Pilis, caern

[Soloviel]

Végighallgatom mind Hegyomlást, mind Andrást. Hegyomlás szavaira bólintok szótlanul, és követem a gyűlésre. Én már elmondtam, amit el akartam mondani, az én személyem nem kíván több indoklást, és Hegyomlás is egyetért, még ha azzal is egyetért, hogy a dolgoknak menniük kell tovább, amivel megint egyet kell értenem.

/Gar/ - Nem számít egyetértesz, vagy sem - fordulok Andráshoz - nem számít jó pofát vágsz, vagy sem, de az számít, megtaláljuk Pörit, vagy sem. Alfa bölcsen szólt. Horda segít, mi is segítettünk neki - morgom Andrásnak, és nagyot sóhajtok, mely eléggé csupasz tulajdonság, de lássa András, hogy én sem csak farkas vagyok, hátha valami aprócska csupaszi dolog miatt figyelni fog - nem érzek semmit Sas iránt. Nem látja mind, amit morognak. Ha látná, Pöri itt lenne. Kushadj! Alfa szól Pöriért. Horda segít, ha nem ellenkezünk. Nyugodj meg, nekem is nehéz kibírni - fejezem be, és teszem, amit tenni kell, vonyítok, ha vonyítani kell, de akinek a szimata nem csal, és ebből errefelé kevés van, talán csak Sötét Holdra Vonító és Igazság Látója, az érezheti, hogy lépteim máshol vannak, s szimatom is más szagok után jár.
_________________
"My spirit went to the Shadowlands, and all I got was this lousy t-shirt."

[Dronaw]

Ahogy elindul Hegyomlás, követem.

- /Gar/ Nem igazán tudok egyetérteni, az eltünt személyeknél az idő a legfontosabb. Amíg mi itt pihengettünk meg gyűlögetünk, addig Pörkölt egyedül bóklászik a Hegbe. Persze ha szerencséje van, valahogy visszajutott és nincs baja, de tapasztalataim alapján minden perc számít. Számomra a küldetésnek addig nincsen vége, amíg minden tag vagy vissza nem tér vagy meg nem hal. Így számomra jelenleg nincs mit ünnepelni. Tudom, nem rajtam múlik, de én rögtön az elején közölném velük, hogy még nincs vége, irány Pörkölt keresése. Ha már nekik tettünk szolgállatot, az a minimum, hogy ez maguktól is eszükbe jusson. Gaia minden harcosára szükségünk van... Talán jobb is, hogy nem rajtam múlik. Minden esetre ne várják, hogy jó képet fogok vágni ehhez az egészhez.

Kissé morcos arcot vágok, aki rámnéz egyértelműen láthatja, hogy valami nagyon nem tetszik. Glabroban maradok, kicsit megigazítom mindkét fegyverem önkéntelenül is. Ha most valaki belém kötne, nem lenne hosszú életű.
_________________
Sunny Black

[Inu]

Tehát a Vándorral megmosakszunk a patakban, vadászunk, és adományozunk Mosómedvének, ki-ki a maga lehetősége szerint. Én magam is vadászok természetesen és a zsákmányt én is megosztom vele miután ettem belőle. A részt a zsákmányából elfogadom, habár nem követeltem volna meg így, hogy van sajátom és kedvemre lakmározhatok magam is. Ördögpörkölt hiányában még jobban esik egy falkatárs jelenléte, akivel ha máskor nem is, de most farkasként együtt érzünk, mozgunk és gondolkozunk. Andras olyan más...

Mikor visszaérünk mégis mind ugyanarra gondolunk. Amíg nem teljes a falka, nem ünnepelhetünk nyugodtan. Azonban ők nem értik azt, amit a Fenrisek gyorsan megtanultak. Minden győzelem, minden győztes harc ünneplést érdemel. Hiába a szomorúság, hiába az halott társak, nekünk élni kell tovább. Harcolni Gaiaért, nevetni, szaporodni. Nem állhatunk meg soká gyászolni. De most nem is gyászolunk... Ördögpörkölt nem halt meg! Ez más. Fura. A gyűlés is kell. De ő is kell.

- A győzelmet megünneplik. A Caernért tett szolgálatot megjutalmazzák. És biztos sok harc áll még előttünk, ezért menni kell. De ez nem jelenti azt, hogy elfelejtjük Ördögpörköltöt. Nem jelenti, hogy magára hagyjuk. Gyűlés lesz. És felkérjük a hordát, hogy segítsenek visszajutni és keresni. Szükségünk van a segítségükre, ahogy nekik is szükségük volt Ránk!

Ezzel magabiztosan elindulok a gyűlésre.

[Soloviel]

Mikor visszaérünk, megvárom, hogy András mit csinál, s mikor bejelenti távozását, azonnal visszaalakulok éjfekete, karcsú sakálformámba, s onnan tekintek fel Hegyomlásra szomorúan, majd megrángatom a bundáját - mosdás - morgom felé, mely inkább hangzik kijelentésnek, mint kérdésnek, s ha elindul velem együtt, akkor együtt, ha nem, akkor magam megyek a patakhoz, hogy friss evilági vizet ihassak, és abból annyit iszok, amennyi belém fér, közben pedig jót lubickolok a patakban. Mikor kilépek belőle, megrázom a bundámat, és elindulok vadászni. Beleszimatolok a levegőbe, és keresek valami nem túl nagy állatot. Amennyiben Hegyomlás is velem tartott, úgy a fürdőzést követően közlöm vele szándékomat - éhes vagyok - és az erdő sűrűje felé indulok, mutatva szándékomat. Ha nincs Hegyomlás ott, akkor magam vadászom le az állatot, ugyanolyan óvatosan és hangtalanul, ahogy Sötét Holdra Vonítóval való vadászatom során is tettem, s mikor elharaptam a préda torkát, mancsommal szétfejtem, és kitépem a belsőségeit.

