Jack Taylor

[Inu]

A viccelődésre összehúzza a szemöldökét és kissé rosszallóan válaszol.
- I.. Igen... Persze. Mivel uraljuk a helyzetet!

Fásultabban, fáradtabban, erőltetett mosoly nélkül összegzi a tudnivalókat.
- A taxiból minden holmija kikerült az utcára. És ott volt. A hotel sarkánál. Ő nem volt sehol. Egy szemtanú szerint elszaladt. Pénzt nem találtunk. Sem kártyát. A telefon a közelben volt. Többet nem mondhatok. A nyomozás folyamatban van. Adja meg a címét és nyugodjon meg. Meg fogjuk találni.

De persze a rövid szünetet egy Columbos folytatás követi.

- Még valami... Nem tudja hasonló esetben hova mehetett?

[Freiherr von Rosen]

Bár a beszámoló elég baljósan hangzik, alakváltók közt az ilyesmi gyakran megesik. Aggódom, bár nem eléggé ahhoz, hogy el ne nyomjak egy széles, gunyoros vigyort a fickó utolsó mondatának könnyedségén.

-/Eng/ Ezt biztosan elmondja vagy heti hétszer, ugye?

Na, erre tuti nem számított.

-/Eng/ Figyeljen, ismertségünk nincs, rosszakarónk sincs, úgy volt, hogy a hölgy külön jön, miután el tud szabadulni az ügyleteitől.

Fonom össze a karjaimat. Azért itt már megjátszok egy csepp idegességet. Talán nem is annyira megjátszás, miután eszembe jutnak azok a rosszakarók, akikről neki nem beszélünk...

-/Eng/ Kérem, beszéljen még erről az eltűnésről... illetve a felszerelési tárgyait milyen körülmények között találták meg?
_________________

[Inu]

Bólint az összefoglalódra, majd rövid színpadias szünet után, mely számodra az örökkévalóság, megkezdi a saját beszámolóját.

- A hölgy ma érkezett repülővel. A Japan Palace Hotel körül eltűnt. A személyes... táskáit megtaláltuk. Vannak itt ismerőseik? Tud ön... aki ártani akart neki... itt Kairóban? Fontos, hogy nyugodjon meg és gondolja végig. Biztos vagyok benne, hogy nem történt semmi baj, az Ön segítségével meg fogjuk találni a hölgyet.

A kezdeti nyelvi körülményességek után úgy érzed, hogy az utolsó, megnyugtató mondatok nagyon gördülékenyek voltak, talán túlzottan is. Nem most mondta ezt el először angolul. Ez már betanult és begyakorolt szöveg.

[Freiherr von Rosen]

Borzolom a szemöldököm, egyre kevésbé tetszik a pali szűkszavúsága. Kedvesem fényképét megpillantva pedig némiképp összeszorul a szívem. Elfintorodom, majd válaszolok.

-/Eng/ Roight. A neve Tracy White, huszonhat éves, ügyvéd Sydney-ből, Ausztráliából. Természetesen vakáción.

Tekintetem a fakabátéba fúródik.

-/Eng/ És történetesen a barátnőm. Igazán érdekel, hogy mi történt.
_________________

[Inu]

A rend őre átveszi az igazolványodat, alaposan szemügyre veszi.
- Mr. Taylor... - néhány hümmögés után visszaadja a papírodat, majd ezt követően egy képet nyújt át neked Tracyről. - Kérem... Mondjon el mindent, amit erről a hölgyről tud. Utána elmondom én is, amit tudok.

A férfi tekintete komoly, de a hangnem egyáltalán nem követelőző. Úgy érzed magad, mintha egy bűnesetbe csöppentél volna bele és épp tanúként hallgatnának ki. Csak épp nem tudni, hogy mi a bűneset.

[Freiherr von Rosen]

Keresztbe rakott lábakkal várok. Nem valami türelmesen, folyamatosan nézelődve, az ausztrál bennszülöttek törzsi jeleivel összehasonlítgatva az arab betűket.
Szerencsére nem sokáig.

-/Eng/ Jó... estét.

Erőltetem magamra kivételesen a helyes napszakot.

-/Eng/ Örülök a találkozásnak! Csak ön után!

Pattanok fel és indulok a fazon után, aki úgy tűnik, vagy egy fejjel alacsonyabb nálam.
Ez van, errefelé nem esznek sok spenótot. Vagy mi is volt az...
Az irodája berendezése különösebben nem lep meg, odahaza a városokban ez higéniai szentségtörés lenne, dehát a fene a flancos pofájukba.

