Helwan utcáin

[Dronaw]

Ahogy az emlékek lassan felidéződnek benne, úgy méregetem egyre ismerősebben a terepet.

Máshol volt, máskor. Mégis oly egyező, oly ismerős!

Az emlékek alapján megpróbálom bejárni a helyszínt, de már az ablakok hiánya mutatja, ez csak majdnem ugyanaz. A lépcső sincs ott ahol lennie kellenne, viszont van ott egy nem várt ismeretlen, egy hüllőfej. Első gondolatom, hogy támadni fog, ennek megfelelően készülök fel a harcra és már-már megelőző csapást indítanék felé, amikor megszólal. Ez egy pillanatra ledöbbent, ám nincs időm sokat tökölni. Ellenben lehet, hogy ő tud valamit, aminek még a hasznát vehetem. Így egyelőre nem tépem szét.

-/Ara/ Ki vagy te? Mi ez a hely? Teszem fel a kérdést kihúzva magamat. Ha azt hiszi, hogy megijedek tőle, nagyon téved! Itt én vagyok Gaia karma, nála nagyobb ellenfeleket is legyőztem már... legalább is bízom magamban.
_________________
Sunny Black

[Inu]

Körülötted most minden csendes. Nincs több légzés, nincs mozgás. A vér és halál szaga egyre áthatóbb. Még így emberként is, mert igen, az őrjöngést követően ha csak rövid időre is, de elvesztetted az eszméletedet és most kissé fáradtan, véresen ülsz a holtak között. Fogalmad nincs, hogy merre hagyhattad el az elemlámpát, de kis tapogatózás után találsz, egy nagyobb, masszívabb darabot. Körbevilágítasz, de a látvány nem lep meg, sőt tapasztalt katonaként már el sem borzaszt. Körülötted a katonák széttépve. Bezúzott mellkasok, szétloccsant koponyák, néhány hasa feltépve, belei a földön, letépett végtagok hevernek a fal mellett. Jelöletlen katonai és civil ruhák, valamint a már ismert szerb erők katonái vegyesen.

A képek ismerősek, emlékeidben pontosan ugyanígy élnek. Valami mégis változott. Sokáig nézelődsz, mire leesik, hogy mi az, ami hiányzik. A fény. Az ablakok. Emlékeidben az emeleten voltatok, a szobák ablakain keresztül a hold fénye világította meg az egész épületet. Most pedig nem tudod pontosan hol vagy, de sehol nincsenek ablakok és teljes a sötétség.

Még egy dolog eszedbe ötlik: a csapatok mozgása. Az egyik csapat veled az egyik irányból jött, a másik csapat pedig szintén lépcsőn balról. Arra tehát lépcső kell legyen és kijárat ebből a pokolból. Elmész balra a folyosón az elemlámpa segítségével, de lépcső helyett egyszerű zsákutcát találsz. A folyosó két üres és ablaktalan szoba után falban végződik és az emlékeidben élő lépcső, csakúgy, mint az ablakok nincsenek sehol. A fal pedig valóban fal, vastag és kemény. Be vagy zárva! Valamerre természetesen kell legyen még tovább, de amint ez végigfut az agyadon egy hangos döndülést hallasz, melybe úgy érzed az egész emelet beleremeg. Aztán még egy és egy harmadik is, mire a fal repedezni kezd és közvetlen előtted a padlóval együtt a mélybe hull.

Törmelék és por kavarog a levegőben, amiből egy hatalmas hüllőfej bukkan elő. A beazonosíthatatlan hüllőnek csupán a feje körül-belül akkora, mint a te emberi alakod. Egy percen át méreget átható, szürke tekintetével, mely elég jól viseli a lámpa fényét, majd mély, karcos, emberi hangon megszólal, szinte mennydörög.

-/Ara/ Üdvözöllek elátkozott lélek a börtönünkben.

[Dronaw]

Lassan térek magamhoz az örjöngésből. Ismerős érzés, de mégis kicsit más, mint eddig. Talán kezdek hozzá szokni? Amihez viszont sosem fogok, az a, hogy egyre kevésbé értem, mi történik körülöttem. Olyan, mintha már ez az egész lezajlott volna régebben, és most mégis újra megtörténik. Egyre jobban összezavarodok... Kicsit még üldögélek és hallgatózom. Ha semmit nem hallok, megpróbálom megkeresni az elemlámpát vagy valami egyéb fényforrás után nézni, hogy felmérjem a terepet, megpróbáljam kitalálni, kik támadtak rám.