Ha ott van Hegyomlás, akkor a szív őt illeti, ha nincs ott, akkor én fogyasztom el a többi ínyencséggel együtt miután alaposan megnézegettem, és megszagolgattam, megtapogattam a különböző részeit, mi mihez kapcsolódik - muszáj megtanulnom, a csupasz gyógyítók is így csinálják - gondolom magamban, és elbíbelődöm a dologgal egy ideig, majd egy rövid rituáléval, melynek a végén vonyítást hallatok, megköszönöm a préda szellemének, hogy lehetővé tette éhségem csillapítását, végül ások egy gödröt mellé, beleemelem a maradványokat, mellé szarok és belehugyozok, majd várok egy kicsit, hogy az együttes szagot felkapja kicsit a szél, s végül szellemnyelven szólalok meg - Barát, bármerre legyél is, vigyázd Ördögpörkölt lépteit - lekuporodom oda egy picit, élvezem a kellemes illatokat, de lelkem mélyén bánat ül - már úgy megszoktam az a csupasz kunyhók melletti szagot, amitől Ördögpörkölt szaglott - majd nagyot szusszanok, s ahogy megfordulok hátsó lábaimmal bekaparom a gödröt.

Az üvegcsét, amiben a küldönc volt kidobom az erdő közepére, a kupac mellé, s ismét szellemnyelven szólalok fel - Mosómedve, köszönjük segítséged, és kérlek védelmezd Ördögpörköltöt, bárhol is legyen most - morgom, s félig már vonyítom az erdő sűrűjének közepébe, majd visszaindulok a falkaszállásra, ahol lekushadok Hegyomlás mellé, hogy utána elnyomjon az álom.

Álmomban a talányok jönnek elő bennem, amit magunkkal hoztunk Hegből, s ébredésemkor is ezeken kezdek el picit merengeni, amikor meghallom Dicsőséget Éneklő vonítását.

"Részint a föld alatt, részint túl a horizonton, túl a feneketlen üres sötétségen. Az ősi múlt, ami rég el van temetve, mégis kísért, nyújtóztatja csápjait a feneketlen ürességen át. A gonosz kisugárzása mutatja meg az utat."

Felemelem a vonításra a fejem, és körbeszagolok, hogy mindenki megvan-e, mivel nem érzek szemét szagot, így visszalógatom a fejem mellső mancsaimra szomorúan, Hegyomlásra pillantok, s vele tartok, mert futni mindig jobb, mint egy helyben tespedni, és semmit sem csinálni azért, hogy Maat újra egyensúlyba kerüljön. Az úton nem szólok Hegyomláshoz, ha ő szólni akar, akkor szólni fog, bús szaga van, neki is feltehetőleg az, mint nekem, és lehet Andrásnak is - ő minek nem jött most? Elvesztettük Ördögpörköltet, nem kellene elszakadoznunk - gondolom egy pillanatra visszafordulva, ahogy Hegyomlással ügetek el.

Mikor visszaérünk, s látom, hogy András ugyanott van, ahol korábban is, akkor csak mordulok egyet, ami akár egy legyintésnek is betudható lehet - azért van még benne farkasvér, csak a semmibe folyatja - gondolom, s lekuporodom azért mellé, de mikor Hegyomlás ugyanezt nem teszi meg, hisz a hívó vonítás elhangzott, így hol rájuk, hol előrefelé nézek, és így bandukolok a gyűlés irányába velük együtt.

András szavaival egyetértően morgok, még bólintok is hozzá - végre egyetértés - közlöm vele, s Hegyomlásra emelem tekintetem - nem ünneplem Ördögpörkölt eltűnt. Bagoly népe kevés, mind fontos. Figyelni kell mind. Egy sem tűnhet el. Mosómedve gyermeke is mind fontos, hozzá tartozunk, nem Sas mellé - közlöm én is a véleményem, de minél közelebb érünk annál gyorsabban morgom, hogy el is mondjam a véleményem, de a Sas imádók se hallják véleményem, ez nem is tartozik rájuk, csupán a mi falkánkra.
_________________
"My spirit went to the Shadowlands, and all I got was this lousy t-shirt."

[Dronaw]

Nézem, ahogy Hegyomlás feltápászkodik, és elindul a patak felé. Már épp szólnék utána, de mégsem teszem. Látom, hogy valami bántja, hát hagyom hadd menjen. Sejtem az okot. Amikor elhangzik a bömbölés, és visszatér összeszedni minket, akkor viszont nem állom meg szó nélkül. Glabro alakba alakulok, hogy tudjak vele beszélni, és elkezdek feltápászkodni.

/Gar/ - Nincsen ez így jól! - rázom meg a fejemet. Nincs semmi kedvem egy ünnepséghez, nekünk odaát kellene keresnünk Ördögpörköltet vagy a horda segítségével vagy anélkül. Ha csak Mosómedvére számíthatunk, ám legyen, de minél több időt töltünk mással, annál inkább úgy érzem, hogy cserbenhagyjuk őt, a falkánt, Mosómedvét. Én nem ismerem annyira a szokásaitokat, de nálunk, üvegjáróknál, ha valaki eltűnik a hordából, addig nem nyugszunk, amíg minden követ megmozgatva elő nem kerül vagy ő vagy a holtteste. Engem így tanítottak. Tudom, hogy mi nem vagyunk a horda részei, de azért mégis csak elég komoly munkát végeztünk nekik. Úgy érzem, a legkevesebb az lenne, ha segítenének minket az elveszett társunk megkeresésében.