-/Eng/ Igen, persze, hogyne. 'Ssék.

Már ülök is le és nyújtom is át. Az igazolványt. Egyszerre.

-/Eng/ Nyomozó úr, el sem tudja képzelni, mennyire csupa fül vagyok.
_________________

[Inu]

A pofa fapofáján egy kevés meglepetésen túl más nem mutatkozik.
- Ül. Ott. Vár. - mutat a szemközti székekre. Egyszerű, fából készült kényelmetlen ülőalkalmatosságok a civilek kínzására.

Mormog még valamit az orra alatt, majd telefonál egyet. Egy peren belül megérkezik egy alacsony, pocakos, mosolygós férfi rövidre nyírt hajjal és enyhén borostás arccal. Egyenesen hozzád lép és nyújtja a kezét még szélesebb, hivatalos mosollyal.
- Jó estét! Ashraf Kirdar. Jöjjön.

Fellépcsőztök az első emeletre és a jobb oldali folyosón besétáltok a harmadik irodába. Az iroda elég kicsi. Egy szekrény, egy asztal és egy szék tartozik a nyomozóhoz, az asztallal szemben és az ajtónak háttal pedig két szék pihen a vendégek számára. A hely öregecske, kopott és nem is kifejezetten tiszta, de úgy tűnik valaki azért igyekszik legalább söprögetni. Az asztalon elég nagy a káosz, papírok hevernek mindenfelé. Legalább ez a szék egy fokkal már kényelmesebb. Veled szemben egy ablak, amin keresztül meg lehet csodálni a szemközti épületet. A sarokban egy kissé nyikorgó ventilátor igyekszik elviselhetővé tenni a hőmérsékletet, bár ennek leginkább nappal van jelentősége. A levegőt így is kavarja egy kicsit, néhány papírlap sarkát lengetve az asztalon.

- Kérem foglaljon helyet. Mutasson egy igazolványt. - kér tiszteletteljes hangsúllyal, kissé azért törve az angolt. Közben az asztalhoz sétál, még nem ül le, csak elővesz egy kis tárgyat egy fiókból.

[Freiherr von Rosen]

Végigviharzok a városon - már amennyire ezt lehet - és próbálok nem pofákat vágni a sok ízléstelen, fantáziátlan épületen.
Hja kérem, ilyen az, amikor Moszkvából vesz divattippeket az újdonsült államának az ember fia.
Kipattanaok a kocsiból... amit persze lezárok... és már szinte kocogok is fel a lépcsőkön, be az épületbe. Nem teketóriázok.

-/Eng/ 'Napot. Ja, beléd is...

Kontrázom le ösztönösen a köszönést, de aztán kapcsolok, hogy másodállásban az ipse valószínűleg nem angoltanár.
Itt meg más hót az a ziher, hogy nem beszél angolul.
Na szép... ennyit ért a brit gyarmatosítás. Kapják be.

-/Eng/ Az... én nevem... Jaaack... Taaay-lor.

Lassítok le, biztos ami biztos.

-/Eng/ Keresem "Ashraf Kirdar"-t. Ditektííív. Meg. Van. Beszélve. Oké?

A bárgyú vigyor már megvan, éppen csak vállon nem veregetem az ürgét.
_________________

[Inu]

A címen található rendőrség egy egész forgalmas úton van. A környéken 4-5 emeletes, egész jó állapotú, vagyis vakolt és festett, tömzsi épületek sorakoznak. Ezek az épületek nélkülöznek minden szépséget és fantáziát, csupán az út mentén sorakozó szürke kockák, koromfeketén ásító ablakokkal. Az összképet tovább rombolják nem túl régi rongálások, graffitik a falakon és néhány ott feledett ronccsá tört autó elvétve az út mentén.

A rongálások és firkák a rendőrség épületét sem kímélték és bár nem érted milyen szövegek vannak ráfirkálva, nyílvánvalóan nem köszönetnyílvánítások. A rendőrségi épületet körbe ölelő kerek oszlopaival a földszinten megtöri a kegyetlen egyhangúságot, de feljebb már nem kívánták folytatni a lázadást, így az emeletek újabb szürke kockaként terpeszkednek az oszlopsorra. Az épület nagy része sötét, csak a bejárat felől és az emeleteken két-három ablakból szűrődik ki fény.