Szerbia... Hogy a tökbe kerültem én onnan ide? És miért?
_________________
Sunny Black

[Inu]

Az egyenruha vállán felfedezed a kétfejű sas emblémát, ami szintén irritálóan ismerős és úgy érzed már a nyelved hegyén van az ország neve, ahova ez és vele együtt te is tartozol, vagy talán csak tartoztál, de végül csak nem sikerül kimondani. Egyelőre.



Feldúltan lépsz ki a szobából és a hang forrását keresve a folyosó elágazás felé veszed az irányt. Amint a kereszteződéshez érsz felvillan újra egy kép. A lábad előtt egy kifeszített damil: csapda. Mikor lenézel már épp elkaszálod a damilt, melyet egyszer emlékeidben óvatosságodnak hála már sikerült elkerülnöd. Robbanás süketít meg és repeszek vágnak az oldaladba, a lökéstől falnak zuhansz, majd előre dőlsz a kereszteződésbe. A csapdát nem a te vaskos bundádnak szánták, a néhány repesz csupán kellemetlenség, de teljesen megsüketültél. Fények villannak jobbról és balról is, majd válladba, oldaladba lövedékek marnak: két lopódzkodó fél kereszttüzébe kerültél, a tűzharcot pedig te magad indítottad be a megjelenéseddel.

Próbálsz kijutni a kereszttűzből, de egy újabb lövedék talál nyakon, majd éles fájdalom nyilall a fejedbe is és a fájdalom, a tehetetlenség, az életveszély utat enged régóta benned gyülemlő dühödnek!

Mikor magadhoz térsz megint teljes a sötétség. Sós vér íze a szádban, és holttesteket tapintasz magad körül. Emlékképek villannak be, amint a fegyverek felvillanását és az életet egy-egy őrült csapással oltod ki magad körül. A sebesülteket fogaiddal tépted szét. Őrjöngtél és ész nélkül pusztítottál mindent magad körül. Nem először és nem is utoljára. Hisz így vagy úgy, de ezt is túlélted. Mindez megtörtént már egyszer, ha nem is pontosan ugyanígy... Mikor életedben először tomboltál harci alakodban... Rajtaütés a felkelőkön... A ház átvizsgálása két csapattal a két bejárat felől. Megtaláltad az előőrs néhány tagjának hulláját. Miattuk kaptatok parancsot magára a rajtaütésre is. És két tűz közé kerültél. És elvesztetted a fejed. Dühödben bajtársak és ellenségek egyaránt elhullottak. Hírvivő sem maradt... Akkor utoljára harcoltál Szerbiáért...

[Dronaw]

Nem tudom mire vélni a helyzetet. Kétleném, hogy itt harcoltunk a csapatommal, de mégis oly ismerős minden. Nem tudom, milyen sokáig lehettem az intézetben, de ez az ember a lábaimnál nem túl rég halott, mégis emlékszem rá, ahogy meghalt... vagy csak valami mágia szórakozik velem? Megrázom a fejemet. Tanácstalan vagyok, és ezt nagyon nemszeretem! Megpróbálok valami ismerős jelet keresni a hulla ruháján, hátha kiderül valami. Érzem, ahogy a tanácstalanságom dühbe csap át. Nem szeretem, ha nem én kontrollálom a környezetem, és most úgy érzem, kezdem elveszteni a talajt. Már nem tudom, mi emlék és mi valami lidérces kép.

Muszáj találnm valakit, aki felvilágosít az itt történtekről... és akin levezethetem a dühömet!

Kirohanok a szobából a légzés szerű hang irányába, remélve, hogy valaki keresztezi az utamat.
_________________
Sunny Black

[Inu]

Alig teszel néhány lépést a sötét szobában, lábad alatt roppan valami. Egy törött szék lábát trancsíroztad még apróbb darabokra. Nem hallasz mozgást, sem egyéb életre utaló jelet a szobában, viszont amikor másodjára akadsz el, kénytelen vagy felkapcsolni az elemlámpát. Szerte-szét borogatott székek, kettő belőlük sérült és darabokban hever, egy oldalára fektetett asztal középen, az asztal lapján golyó ütötte lukak.

