Túl a Szemfedőn...

[Inu]

- Köszönöm, téged is. - *köszönök el Vérző-Szívtől egy biccentéssel.*

*Az éttermet csak távolról figyelem. Nem akarok nagyon közel menni, nehogy észrevegyen olyan, akinek nem kéne. Így mindenesetre esélyem sem lesz megtalálni Mercedest, vagy bárkit, aki ismeri. Figyelem még egy ideig a ház környékét, majd végképp feladom és elindulok hazafelé.

Hogy lehet, hogy több mint egy nap elteltével még mindig ennyire nyüzsög itt mindenki? Biztos, hogy ha nem a nő ismerősei, akkor a rendőrség már mindent átforgatott, kitakarított. Semmi értelme nem lenne belopózni.

Egyetlen esélyemként Vaslovasra tudok csak gondolni. Ők állítólag ismerik ezt a családot, talán tudnak valamiféle nyomot adni, amin elindulhatnék. De előtte körbenézek otthon. Nemrég már egyszer feltúrták a lakást, amíg nem voltam otthon. Mielőtt megkeresem Vaslovast és a falkáját, ellenőrzöm a lakásomat.*

[Syrocco]

-Rendben –Mondja Táncos, majd elkísér a tisztás széléig, ahonnan már szabad szemmel is jól láthatók a város körvonalai. Közben Vérző-Szív is csatlakozik hozzátok, ám még most is gyanakvó pillantásokat vet rád –bár kétled, hogy még mindig gyanús lennél neki, inkább csak arroganciából.

Megjöttünk –mondja Táncos, majd hozzáteszi –Innentől már Szív kísér el téged a városba, Gaia lelke óvjon utadon.

Vérző-Szív nem szól semmit, némán veszi tudomásul a rá kiszabott feladatot, s sietős sietve megindul a lejtőn. Szinte az arcára van írva, hogy mielőbb túl akar lenni ezen, s a lehető leghamarabb le akar rázni. Elvezet egészen a külváros, és a városi negyedek határáig, ahonnan már magad is könnyűszerrel eltalálsz akármerre.

-Itt volnánk –közli egykedvűen –Nos, akkor, viszlát… A Vadon oltalmazzon.

***

Visszatérsz az étteremhez, ám bejutni most elég kockázatos lenne, mivel rendőrségi kordonnal vonták körbe az egész épületet. Bár tegnap nem tűnt fel, de úgy tűnik, őrjöngés közben rengeteg, kisebb-nagyobb lyukat ütöttél a tetőtérbe. Mindenfelé villogó lámpájú rendőrautók, és helyszínelők, de a tegnap este látott éttermi alkalmazottaknak –és persze Mercedesnek –se híre se hamva a környéken.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

*Elborzadva hallgatom a történetet. Féreg Caern a közelben? Ráadásul egykori megromlott társuk uralma alatt. Hát nekik szemmel láthatóan sokkal nagyobb bajaik vannak, mint nekem. Ez ellen azonban én tehetetlen vagyok. Csak egy Cliath. Ráadásul sürgős feladatom van.

Az evés után hallgatom még őket egy kicsit, majd megköszönöm a vendéglátást.*

- Kérlek bocsássatok meg, de tovább kell menjek. Köszönök mindent.

*Ha békével elengednek, visszatérnék a házba. Immár kialudtan, harcrakészen. Tudom, nem valami okos döntés egyedül újra oda menni, de csődítsek egy ismeretlen erdei falkát egy házba, amit magam is majdnem megtisztíottam már? Akkor amikor láthatóan megvan a saját bajuk, ami mellett a sajátom eltörpül? Nem. Ezt nekem kell megoldanom és meg is fogom.*

[Syrocco]

*Táncos leszegi a tekinteté, s jó darabig nem szól hozzád –mintha töprengene valamin. Közben elértek a hatalmas szikla lábához, ahol helyet foglaltok pár, gondosan kifaragott fatuskón. Vöröslő-Hó elővesz egy bőrtarisznyát, majd abból néhány zsemlét és pár kolbászt.

Már jó ideje falatoztok, mikor Vihar-Táncos ismét megszólal.*

-Dermesztű-Fuvallatról sokáig nem hallottunk a mészárlást követően, mintha elnyelte volna a föld. Arra gyanakodtunk, hogy rádöbbenve tettének súlyosságára önként vetett véget saját életének. De a Féreg még mélyebbre hatolt az elméjében, mint gondoltuk. Már épp kezdtük volna helyrehozni a szentéjt, s egész jól haladtunk, ám egyik éjjel ismerős vonyításra ébredtünk. Dermesztő-Fuvakllat volt az, ez nem volt kérdéses. Megjárta a Szellemvilág mélységeit, és szembenézett a legszörnyűbb borzalmakkal, miközben a Féreg elemésztette a lelkét, és eltorzította a testét. Szörnyűbb végzetet nem is tudnék elképzelni egy magunk fajtának. Azóta a hegyekben él, és az egykori kaern szívében trónol, amit azóta már elleptek a féreg-szellemek…
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

*Tiszteletteljesen biccentek Vöröslő-Hó felé és együttérzőn hallgatom a történetet. Egy hatalmas harcos, akit ha erővel nem, hát korrupcióval győzött le a féreg. Nem egyedi eset. A legfájdalmasabb, ami egy harcossal történhet.*

- És mi történt vele végül?

[Syrocco]

*A nő –aki a kulaccsal megkínált –elvezet a tegnapi tábortűz helyéhez, a szikla tövébe.*

-Ó nem kell megköszönnöd, nekünk ez a feladatunk, őrizni a vadont, és oltalmat biztosítani Gaia teremtményeinek. Szólíts Vihar-Táncosnak, emberszületésű, Sámán vagyok az Uktenák törzséből. Amint láttam Vérző-Szívvel már volt alkalmad megismerkedni. Nos, ő egy ifjú Ragabash, a Wendigók közül, s elég harcias, de gondolom, ezt már magad is megtapasztalhattad.

*A szikla másik oldalán ismét föltűnik az, a férfi, aki Táncossal együtt érkezett.*

-Ő ott, Vöröslő-Hó. Egy idősebb, farkasok közt nevelkedett, Wendigó, Bárd. Valaha a mi falkánk védte, majd az egész hegyvidéket, s miénk volt az egyik legerősebb kaern is.

*Elhaladtok egy ősrégi totemoszlop előtt -egy farkasra emlékeztető, robosztus lény alkotja a totem legalját, aki két hatalmas mancsával egy szarvast és egy párducot tart. A totem teteje azonban hiányzik, mintha egyszerűen letörték volna.*

-A falkánk egykori vezetője, Dermesztő-Fuvallat volt, dicső harcos, aki egymaga lemészárolt egy hordányi féregszellemet. Azonban az elméje zavarttá vált, s a Földanya ellen fordult. Sokunkat megölt, s mi tehetetlenek voltunk vele szemben, hisz az erőnk soha nem volt mérhető az övéhez.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

- A nevem Moonsong. Cliath rangú Fenris Galliard vagyok.

*Tiszteletteljesen bicentek az újonnan jött nő felé, a kulacsot elfogadom, megköszönöm és húzok belőle egyet. Először csak egy rövidet, hogy megtudjam mi van a kulacsban. Ha víz az, amire számítok, akkor még néhány nagyobb kortyot is iszom. Nagyon szükségem volt már rá. Visszanyújtom a kulacsot, közben egy kedves mosollyal hátrapillantok Amandára. Ezt lehet kötözködésnek is értelmezni, de igazándiból nem annak szántam.*

- Köszönöm, hogy megpihenhettem. Már nagyon fáradt voltam. Mennyit aludtam?

*Szemeim előtt újból felrémlik Mercedes. Még mindig nem tudom mi van vele. Ugyanakkor nem futhatok el tiszteletlenül azok elől, akik befogadtak. Egy kicsit késni fogok, de mindenképpen utána járok a történteknek. Talán épp szövetségesekkel az oldalamon.*

[Syrocco]

*A nő elrántja a pengét, mihelyt látja, hogy nem ijedtél meg, majd hátrahőköl. Mikor megfordulsz egy nálad alig alacsonyabb, sötétbarna hajú nőt látsz. A ruhái kissé szakadtak, s a cipője is elég sáros, a haját két hosszúkás madártoll díszíti. Ugyan nyugodtnak tűnik, de némi félelem azért tükröződik a szemeiben.*

-A nevem Amanda, vagy Vérző-Szív, ha úgy jobban tetszik.

