Dr. Felidae

[RedDrake]

*Egykedvűen szemlélem az előttem kibontakozó apró melódrámát. Olajozott mozdulatokkal az árnyékba bújom és újra töltöm a fegyvert. Kiszámolók 20 szívdobbanyásni időt, és mivel senki nem akar jönni, bemegyek, és lezárom a fortyogó edény alatt a tűzhelyet.

Körbejárom a helyiséget, és ha van bármi vasrúd, vagy hasonló ami segíthet ékelni a fedelet hogy felnyomhassam azt mind felhasználom. A próbálkozásom előtt vékony kesztyűt húzok és megpróbálom minden erőmmel kifeszíteni a sírt. *

//1 Akaraterő bele + erő próba - a célszám a talált tárgyaktól függ

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 2d10 10-Sided Dice Results: 1, 10 (Total = 11)

_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Az első lövést a szunyókáló férfi kapja. A célzás könnyű, a találat pontos. A szeme felpattan, meglepődve kap a nyakához és furcsállva nézi a kis lövedéket, amit kihúzott önmagából. Megpróbál lábra állni, de azonnal megszédül és visszahuppan. Nyílik a szája, de ekkorra már a tekintete réveteg, majd a szeme újra lecsukódik. Keze még ösztönösen kapaszkodó után nyúlik néhányszor, de elvéti a célját, végül a kéz is lehanyatlik és a tulajdonosa újból elalszik.

A következő célpont a gyerek. Ekkora már abbahagyta az ugrálást és egy a szárító kötélről lehullott élénk színű kendővel a kezében pörög, szédeleg. Még így is magabiztosan találod el, igaz a nyakát elvéted. A lány felsikkant és a meglepetéstől földre esik. Bőgni kezd, a kis lövedéket pedig félelmében eldobja messzire. A nő kissé dühösen szól a kölyökre, de nem fordul el a teendőitől, a gyermek sírása pedig egyre halkabb, majd végül teljesen megszűnik. Mozdulatlanul fekszik a földön.

Ekkorra már a nő is megkapta a maga adagját, aki ijedtében kiabálva indul el az ajtó felé. Még eléri az ajtót, de már szédeleg. Nekiesik, kiált még néhányat, majd az ajtónak támaszkodva eldől lassan és a házra néma csönd ereszkedik. Csak a tűzhelyen felejtett lötty fortyog tovább.

Kivársz egy keveset, de a környék nem reagált a kiabálásra. Továbbra is minden csendes és az utca néptelen. Belépsz a házba, a lakói alszanak, vagy némelyik talán már haldoklik is. Semmi nem állhat már közéd és a sír közé. Csak hát a sír embernyi magas és a csicsás vaskos kő fedelét nem egy emberesre tervezték. Nem lesz könnyű megmozdítani.*

Erőpróbát kérek a sír tetejének eltolására. Ha nincs meg 7-es célszámra, akkor nem tudod egyedül elmozdítani.

[RedDrake]

*A legelső ablak szélére húzodom és onnan lesem be. Konstallálnom kell, hogy csótányok lakják a házat. Fárasztó érzés minden valahavolt gyönyörű szegletben beléjük botlani. Akár a vírusok, benépesítenek mindent, túlszaporodott kolónia. Görnyedve elosonok az ablak alatt és más ablakokból is megnézem vanank-e még idebent kettőjükön kívül?
Ha nincsenek, akkor halálos nyugalommal előhúzom a táskámból a fecskendő pisztolyomat és ájulást okozó fiolákat fogok használni.
Nem azért, mert szánnám őket, hanem mert ez okoz a legkisebb feltűnést.
Az első a gyerek lesz, aki az ablakból becélzok és lövök, a második a hátat fordított anya lesz. Nincs több időm vesztegetni rájuk, csendes megoldás.
Ha a tervem beválik hangtalanul összecsuklanak, ha nem, akkor dühből kell iramodjak, hogy hamar elfojtsam a kiáltásukat, de ez a mentőterv, habár szükséges lehet, minden eleganciát nélkülözne.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Elkezded körbejárni az épületet, de nem jutsz messze, már az első ablaknál konstatálhatod, hogy a házban laknak. A vén, sötétzöldre festett zsalugáterről már pattogzik le a festék. A naptól megvédi a ház belsejét, de csorba fogain könnyedén keresztüllátsz. Elsőként persze a szag csap meg, hirtelen nem tudod hova tenni, de aztán meglátod, hogy egy rozsdás tűzhelyen ebéd készül. Ez bizony kajaszag. Ettől nem lettél valami éhes. Ablaküveg nincs, így könnyedén hallhatod is, amint egy nő sürög-forog a tűzhely körül, a háttérben pedig egy kis gyerek, talán lány játszadozik magában, ami annyit tesz, hogy egy kőről ugrándozik a földre, port verve fel újra és újra. A ház közepét méltóságteljesen egy szépen kidolgozott, fehér sír foglalja el, ami most ruhaszárítóként is funkcionál. Ez a ház legszebb pontja, amennyire belátsz.

A többi ablakon is benézel, átvizsgálva az egész házat. A sír által korábban takart oldalon megtalálod a ház urát, unalmában szunyókálva hátát a sír oldalának döntve. A ház ezen oldalán csak rongyok és kacatok találhatók, valamint alvó alkalmatosságként szolgáló takarószerű rongyok összecsomagolt állapotban.

A falak ugyan festve voltak valamikor, többször is, több különböző kék árnyalattal, de ez nem segít a látványon. A sír gazdagságot és szépséget sugároz, amit börtönként zár körbe a nyomor.*

[RedDrake]

*Egy pillanatra sem áll meg, így az árusoknak fel kell kötni a gatyát, ha tartani akarják a lépést vele. Az arca szinte kifejezéstelen, kínosan ügyel rá, egy pillanatra se vegye észre őket. Csak döngicsélő legyek, hangos rovarok, nem többek. Reakciókra éhesek, azt nem fogják itt megkapni.

Csak a holtak városánál lassít, zsebre tett kézzel megáll és még a lejtő tetéről megszemléli ezt a különös város részt. Híres ékkő, a neve szinte legenda. *
<De ez is omladozik, pedig ez lehetne a múlt legmonumentálisabb emléke. Kincsesbánya az ősi erős géneknek.>
*De az igazi kincseket ritkán találják meg a mezei fosztogatók. A holtak városa, az élőholtaké és a csőcseléké. Kitapogatja a zsebében a lőfegyvert, és neki indul.
A nyugalma megmarad az arcán, de belül annál kevésbé marad az. A csöndes néma tanú és halál épületek repedéseibe kártékony rovarokként és méregként költöztek be a koldusok. Ezernyi rátekintő ablak bármelyikéből figyelhetik, ő itt idegen, és egyedül van. Ez nem tántorítja el, de folyamatos feszült állapotban halad, ugrásra készen.
A térképet lopva veszi csak elő, nem akarja még nyíltabbá tenni mennyire is nem ismeri a környéket.


Sűrűn törölgeti az izzadtságot a homlokáról, de végül megáll a kérdéses ház előtt. Nem tör rá ajtóstul inkább körbesétálja és azt kutakodja, vajon laknak-e benne. Az apró jelek: hallatszik-e hang ki belőle? Van-e friss szemét, vagy életre utaló szag, vagy bármi ami nyomra vezetheti. S mivel az ajtó a legnyilvánvalóbb, az egyik ablakot fogja megcélozni, hogyha semmi extrán gyanúsat nem látott, és a rács sem akadály akkor bemásszon rajta. Igyekszik kevés zajt ütni.*
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*Az utca egy szélesebbe torkollik. Eddig csak néhány ember lézengett körülötted, itt azonban egy kisebb forgatag közepén találod magad. Az utcán járnak-kelnek az emberek, boltok, árusok követik egymást. Időnként dudálva, fékcsikorgatva egy-egy autó is elhúz az emberek között. Az idegen errefelé ritkaság, így több tekintetet is érzel a tarkódon, de körbenézve egyetlen ellenséges szempárt sem vélsz felfedezni. Mi több, alig haladsz néhány sarkot, egyszercsak a semmiből "mozgó árusok" hada száll meg, mint temetetlen holtat a legyek. Ételt, hamis órákat, cigit, táskát és megannyi ócskaságot kínálnak körberajongva, követve téged. A nemet nem ismerik, sem az udvariasat, sem pedig a dühöset. Egyszerűen hiányzik a szótárukból. Egészen az utca végéig követnek, egyre hangosabban ajánlgatva az áruikat, maguktól apránként engedve az árból és egyre erőszakosabban dugdosva mindent az orrod elé. Végülis az utca végén megszabadulsz tőlük. Ahogy jöttek, elhagynak téged, amint a városnak egy új részéhez érsz. Némi lejtő után már a halottak városa terül el...



A halottak városa. Hallottál már róla. Régen a módosak temetője volt. A gazdagság büszke hirdetője. De a szegénység, a végtelen nyomor alattomosan kígyózott végig egész Egyiptomon. Egykor csak a holtak őrzői, a sírok felügyelői éltek itt. Így tartják legalábbis azok, akik nem tudnak semmit az itt bóklászó holtakról és az őket engedelmesen őrző bábokról. Aztán megremegett a föld. Gaia megborzongott a mai Egyiptom láttán... Emberek ezrei lettek földönfutók. Nem lévén sem életük, sem otthonuk, elfoglalták a holtak nyugvóhelyét. A nyitva talált, vagy feltörhető sírhelyek ma otthonként szolgálnak a nincsetelenek. Így élnek itt együtt holtak, élőholtak és élők kényszerű szimbiózisban egymással.



Az utca, amin sétálsz, elhagyatott. Omladozó falak sötéten tátongó ablak és ajtónyílásai merednek rád ellenségesen, mintha bentről a végtelen semmi próbálna magába szippantani. Az épületek ősöregek. Egykor talán valóban volt aki karban tartsa őket, most a falak omladoznak, megannyi tető megszakadt már terhe alatt. A falak tövében vízre és napra éhes növények törnek az ég felé, hasztalanul próbálva visszafoglalni azt, ami egykoron az övék volt. Végül néhány lakót is megpillantasz a távolban. Ezek nem a korábban látott, hangya módjára sürgő dolgos népek. Néhány bámul ki az üres ablaknyíláson át, mikor pedig meglát visszahúzódik a sötétbe. Ütemes kondulást hallasz a távolból. Fém csapódik fémhez. Egy kovácsműhely hangja lenne? Néhány ember(?) ül, vagy fekszik a ház körül, nem tudni, hogy él-e még, vagy hal. De figyelnek. Minden léptedet figyelik és tudod, hogy errefelé az idegen nem szívesen látott vendég. Ajtót és zsanért hallasz csukódni, de nem sokan rendelkeznek ezzel a luxussal. Elsétálsz egy ház mellett, ahol végre fény szűrődik ki bentről. Egy üvegfújó mester műhelye. A tűzhely szinte egybeolvadt a kis ház egyetlen helységének közepén található kő sírhellyel. A férfi jelenleg is dolgozik, bár vevőt egyet sem látsz. Fel sem néz a munkájából. De ez legalább az élet valódi jeleit mutatja.

Rá kell döbbenj, hogy a térkép nem egészen pontos, a kanyargós utcák rengetege pedig kezd labirintusként körbefolyni. Néhány percig hatalmába kerít az érzés, hogy eltévedtél, de tudós ember lévén a kisebb pontatlanságok ellenére is megtalálod a feltételezett házat. Visszafelé meg... nos csak arra kell menni, amerről jöttél.

A ház földszintes, sárga, omladozó falú, mint itt megannyi másik. Sötétzöld ajtaja és ablakai vannak. A tető még Atlasként görnyedve tartja a súlyát, ki tudja meddig. Az ajtó csukva, de látszik rajta, hogy az idő foga csúnyán elintézte. Elég kihívás neki az is, hogy a saját súlyát megtartsa. A környék csendes, túl csendes. A halott némaságban továbbra is érzed a kutakodó, kíváncsi tekinteteket, de egy lelket sem látni a környéken. Megérkeztél.*

[RedDrake]

*Már meg sem lepődik.*
<Vegyünk egy selejtes kontraszelektált populációt, ahol a hatalom a selejtek közt is a sekélyes középszerű funkciótlan csinovnyikok kezében van ; szaporítsuk körülbelül négy generáción át, nem.. ez itt még csak a harmadik generációnál tart... >
*Haladva a hivatal felé könnyed számításokkal üti el az időt.*
<... a teljes összeomlásig: 10 generáció, de valószínű egy másik kevésbé korcs populáció 1-3 generáción belül elfoglalja>
*Ashura érdekes módokat használt, a génekben ketyegő bomba, a valahavolt tökéletes rendszer romlik, gyengül a másolása, és ez ott van mindenkiben, igaz nagyon változó mértékben, és mégis kiszelektálja a bűnösöket, nagyon érdekes.

Teljes nyugalommal és derűs arccal teszi az unott arcú hivatalnok asztalára a kenőpénzt, ő fontos ember. *
<Gyenge látásod van, emberke, és ezt az utódaid örökölni fogják, nemsokára félvakok lesztek>
*Elégedetten távozik a megjelölt térképpel és a tudattal lesz idő amikor ennek írmagja sem marad.
A kocsiba beszerelt cd lejátszóba klasszikus zenét kapcsol és dübörgő Wagnerre hajt el a célhelyre. Megérkezvén leszedi a lejátszó tetejét és kacatot szór oda, ne is lássák az van bent.
Kiszáll, aztán elindul a célhely felé, nem kíván kérdezősködni ha maga is megtalálja. Némi plusz idő a feltérképezéshez sosem kárbaveszett idő. Kikerüli a nőt, és halad a célja felé. A nyugodt külső mögött azért figyel. *
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

*A hivatal Egyiptomban pontosan ugyanúgy működik, mint a legtöbb más fejlett országban. Az ügyintézés nem telefonon történik. Telefonon ugyanis te nem láthatod a falon Mubarak elnök tenyérbe mászó mosolyát, az ügyintézők pedig nem ropogtathatják meg az elhasznált bankókat. Erre már az első telefon után rájössz, így ha pontos útmutatásra van szükséged, akkor kénytelen leszel egy kitérőt tenni. Ez egy fél napot is elvehet esetenként, viszont fél óra alatt megvan, ha látszik rajtad, hogy te fontos ember vagy és alá is támasztod egy kis papírral. Az idő pedig pénz, sokkal több pénz, mint amennyivel mosolyt csalhatsz egy hivatalnok arcára. A rövidebb utat, vagyis a fél órás kitérőt megjárva, térképed már gazdagabb egy hanyag X-szel. Te pedig egy szívélyes jótanáccsal, miszerint sem utcanevet, sem pedig házszámokat nem fogsz találni arrafelé, ezért aztán jobban teszed, ha sűrűn kérdezősködsz.

Vezetési stílusoddal tökéletesen beilleszkedsz a forgalomba. Sőt egy picit még lehetnél erőszakosabb is, mivel a lámpákat és a szabályokat nem az arab sofőröknek találták ki, az csak az idegenekre vonatkozik. Szemben a dudával, aminek a használata országszerte széles körben elterjedt.

Közel egy órát tart az út, mire elérsz arra a környékre, amit autóval még könnyedén meg tudsz közelíteni. A szűk utcák mindkét oldalán a házak falairól csupasz téglák vöröslenek vissza, néhol hiányoznak az ablakok, sőt helyenként határozottan úgy tűnik, hogy fenn mintha a tető sem lenne teljesen kész. Szerencsére ebben az országban ritkán esik, akkor sem sokat. A tisztes szegénységet a vörös téglák között fehéren világító parabola antennák, valamint elszórva a tiédhez hasonló tragacsok jelzik errefelé. A környék nyugodtnak, biztonságosnak tűnik. Sokáig egyetlen lelket sem látsz, végül csak megpillantasz néhány embert. Egy biciklis srác húz el néhány utcával arrébb, majd nem sokkal ez után egy asszony jelenik meg. Seszínű ruhája egész testét és az arcát is takarja, csupán a szeme látszik ki. A fején egy hatalmas fatákolmányon (mintha egy asztallap lenne) rengeteg cipófélét visz. Rezignáltan, de tökéletes egyensúlyérzékkel anélkül, hogy a kezét felemelné, csupán a fejével egyensúlyozva viszi terhét. Rád sem pillant, útja melletted vezet, rövidesen elhalad előtted.

Innen közel negyed óra alatt gyalogszerrel is a halottak városában lehetsz.*

[RedDrake]

*Az asztalon teljes káosz uralkodik. Véletlenszerűen széthajított újságcikkek, képletekkel telefirkált papírlapok, tollak, post-it-ok, csészék hada alatt rejtőzik a billentyűzet is, de egyetlen kézmozdulattal kiszabadítható. Az összhatást a telep különböző berendezéseinek zúgása teszi teljessé, és egy tompa esés hangja, ahogy a diktafon landol, majd az egészet befedi a kihajtogatott térkép. *
<Na végre.>

*A jobb kézben fogott toll gyorsan dolgozik, megjelöli a zónát, és gyors áttekintés jön az odajutásról. A térkép összehajtásra kerül és az egyik akasztóra dobja a laborköpenyét, egy szekrényből pedig köznapi, szakadt ruhákat vesz elő, és átöltözik*

<Madárinfluenza? Ezt a hazugságot még beveszi valaki?>
*Pisztolyt rejt a zsebébe, a pénz mellé, egy kis előkészített táskát még a vállára vesz és a telep alapos lezárása után beugrik az egyik "tragacsba", amit az ilyen környékek kedvéért vett, és az őrült kihajtás után telefonálni kezd. Az alúlfizetett tisztviselőcskéknek, hogy árulják el a pontos helyét, vagy egy olyan helybéli vezetőt, aki tudhatja.*
<Fárasztó ezekkel a selejtekkel beszélni>

*A dúdát sem kíméli közben, a helyi közlekedés megoldja. A terv meglelni a helyet, és körbenézni. Más esetben az éjszaka megfelelőbb lenne, de ezen a placcon több lehet a lakó éjjel mint nappal. Nem kellene egy újabb kígyónyelvűt felrázni. Legalábbis egyedül nem. *
_________________
"Ashes to Ashes
Dust to Dust.
From ashes you've come
And to ash you'll return!
AMEN!"
(Angel Dust Andersen)

[Inu]

Az El Fagr, kairói újság néhány izgalmasabb, 2006-os száma hever az asztalodon. Már napok óta elfoglalták ezt az előkelő pozíciót a szobádban és még mindig szívósan tartják a helyüket. A legfelső újság első oldaláról egy dús, fehér hajú, ráncos, de vidám és pirospozsgás arcú férfi mosolyog rád bátorítóan, sőt, inkább úgy érzed, hogy cinkosan:

[Inu]

A titokzatos doktor úr története.