A helyzet ismerős. Valamikor régen, talán egy előző életedben láttad már ezt. Egy csata helyszíne volt ez, melyet te magad is vívtál egykor. Felvillan, hogy mi várhat az asztal mögött. A falon a vakolat foltokban hiányzik. A padlón vértócsa terjed. Közepén egy holttest fekszik. Egy férfi katona ruhában, mellkasát és oldalát lövedékek szakították fel. Arca szintén egy lövedéktől teljesen felismerhetetlenné roncsolva. Egy bajtárs volt.

Megkerülöd az asztalt és a várt látvány fogad. Minden apró részlet, minden apró vérpermet úgy fogad, ahogy azt előre láttad. Bár valami mégis más, valami fura, de nem tudod pontosan megfogalmazni, hogy mi az. Ami biztos, hogy ez már több, mint véletlen. Hallucinációid lennének, vagy látomások vezetnek, esetleg valóban elfeledett emlékek ezek, melyeket újra átélsz? Létezik-e valóban az, amit most érzékelsz? A vér valóban nedves, síkos, részben már megszáradt, a holttest is ott fekszik, meg tudod érinteni, a test már hűvös, de még nem lehet túl régen halott.

Rajtaütést hajtottatok végre, jut hirtelen eszedbe. Keserves harc volt ez, házról-házra űztétek ki a felkelőket a városból. De melyik városból? Melyik országból? Erre hirtelen nem találod a választ. A házban még vár az ellenség, de nem tudod merre voltak, merre lehetnek a saját társaid. Pedig rendezetten jártátok végig a szobákat egymás után és a csatának még messze nincs vége.

[Dronaw]

Úgy érzem ennyi információ elég is lesz számomra. Felveszem a harvi formámat és besietek abba a szobába, ahonnan az ember és vér szag jött. Feltételezem, hogy egy hullát fogok ott találni, ha így van, a zseblámpával gyorsan átfutom, hogy vajon mitől halhatott meg. Aztán irány végig a folyosón, a légzés szerű hang felé.

Csak találok itt valakit, akiből kiverhetem, mi folyik itt!
_________________
Sunny Black

[Inu]

Tovább élesedik a szaglásod és a füledet is hegyezed. A jobb oldali szoba felől jöhet a vér és az izzadtságszag, de a légzés hangja ennél távolabbról jöhet, ha ugyan az valóban légzés hang és nem a huzat játszik az érzékeiddel. Legalább három-négy ember szagát tudod megkülönböztetni, de igazán erősen most csak egyet érzel és nála is inkább a vérszag dominál. Ezen felül a lepukkadt ház füst, vakolat és doh szaga keveredik a puskaporral és ki tudja még mennyi szaggal, amit most hirtelen be sem tudsz azonosítani.

Ahogy vársz, előtted a folyosón talán 6-8 méterre, túl a szobákon felvillan egy fénycső zizegve a plafonon, egy pillanatra elvakítva. Amilyen gyorsan felfénylett, ugyanolyan gyorsan ki is alszik újra, az eddigieknél is nagyobb sötétségbe borítva téged.

[Dronaw]

A műhelyben a furcsa érzést nem tudom hová tenni. Próbálok visszaemlékezni, hol láthattam már ilyet, még az is lehet, hogy pont itt jártam már. Csalódottan rázom meg a fejemet. Nem tudok semmit felidézni.

A műhelyből kilépve - mivel a villanyt lekapcsoltam - csak a sötétség fogad. Csendben hallgatózok és próbálom értelmezni a hozzám eljutó zajokat és szagokat. Hirtelen ötlettöl vezérelve átváltok farkas alakba. A szememnek itt úgy sem veszem sok hasznát, viszont a kiélesedő hallás és szaglás talán nyújt valami új információt a körülményekről.
_________________
Sunny Black

[Inu]

Az ajtóhoz mész, átnézel a kulcslyukon, de csak sötétség fogad. Hallgatózol, de csend honol a túloldalon. Mikor felkapcsolod a villanyt, a koszos égő fénnyel, a rajta pihenő mocsok pedig játékosan táncolóárnyképekkel tölti be a szobát. A csapóajtó egy csöndes huppanással visszakerül a helyére. A barkácsműhelyben semmi különlegeset nem találsz. Odalépsz az ajtóhoz, de valami tudatod mélyén nem hagy nyugodni. Maga a műhely teljesen átlagos, mégis, mintha valamilyen emléket próbálna idézni. Visszatekintesz még egyszer, de továbbra sem tudsz semmi különlegeset kivenni. Nem a szerszámok különlegesek, talán a szekrény visszafogott, egyszerű, mégis jellegzetes hullám mintázata. Láttad már valamikor valahol ezt, de nem tudod felidézni mikor és hol lehetett.