*A fegyverét továbbra sem teszi el, s fenyegetőn tartja feléd.

Megreccsen egy ág a hátad mögött –megfordulsz –két alak lép elő a bokrok sűrűjéből. Az egyikük egy alacsony nő, majdnem földig érő, tarka mintás szoknyában, míg a másik egy szikár, nyúlánk férfi, aki egy farmeren és egy bőrmellényen kívül semmi mást nem visel.*

-Á, látom ébren vagy.

*Mondja a nő, lágy hangon, majd közelebb lép hozzád. Oldaltáskájából egy kulacsot vesz elő, majd feléd nyújtja. Közben a hátad mögé pillant, s kicsit mogorván néz a lányra.*

-Amanda, ő a vendégünk, és egyben a testvérünk, nem kellene nekitámadnod, csak így.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

*A hideg penge meglep és egy pillanatra megfagy bennem a vér. Ilyen könnyen legyőztek... De ha bántani akartak volna, megöltek volna álmomban. A tőr nem több, mint önmaguk védelme, vagy csak épp melldöngetés, erejük fitogtatása.

Visszanyelem a félelmemet és összeszedem a lelkierőmet és bátran, hangosan válaszolok. Láthassa, hogy nem félek.*

- A nevem Moonsong. Azt pedig, hogy ki vagyok, bizonyára láthattad.

*Óvatosan még tovább feszítem a húrt: két újjal megfogom a kés pengéjét és nem erővel, lassan, erőltetett nyugalommal megpróbálom eltolni a pengét.*

- És te ki vagy? - *kérdezem kicsit játszott sértődöttséggel.*

[Syrocco]

*A sátornak csupán egy kijárata van, egy szűk hasíték az állatbőrponyván, amin keresztül besüt a hajnali napfény. Óvatosan kikémlelsz a nyíláson keresztül, nem messze a sátortól megpillantod azt a sziklaóriást, ahonnan előzőnap este a dobszó hallatszott. A tövéből fekete füst száll fel, de tüzet nem látsz. Nem vagy benne biztos, de mintha egy másik sátor is meghúzódna a szemközti dombon, de annak csak a tetejét látod. Sokban hasonlít ehhez –az anyaga biztos, hogy ugyanaz, állatbőrök –ugyanakkor az valahogy jobban emlékeztet a filmekből ismert indiánsátrakra. A mintázata is más, sokkal tarkább, változatosabb.

*Emberi alakot öltesz, s óvatosan kimerészkedsz a sátorból. De alighogy egy-két lépést megteszel, megtorpansz. Valaki a hátad mögül kést szorít a nyakadhoz –érzed, ahogy a hűvös penge a torkodhoz szegeződik –nyelsz egyet.*

-Nocsak-nocsak…

*Hallasz egy halk, kicsit talán kacér női hangot.*

-…Hát fölébredtél, kis álomszuszék. És most beszélj! Ki vagy!


//Elfelejtettem említeni:

A csontvázakkal vívott csatáért +3 Becsület, és +2 Dicsőség jár…
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

- Anne, neee!

*Zilálva ébredek, a mellkasomhoz kapok, közben levegő után kapkodok. Megint egy álom. Csak álom volt, hisz nem vérzek. De miért kísért? És mit jelenthet? Visszarogyok és hanyatt fekszem tovább, egyelőre nem figyelve a környezetemre. Mercedes is elárulna? Ez lenne a kapcsolat? Nem, ez nem lehet. Miért üldöznék fomorok? Ez lehetetlen. De ha megtudja mi vagyok... akkor megijed. Vagy elmenekül, vagy megtámad, de nem fogja tudni elfogadni. Nem tudhatja meg. Bárcsak ott tartanánk már, hogy elmondjam-e neki, vagy se. De még nem állunk ilyen jól. Uhh... ez nem öt perc volt! Megint időt vesztettem. Minden perccel az ő életét veszélyeztetem.

Ismét felülök és most nézek valójában körbe. Sátor. hogy kerültem ide? Ennyire mélyen aludtam volna? elfogtak volna? Akkor nem sátorba hoznak. Ostoba vagyok, még mindig harci alakban... most már mindegy.

Óvatosan felkelek és kikémlelek a sátorból. Meg kell tudjam, hogy mi történt velem és hogy hol vagyok.*

[Syrocco]

*A dobszó, a tűz melege, hamar elálmosodsz, a szemeid szép lassan lecsukódnak, majd földöntúli nyugalom tölt el. Még ha csak öt perce is, de muszáj pihenned egy keveset…

Az árnyak körbeölelnek, s lágyan simogatón egyre jobban körbefognak. Nem messze tőled egy pillanatra fölsejlik Mercedes alakja, s karjait kitárva hívogat téged, bár nem szól semmit. Te önfeledten lépsz oda hozzá, s szorosan a kebledre öleled, beletúrsz hosszú fekete hajába. De mikor ismét rápillantasz, már nem ő áll ott, hanem Anne. A mellkasodban erős szúró fájdalom hasít –Anne beléd döfött egy ezüst pengét. Az orrodból, a szádból és a mellkasodból is forró vér ömlik a földre.

Közben a táj megváltozik körülötted, az eddigi sötétséget fölváltja a felkelő Hold fénye. Alig pár lépésnyire tőled egy szakadék nyílik a földben. Anne meredten bámul téged, miközben arcán legördül egy könnycsepp. Hátrálni kezd, s szinte rezzenéstelen arccal veti le magát a mélybe, míg te haldokolsz, s tehetetlen vagy…

Zihálva riadsz föl a rémálmodból, egy artikulátlan ordítás kíséretében. Még mindig crinosban vagy, de nem ott, ahol elaludtál. Egyfajta sátorban találod magad, amit –ha jól látod –állati bőrökből készítettek, s facölöpökkel támasztottak alá. A kifeszített bőrre, korommal számtalan jelet festettek, amik ismerősek lehetnek –garou szimbólumok, de sokat közülük nem ismersz fel. De vajon ki hozhatott ide? És miért?*
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

*Keresem a tekintetemmel Alexijt. Átkozott gyáva féreg! Megszökött. Sóhajtok egy nagyot. Lehet, hogy jobban meg kellett volna szorongatni, többet kérdezni és kideríteni, hogy a féregnek dolgozik-e. Attól tartok, ő még hátba fog támadni a közeljövőben.

Újabb, nagyon fáradt sóhajjal indulok meg az erdőn át a város felé. Vesztettem volna egy napot? Azalatt bármi történhetett Mercedessel. Nem várhatok egy percet sem. Meg kell találjam, ki kell hozzam abból az iszonyatos házból. Meg kell védjem, bármik is legyenek azok a... halottak... Ugyanakkor ha holt fáradtan beesem közéjük, azzal nem segítek rajta.

Értetlenül pislogok az előttem eltűnő jelenésre. Fehér ruhás nő? Hallucinálnék? Megdörzsölöm a szemeimet. Dob hangja. Ha volt itt nő, akkor a dobolás felé ment. Kik lehetnek ezek ilyenkor? Talán a foglyulejtőim? Mi más lenne a magyarázat arra, hogy a háztól ilyen messze hoztak? Minden olyan zavaros. Olyan érthetetlen. Nem tudom már ki kicsoda.

Fáradtan botladozva követem a dob hangját. Megkerülöm a sziklát és elbújok az egyik kisebb nyúlvány mögött, hogy ne vegyenek észre. A látványtól rögtön felélénkülök. Őslakosok valami rítus, vagy ünnep közepén. A tűz pedig olyan kellemesen melegít. A dobszó andalító. Vagy csak egyszerűen túl fáradt vagyok, hogy felkeljek ismét. Nem tartott sokáig a felélénkülés. A bundám vastag, de akkor is jobb itt, mint a hidegben. Egyébként is, a szikla takar. Csak nézem őket egy darabig. Ég a szemem. Csak lehunyom egy pillanatra... Aztán megyek... Hazamegyek, aztán majd holnap... Csak előtte egy kicsit lehunyom a szemem. Öt perc, nem több...*

[Syrocco]

*Mikor odaérsz Alexijnek már nyoma is veszett, pedig szívesen megkérdezted volna, hogy mégis mikor irtotta a vérfarkasokat. De erre már nem kerülhet sor, mivel egykori „cellatársad” köszönés nélkül, csendben, angolosan távozott. Hogy hová és merre azt nem tudod, még nyomot sem hagyott maga után.

Elindulsz hát, egyenesen az erdőn át, hisz nem akarsz időt vesztegetni. Út közben megannyi gally, bokor és tövis akad szürke bundádba, de most nem törődsz a fájdalommal –ezek a kisebb sebek úgy is hamar begyógyulnak. Azonban az éhség most jobban gyötör, hisz ha a férfi valóban igazat mondott, akkor már egy álló napja ott feküdtél eszméletlen. Próbálsz Luna fényéből erőt meríteni, hátha az segít, de minden egyes lépéssel egyre jobban elfáradsz. Hiába te is csak halandó vagy, vannak szükségleteid.

Nagyjából félúton lehetsz a vadon és a város közt, mikor már végkép nem bírod tovább, muszáj lesz pihenned egy keveset. Nekidőlsz egy fiatal, zsenge fának, ami kissé megdől a súlyod alatt. Miközben kifújod magad –s talán egy-egy pillanatra el is bóbiskolsz –egy alakot vélsz megpillantani a távolban. Mintha egy fehér ruhás nő lenne az, bár eléggé gyorsan mozog ahhoz, hogy jobban szemügyre vehesd. Kicsit megrázod a fejed, mire a női alak tovatűnik. Talán már ennyire megviselt volna az éhség, és képzelődtél volna?

Kis pihenő után ismét útnak indulsz, de alig teszel meg pár lépést, s újra különös dolgokat észlelsz. Az erdő mélyéből mintha halk dobszót hallanál, s ez most sokkal valóságosabb, mint az imént elsuhanó nőalak.

Úgy érzed, ennek muszáj lesz utánanézned, s addig is erőt gyűjtesz a továbbiakhoz. Elindulsz a dobszó irányába, ami egyre jobban erősödik, s újabb hangokkal társul, ahogy közeledsz a forrásához. Egy apró erdei ösvényre bukkansz, de a biztonság kedvéért egy ideig még a fák rejtekében maradsz. Az ösvény egy nagyobb tisztáshoz vezet, aminek a közepén egy nagyobb szikla emelkedik ki a földből. Óvatosan megkerülöd a kőtömböt, miközben ügyelsz, hogy észrevétlen maradj. A túloldalon egy nagyobb tábortűz lángjai lobognak –forró szél csap az arcodba, ami kicsit átmelegít a fagyos éjszakában –a tűz körül három alak táncol. Ránézésre teljesen átlagosak, kék farmer, kötött pulóver, motoros dzseki. A szikla tövében egy indiánra emlékeztető alak dobol, valami ősréginek tűnő hangszeren.*
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Inu]

*Körbenézek, beleszagolok a levegőbe, ismerkedem a környékkel. Végre szabadság. És bosszú! Bárkik is tették ezt, meg fognak lakolni. De csak azután, hogy kivertem belőlük, hogy hol találom Mercedest.

Visszafordulok a cella felé.*

- Gyere Alexij. Úgy vélem az ellenségünk közös. De ne hidd, hogy nem fogom figyelni minden lépésedet. A bizalmamért még sokat kell bizonyíts! - *morgom mély, Crinos hangon a vissza a cellába.*

*Kisegítem ideiglenes társamat a lyukból és elindulok a városba, egyenesen az étterem felé újból. Lehet, hogy koszos vagyok, biztos, hogy fáradt vagyok, de a bosszúm nem várhat, vér fog folyni!

Egészen a város széléig, amíg csak halogathatom, Crinos formában haladok. Figyelem Alexijt, minden mozdulatát, minden lélegzetvételét és figyelem környezetet is. Lesnek-e ránk, meg akarnak-e támadni, látok-e bármi szokatlant.*

- Kiűzni minket, mi? És egy cellából sem tudsz kiszabadulni... - *csipkelődöm saját mérgemet rajta vezetve le és megtépázott önbecsülésemet rajta állítva helyre.*