Szép új jövő

[Inu]

*A nyüzsgő utcákról egy 'C' alakú háztömb belsejébe húzódsz. Az egyik falnak dőlve az utcáról nem látni be, pillanatnyilag pedig a köves udvarra tekintő öt emeletnyi ablak mindegyike üresnek tűnik. Összpontosítasz minden erőddel és az Umbrából a Tellurianba lépsz át. Páratlanul erős pókhálók állják útadat, fognak közre és kötnek gúsba, de a te akaratoddal nem vehetik fel a versenyt. Végül mintha egy vízfalba ötköznél, szelíden visszafog, de könynedén átsiklasz rajta csukott szemmel és a következő lépést követően már a Tellurianban találod magad, bármilyen furcsa is legyen ennek a városnak a képe.

Kilépsz a forgalmasabb utcára és ezúttal ideátról is emgszemlélheted, hallhatod, amint az autók elszáguldanak hangosan az utca közepén, néha lefékezve, egymásra dudálva. Mindez a környező emberek számára a legtermészetesebbnek tűnik. Csöndben rajzanak körülötted a járdán minden irányban.

Ráadásul az emberek is egész furcsának tűnnek. Fapofával, szótlanul, egymás tekintetét nagy gonndal kerülve siet mindenki a maga dolgára. Még téged sem néz meg kifejezetten senki, ami ugyan jónak mondható, de öltözéked annyira eltér a többiekétől, hogy ez szintén furcsának mondható.

Alaposabban megfigyelve azért a legtöbb ember a szeme sarkából megfigyel, de csak egy-egy pillanatra esik rád a pillantásuk és ha odanézel, már el is vándorol a figyelmük.

Sötét öltönyök, szakadt farmerok, színes csicsás ruhák mindenfelé, sok közülük arcpirítóan sokat mutat a helyi nőkből, de a viselkedésük többnyire mind megegyezik.

Egészen addig semmi ettől eltérőt nem tapasztalsz, míg egy fiatal srác finoman az utadat nem állja. A srác nálad valamivel magasabb, de vékony testalkatú, a fizikai kondiciója meg sem közelíti a tiedet. Világosbarna egyszerű frizurája, vidám barna szemei vannak és kedvesen rádmosolyog.*

- Mi szél hozott egy ilyen gyönyörű virágszálat ebbe a koszos utcácskába? - *kérdezi kifejezetten viccelődve.*

*A mondat hatására körülötted még két srác is elmosolyodik, akik feltehetően a veled szemező haverjai. Az egyik egy nálad alacsonyabb, de igen jó húsban lévő, kerek arcú fiatal gyerek, míg a másik valahol az eddigi kettő között lehet korban, magasságban és súlyban is. Vastag csontozatú, nem kifejezetten magas, ellenben jó hosszú szabadon engedett sötét-barnás, feketés haja a vállaira ereszkedik.*

[RedDrake]

/Spi/ Ég veled, vigyázz ezekkel a pókokkal!

*Gépies elköszönés. Nem akarom feltartani a madárszellemet. Nem tudnék neki mit mondani, nem tudnék tőle mit kérdezni. A tényt, amit tudni akartam, újra kihangsúlyozta: farkasok vannak itt. Meg ez egy város.

Ilyen város akkor sem létezik! Nem! Hol lehetne ilyen? Mik azok, amiket láttam az umbrából? Mik azok a különös szerkezetek? Mik volt ez az egész forgatag? Ott mélyen belül dobol valami kétségbeejtő.

Valahol elvesztem az umbra labirintusában. Hosszú percekig állok némán, teljesen ötlet nélkül. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem tudok mit kezdeni magammal. Végül, furcsa mi sarkall cselekvésre. A saját magabiztosságom. A hamis torony, ahogy mindig is korholtak érte. Ami a vesztemet okozza, hallottam annyiszor. Ez állít most talpra.