Végül csak kinyitod az előtted álló ajtót, ami mögött ismét sötétség fogad. A szemed egész gyorsan szokja a fényváltozást. Az ajtó egy folyosóra nyílik, ami szinte teljes sötétségbe burkolózik, alig látni valamit Jobbra és balra is nyitott szobabejárat, maga a folyosó pedig sötétségbe vész előtted. A mögötted álló rendezettségnek itt nyoma sincs. Foszladozó tapéta, omladozó vakolat. Enyhe füstszag a távolból. Ennél erősebb izzadtság, vér és puskapor szag. Enyhe huzat sziszeg végig a folyosón, amiben talán halk lélegzet hangjai vegyülnek, de ebben nem lehetsz egészen biztos.

[Dronaw]

Undoromat leküzdve taposok felfelé a hullákon. A kántálás egy pillanatra megakaszt, de tudom, hogy ez az életembe ketülhet, így oldalra ugarva keresem a támadás forrását. Az átjáró beomlása nem sok jóval kecsegtet. Igyekszem gyorsan összeszedni magamat. Talán csak valami csapda volt a csapóajtó nyitására, bár miért raktak volna rá ilyet... Feltételezem, hogy a nőt többet nem fogom látni, de hát ilyen az élet, ő már megtette a szolgálatot számomra. Persze a többiek majd biztos nem lesznek boldogok, de sajnos vannak elkerülhetetlen, ártatlan áldozatok a féreg elleni harcban.

Miután feljutottam a csapóajtón, alaposan körülnézek. Az ajtóhoz megyek, és megnézem, hogy az ajtó szélén vagy a kulcslyukun szűrődik-e át valami fény vagy hang a szomszéd szobából. Ha minden csöndes, felkapcsolom a villanyt, és ha működik, az elemlámpát lekapcsolom. A csapóajtót finoman visszacsukom, majd alaposan végignézem a szobát. Ha nem találok semmi mást, csak hogy egy átlagos barkács műhely, akkor nincs más hátra, mint hogy az egyeten irányban hagyjam el a szobát, amin még lehetséges. Az ajtóhoz megyek, lekapcsolom a villanyt és lassan kinyitom.
_________________
Sunny Black

[Inu]

A nő csak rázza a fejét és távolodik ismét két kis lépést. Úgy tűnik, hogy retteg a helytől és még a korábbi szörnyűségeket is hajlandó felvállalni inkább.

Crinos alakban felkapaszkodsz a hullákon. Minden lépésedre roppan egy csont, lemállik a bőr, szakadnak az inak és a hús. Felérve a kissé szétcsúszott és megtört kupac tetejére nekiveselkedsz a fa csapóajtónak, ami meglepően könnyen nyílik, csupán saját súlyát kellett kinyomnod.

Amint nyikordulva nyílik a csapóajtó, mintha suttogást, baljós halk kántálást hallanál magad körül, pedig senkit és semmit nem látsz, nem érzékelsz. Megremeg a pince és hangos robaj csapja meg a füledet egy sikollyal kísérve, majd por lepi el a pincét. A kis átjáró és a pince sarka helyén most töméntelen törmelék tornyosodik néhány hatalmas betonlappal beborítva. Esélyed sincs, hogy erre visszajuss.

A csapóajtó nyitva. Fent minden csöndes és mozdulatlan. Semmilyen támadás nem ér. A plafon olyan magasan van, hogy kezedet kinyújtva épp eléred. Felhúzod magad. Fenn is minden sötét, csupán (szádban?) tartott elemlámpád világítja meg a helyet. Zsír és dohos fa szaga lengi be a helyiséget, de már ez is sokkal kellemesebb a holtak bűzénél és a levegőben lengő törmelék torokkaparó érzésénél.

Kimászol a pincéből és egy műhelyben találod magad. A fal végén van a csapóajtó, két oldalt szekrények sorakoznak a legkülönbözőbb barkács szerszámokkal, a szoba másik végén pedig egy fa ajtó. Az ajtó mellett kapcsoló, fenn a plafonról pedig egy koszos, meztelen izzó lóg. A szekrényeken rongyok, vésők, reszelők, fogók, gyaluk pihennek. A zárt fiókokban csavarokat, szögeket és egyéb apró hozzávalókat találhatsz.

[Dronaw]

Mélyet sóhajtok a nő elhúzódására.

-/Ara/ Ahogy gondolod, ha jobban szeretnél itt maradni a sötétben a patkányokkal...

Hagyok egy kis gondolkodási időt neki, de aztán ha jön, ha nem, elindulok a lámpával a terem közepe felé, hogy megpróbáljak a csapóajtón átjutni. Úgy látom, ez valami verem, ahova a hullákat dobálják, de akkor mi csinálta ezt a lyukat a falon? A bűz kissé zavarja a szaglásomat, de megpróbálok nem foglalkozni vele. Nem kellemes az oszló hullákra felmászni, de ha nincs semmi más tárgy, amit használhatnék, nincs választásom. Ha elég nagynak tűnik a csapóajtó, akkor a nyitást is Crinosban végzem el. Ahogy sikerül, már ugrom is át, harcra készen, mivel hozzászoktam már, hogy mindig mindenhol ellenségek vesznek körül.

Ha odafönt minden rendben, és a nő úgy döntött, őt is felsegítem.
_________________
Sunny Black

[Inu]

Kitágítod a járatot, további tégla, kövek, törmelék hullik alá, rövid időre fehér ködöt bocsátva a folyosóra. Végül elég szélesnek ítéled meg, megkapaszkodsz a két szélén és felhúzod magad.

Nem véletlenül nem láttál semmit kívülről, egy egész nagy terem sarkában találod magad. Valami pincehelyiség lehet szintén téglával kirakva. A terem közepén a bűz forrása egy talán tucatnyi emberi holttestekből épült kupac. A legkülönbözőbb idejű hullák talán derék magasságig emelkednek, a falakon nem látsz egyáltalán járatot, de a testek felett a plafonon megpillantasz egy csapóajtót. Életnek semmi jele.

Amikor visszafordulsz a nőért ő paranoiásan a fejét rázza és semmi kedve felmászni erre a baljóslatú helyre. A falnak támaszkodva hátrébb is sántikál néhány lépésnyit. Persze elfutni fél lábon nem fog.

[Dronaw]

Lassan haladok a nővel Glabro formámban a csatornában. Óvatos vagyok, elég sokk és sérülés érte, nem kell, hogy még én is összetörjem. A kanyar után szomorúan veszem tudomásul, hogy a harci formám már nem férne el, de szerencsére nem kell Homidba visszaváltanom, ha szűkösen is, de jelenlegi formám még elfér.

A lyuknál óvatosan leteszem a nőt.

-/Ara/Gondolom ide kellene bemenni, ugye? Pihenj egy kicsit, amíg körbe nézek!

Fogom a lámpát és bevilágítok a lyukba valamint felmérem magát a lyukat is. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, nem túl masszív, nem túl mély. A számba veszem a lámpát és óvatosan megpróbálom kitágítani, hogy én is kényelmesen átférhessek rajta. Ha ez megvan, szólok a nőnek, hogy mehetünk, felsegítem, majd óvatosan átmegyek és küröl nézek. Ha nincs veszély, őt is átsegítem, majd megpróbáljuk felmérni, hogy hova jutottunk. Ha esetleg valami szoba, akkor valahol a fal mentén talán akad villanykapcsoló is. A lámpával a mennyezetet is kémlelem, hogy látok-e fényforrást, aminek a kapcsolóját érdemes keresni. Ha sikerül fényforrást találni, akkor még alaposabban átkutatom a szobát, a nőnek újabb pihenőidőt adva, hacsak nem mond valami érdemlegeset. Fény híján csak nagyjából vizsgálódok és próbálok kivezető ajtót keresni.
_________________
Sunny Black