Néhány lépcső, az oszlopsor és egy rácsozott üvegajtón túl egy álmos ötvenes forma férfi mered fel rád meglepetten az újságja felett. Gurulós széke felnyikordul, ahogy érdeklődve előredől téged vizslatva a karikás szemeivel. Hablatyol is valamit arabul, amiből a köszönést már gyakorlott füleid könnyen elkülönítik a többi felesleges szövegtől.

[Inu]

*A forgalom kora este kész őrület. Azt már rég tudod, hogy a lámpák és jelzőtáblák csak dísznek vannak, de most még tömeg is van. A sok ütődött meg egy percig nem gondolkozik, csak megy. Így történhetett meg, hogy egy lámpás kereszteződésbe szépen beállt egy kocsi keresztbe, amit mire elindulhatott volna megpróbált kikerülni egy néhánnyal előtted álló kocsi, de rájött, hogy nem fér el a sarki lámpaoszlop és a keresztbe állt kocsi között. És mivel mindkét kocsi mögött sorakoznak a dudaszótól hangos kocsik, már visszaút sem volt. A kereszteződés beállt, az emberek elkezdtek mutogatni egymásnak, néhányan kiszálltak és becsatlakoztak a cseppet sem kellemes társalgásba, de úgy tűnt, hogy mindenki csak szórakozásból, vagyis inkább feszültség levezetésből szidja a másikat. Ilyenkor a hab a tortán az autósok mellett kényelemes tempóban kerekező biciklisek, akik bárgyú vigyorral a képükön szlalomoznak az álló kocsik között. Természetesen ennél több kell ahhoz, hogy visszatartsanak, így egy idő múlva kivergődsz a járdára és picit meghúzva a lámpaoszlopot, meg kapualjba kényszerítve néhány gyalogost, végül túljutsz a kereszteződésen és ezután már egész szépen haladsz.

A főútról végül egy keskeny, sötét mellékutcába fordulsz, ahol bár parkoló autó van rendesen, de hely még ennél is több.

A merőleges utca már le van zárva, ugyanis építési terület. Bár téged leginkább a tegnap megmászott kőbányára emlékeztet a szép nagy rakás törmelékekkel és építőanyag buckákkal az utca közepén.*

Folytatás

[Freiherr von Rosen]

*Mmm. Úgy tűnik, ma "reggel" (még mindig nem szoktam hozzá ehhez a késői keléshez) szó szerint elém tárul minden, mi szem-szájnak ingere. Azt mondhatnám, menthette a menthetőt ez a hótunalmas szálloda a kiváló fogásokkal, mert lehet, hogy stílusok nincs, de legalább ízlésük van.
Ezt követően következhet a következő látványosság, mégpedig a japán kert, a várható igényességgel berendezett környéken. Na sebaj, azért eltengődök itt egy darabig, végülis egész pofás kis hely. Bár már láttam ilyet Sydneyben.
Visszaérve tévézek egy sort, s mikor végre leszáll az est, elolvasom az üzenetet. A második fejvakarást követően fogom magam és gyorsan át is írom a lényeges információkat egy kevésbé misztikus sajtpapírra, aztán már pattanok is autóba - minek várni, hiszen, ha a hold feljött, már éjjel van, nemdebár?
Hiába, egyeseknek a vérében van a cselekvés...*
_________________

[Inu]

*Bár a délutáni "reggeli" veszedelmes izgalmakkal nem szolgál, egész nagy választékot vonultat fel a hotel étterme, köztük egy sor igazán érdekesnek hangzó étkeket is. Az alkalom fénypontja mégsem a finom reggeli, hanem a vörös bögyös két asztallal előtted, aki a nappali forróságra alig takaró, méregdrága ruhadarabkákkal készült fel és most unottan kortyolgat egy pohárnyi élénk színű koktélt keresztbe tett lábbal. Vele szemben egy aszott 60 körüli, feltehetően valami vezérigazgató forma férfi újságot olvas. A fiatal nő jobb híján a felhozatalt vizslatja és e közben egy pillanatra rajtad is megakad a szeme, egy alig látható félmosoly jelöli a magas pontszámodat, de a tekintete utána tovább is siklik. Sajnos alig néhány percig élvezheted a látványt, mert rövidesen szedelőzködnek és elvonulnak. Legalább annyi előnye van a helynek, hogy akadnak itt gyöngyszemek.