Mindig is utáltak érte, hogy bárhol, bármiben azt mondtam, hogy képes leszek rá. Most is.*
<Nem lehetsz ennyire szalmába bújó buta leány Mary! Elvesztél! Na és? Majd hazatalálok, nem lehet messze, van már vasút és közlekedés. Ki tudja, ha ez ilyen modern város, akkor itt sok gőzmozdony lesz.>

*Összeszedem minden bátorságomat, minden rejtett erőmet. Remegő mancsokkal kényszerítem magam, hogy átnézzek újra. Ahogy mindig is mondtam magamat, a legvadabb bikát kell a szőrén megülni. Gyökerestül kell megragadni a problémát. Próbálok egy nyugodt helyet, sarkot, vagy bármit keresni, ahol esetleg nem láthatnak meg.

Ha találok ilyet, akkor visszaveszem az emberi alakomat.

Még egy nagy sóhaj, az elhatározás utolsó cseppje.*
<Mint az úszás Mary, fejest a közepébe! Az újhold alatt jársz, ezt várják tőled.>

*Szánalmas indokokkal próbálok javítani a közérzetemen, de mit számít, ha működik.
Át akarok menni akkor az umbrából, ebbe a különös modern városba.

Ha sikerül, akkor Mary a következőképpen tűnik fel a városban. Átlagos magasságú, igencsak csinos fiatal menyecske. Hosszú barnás haját copfban hordja, és csinos kis utazó kalap ül fejecskéjén. Barnás-zöld eleven szemei illenek csinos pofikájához. Általában a 19. században divatos sötétzöld vagy fekete egyberuhákat viseli, amikben még mozogni is lehet, de ő igazából az aki már korában szívesen viselné a nadrágot a szó minden értelmében. Izmosabb teste, szép kerek keblei és igazi vad, szilaj megjelenése van. Mozdulatai hirtelenek, de ruganyosak. De emellett igazából úgy néz ki, mint aki egy Western film forgatásáról érkezett. Talán kissé piszkos is most, hiszen hosszú út áll mögötte.

Hogy az övre kötött egy pár pisztolyról ne is beszéljünk.

Kisétálok a helyről, és megpróbálom járni ezeket a furcsa szürke utcákat*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

-/Spi/ Én a farkasokat csak biztonságos távolságból és megfelelő magasságból szoktam figyelni. Ritkán lépek velük kapcsolatba. Nem tudom, hogy hogy nevezik ezt a várost, se azt, hogy mikor és hol fognak legközelebb előbukkanni.

*A galamb megrázza a szárnyait és felröppen a fejed fölé, egy párkányra.*

-/Spi/ Ritkán hagyom el mostanában a környéket és sok mindent látok errefelé. Kérdezz bátran legközelebb is. Ég veled, farkas!

*Ezzel szárnyra kap és elrepül. Egy ideig még látod, de egész magasra emelkedik, majd eltűnik a magas házak tornyai között.*

[RedDrake]

*Hallom még a madár válaszát, de először látnom valamit. Olyan ez, mint emberként a nevelőim szekrénye. Nem volt szabad kihúzni, mégis delejtes erő kényszerített rá, hogy kikutassam tartalmát. Így vagyok evvel is, át kell néznem, ha van hova. Meg kell tudnom mi van itt.*
<Erős, mint a londoni acél.>

*Egy pillanatig azt hiszem, hogy nincs másik oldal, így meg is lep, hogy hirtelen mégis átszakadok valahova.Valahová.

Hang megszakad, csend bennmarad, némán bámulok.
Levegő kiszalad, forgatag elragad, a káosz elkezdődik.
Kevés olyan pillanat van az életben, ami ily döbbenetesen hathat rám, mint ez.*

<Gaiara, a Csótányra, Istenem, drága Istenem! Ez... miii?>
*Hosszú hosszú pecekig csak értetlenül meredek a kép, hang és szag förgetegre, ami eláraszt, szélessávon, minden síkon. A tudatom most állt le, és kér szünetet. Képtelenek a belső fogaskerekeim mozogni. Látok képeket, érnek hatások, de nem tudom befogadni. Peregnek előttem, anélkül, hogy bármi is átjönne a jelentésből.

Jöhetnek, de akkor ahhoz, hogy ezeket befogadjam, valami mást is el kellene fogadni. Valamit, amit nem akar a tudatom. Valamit, ami a teljes rombolással fenyeget.

Ebben a pillanatban megállt az idő, némán suhan el minden, ahogy az agyam a múltban jár. A különleges meglepetés. A penumbrába indultunk. A furcsak pókok. A madár. Farkasok sűrűn járnak itt. Ez azt jelenti, hogy...

Majd lehull a fátyol, és már nem tud hova bújni a tudat. Már nem tud hova menekülni, és hiperszónikus sebességgel áramlik be az információ, a képek, a hangok, a szagok, a hatások, amiktől eddig megvédett a tudat.*
<HOVA KERÜLTEM? MELYIK PONTJA EZ A FÖLDNEK?>

*Megszédülök, fogom a fejemet.Visszaesek az umbrába, a harci crinos rogyott gyermekként fekszik most a földön. Riadt szemek, a mancsaival a fejét fogja, a homlokát érinti.Újra liheg, az eséstől a hátsó seb újra bevérzik. A dörömbölő kérdés lassan halkul, és szinte apró vonyítássá változik.*
<Hool vagyook?>

*Szomorú szemek a madárra.*
/szellem/ Ekkora pókokat sosem láttam, sem ilyen forgatagot. Hol vagyok? Hol a többi farkas? Tudsz útatmutatni?

*Ez már sóhajtás, szinte könyörgés, leforrázták a farkast.*
<Melyik úton mentem rosszul? Hova kerültem?>
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

-/Spi/ Igen, mondhatjuuuuk, egész gyakran látok a városban farkast. - *turbékolja lágy, de viszonylag mély hangján a galamb.* - Szóval te úúúj vagy errefelé? - *érdeklődik felőled.*

*A te figyelmed azonban kezd megoszlani. Szeretnél átpillantani a Tellurianba és érzed, hogy megtehetnéd, hisz lenne hova, de nagyon nehéz. Minden koncentrációdat össze kell szedd hozzá. A fátyol, ami elválaszt a túloldaltól, szokatlanul vastag és nem ereszt.

Kizárod a hangokat a fejedből és perceken át koncentrálsz, mire látásodat áthangolod a fátylon túlra. A menekülés óta most nézel csak igazán körbe, így minden újdonság egyszerre ér, szinte egyetlen pillanatban. Az még nem is meglepő, hogy többnyire öt elemetes házak sorakoznak mindenfelé, hisz ahol a pókokkal tanácskoztál ennél sokkalta magasabb és szürreálisabb épületeket is láttál, azonban a modern, mégis öregnek tűnő kőépületek közötti utca, csakúgy mint az Umbrában, teljesen betonnal fedett. A betonon fehér csíkok húzódnak az út hosszában, néhol keresztbe is. Az út szélén járda, szintén betonnal fedve. Napsütötte késő délelőtt lehet és járdán furcsa, nevetségesen színes és vérlázítóan tisztességtelen szabású ruhákban sétálnak az emberek. Az egyik melletted elhaladó nő lába a combjáig kilátszik, csakúgy mint a túlzottan rövid felsője alól a hasa. Cipőjének sarka kisujjnyi vékony és olyan magas, hogy csoda, hogy nem esik orra benne. Egy borostás, rosszarcú férfiba karolva, izléstelenül vihorászva sétálnak el. Az út szélén a legkülönbözőbb színű és formájú autók sorakoznak. A lapos, hosszúkás mérnöki csodától kezdve, amibe talán bele sem lehet ülni, egészen az egyszerűbb kocka alakúig, a koszos fehértől a fémes színeken át a rikító vörösig minden színt megtalálni az utcán végigtekintve. Az úttesten a kocsik olyan sebességgel száguldoznak, amiket a lovak is alig tudnának túlszárnyalni. Az út túloldalán a ház második emeleti erkényén egy öregasszony cigizik, a hamut gondatlanul az alatta elhaladók fejére szórva.

Épp sietősen áthalad rajtad valaki, amit elég kellemetlen érzés látni. Utánafordulsz dühösen, pedig az illető nem tehet róla, te itt sem vagy. A férfi, aki áthaladt rajtad ruganyosan lépked, szinte táncol. Fülein kis fekete valamik, kezében egy apró szerkentyű és mintha zene ritmusára tenné minden lépését. Mögötte egy torzonborz kutya áll meg a fal mellett, felemeli a lábát és odacsurgat. Az emberek innentől a területet kicsivel nagyobb ívben kerülik és szó nélkül haladnak tovább.*

-/Spi/ Honnan jöttél? - *zökkent ki álmélkodásodból a galambszellem újabb búgó kérdése.*

[RedDrake]

*Nem akarom én bántani ezt a madarat, persze ettől függetlenül én ragadozó vagyok, ő pedig nem. Természetes dolog a biztonságos távolság megtartása.

Viszont annál lököttebb dolgokat csicsereg. Nagyon lassan halvány gyanú ereszekdik rám.*
<A városban? A városokban?>

*Összeráncolom a szemöldökömet, Crinostól ez elég furcsa látvány, majd mégegyszer körülnézek az umbrai tájon.*
<Farkasok itt? Szeretik? Dehát, dehát. Erről csak egy módon győzökhetem meg.>

/szellem/Láttál itt más garoukat is? Azt mondod, sűrűn járnak erre?
*Majd koncentrálni kezdek egy picit, hogy átlessek a normális világba. Már ha van. Ha ez egy pókváros, egy tartomány, akkor nem lesz. De ha ez a penumbra... bele sem merek gondolni.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

Békésebb vidék? - *kérdez vissza vidáman a madár* - hát olyat még nem nagyon láttam, de ha találsz egyet, szólj. A városok mind veszélyesek, higgy nekem farkas, megannyit átrepültem már. Talán a városon kívül több nyugtod lehet, de ti is szeretitek a várost, vagy tévedek? Elég sokan kószálnak közületek itt a hálók közt.

*A galamb tiszteletben tartva impresszív karmaidat, agyaraidat kellő távolságból társalog veled, azonban onnan érdeklődve kerülget és szemlél. Lépegetés közben a galambokra jellemzően bólogat, de ez nem zavarja a beszédben cseppet sem. Néha megáll és oldalt fordítja a fejét, úgy figyel. Egyszerre mókás és tiszteletre méltó is valahogy ez a szellem.*

[RedDrake]

<Szállj dilis madár! Szállj!>
*Bíztatom egy kicsit, amikor az első csapás elsuhan mellettem.*
<Őrültek, melyik ballábatokkal keltetek a négyből?>

*Ugrom el, és belátom, hogy habár jó harcos vagyok, mégsem illene a szövőt a saját otthonában ripinyomra verni, így inkább a taktikai visszavonulást választom, teljes sebességgel.

Hát igen, haraposak ma a pókok, eső lesz, vagy valami hasonló.*
<Mitől rágtak be ezek ennyire?>

*Ott van bennem a halvány nem értem én ezt az egészet. Nem ilyenek szoktak ezek lenni. A macska rúgná már meg őket. Lassan lihegni is kezdek. Még mindig hallom, hogy követnek.*
<Komolyan ezért ennyit?>

*Nehezen lassítok, csak akkor, amikor már biztos vagyok abban, hogy nem jönnek utánam, akkor viszont teli tüdőből szuszogok hatalmas Crinos testemben, egy gőzmozdony kazánja megirigyelhetné most a hangomat, és egy pár percig ez így is marad.*
<Hát pókok elől futkorászni, öreg vagyok én már ilyen gyereki bolondságokhoz.>

*Lihegem magamba, nem tett ez jót az önérzetemnek, sem a sebeimnek, a hátam most teljesen sajog, sőt igencsak fáj is ehhez mérten. Nem elég, hogy kitísztitottam a férget nekik, még meg sem köszönik. Műveletlen farmer angolok! Húzom el az orromot skót véremre büszkén.

Majd a szárnycsapások, felfigyelek rájuk.*
<Na.. el se hiszem..>
*Enyhül a lihegésem közben és érdeklődve a galamb szellemet pásztázom. Nem, semmi jel nem mutat arra, hogy köze lenne a férgesekhez, akkor meg mi ez a nagy felhajtás?*
/szellem/ Szívesen sebes szellem, és örülök, hogy találkozom végre valakivel, aki onnan felülről jól ismeri ezt a macskarúgta helyet.
<Tudja, hogy garou vagyok. Művelt szellem.>
/szellem/ Mond csak, hogyan juthatok ki a pókok városából? Merre van az út itt a földön, ami békésebb vidékre vezet?
<Onnan pedig irány a Penumbra.>

*Kérdezem ezt a galambszellemet, ahogy kell, rutinosan egy kis hízelgéssel megsegítve. A szellemeket könnyű lekenyerezni.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Amint a hálót eltéped, a galamb kiröppen és magasra emelkedik. Szinte azonnal el is tűnik a szemed elől, de ezen még ráérsz később töprengeni. A két harcias fémízeltlábú azonnal támadásba lendül. Centikre kerülöd el az éles pengéket és futásnak eredsz. A pókok villámgyorsak és a fémlábak kopogását közvetlen mögüled hallhatod, csakúgy, mint a csáprágók kongását, ahogy igyekeznek a hátadba marni. Az üldözés meghatáozhatatlanul sokáig tart, legalábbis te úgy érzed. Mikor a harci dögök hangja eltávolodnak, hátratekintesz még, hogy megbizonyosodj, hogy biztonságban vagy, majd lerogsz egy sarok mögött és megpróbálsz levegőhöz jutni.

Szárnysuhogás hangja élezi ki újra az érzékeidet. Felnézel. A galamb abban a pillanatban landol előtted. Egyik szárnyát kinyújtja és néhány tollat igazgat el rajta, majd megrázza.*

- Köszönöm nemes Garou. Mi járatban vagy magányosan az utcákon?

[RedDrake]

*Persze nem vagyok még felnőtt sámán, de sokféle szanaszéjjel található pókfajt ismerek én is, egyre jobban zavar, hogy egyet sem ismerek itt fel ezek közül. Semelyik nem olyan, mint amiket én szoktam meg. Nagyobbak, furábbak, ismeretlenek, veszélyesebbek.

Mit is mondhatnék ezekre? Valami nagyon ellenséges pókterületre keveredhettem, hiszen különben minek kellenének ilyenek?*
<Hol lehet az a fránya penumbra?>

*Na persze ennyivel nem adom fel, de határozottabban könyebbé tenné a dolgokat, ha valaki útba igazítana. De nem tudom melyik lenne az.*
<Miért nem lehet ezeket is csakúgy megkérdezni? Tán itt nem emlékeznek ki is vagyok én?>

*A büszkeségem bennem van, naná, mi segítettünk a pókoknak, minimum, hogy hálásak lesznek. A különös jelenetre odafordulok én is, úgy látszik esemény van, és megpróbálom megnézni mi az a betolakodó, amit ennyire csépelnek.*
<Egy galambszellem? Na de mégis pókicák, nem mondjátok, hogy ő a nagy veszélyforrás?>

*Evvel a pókvárossal valami nagyon nincs rendben. Talán a féreg egy kissé manipulálhatja őket, azért ilyen furcsa az egész. Mindenesetre ezt majd később megállapítjuk.*
<Na hátha te tudod a kiútat szárnyas.>

*Sejtem, hogy evvel nem leszek túl népszerű, de hát ez a minimum a gorombaság után, meg kell végre az út kifele. Amikor nem igazán rám figyelnek, egy elegáns csapással csinálok kiútat annak a madárnak.*
/szellem/ Most gyere!

<És iszkiri!>
*Teszem magamban hozzá, ahogy próbálok sokkal távolabb kerülni innen, lehetőleg a madárszellemünket nem elveszítve.*
<Őrült egy hely ez.>
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Eltávolodsz a fémpóktól és egy másikat igyekszel találni. Nem nehéz másikat találni, csak épp a megfelelőt nehéz kiválasztani. A legtöbb szellem épp igyekszik valahova, vagy elmélyülten munkálkodik. A maradék pedig nem túl bizalomgerjesztő fegyverekkel a hátukon, vagy borotvaéles, kar nagyságú csáprágókkal csattogtatva. Sétálsz néhány utcányit, amikor egy kisebb tömörülésre leszel figyelmes.

Legalább féltucat apró pókocska kering egy ház igen alaposan behálózott ablaka körül és további két harcias pók is áll a ház falán, az ablakot nézve, oda-oda csapva valami hálóban vergődő állatnak. Amikor közelebb érsz, egy egyszerű szürke galambot pillantasz meg a hálón belül. A fonalak olyan sűrűn szőttek, hogy képtelen elrepülni, de a háló és az ablak között épp elég helye van ahhoz, hogy a hatalmas csáprágókat időről időre elkerülje. Ha lélegzetvételnyi ideje akad, azonnal a hálóba tép a csőrével, hogy kijuthasson a halálos csapdából, de ezzel csak maga ellen hangolja a hatalmas csáprágók harcias tulajdonosait. A galamb feltűően gyors, de ki tudja meddig folytathatja a szélmalomharcot.*

[RedDrake]

*Valóban nem fogok túl közel menni, azt tudom, hogy a pókokból se mind egyforma. Ahogy nézem ezt a régi pléhmaradványt, talán még lesz is esélyem vele szót érteni, hiszen minél nagyobb, annál okosabb, vagy mi. Azért nem fogok a keblére rohanni.

Utólag áldom magam ezért, bár nem ezt az elutasító modor az, amit vártam. Újabb ijedt birkát utánzó szemek arra a pókra, majd inkább visszább lépek, a hálóhoz még véletlenül sem érve.*
<Hejj Mary, rossz bikát akarsz megülni most.>

*Feszültebben nézek körbe, hátha látok ennél barátságosabb pókszerzetet, de igazából fogalmam sincs arról, hogy melyik is lenne az. Szomorúan nézem a holdhíd helyét, és tanácstalanul fordulok körbe.*
<Hol lehetek?>

*Egy kevésbé fenyegető nyolclábút kinézek, és nála újra szerencsét próbálnék, hátha.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*A pók az üvegpalota falát körbeölelő hálón álldogál békésen. Úgy tűnik elsőre, hogy jelenleg semmi dolga. Kinézetre olyan, mintha vaslapokból valaki összestegecselt volna magának egy pókutánzatot. Kicsit szögletes lett, fémesen csillogó és egy élettelen tárgy benyomását kelti. Közelebblépve azonban feltűnik, hogy a hatalmas fémes póknak igen veszedelmes csáprágói vannak. Bár a teste alig nagyobb a fejednél, a hosszú lábak és a csáprágók a karodnál is hosszabbak.

Óvatosan közelebb lépsz hozzá, vigyázva, hogy a fonalakat még véletlenül se sértsd meg és állandó készültségben, tisztes távolságban a lénytől teszed fel a kérdésed.*

-/Spi/ Ha megsérted a hálót, elpusztulsz.

[RedDrake]

<Csapjunk a lovak közé! Szomjas már a torok, kapar már az otthoni után.>
*Jókedvemben majdnem kurjongatni kezdek, ilyen élménydús utam se volt még soha.*

<Skrupulusos sámánjai, ettől ketté fog állni a fületek.>
*Gondolom, ahogy fellépek a holdhídra, egy kis kiruccanás, aztán haza. Hétszentség, hogy akkora mulatozást fogok csapni, amit még nem pipált egy falu sem.

Iszom a látványt, amit nyújt az umbra, meg a híd. Lehet holdat tévesztettem, még szerencse, hogy én akármi lehetek. De sámánként egy ilyen után már adren lennék.*
<Ami késik nem múlik, kihívom ismeretpárbajra a vészmadarat! Hogy fog ám nézni, legyőzi az egyszerű Mary néni.>

*Erősítem magam a szavakkal, ha akarok valamit, én azt megteszem. Mindenre képes vagyok, nincs mese. Be is fogom bizonyítani neki.*
/szellemnyelv/ Egyetse félj, itt loholok a nyomodban!

*Tényleg maradok a nyomába, megszoktam már, hogy jobb rá hallgatni, meg különben is, nem fogok én lemaradni a látnivalókról. Itt van mindjárt ez a szép kis ... az ütő megáll bennem...*
<Mi ... mi a... rézfánfülyülös... rézangyalát.. .ez? Hogy a... hol vagy.ok?>

*A vidám út egész gyorsan ijedelembe csap át, ahogy meglátom ezt a rosszaindulatú vöröslő, pislákoló szemet.. amint az umbra egén ragyog.. Csontig hatol a gonoszsága, sugárzik belőle a rosszindulat, ahogy ott van és lenéz.. rám...*
<F..féreg!>

*Önt el a biztos tudat. Márpedig ahol ilyen van, ott másnak is kell lennie. Ahogy elönt a tettvágy, úgy veszem is fel a harci alakomat, olvadnak felém a felesleges cuccok, és pattanásig feszült idegekkel lesek most körbe.*
/szellemnyelv/ Hova hozt..?!?!
<Segíts? Csapda!>

*Ugrom oda azonnal, és ahogy vártam, megátalkodott féregzabálókat találok. Még egy félpillantás az árnyékra.*
<Nem húzza sokáig.>
*Nem is kell több, teljes dühömből és erőmből nekiesek. Nem véletlen az én nevem, tépek, marcangolok, dühösen üvöltök, így kell bánni a rakoncátlanokkal. Elönt a düh.


Majd a hosszú eszmélés. A legnyilvánvalóbb tény jut el a tudatomig elöször:*<Egyedül vagyok.>
*Majd a folytatása is, teljesen egyedül. Teljesen egyedül. Riadtan kutatom a társamat, de nem látom sehol.*
<Ez így nem lesz jó.>
*A további sopánkodástól megment a belémmaró fájdalom. Kézen, háton, hiába a baj már csak párban jár. Egy lemondó sóhajjal körülnézek, most nincs kedvem vonyítással győzelmet ünnepelni. Hisz azt sem tudom hol vagyok.

Összeszorítom a fogam, jobb ha nem mutatjuk ki a fájdalmat, majd igazából pár pillanatra teljesen elfelejtem, ahogy körülnézek ezen a furcsa helyen. A szavam eláll. Én ilyet még sosem láttam.*
<Mondta.. hogy különleges lesz.. de hogy ennyire... >

*Meredek erre az egészre, mint borjú az újkapura. No mintha régen gondjaim lettek volna a szövővel, de azért ez mégiscsak sok.*
<Azt hiszem, nem jutottunk el a penumbráig, ez nyolclábú barátaink egy lakhelye lehet.>

*Rakom össze magamban a számomra egyenlőre egyetlen értelmes magyarázatot. A beton maga, a kábelek, a hatalmas felhőkarcolok, mind teljesen ismeretlen?*
<Mi a fészkes ez? Pókcity? Vagy New Spidercave? Hogy lehete innen kijutni.>

*Fáradt léptekkel elindulok, egy picit jobban körbenézni. Furcsa egy tartomány, vagy mi a kénköves lehet ez. Lassan gondolkodom rajta, hogy mi lenne, ha megkérdezném az egyiket.

Visszanyelem az újabb fájdalomhullámot, majd elindulok az egyik megtermettebb pók felé, de szigorúan óvatosan. Hátha tud segíteni. Hátha segít is, hiszen nagy cimbik vagyunk mi. Építjük a vasútat, ők meg hálásak.*

/szellemnyelv/ Elnézést, zavarhatom most?
*Kezdek rá.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

Bloody Mary a Vaslovas története az üvegpaloták árnyékában

*Umbrautatok a végéhez közeledik. A több mint egy hónapos vándorlás így is páratlan élménnyel szolgált. Számtalan tartomány, miket az egyszerű Garouk többsége soha életében nem láthat és a sámánok közül is csak a szerencsésebbek láthatják mind. Az út megkoronázása képpen pedig az árnyszellem ígérete szerint olyan látványban lehet részed, amit Vaslovas még nem tapasztalhatott soha. Mögötted megannyi élmény, előtted pedig egy ezüstös fényű holdhíd, egy újabb érdekesség ígéretével kecsegtetve.*

- Ne maradj el tőlem, mert akkor elveszhetsz. – -figyelmeztet a szellem.*

*Eltűnik a szemed elől, ahogy utat vág magának a penumbra irányába. Azonnal követed a Holdhídon át. Luna fényének halovány csíkja vezet, míg körülötted sötétség honol és csak Anthelios gonoszan vöröslő tekintete figyel. A fény elhalványul és körülötted egy szürke város Umbraképe bontakozik ki. Vonyítást hallasz. Egy háztömbnyire tőled az árny négy megtermett farkassal viaskodik.*

- Segíts! – *kiált fel az árnyszellem.*

*Egy farkas vérbe fagyva fekszik. Egy másik sebesült, de további három társával minden oldalról az árnyalakot tépik. A farkasok bundája éjfekete, de betegesen fakó. Szemük vérvörösen csillog. Akkorák mind, mint te lennél Hiszpo alakodba, de csontsoványak. Mozdulatuk halálosan percíz, mentes minden értelemtől és érzelemtől, leszámítva a szemükben csillogó esztelen dühöt. A szellem szinte anyagtalan teste már fakó, alakja összement, még soha nem láttad ilyennek.

Elborul az agyad, átváltozol harci formádba és a bestiákra veted magad. Agyarak és karmok tépnek a bundádba, de rövidesen az utolsó furcsa, vértelen, halott farkasszellem is kifekszik a rohamodtól. A testek még rángatóznak néhányat, majd semmivé válnak.

Lehiggadsz lassacskán, légzésed lelassul, látásod kitisztul újra. A féregfertőzött dögök elpusztultak, de társad, az árny sincs sehol. Bal alkarodon egy hosszú tépett seb éktelenkedik, szivárog belőle a vér. Lábra állsz és ekkor érzed, hogy a hátad is fáj. Egy jókora harapás éktelenkedhet ott is.

Egy betondzsungel közepén állsz, körülötted megannyi tíz, vagy még több emeletes ház magasodik. Némelyik egyszerű kocka alakú és talán kőből épülhetett, de épp előtted egy szinte üvegből és vasból álló, kecses felhőkarcoló magasodik. Az utca széles, végeláthatatlanul hosszú és betonozott. A házakat kívül-belül vastagon borítja karvastagságú pókháló és soha nem tapasztalt rajokban cikáznak az épületeken és az utcák feletti kábeleken a legkülönbözőbb méretű pókok. A kereszteződésben, tőled alig egy köpésre Crinos alakoddal egymagasságú oszlopok tetején, saját kis vackukban két-három pók is serénykedik.*