül forognak. Azonban, mikor a papírfecnire pillantasz, egycsapásra elcsendesül az elméd. Valami nincs rendben ezzel a... könyvjelzővel?! Illetve... sokkal inkább kártyalapnak tűnik, így közelebbről is szemügyre véve. Valóban! Méghozzá egy tarot lap - legalábbis a frissen szerzett okkult ismereteid alapján annak véled.
A lap központi figurája egy vörös emberalak, aki egy éjsötét trónuson ül. A feje felett szarvas agancsra emlékeztető korona lebeg, amit lángok ölelnek körbe. Jobb kezén aranyozott páncélkesztyűt visel, s vaskos láncot fog a markában. A lánc két végén, a trónus lábánál, egy-egy mezítelen alak térdepel - egy férfi és egy nő.
Az Ördög... nyilall beléd a felismerés, mikor sikerül beazonosítani a kártyalapot.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

Kezemben a papírfecnivel visszazuhanok az ágyba és bambán bámulom a plafont. Akármennyi is legyen az idő, néhány perc döglés még bele fog férni a napba. A saját magam ura vagyok. Végre. Könyvek... Milyen könyvek is? Ja igen... Szabad kezemmel a szemeimet dörgölöm, mintha attól megtisztulhatna az agyam, maguktól sorba rendeződhetnének kusza gondolataim. Hiába. Lassan, darabosan bukkannak fel a gondolatok arra várva, hogy saját gondolataimat saját magam is megértsem. Csak egy dolog biztos. Utálom a másik énem!

- Idióta! Apám... Rád hagyta a királyságát!... Te meg... Gerinctelen vagy, mint ő voltál... Mégis... Hagyod hogy feltöröljék veled... Az utcát... Eljátszod a mocskos pénzed! Hülye!

Ahogy kezdek éledezni, monológomat magamba fojtom. Persze attól még ki vagyok akadva.

<Mennyi mindent lehetne kezdeni azzal a pénzzel! Egy teljes kutatócsoportot felállítani! Elizabeth Cross! Úgy is elkaplak! Valahogy... Megtudom, hogy hogyan lehet legyőzni!>

Ásítok még egy nagyot, majd mikor már úgy érzem, hogy képes vagyok olvasni, megbámulom a kezeim között sínylődő könyvjelzőt. Ez meg vajon mi lehet?

[Syrocco]

Jég koccan a martinis pohárban...
Két dobókockát morzsolsz a markodban...
Egy göndör szőkeség hajol feléd, s lágyan csókot hint a kockákra...
Elgurítod...
Újratöltik a martinis poharadat...
A szőke leányzó felkacag...
A kockák tovább gurulnak...
Dupla egyes, a kígyószem... VESZTETTÉL!
A martinis pohár a földre hull, apró szilánkokra hasadva... a szőkeség mosolya elhalkul...
Két tagbaszakadt verőlegény markolja meg a vállad, s kitaszítanak a hátsó ajtón...
Egy pocsolyában landolsz, az öltönyöd csurom víz...
Még hallod a szöszi kacaját odabentről, nyilván már másnak kelleti magát...

Fény szűrődik be a redőny résein keresztül. A hajnali nap sugarai szétkergetik a zavaros álomképet. Saját alteregód mindennapjai újra és újra visszaköszönnek az álmaidban. Sokszor olyan érzésed van, mintha két életet élnél; egyik rémálomból a másikra ébredsz, mikor éjjel lehajtod a fejed.

A ma esti lidércnyomás különösen intenzív volt; szinte még érzed a szőkeség parfümjét az orrodban. S akárha másnapos volnál, enyhén zúg a fejed - a ruhád verejtéktől iszamós. Az éjjeli szekrény felé nyúlsz - az órádat keresed -, ám a mozdulataid erőtlenek, kábák. Ahogy a szekrényen matatsz, akaratlanul is lesodrod az ott felhalmozott könyveket, amik hangos puffanással a padlón landolnak. Csupán az órád és egy megsárgult papírfecni maradt fenn a szekrény tetején. Illetve... papírfecni? Első ránézésre díszes könyvjelző lehet, vagy az egyik antik kötetből hullhatott ki?
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus