Buda & Pest

[Freiherr von Rosen]

Résztvevők: Albrecht von Wulfhard, Cobolymancs, Fehér Holló.

*A két vérfarkas még mindig egy kisebb látványosság, többen abba is hagyják a munkát, hogy a tábor széléhez osonva közelebbről megcsodálhassák őket.
A Komtur egyetlen pillantása a helyére teszi a fegyelmet.
Albrecht válaszára kurtán biccent, majd vet még egy pillantást a magyarra.*

-/Ger/ Ezt bizonyára Anselm is hallani kívánja majd. Hozzátok a rabot és Tristan, kérlek, várj vele odakinn, amíg bebocsájtásért nem hívattok.

*Ezzel Lucretia elvezeti a kis kompániát a fősátor felé, amely előtt a hatalmas, ezüst kereszt strázsál. Odabent a fegyvereken, páncélokon és hálóalkalmatosságokon kívül három vértestvér tartózkodik; Anselm, Sophia és Csongor. Éppen megvitatnak valamit, ám a csoport közeledtére mindahányan feléjük fordulnak.
A szilaj pogány harcos, ha lehet, még jobban összehúzza bozontos szeme üldökét, karjait összefonja, s úgy néz a "Ventruekra", mint a Dunán békésen lesodródó vízihullákra.
A francia tünemény annál barátságosabb, csípőre tett kézzel és halvány, kedves mosollyal méri végig a beérkező triászt.
Anselm arcán enyhe gondterheltség látszik, azonban kihúzza magát - magasan a másik kettő fölébe tornyosulva - és felszólal.*

-/Ger/ Testvéreim. Mi hírt hoztok ellenségeink felől?

*A tábor mentén az erdő nyugodt... és csöndes. Úgy tűnik, az a dermesztő, már-már zavaró csend nem csak a romok környékét ülte meg, hanem velük tartott ide is. A két garout egyelőre nem zavarja senki, s úgy tűnik, szabadon tölthetik az éjszakából hátramaradt néhány órát.*
_________________

[RedDrake]

*Én magam már nem nézem végig az etetést. Láttam elég ilyet. Biccentek Tristannak, hogy hozza a foglyot.

Felkészülök az indulásra, így a robaly engem már a lovon ülve kap el. Arcizmom sem rezdül, régóta nem gyakorolt emberi szokás lenne. Úgy tűnik, hogy elérték odalent amit akartak, vagy éppen elrontották. Idővel kiderül, az idő mindent kiderít.

Csöndben a múlton töprengve lovaglok és érünk el a táborig. A táborban megfelelő módon megállítom a lovakat, és illeőn leszállok róla. Megvárom Tristan és Friderich is odaérjen, és leemelem a foglyot, akár egy tollpihét.*

- /Ger/ Vissza, asszonyom! Fontos híreket hozunk. Ő itt egy rab, feláldozásra szánták. A helyi nyelvet beszélheti.
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Sablepaw]

*Csendben, figyelmesen szimatolom, ahogy megitatják a félholtat - vérrel! - és meglepődve szűkül össze szemem, mikor érezhetően jobban lesz - más a szaga, egészségesebb.*

<Miféle vér folyik ezekben?>

*Nem sokat foglalkozok a menekült Kétláb vartyogásával, hiába értem szavait, érdektelenek. A szokatlanul mély-csendhez alkalmazkodva akár éji fantom, magam is nesztelen surranok, a lovak patái és a kő-álbőrök csörgéseihez képest persze egy zajos, játékos kölökfarkas is néma szárnyon suhanó bagoly... a rókára nem sok időt vesztegetek, bár eszembe jut a furcsa Vad-Álom-Szagú Rókalény, de elhessentem gondolatát. A Csend jobban aggaszt - az állatok, a természet csendje.*

<Talán az a rítus...>

*Aztán a dobbanás - megfordulok, lidérc-parázs szememben érdeklődés villan, de egyszerre életösztön is visszatart, hogy visszaosonjak. Amit etettek, hát felébredt... csak remélni tudom, hogy Kétlábakat prédál és prédái nem kelnek többi föl.

A tábor közelében akár csak Fehér Holló, én is a tűztől és a sürgölődő hegyes faradabos Kétlábfattyaktól messzebb, az eleven ám szunnyadó téli fákhoz közelebb telepszem le...*

<Bosszút kéne állnom értetek, Erdei Szellemek, de nem tehetem... nem tehetem.>

*Majd a Fekete Jel felé szimatolok és sandítok. A Jel egyben van. Nincs vész... egyelőre. Azért nyitva tartom fülem - és Fétisem hatalmát - hogy halljam, miről beszél Holt Garou és a vérszívók... Alfa...nősténye?*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Inu]

*Lopva figyelem az "etetést" és elkönyvelem, hogy a szerencsétlen, akinek a halál megváltás lett volna, a valódi halál, most inkább még mélyebbre süllyedt a Féreg gyomrában. De ha nincs a beszámoló után hasznukra, akkor talán valóban véget érhet végre a szánalmas élete.

Aztán megiramodok és figyelem a környéket visszafelé. Túl nagy a csend. Egyetlen állat sem mer a közelben élni, vagy már mind halott, esetleg mind a szörnyek befolyása alatt áll? Talán ez a róka is? Már nem számít. A döndülésre azonban megtorpanok egy pillanatra. Bár nem tudom mi okozhatta, legrosszabb rémálmaimat érzem megvalósulni általa. Én mondtam, hogy jöjjön ide a sereg, hogy pusztítsa el ezt a helyet, mielőtt késő lenne. Hiába. Ma éjjel történt valami és ha valóban sikerült felébreszteniük valaki nagy erejű Férget, ahogy sejtettem, akkor mostantól már sokkal nehezebb dolgunk lesz. De majd megtanulják, hogy hallgassanak rám. Már csak egyetlen dolog bánt: meg kellett volna keressem a környékbeli Garoukat és értesíteni őket mindenről, amit tudok. Ez még most sem késő, csak nagyon veszélyes. És nem tudhatom, hogy kedves törött-szárnyú madárkám megtette-e már helyettem, vagy vagy nem-e épp ezen dolgozik. Talán egy szellem segítségével biztosra mehetünk, amint lesz ismét egy kis szabad időnk. És amint kiderül, hogy nem tudom-e odacsalni mégis a sereget. Nem szeretném, ha a helyi Garouk harcba bocsátkoznának az itteni armadával ahelyett, hogy mindkét erő a helyi mocskot takarítaná el.

Csak a tábor széléig kísérem a csapatot. Kinn maradok, távol a lovaktól, emberektől, holtaktól. Amíg ők elintézik a szükséges és lassú diplomatikus köreiket addig én az árnyékban és nyugalomban várakozok.*

[Freiherr von Rosen]

Résztvevők: Albrecht von Wulfhard, Cobolymancs, Fehér Holló.

*További kommentár nélkül a sebhelyes Ventrue nekilát kibontani a karját, miközben visszasétál a havon fekvő félhalotthoz.
Úgy tűnik, már egészen megszokta a vérfarkasokat...
Tőrt ránt, felvágja az alkarját, majd letérdel és a férfi fölé hajol. A sebből kicsorgó vért a szájába folyatja, ő pedig kábán, önkívületben issza, nyeli az életadó folyadékot. Jó fél perc és a volt fogoly önállóan, életerőtől duzzadva feltápászkodik.*

-/Ger/ Na, legyen ennyi elég, te falánk dög.

*Mormogja Friderich, mielőtt vállon ragadja az ipsét és odalódítja Tristanhez. Ő közben tétován tántorog és a saját nyelvén fejezi ki értetlenségét.*

-/Ger/ Hozd te, szolga!

*Rivall a bárdra, majd lóra pattan. Ami a környéket illeti, még mindig csendes. Gyanúsan csendes. A hollónak azóta nyoma veszett, megjelent viszont egy kósza róka, aki nemsoká ijedten tovább is állt.
Épp, mikor a társaság távozni készül, hirtelen egy tompa, távoli dobbanás hallatszik odalentről, a földalatti járatok egyikéből. Nem túl hangos, azonban tekintettel a jelentékeny távolságra, amelyet meg kellett tennie, a hang vélhetőleg kifejezett robaj volt a forrásánál.
A lovakat nem kell kétszer kérni az indulásra.

Ahogy fokozatosan hajnalodik, úgy lesz egyre hidegebb a téli éjszaka, azonban még jó néhány óra a napfelkelte. Ennélfogva még nem is kezdenek éledezni a kicsiny parasztházak, amelyek mellett üget ló és farkas egyaránt. Néhány kutya felugat, majd szűkölve elhallgat. A város irányából fényeket látni, talán a kelleténél többet is, ám a fénypontok nem mozognak, s hangok, vagy szagok sem jutnak el olyan messziről, a szokásost leszámítva. A kiszabadított férfi megunja, hogy látszólag senki nem érti a nyelvét, majd elhallgat.

A csapat megtalálja a nyugatra vezető országutat, amely néma, gyilkosan néma egész végig, a táborig.
Itt látszólag minden a legnagyobb rendben, a ghoulok és halandók árkokat ásnak és lándzsákat szúrnak a földbe, megerősítendő a védelmet a jelenleg itt tartózkodó vértestvérek, elsősorban Lucretia von Hartz felügyelete alatt.
Amint belovagolnak, a nő abba is hagyja a munkát és ki is sétál eléjük. A tábor közepében találkoznak. Lucretia leporolja a kezeit, majd a csípőjére teszi őket, ahogy érdeklődő tekintettel fölnéz a hozott emberalakra, majd Albrechtre.*

-/Ger/ Hát visszatértetek.
_________________

[RedDrake]

*A sors néha nagyon fura játékokat űz.
Hogy Coboly ezt így kimondja.*

- /Ger/ Friderich, barátom, intézd ezt el akkor.
*A sors nagyon nagyon meglepő.
Újra elkönyvelem magamban, hogy morogni fog, de valóban az öltözete nem elég, a további segítséget meg nem itt akarom elhasználni, ha magától is fog tudni beszélni.

Ha megvoltak ezek, akkor tényleg indulnánk, semmi értelme még itt, a tábor előtt nekiállni faggatózni.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Az elmesélt szagokat rezzenéstelenül nyugtázom, de az meglep, hogy a Féregfertőzéssel még a Rőtkarom is egyetért. Vajon ezt miféle fura Rőtkarom észjárással sikerült szentesítenie magában? Vajon hány társa értene vele egyet abban, hogy egy ember ne meghaljon, hanem inkább a Férget szolgálja? Nem számít, ezen is gyorsan túllépek. Nem fordítom le a vérszívóknak. Senki nem kíváncsi a jóváhagyásunkra, Albrecht pedig úgy is érti. Inkább teszek néhány egyre szélesebb ívű kört és elkezdem a környéket fürkészni. Ha valaki véletlenül, vagy szándékosan közelítene felénk, én szeretnék először tudni róla. Ideje megtalálnom a helyemet ebben a holt hordában, látszólag beilleszkedni és várni a kínálkozó pillanatot a továbblépésre.*

-/Gar/ Legyünk mi a társaink szeme és orra. - *morranok oda Cobolymancsnak indulás közben.*

[Sablepaw]

*A szimatolást befejezve hagyom a döglődőt, körbenézek a társaságon, majd hol Fehér Hollóra, hol Főnixkaromra pislantgatva - de inkább az előbbire - kurtán elmesélem a szagokat, azokat, amikre vannak szavak is magán a szagon kívül.*

- /Gar/ Halálszag, erős, már jönne rá varjú és ölyv, ha hajnalodna. Szokásos Kétlábú-szagok. És füst, régről, az álbőrein. Azt nem ott szedte össze. Nagyobb tűz közeléből. Etethették... néha, nem hússal.

*Majd egy sanda szimatolás - pillantás a Laposkövű felé. Ezek szerint fekvő tetemekkel hullákkal nem beszélnek a járkálók.*

- /Gar/ Az, az. Faggassátok amíg még él, vagy... fertőzzétek meg olyan Holtan Járással, még most.

<De aztán megöljétek ám végleg!>
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Freiherr von Rosen]

Résztvevők: Albrecht von Wulfhard, Cobolymancs, Fehér Holló.

-/Ger/ Köszönöm, Főméltóságod!

*Hajol meg Tristan, akárcsak a színpadon. Úgy tűnik, a halott egy teljesen hétköznapi helybéli, középkorú parasztember volt beesett szemekkel, csontsoványan. Éppen amint a legtöbb, palira vett szerencsétlen halandó - a kilátástalanságból kétségbeesetten kiutat keresve csak halált lelt.
Nincs is nála nem sok, még egy tarisznya sem.