Hirtelen beugrós turista csapdát keresel és a japán park kínálkozott ezek közül a legérdekesebbnek.

Amennyire le van robbanva a város legnagyobb része, a park annyira jó állapotban van tartva. Mintha egy különálló zöld sziget lenne, egy kis Japán Cairo romhalmaza közepén.*



*A kis éden határán túl, vagyis a kerítés mögött pedig éles kontrasztként, a félkész épületek csupaszon vöröslő téglái világítanak.*


*Kellemesen eltöltöd a délutánt, este még bőven akad időd kicsit tespedni, semmit tenni, vagy amihez kedved szottyan, amikor pedig végre megjelenik a szégyenlős Hold az ég alján elolvashatod a halszálkák alól nagy nehezen kimenekített üzenetet.*


"Helwan nyugati részét észak-dél irányban szeli át az Al Seka Al Hadid út. A Hoteltől könnyen odajutsz. Haladj rajta dél felé, majd élesen kanyarodj vissza az Abou Bakr El-Sedeek útra és ott fordulj balra az El Salam utcába. Parkolj le és indulj el északnak. Ez egy építkezési terület. Öt utcával feljebb, az El Salammal párhuzamos utcában találsz egy épületet, aminek az erkélye körülölel egy lámpaoszlopot, amin 40-es jelzőtábla van. Nem lehet eltéveszteni.

Találkozzunk az épületben május 12-én éjjel.

Fekete Özvegy"


*Az üzenet még az előző hotelt vette alapul, innen a valamivel nehezebb elvergődni az Al Seka Al Hadid útig, de nem okozhat gondot. 12-e azonban pont ma van!*

[Freiherr von Rosen]

*Yaaaawn. Be kellene szerezni valamiféle mesterséges holdfény-generátort, mert ez így nem valami hatékony és gyors formája a kommunikációnak bizony.
De irány az ágy!*

<...>

*Magamhoz térve gyorsan összekapkodom magam (na jó, annyira azért nem gyorsan), egészségesen túladagolom a dezodort, majd borotválkozás után lemegyek, nézek valami harapnivalót. Talán most végre megtörik a varázs és a koszt lesz eme hely egyetlen nem unalmas része.
Ezt követően tervezek elugrani valami, a közelben lévő turistacsapdába, egyrészt, hogy elüssem az időt, másrészt, hogy ne kelljen ebben a horrorisztikus forgalomban kocsiba szállnom.
Mert hülye azért nem vagyok.*
_________________

[Inu]

*Az erkélyen kitekintve már a hajnali nap sugarai világítanak a szemedbe. A hold pihenni tért, halovány fénye helyett a nap narancsos sugarai világítanak az arcodba. Igazán gyönyörű és igazán fenséges. Számodra azonban azt is jelenti, hogy az olvasással várnod kell estig. Talán még nem lesz késő, végülis ma éjjel érkezhetett valamikor az üzenet.

Ezzel a kellemetlen felfedezéssel dőlsz az ágyba, hogy elnyomjon végre a jól kiérdemelt álom. Mintha csak egy pillanatra feküdtél volna el, felébredsz kómásan, mint akit fejbe vertek, az órádra pislogsz résnyire nyílt szemmel és meglepve konstatálod, hogy már kora délután van. A mély alvásból lassan térsz igazán magadhoz, de mikor ez a bravúr végre sikerül kipihentnek és újabb kalandokra késznek érzed magad. És nem utolsó sorban kínzó éhség gyötör.*

[Freiherr von Rosen]

*Szépen, módszeresen intézem a dolgaimat, a rutinos turista vásott gyakorlatiasságával, így hát nem telik bele egy fél napba, amíg hotelt váltok Kairóban.
Micsoda teljesítmény, kérem.
Ez a jelen szálloda, bár próbál ízléses lenni, olyan távol esik a város gyöngye státusztól, mint Adelaide Anchoragetől. Rém unalmas. De tényleg. Ennek ellenére nem fintorgok (sokat), hanem gyorsan fizetek, amennyit előre fizetni kell, felsietek, lepakolok, majd...*

<A véres pokolba!>

*...majd eszembe jut a szórólap. Nem, Jack, még nem mész te sehová aludni, első az üzlet.
Amennyiben az ablakból/erkélyről kapok némi holdfényt, itt nézném meg, ha nem, lemegyek még egyet "sétálni".*
_________________