Befejezem és kérdően nézek rá. Tényleg nem tudom, hogy más vad hordákban hogyan szokás, kíváncsi vagyok az alfa szemszögére.
_________________
Sunny Black

[Inu]

Felébredek, fordulok egyet. Valami hiányzik... Kinyitom a szemem és körbesandítok. Minden rendben. Mégis hiányérzetem van. Ördögpörkölt, Villan az agyamba! Elvesztettük! Hozzászoktam már a jelenlétéhez, hogy éjszakánként a bundáján nyugtatom a fejem hogy a falkában ő az egyetlen, akivel igazán játszani lehet. Csontrágó létére mindig érezte, hogy mire gondolok. Ösztönösen vadásztunk és harcoltunk együtt. És elvesztettük a szellemvilág mélyén! Nem halt meg. Nem hagyhatjuk magára. Meg kell keressük! Tartozunk neki ennyivel. Mosómedve vigyázz rá, bárhol is van!

Mosómedve... Már rég nem áldoztam neki semmi fényeset. Nincs annyi apróságom, mint az emberszületésűeknek. Ők kifogyhatatlannak tűnnek a fölösleges dolgokból. Nekem azonban keresnem kell valamit... Kavicsok! Kavicsok a patakból.

Feltápászkodok, megrázom magam. Vetek egy pillantást, hogy a falka maradéka merre jár, aztán irány a patak. Ivás, fürdés és kis fényes kavicsok gyűjtése. Nincs sok időm, felhangzik az eget rázó bömbölés. Visszafelé sietve elszórom a kavicsokat az edőben és igyekszem összeszedni a falkát gyűlni a hívásra.

[Thrall]

A törzsnek egyelőre nincs kérése András felé, megköszönik neki, hogy visszahozta a fegyvert, és teljesítette a feladatot. Majd a gyűlés után ráér visszavinnie.

Így visszaautózik a caern közeli erdőbe.

Lassan felkel Luna és Hegyomlás is, aki igyekezte kipihenni az út fáradalmait. Szerencsére elég kimerült volt, hogy ne álmodjon egyelőre.

Felhangzik az összehívó vonítás, egyenesen a legmagasabb rangú Galliard, Dicsőséget Éneklő szájából.

Még András is úgy érzi, a hanghullámok megrezgetik a gyomrát és felmelegítik a vérét. Az egész horda átszellemült izgatottsággal gyülekezik a nagymezőn.

Dicsőséget Éneklő a kis dombon áll fehér, a holdfényben ragyogó krinosz formájában.

- Üdvözlegyetek mind garouk, Sas büszke harcosai! Fivéreim és hugaim, Luna fényének hordozói a vészterhes időkben! A jelenlétetek a bizonyíték rá, hogy bár megfogyatkoztunk, nem törtünk meg!
Mindenki vonítson a hősi halottakért : Ezüst Karomért és Vörös Szaglászért!
_________________
Spórolj a könnyel, míg véget nem ér minden fájdalom
Kövess, de saját lábadon
Katonák vagyunk, állunk, vagy meghalunk

Spórolj a könnyel, foglald el helyed
Ítélet napjáig ne felejtsd neved
Kövess gyorsan és szabadon
Katonák vagyunk győzünk, vagy meghalunk

Itt az ideje az áldozathozatalnak

[Dronaw]

Miután végre sikeresen visszaérkezünk a caern területére, közlik velünk, hogy aznap este tartják az ünnepséget a sikeres küldetés megünneplésére, addig pihenjük ki magunkat. Visszaballagok a falkaszállásra, összeszedem pár cuccomat, közlöm Hegyomlással, hogy nekem az igazán pihentető most egy jó kis hotelben lenne, de ne féljen, még naplemente előtt visszatérek, nehogy lemaradjak az ünnepségről. Az autó felé menet elszórok pár üres töltényhüvelyt.

Mosómedve! Köszönjük a segítségedet! dobom el az elsőt.
Mosómedve! Kérlek, segíts nekünk, hogy megtalálhassuk elveszett falkatagunkat, Ördögpörköltet! dobom el a következőt.
És még ha nem is sikerül megtalálnunk, kérlek, vigyázz rá, hogy épségben túlélje a heget, ahol elvesztettük! dobom el a harmadikat.

Ahogy elérem az autót, beugrom és irány a közeli város. Úgy döntök, most nem a szokott motelben szállok meg, egy forró fürdőre vágyom és azt inkább a városban lévő hotelben kaphatom meg. Maga a hotel nem túl elit, de ez nem zavar, legalább nem borzadnak el azon, hogy jelenleg nem a legszebb állapotomban vagyok jelen, igaz, azért valamennyire megmosakodtam a falkaszálláson, de még mindig érzem magamon a heg bűzét. Gyorsan lefoglalok egy szobát, felmegyek, lepakolok és irány egy kád forró víz. Kellemesen beletespedek és élvezem, ahogy a meleg átjárja a testemet, érzem, ahogy a heg mocska lassan távozik a testemből. A lazulás közben lassan újra előjönnek az események.