Miközben Tristan és Albrecht közelebbről is megvizsgálják, Cobolymancs megszagolja a halálán lévő, kiszabadított foglyot.
Átható földszag, továbbá a különböző testnedvek illata dominál. Olyannyira, hogy bárhonnan is hozták, nagyon régóta fogoly lehetett. Mégis, távoli, igen távoli füstszag érződik a ruhafoszlányaiból, továbbá a furcsa, természetellenes, nem-hús emberi étkek illata.*

-/Ger/ Szóval, Albrecht...

*Lép oda a "nagy testvérhez" Friderich, miközben a vérfarkas elfoglalja magát a csontgyűjteménnyel.*

-/Ger/ Nem mintha megszakadna érte a szívem, de ha netán ki akarnátok a főnökkel hallgatni, érdemes lenne megitatni.

*Megvetően néz vissza a férfira. Vagy netán Cobolymancsé a pillantás undora? Valószínűleg mindkettejük részesül belőle. Felhorkan.*

-/Ger/ Nem fogja megérni a következő órát, főleg lóháton.
_________________

[Sablepaw]

*Mikor végre kikerülünk az odúból, messze a varjúétek-szagból a hó-szagba és meglátom az én Holdam és magam is meggyőződöm róla, hogy nincs kinn veszedelem és az Árnyúron sincs riadalom-szag, testtartásom nyugodtabbá lesz. Mivel már nem kell szűk üregben kúszni, Ősi Formámba vedlek - lassan már éppoly kényelmes és megszokott, mint az alomformám...

A felderítők szerepéről folytatott vakkantgatásaik nem különösebben érdekelnek. A Féreg-Idézés aggodalomra adna okot, de olybá tűnik, Kétlábúakat pusztít éhezik-szomjazik az a Féreg. Mint ez az összes Járó Tetem körülöttem. Végül mikor Főnixkarom morran, hogy a kihurcolt frissen-pusztultat meg kéne vizsgálni, odacaplatok.*

- /Gar/ Szag.

*Majd rá se hederítve Laposkövűre meg az élő Kétlábúra aki a Halott Garout szolgálja, meg az ösztönük-vesztett lovakra, alaposan megszimatolom a kimenekített csontsovány Kétlábút minden irányból, orrommal horkanva átborítva másik oldalára is, rongyait is megrágcsálva kicsit. Most, hogy nincs mindennek egyformán nyűrágtán-bomló szaga körülöttem és annyira készültség meg csapdavész sincs, van idő rá, és az a szag nagyon sokat elárulhat.

Mindent, amit egy Farkasnak tudnia kell. Hogy mindent, amit egy Kétlábnak? Azt nem tudom, és nem is érdekel. Ha keveset tudok meg, majd kezdenek vele valamit ezek a vérivó-húspazarlók.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[RedDrake]

- /Ger/ Illetlen dolog késni. Szép fogás!
*Dłcsérem meg Tristant, Friderichet kezdem megérteni, a legboldogabb pillanatában is morogna, hisz hozzá tartózik.*

- /Ger/ Hozzuk őt is, sokat elárulhat kicsoda.
*Azért röviden végigsöpröm a tekintetem a fekvő halottan. Milyen származása lehet? Miről árulkodnak a ruhái.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

<Ha minden részlet olyan fontos, akkor miért nem jönnek és nézik meg maguknak? Bizonyára kényelmetlen az ilyen szűk járatokban sétálgatni, a halál és rothadás szagától terhes levegőt szívni... Bár nekik már bizonyára nem "kell" elviselniük ezt a bűzt. A vámpírok kényelmes népség.>

*Óvatosan körbeszemlélek és körbeszagolok mielőtt követném a holtakat és elhagynám a szűk járatot. Úgy tűnik, hogy ezek a szörnyek odalenn nagyon magabiztosak és óvatlanok. Ez a mi szerencsénk. Mikor végre újra megpillanthatom Luna ezüstös arcát, egy kicsit megkönnyebbülök. Valahányszor újra láthatom mindig erővel és hittel vértez fel, elszántsággal a harc folytatásához. Most sincs ez másként, vérszívók és Férgek közt sem.*

<Meg kell ismerjem őket, hogy irányíthassam a történéseket. Mi értelme egy hatalmas seregnek, ha csak ülnek a táborban és hagyják, hogy itt a Féreg vég nélkül hízzon és gyarapodjon? Képes kell legyek felhasználni, ami adatott, ehhez pedig le kell hámozni az Ezüst Agyar páncélját és meg kell találni, hogy mivel lehet rá hatni. Rajta keresztül vezet az út Anselmhez és a sereghez...>

*Érdeklődve nézem egy rövid ideig a halott Garout. Sokáig kellene minden lépését figyelni ahhoz, hogy kiismerhessem. Mindig sokáig kellett megfigyelni a célpontot, mielőtt biztonsággal le lehetett rá csapni. Nem lesz elég időm, hogy a helyi problémákat megoldhassuk, de az út megadhatja az időt, hogy a küldetésemben, az életcélomban segítségemre lehessen akár akar, akár nem.*

<Vajon mit nyertek a vérszívók? Egy engedelmes kardot? Mennyi ész maradt az őrület és gyűlölet után? Ezt kell először kipuhatolni. Látszólag tökéletesen beilleszkedett. Alkalmazkodott. Vagy talán nem is kellett alkalmazkodnia, halála után tökéletesen illeszkedett közéjük... Remélem nem így van, mert akkor nehéz lesz fogást találni rajta.>

[Freiherr von Rosen]

Résztvevők: Albrecht von Wulfhard, Cobolymancs, Fehér Holló.

-/Ger/ Na végre...

*Morogja el a haldoklót továbbra is flegmán a vállán tartó Friderich.*

-/Ger/ Mi tartott ennyi ideig?

*A kérdés költői volt, válaszra sem várva megindul kifelé, nem teljesen mellőzve minden óvatosságot. Úgy tűnik, nem igazán hatotta meg a beszámoló.
Azért Albrechtet maga elé engedi...
A kis csapat gond nélkül kiér és úgy tűnik, nem fogadja őket meglepetésszerű támadás a bejáratnál sem. Az ég azóta egy kicsit kitisztult, immáron a hold sarlója is látható, a néhány kőhajításnyira tétlen várakozó bárd sziluettjét pedig mindenki szinte azonnal kiszúrja. Mikor odaérnek, Tristan épp egy falat kenyeret majszol jóízűen egy kézzel, a másikkal a lova kantárát fogja, az egyik lába pedig egy földön fekvő, halott férfi hátán nyugszik.*

-/Ger/ Oh. Mi újság? Ez az úriember egy kicsit túl sietősen tartott ugyanazon lejárat irányába, mint kendék.

*Friderich felvihog.*

-/Ger/ Így jár az, aki későn indul a mulatságba.
_________________

[RedDrake]

*Egyetlenegy dolgot teszek még hozzá, halkan, Fehér Hollónak*
/Ger/ - Azok számára akik ismerhetik mire képesek, minden szó, minden egyes hang és jelentés, és részlet fontos lehet.

*Milyen felderítő az olyan aki nem tud beszámolni a pontos részletekről?*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Látszólag a halott-agyart nem érdekli, hogy a nemtörődömsége valami újabb szörnyűséget idézhet a nyakunkba. Miért is érdekelné, hisz már úgy is halott és úgy is a holtak seregével van körülvéve. Mit számít neki még néhány új vérszívó. Csak egy lemondó sóhajjal válaszolok arra, hogy hagyunk megidézni valami hatalmasat, amiről semmit nem tudunk. Egyedül nincs mit tennem. A "fontos feladatomat" viszont nem hagyhatom szó nélkül.*

-/Ger/ Az áldozó rítus mikéntjét nem volt időm megfigyelni. De a fennkölt szavak és a látvány magukért beszélnek.

*Követem a csapatot kifelé. Idefelé élre álltam, mert szükség volt a felderítésre. Kifelé menet inkább hátra maradok és vissza-vissza tekintek, szimatolok, hogy sikerült-e ugyanolyan észrevétlenül elhagynunk a holtak vermét, mint ahogy jöttünk. Ha csapda vár minket kifelé, találkozzon csak vele holt vezérünk.*