A folyóparton voltunk. Még négyen. A sámán próbálta a ruha megkötést megtanulni. Vicces eredményt produkált, ahogy csak részben sikerült neki és az átváltozás alkalmával itt-ott cafatokban lógott róla a farkas szőrrel kevert ruhadarab. Végül magára hagytuk a próbálkozásban, a nap további része eseménytelenül telt, mígnem eljött az este és elindultunk négyen szellemet vadászni. Vagy valami ehhez hasonlót, még sosem vettem részt ilyenen, de szükségünk volt a gnózisok feltöltésére a hegbe történő kiruccanás előtt. Átléptünk mindannyian, és viszonylag hamar elkezdtük üldözni a szellemet. Persze, hogy farkas alakban… Hát ez nagyon furcsa. Nem vagyok én a négy lábhoz szokva. Már Orwell is megmondta, négy láb jó, két láb jobb. Egy nagy szarvas volt, jó sokáig követtük, én kissé lemaradva a többiek mögött. Nézelődni nem nagyon volt idő, de amikor jó pár méterrel a talaj fölött ugráltunk a fák ágain, nem is nagyon lett volna kedvem. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy hova lesz a következő ugrás. Végül valami barlangszerű átjárón átérve értük utol. Azaz ott döntött úgy, hogy nem menekül tovább, legalább is erre következtettem a sérült Omlásból. Ösztönösen ugrottam a fejére és kicsi a rakással lassan legyűrtük. A vadászat sikerrel zárult, visszatértünk a szállásra, hogy aztán rövidesen indulhassunk a hegbe. Már nagyon izgatott, milyen is ez a heg. Az indulási ceremónia gyorsan lezajlott, megkaptuk az irányjelző zacskót valamint valami kis lényt üvegben, akit majd el kell engednünk, hogyha megtaláltuk a célt.

A hegbe az utazás elég érdekes volt. Még sosem használtam holdhidat. Ahogy elindultunk az ezüstös úton felfelé, ahogy távolodtunk a caerntől, egyre inkább úgy éreztem, hogy távolodik a béke és valami nyugtalanság vette át a helyét. Bár útközben még egy hatalmas sas is vijjogott nekünk, az erős szél és a nyomasztó érzés csak nem múlt. Végül megérkeztünk egy átláthatatlan masszába, ahol semmit nem láttunk. Próbáltuk egymást megkeresni, ám Ördögpörköltnek nyoma veszett. Kerestük ugyan egy ideig, de sajnos egyre reménytelenebbnek éreztük a helyzetet. Végül követtük az irányjelzőt lefelé. Nem, nem adtuk fel Pöri megtalálását! És soha nem is fogjuk! Reméltük, hogy talán találkozunk vele odalent. Végül is merre másfelé mehetett volna. A város, ahova érkeztünk, borzalommal töltött el. Az egész, mint egy szürke massza, minden felől füst száll fel, és erőteljes szmog borítja be. Még a légzés is nehezebben ment, pedig valamennyire megszoktam már a városi levegőt. Szürke házak, szürke emberek, szürke járművek. Minden olyan… egységesen szürke. Azaz majdnem. Miközben az irányjelzőt követtük a cél felé, találkoztunk néhány piros ruhás „rendőrrel”, akik a rendet voltak hivatottak fenntartani. Amikor lehuppantunk a házak tetejére az égből, pont egy nagygyűlés zajlott lent a téren. Az egész olyan volt, mint egy ipari forradalom és kommunizmus által minden rosszból összerakott egyveleg.

A gyűlés végeztével mi is nekiindultunk a jelző után. Szerencsére a ruhánk nem rítt ki a tömegből, a masszán történt átverekedés okán elég piszkos lett. Nem is figyeltek fel ránk még a rend őrei sem, jobban lefoglalta őket a gnózist rejtegető helyi lakosok megregulázása. Hosszú, de eseménytelen séta után végül elértünk egy folyóhoz, amelyen muszáj lett volna átkelni, ám a hidakat a vasútnak tartották fent, és olyan gyakran közlekedtek a vonatok, hogy bajos lett volna átslisszolni a hídon. A víz nem is igazán víz volt, inkább valami olajos szenny lé. Egy kisebb vita után végül belátták, hogy ez a terep azért mégis csak hozzám áll a legközelebb, így hallgattak rám, hogy a híd pillérein másszunk át a túloldalra. Nem gondoltam volna, hogy ez bármelyikünknek is gondot okozna még akkor sem, ha a pillérek kissé olajosak voltak. Játszi könnyedséggel ugrottam fel az első tartóra és a sámánunk is könnyedén követett. Arra viszont nem számítottam, hogy böszménk amilyen hatalmas, annyira ügyetlen. Szerencsére azért elkaptuk és sikerült kettőnknek felhúzni, amikor megpróbált leesni a hídról. Remélem, belátja, hogy szükség lesz kicsit az ügyességét is fejlesztenie. Ha majd gyakoroltat minket, asszem, ezt neki is gyakorolnia kell. Az átjutás során még botladozott párat, de legalább már a segítségünk nélkül át tudott vergődni a hídon.

A túlparton újabb séta következett a cél felé. A környezet nem változott szinte semmit, ugyanaz a szürkés-fekete por lepett be mindent. Párszor próbálkoztam az ablakokon keresztüli körbekémleléssel, de azok olyan koszosak voltak, hogy szinte semmit nem láttam. Egy idő után úgy tűnt, elértünk az utunk könnyebb részének a végéhez, mivel bárhogy próbáltuk kerülni a falakat, nem tudtunk közelebb jutni a célhoz. Bár a többiek kicsit ellenkeztek, de végül is egy beomlott útszakasznál kikandikáló csatornavég látszott a legalkalmasabbnak a továbbhaladásra. És itt újra érezhettük Ördögpörkölt hiányát. Mennyivel otthonosabban mozgott volna itt, mint mi. Újra elszomorodom Pörkölt elvesztésén és tovább erősödik bennem az elhatározás, hogy meg kell keresnünk. Lassan visszasüppedek az emlékekbe. Óvatosan botladoztunk előre, amikor beomlott mögöttünk az alagút és így már csak előre tudtunk menni. Lassan tapogatózva haladtunk előre a vak sötét alagútban, amíg egy kissé nagyobb terembe nem értünk. Bár a sötétség nem változott, de csoszogó léptek zajára lettünk figyelmesek. Omlás meggyújtotta a köpenyemet – ami korábban már szétszakadt – és azt a csatornába hajítva a benne folyó olajos folyadék egypár másodpercre megvilágította a környezetünket. Nem volt túl bizalomgerjesztő látvány az a halom patkányszerű, embermagasságú képződmény, amik felénk tartottak. Gyorsan leadtam pár lövést feléjük, csak a miheztartás végett, majd Hegyomlással fogadtuk a támadókat. Hallottam, ahogy Omlás csapásai alatt rommá törtek a patkányok, én viszont nem igazán voltam felkészülve a rohamukra, így bár párat sikerült leütni és elrúgni, az egyik elég csúnyán megharapott. Éreztem, ahogy a méreg lebénítja a karomat, hátráltam is egy kicsit, hogy a sámánunk átvehesse a helyemet. Még most is kiver a víz tőlük. Még szerencse, hogy ép bőrrel megúsztuk. Legalább a méreg egy idő után vesztett az erejéből, sikerült legyőznöm. Önkéntelenül is megtapogatom a sebemet. Szépen gyógyul. Végül is elég gyáva népség volt szerencsére, Omlás pusztítása következtében inkább a menekülést választották és így vezérünkkel az élen nekiiramodtunk az egyetlen kivezető útnak. Hát igen, be kell látnom, van még mit tanulnom a harc területén. Ha kicsit megnyugszanak a kedélyek, majd megpróbálom rávenni Omlást, hogy gyakoroljunk kicsit. Ahogy ismerem, nem fog ellenkezni.

A rohanás végén végre egy kivilágított terembe értünk, kicsit kifújhattuk magunkat. A probléma csak az volt, hogy nem nagyon láttunk kivezető utat a teremből, csupán valami folyadékon keresztül lehetett volna úszni, de mielőtt bele vetették volna magukat, éles eszemmel és a környezetvédelemnél szerzett tapasztalatommal rájöttem, hogy az bizony valami maró hatású anyag. A falon levő öt záró kerék forgatásával aztán sikerült teljesen lecsapolni az a valamit, persze ehhez ismét kellett a logikai képzettségem, hogy megfejtsem a kerekek helyes állását. Sosem gondoltam volna, hogy a hegben ilyen logikai feladványokkal védik a bejutást egyes helyeken. De azt sem, hogy valaha is hasznát veszem a logikai feladványok gyakorlásának. Lassan és körültekintően vonultunk át egy belső építési területen, majd egy újabb folyosó és egy újabb terem. Újabb probléma, amit ismét a falka üvegjáró tagjának, azaz nekem kell megoldani. Böhöm szivattyú, működik, de mégsem. Szerencsére rátaláltam a megoldásra, bár nem vagyok egy műszaki ember, de azért az autó műszaki vizsgájára felkészülés mégis csak szolgált valami használhatóval is. A szivattyú beindításával így sikerült a következő mélyen fekvő átjáróból valamennyire kiszivattyúzni a vizet és haladhattunk is tovább. Egészen addig így semmi gondunk nem volt a cél felé haladással, amit a sámánunk rendületlenül mutatott a kezében vibráló kis csomag segítségével, amíg egy olyan elágazáshoz nem értünk, aminél pont a két ág között kellett volna a falban folytatni az utunkat. És ha ez még nem lett volna elég, a jobb oldali elágazás padlója erősen vizes volt és a falból kiszakadt kábeleken keresztül elektromos szikrák pattogtak ki belőle, balra pedig a már régebben megismert maró folyadék volt tócsákba összegyűlve. Kivételesen a bölcs falkám ismét tőlem várta a megoldást, mivel arra jutottunk, hogy ha már nem a cél irányába megyünk, akkor mindegy az út választása, csak mihamarabb kerüljünk már ki ebből a csatornából. Egy kis fejtörés és annak belátása után, hogy balra nem fogunk tudni sérülés nélkül átjutni, észembe ötlött a szigetelés lehetősége és az előző terembe visszamenve összeszedtem minden gumiból készült tárgyat, amit csak találtam és azokon lépdelve sikeresen átjutottunk az elektromos alagúton, aminek a végén meg is találtuk a főkapcsolót. Egy gyors mozdulattal le is vágtam a fő kart és máris elhallgatott a pattogás mögöttünk. Innen már csak pár perc séta következett, amikor megtaláltunk egy felfelé vezető létrát, aminek a tetején látható volt a csatornafedélen átszűrődő fény. Fújok egyet és a lassan hűlő vízbe újabb meleg utánpótlást engedek. No igen, érdekes volt ez a csatorna rendszer és nem tudom a többiek mit kezdtek volna nélkülem. De hát ezért vagyunk egy falka, kiegészítjük egymást. Mielőtt a létrán felmászva kijutottunk volna a felszínre, még egy patkányképű valami érkezett az egyik oldal járatból fentebb és beszélgetett a sámánnal valami ismeretlen nyelven, aki bár tolmácsolgatott, de eléggé valami misztikus, olyan sámános dologról beszéltek, mielőtt eltűnt, hogy nem igazán figyeltem rá, ez a sámánunk dolga, hogy elintézze. A csatornából kijutva aztán végre újra a felszínen követhettük a misztikus iránytűt a cél felé.

Egy újabb rövid séta következett a házak között, aminek a végét az iránytűnk megbolondulása jelentette. Akár merre mentünk, csak forgott körbe-körbe. Már-már azt hittük, hogy elértünk a célunkhoz és elengedhetjük a jelző lényecskét, amikor sűrű, világosszürke köd vett minket körül és egy sápatag hang kezdte duruzsolni nekünk, hogy innen már nincs menekvés, adjuk fel, úgy sem menekülhetünk. A sámánnal egyből harcra készen kerestük a támadnivaló felülete, ám az alfánk ledermedt, látszott az arcán, hogy hatott rá a demoralizáló szöveg. Szerencsére sikerült egy erősebb pofonnal visszarántanom közénk, bár nem lett teljesen önmaga, mivel nem látszott az arcán a düh a pofon miatt. Viszont pofon vágtam az alfát minden következmény nélkül - mosolyodok el magamban az emlék hatására. A szürkeségből hirtelen csapkodni kezdtek felénk valami helyes csápok, így jobbnak láttuk felvenni a nyúlcipőt. Próbálkoztunk a sámánnal minden féle trükkel, hogy lerázzuk, Omlás pedig bágyatagon követett minket. Próbáltuk házba bezárkózni, de a köd követett minket. Próbáltunk szétválni, mivel úgy gondoltuk, talán ez a lény lehet a cél, de a jelzőt nem tudtuk a ködben elengedni, és reméltük, hogy nem azt fogja követni, akinél a jelző van. Ez sem jött be. Viszont, amikor a sámán át akarta dobni nekünk a jelzőt, azt a köd magába szippantotta. Próbáltuk az iránytűnket hátrahagyni, hátha azt követi, de nem, minket követett, így visszarohantunk felszedni. Közben folyamatosan záporoztak ránk a csapások, de szerencsére sikerült kikerülni őket. Úgy tűnt, hogy tényleg nincsen menekvés, a csüggedés szele engem is megcsapott, amikor bevillan egy lehetőség. Azonnal szóltam a többieknek, hogy irány vissza a csatornába, próbáljuk meg a szivattyúval kicsit kordában tartani ezt a ködöt. Le is rohantunk, a köd, ahogy az várható volt, szorgalmasan követett minket, nem igazán tudtunk előnyre szert tenni. Ahogy elértünk a szivattyúhoz, beröffentettem és örömmel láttam, hogy ez bizony működik. A beszívott tömör szürkeség sokkal ritkábbként jött ki a gép túloldalán és lassan oszlásnak is indult. És ekkor kibontakozott egy borzalmas kinézetű fiatal lány a ködből, arcán gonosz vicsorral az övén pedig az elfogott jelzőnkkel. Ahogy tisztán láttuk a célpontot, már csak rá kellett mutatni és ordítani Hegyomlásnak: Öl. Szinte azonnal kijött a letargiából, ahogy meglátta a gyűlölt célpontot és rávetette magát. Egy kis késéssel a sámánunk is követte. Ám a lény Omlást egy laza mozdulattal félredobta a sámánt pedig a nyakánál fogva felemelte és lassan elkezdte megfojtani. Na igen, mindig lenézik az üvegjárókat, pedig mennyivel fontosabb a higgadt helyzetfelismerés, mint a nyers erő. Kiemelem a kádból az egyik kezemet, mintha pisztolyt tartana, és mosolyogva belelövök a falba. Előrántottam a törzsemtől kapott fétis pisztolyt, és úgy döntöttem, itt a tökéletes alkalom a két megkötött töltény használatára. Célzott lövéseket adtam le a lényre, amik természetesen tökéletesen célba találtak, szétfoszlatva a kislány testét. Miközben a lény elpárolgott, a sámán visszaszerezte a jelzőt tőle, így újra lett esélyünk a többieket értesíteni. Az iránytűnk is visszatért a normális működéséhez, így újra elkezdtük követni, és most már ellenállás nélkül eljutottunk egy gyártelep kerítéséhez. A sámán jelezte, hogy az iránytű szerint megtaláltuk a célunkat. Elengedtük a jelzőt és behúzódtunk egy közeli lépcsőházba pihenni, nekünk innentől már nem volt dolgunk. Azért én kíváncsiságból bekukkantottam az gyárba, hála a sok gyakorlásnak, már könnyedén váltottam nézőpontot az üvegekre. Tolmácsoltam is a többieknek, amit láttam, olyan borzalmas volt. Az hagyján, hogy egy nehézipari gyáregységet találtam odabent, ami elsődlegesen tankokat gyártott, de a gyár közepén egy olyan nagy, hájas szövőpók irányította a munkásokat, hogy túl sokáig nézni sem mertem. Rövid várakozás után a horda kapcsolatba lépett a sámánnal, aki közölte, mire jutottunk. Nem sokkal később meg is érkeztek a gyár tetejére, ledarálták a teljes belső személyzetet a pókkal együtt és szétvertek minden gépet. Én az ablakokon keresztül figyeltem őket, hátha kell segítség, de erre nem volt szükség. A sámánnal meg is egyeztünk benne, hogy Hegyomlásnak nem szólunk róla, hogy most megy bent a csata, mert még csatlakozni szeretne. Mi meg már megtettük a tőlünk elvártakat. A csata végeztével csatlakoztunk a hordához, akik nyitottak egy holdhidat, hogy mihamarabb haza térhessünk. Az utat azonban megszakította valami herceg, aki minden féle fenyegető baromságot mondott. Az egyetlen meglepő az volt benne, hogy simán átment rajta a pisztolylövésem, de aztán rájöttem, hogy csak egy hologram az egész. Végül is jogos, nem mert teljes lényével elénk állni. Ez után a közjáték után aztán sikeresen visszatértünk a caernbe.

A visszatérés emlékére jólesően nyújtózok egyet. Eleget áztattam magamat, a víz már megint úgy is kezd kihűlni. Kiszállok a kádból, az ágyhoz sétálok és elgyúlok a puha ágyruhában. Lassan dél lesz, pár órát tervezek csak aludni, annyi nekem bőven elég, utána jól belakmározok a hotel éttermében. Evés után visszatérek a szobába, ellenőrzöm a leveleket, üzeneteket a telefonomon, írok egy gyors jelentést a törzsemnek, megköszönve a fegyvert és ecsetelve, milyen hasznos volt a féreg elleni harcban. Végül kipihenten, jóllakottan kijelentkezem a hotelből és autóba ülve visszatérek a caernbe. Még jóval a sötétedés kezdete előtt megérkezek a falka szállására, elnyúlok a sátram mellett egy fa alatt és élvezem az erdő koncertjét, amíg el nem jön az ünnepség ideje.
_________________
Sunny Black

[Soloviel]

10-esek újra

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 2d10 10-Sided Dice Results: 7, 2 (Total = 9)

_________________
"My spirit went to the Shadowlands, and all I got was this lousy t-shirt."

[Soloviel]

Vajon Andras miért akar koszos maradni? - merengek el egy pillanatra miután látom, hogy arrébb lép a patak tisztító képessége elől, s miután vetettem rá egy kicsit lesajnáló pillantást, odébb is mozgok Hegyomláshoz tanulni.

A kérdésemre adott rövid, és nem túlzottan teljesnek nevezhető válaszra ki is fejezem, hogy ez nem igazán tetszik nekem, de mindezt morgások nélkül, csupán továbbra is Hegyomlásra tekintek mutatva, hogy várom a válasz végét, és bizonyára még nem fejezte be azt, s amikor azt morogja, hogy a kapu azért van, mert a külső bunda "velem jön a szellemek világába", akkor is még tekintek rá felfelé, mivel ez még mindig nem tűnik ésszerűnek számomra ismervén az alapvető eljárásokat - azzal, hogy átlépek, már harapok egy utat a Duatba, minek ehhez még egy kapu is, nem elég az, hogy átharapom magam? Egyébként meg nem az a cél, hogy velem jöjjön a Duatba, hanem az, hogyha csupasszá válok, akkor is legyen bundám, de amikor természetes formámban vagyok, akkor bár borzalmas belegondolni, de egyé váljon valódi bundámmal. Hát, a harchoz tényleg jobban ért, mint ehhez - jövök a következtetésre, de sajnos ezzel nem jutottam tovább a témában, ellenben, amikor rám szól, hogy gyakoroljam, akkor nem próbálok ellenkezni, lerajzolom úgy, ahogy ő szeretné - majd kipróbálom magamban a kapu nélkül, lesz, ami lesz... a kisebb szellemek segítsége benne van a jelekben, a rítussal összeköttetésbe kerülök a szellemekkel és a külső bundával, több nem kell... jah, de egy kígyó, valamivel foganatosítanom kell a kapcsolatot - csinálom tovább addig, míg Hegyomlás azt nem mondja, hogy elég, szerinte menni fog ez.

Rítus tanulás (Intelligencia+Rituálék; célszám 7)

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 6d10 10-Sided Dice Results: 9, 10, 6, 8, 7, 10 (Total = 50)

_________________
"My spirit went to the Shadowlands, and all I got was this lousy t-shirt."

[Inu]

-/Gar/ A kapu? Hát... - Tanácstalanul nézek egy rövid ideig. Tényleg, az mire van? Én nem kérdeztem vissza soha ilyet, megtanultam, amikor elmondták és tudom. De hogy miért... - Van és kész. - rendezem le magamban, de aztán eszembe jut egy ötlet. - Talán az, hogy velem jön a szellemek világába. - Közben egy kicsit elbizonytalanodok. Mi van, ha nem is kapu és rosszul emlékszem rá? Mi lenne? Semmi. Működik. - Gyakorold! - intek neki, hogy hadd lássam hogyan megy neki. A tökéletes formához sok gyakorlás kell. Már pedig csak akkor működik, ha minden tökéletes.

[Dronaw]

Ördögpörkölt megjegyzésére nem válaszolok, baktatok a többiek után. A pataktól távolabb helyezkedem el, mivel a fürdéssel én már végeztem a szálláson, és a tiszta ruhámat nem szeretném összevizezni. Ahogy látom, hogy a sámán kijön megrázni magát, arrébb lépek, hogy ne érjen el a víz.

Ez most direkt szórakozik velem? Nem lesz ennek jó vége!

Türelmesen nézem, ahogy Hegyomlás elmagyarázza neki a ruhák megkötését, közben nekitámaszkodok egy közeli fának.
_________________
Sunny Black

[Soloviel]

Boldog farkasvigyorral, s a földön ide-oda mozgatva csóválom a farkam Ördögpörkölt dícséretére, majd mikor a cukkolást követően ismételten hozzám szól, akkor a bölcseletére nem is igazán tudok mit válaszolni, csupán megrágom egyszer, s mélyen bólintok rá, végül pedig szánakozva tekintek Andrásra mielőtt újra nekiiramodnék, midőn megéreztem a patak friss vizét, s csobbanok is benne egy hatalmasat, megelőzve ezzel mindenkit, fetrengek benne Hegyomláshoz hasonlóan, s míg benne vagyok, addig lefetyelek belőle nem is keveset, kibírjam azért "hazáig" - Patak, sajnálom, hogy oly messzire kell menjek tőled, s egyben miattad, ily csodálatosat, mint te nem találni még a Duatban sem, kivéve talán Khem földjét - morgom csak úgy a pataknak magamban, s mikor az Alfa szólít, akkor kimászom a patakból, s jól megrázom magam, így kap az is belőle, aki még nem fürdött meg a patak vizében - tisztálkodni kell, Hegben nem lesz ilyen jóság - így András felé jobban rázom magam, tudja meg ő is mit hagyunk magunk után, és milyen kellemes frissességgel is jár mindez.

Odasétálok az Alfa mellé, és bólintok, amikor megmondja, hogy mit miután fogunk csinálni most - megtanítom - válaszolom, s Andrásra sandítok boldog, örömteli farkasvigyorral, majd Hegyomlást kezdem figyelni, ahogy felrajzolja népünk ősi jeleit. Mikor azt mondja, hogy mit tudok csak, mert Theurge vagyok, akkor csak bólogatok - persze, tudom, még ha soha nem is tanultam, tudom, tudom... de legalább megmutatja - morgom magamban, s továbbra is teljes figyelmem az Alfa tanításának szentelem, s mikor nem jut eszébe semmilyen szellemekkel kapcsolatos jel, akkor felrajzolom neki mancsommal a földre a legalapvetőbb szellemek jelét, akikkel találkozhatunk, így a Jagglingok és Gafflingok jelét - kapu minek? - nézek értetlenkedve az Alfára mialatt lerajzolom egyben az összetartozás és a legalapvetőbb szellemi jelet, majd kiegészítem őket a rítus jelével - ezt biztos azért nem mondta, mert tudja, hogy tudom, hogy hozzá kell rakni, ha már rítusról van szó - morgom magamban, s megvárom, hogy Alfa válaszoljon, illetőleg reagáljon az alkotásomra.
_________________
"My spirit went to the Shadowlands, and all I got was this lousy t-shirt."

[Inu]

Nyugodt tempóban ügetek a patak felé. Saját nyugodt tempómban, ami sokkal gyorsabb Andras kétlábú sétájánál, talán gyorsabb Ördögpörkölt nálam is kókadtabb lépdelésénél, de messze van még a vándor száguldásától. Azért csak egyben haladunk be-be várva egymást. Meg aztán a patak sincs túl messze. A vitájukba nem szólok bele, hadd szokják egymást. A véleményeket hallgatni meg mindig érdekes. Metisként sokszor hallgattam a farkas és emberszületésűek cívódásait. Szórakoztató hallgatni és sokszor eszembe jutott, hogy nem vagyok bíra és nem kell döntenem közöttük. Most sincs ez másként.
Meglátjuk ki hogy viseli azt a Heget! Sajnálni csak nem fog kelleni senkit... Remélem. A Garouk nem olyanok, akiket sajnálni kéne. Megélünk mi mindenhol, hát ott is meg fogunk élni.

Lefetyelek a hűvös patakból jólesően, aztán bele is hempergek, legalább felébreszt! Kisétálva jól lerázom magamról a vizet. Nincs ehhez fogható, imádom. Főleg itt, ahol meleg van. Hiába véd a bundám, mégis csak a melegben a legszórakoztatóbb a patakvízben hemperegni. Persze itt néha túlzottan is meleg van az én ízlésemnek.

Keresek a patak közelében egy kényelmes kis tisztást, és átváltozom Crinosba egy pillanat alatt.
-/Gar/ Előbb megtanítalak a talizmánközésre, aztán tanítod Andrásnak a szellemvilágot. Meg mindenki elmondhatja a tapasztalatait.
Várok egy szívdobbanásnyit, nem azért hogy ellenkeznek-e, hanem hogy elfogadják. Mert mit van ezen mit ellenkezni, ugye?
-/Gar/ Tehát előkészíted a dolgot, amit magadhoz akarsz kötni. Adjatok valamit! Csak mutatom. Na. Kiteríted így és megtöltöd szellemi energiával. Sámán vagy, ezt tudod. De ez nem elég, a rítus része, hogy felrajzolod rá a kötés jeleit. Figyelj, pontosan kell. Ez... ez itt az összetartozás jele. Ezt a vonalat és ezt fogja össze ez a kis kör. Aztán a kapu. Az nem bonyolult. És van itt egy jel, amire nem emlékszem pontosan, a szellemekkel kapcsolatos. Ennyi. Nem bonyolult, de legyenek pontosak a jelek és rajzolás közben gondolsz a szellemi energiádra és átadod neki. Most... most gyakorold a jeleket a földön. Lássam hogyan néz ki. Jó lesz a mancsoddal. A ruhára majd gyengén kell, nehogy elszakadjon. Ezek az emberi dolgok nagyon szakadósak.

A jelek talán nem ismerősek senkinek, a módszer, maga a rítus pedig bizonyára más, mint ahogy egy Csontrágó vagy egy Üvegjáró tanulta. Biztos a vándorok is másként tanulják. De ez a vándor megtanulja a Fenrisek módszerét. Hasznára válik majd.

[Sablepaw]

Omlásnak is nyugis nappala vót', jó hallani.

Úgy tűnik túl kómás vagyok, vagy a Vándorunk szaga veszett el, merhogy csak a hangja hallatásánál esik le, hogy má' itt van, meg amiko' meg is rángat. Hátrakapom fejem, megeresztek egy rókaszerű, kissé fáradt vigyort felé, aztá' megropogtatom én is kissé.
- /Gar/ Jau Ragabash lenné'.
Majd újra Andrásra pillantok, fejemet csóválva. "Persze, magadnak választasz formát, ozt' netán kimaradsz a dumázásból."
- /Gar/ Akko' tolmácsot is hozzá' magadnak. - Cukkolom, bár inkább játékosan, finoman vállba is bokszolva.
Oztán irány a patak, má' jól esne lefetyelni belőle, meg ilyesfélék. Philonk vágya meg valósággá lett, mer' Sámánunk kapásból a Heggel példálózik. Szegénke, há' Lupusként a legnehezebb az az emberforma, dejsz igaza van.
- /Gar/ Philot sajnáld majd ha Hegbe' embertestbe lesz. Homid úgy nem gyógyul, de mi igen.
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr