A Quirrta Khinn lovagja

[Freiherr von Rosen]

-/Elf/ Napjdaid megszámláltattak, álnok féreg!

*Harsan az eltökélt kiáltás, majd Falanor nekilódul, bejárja a környező erdőt a gyilkos után kutatva, minden rendelkezésére álló eszközzel. Ha nem jár sikerrel, visszamegy a halottért és a felszereléséért, az ölébe veszi őket, és visszaindul a rendházba.*
_________________

[Sephiroth]

A gyilkos itt volt a közelben. Látta Elarielt, de az nem látta, sőt, nem is volt tisztában a jelenlétével. Aki tette, figyelte a lovagot egy darabig, majd egyetlen bűvigével kivéreztette. Az elf minden testnyílásából vérzett, esély sem volt a megmentésére. Vére már alvadóban volt, amikor gyilkosa felkapta az íját és célba vette Falanort. Még az is lehet, hogy a medvéket is ő csábította oda. Aztán lőtt egyet, és elmenekült. Nyomot nem hagyott a földön, valami más úton távozott.
_________________
Bújj rókalyukba, vagy küzdj az első sorokban, a halál úgy is csak akkor talál meg, amikor neki is jól esik...

Karakterek: Jason DeMarco, Zajokkal Éneklő

[Freiherr von Rosen]

*Falanor tekintete gyűlölettől lángol fel. Lepattan a lóról az élettelen testhez és ösztönösen végigsimít az ifjú lovag tetovált arcán. Micsoda tragédia. Újabb évszázadok, egy újabb ígéretes élet veszett kárba. Bárki is volt a gyilkos, kínhalállal fog lakolni a Quirrta Khinn ellenségeként.
Nyomokat keres, bármit amin elindulhat, s agya olyan sebesen jár most, mint a Khea'Khintalass patakjai.
Hamarosan lóra pattan, akár talált valamit, akár nem.*
_________________

[Sephiroth]

Ahogy Falanor megindul a lövés irányába, elönti a bizonyosság: valami nem stimmel. Szinte teljesen biztos, hogy bár a nyíl Elariel-é, a lövés nem tőle érkezett, hanem valaki mástól. Ahogy közelebb ér, látja az ifjú lovag holttestét. Mellette hever az íjja, a nyílvesszők szanaszéjjel, és vér mindenütt. Nem fegyverrel végeztek vele, bizonyosodik meg róla Falanor, ahogy megvizsgálja a holttestet. Nem régóta lehet halott, a lelke még csak most térhetett meg Verrionhoz, már ha a gyilkosa engedte...
_________________
Bújj rókalyukba, vagy küzdj az első sorokban, a halál úgy is csak akkor talál meg, amikor neki is jól esik...

Karakterek: Jason DeMarco, Zajokkal Éneklő

[Freiherr von Rosen]

*Milyen kedves. De valóban, egy erdőn átcsörtető medvecsalád ideális alkalmat nyújt egy lesvetésre, amennyiben a célpont minket keres.
Csakhogy Elariel feladata nem ez volt.
Falanor elfintorodik, majd megugrasztja a lovát abba az irányba, amerről a lövés érkezett, érzékeit az elme erejével kiélezve. Elismeri a fiatal lovag képességeit, de ezúttal túl messzire ment. A játéknak vége.*
_________________

[Sephiroth]

A csörtetés erősödik. Falanor a lehető legkényelmesebben (és hatékonyabban) helyezkedik. A ló remekül érti a szándékait, alig csap zajt, majd teljesen megmerevedik, vár feszülten. A lovag nyugodtan vár, hiszen nem ma csapott fel aquir vadásznak. Kicsi a valószínűsége, hogy aki közeledik, ellenség lenne, de nem zárható ki teljesen.

A látogató egyre közeledik, már szinte ott van Falanor orra előtt. Aztán egyszer csak megnyílik a bozót, feltűnik valami nagy, valami barna... Egy medve. Kiront a bozótosból, lelassít, mikor meglátja a lovat s lovasát. Meghökkenve körülnéz, látja, hogy nincs veszélyben, majd lustán leül, és el kezd vakarózni. Miután végzett, ismét ránéz az elfre, és szép komótosan ismét nekiindul. Halk morgást hallat, mire két bocs siet elő a lovag háta mögül. Nem régóta lehettek ott, meghallhatták anyjuk hangját és elindultak felé. A kis család néhány szívdobbanással később útnak indul, és kisvártatva beleveszik az erdőbe.

Az idilli képet azonban valami hirtelen megzavarja. Amint az anyamedve és a kicsik eltűnnek a bozótban, Falanor éles fülét süvítés üti meg. Reflexszerűen felrántja páncélba bújtatott alkarját, ezzel hárítja a nyaktájékra tartó nyilat. Elariel itt van a közelben. Ez biztos, a nyíl jellegzetes tollából egyértelműsíthető.
_________________
Bújj rókalyukba, vagy küzdj az első sorokban, a halál úgy is csak akkor talál meg, amikor neki is jól esik...

Karakterek: Jason DeMarco, Zajokkal Éneklő

[Freiherr von Rosen]

*Bármerről is jön a zaj, Falanor mester oldalról fogja meglepni a forrását, s már irányítja is hű hátasát ennek érdekében. Igyekszik távol maradni, a szemeire és a füleire hagyatkozva, hogy lovát észre ne vegyék, de mégis elég közel, hogy rajtaüthessen a célpontján.

Bárki is legyen az...*
_________________

[Sephiroth]

A nemes állat nekiiramodik az erdőnek. Lábai szinte alig érintik a talajt, léptei nem csapnak több zajt, mint amikor egy termetes ember halad ugyanezen a terepen. Az erőd gyorsan eltűnik Falanor háta mögött. Elarielnek a közelben kell lennie, hiszen nem az volt a cél, hogy elszökjenek, hanem, hogy meglepjék a mentorukat. A lovag éles érzékei végig siklanak a fákon, bokrokon, de egyenlőre nem leli nyomát. A lány tehetséges, bár egyenlőre még nem versenyezhet a Semmer Suspheryas jobbkezével.

A ló és lovasa tesz egy kört az erdőben, minden eredmény nélkül. Ám hirtelen neszek ütik meg Faslanor éles fülét. Valaki közeledik, és nem ügyel arra, hogy mekkora zajt csap. Valami történt. Egyenlőre nem érzékel veszélyt, de ez semmit nem jelent. Tapasztalatból tudja, az Ellenség képes álcázni a jelenlétét. De ugyanakkor az is lehet, hogy valaki az erődből, esetleg az utolsó tanonc, aki még próbálkozik a feladat teljesítésével.
_________________
Bújj rókalyukba, vagy küzdj az első sorokban, a halál úgy is csak akkor talál meg, amikor neki is jól esik...

Karakterek: Jason DeMarco, Zajokkal Éneklő

[Freiherr von Rosen]

*Ami azt illeti, a Ranagol birodalmának mentsvárába költözött elfek az egyetlenek, akik élni fognak, a többiek, a világon sokfelé szórt Elveszettek hullanak, keverednek, korcsosulnak, s végül, idővel, a kövek sem fognak már szennyes és szégyenteljes létükre emlékezni. Ám senki sem mondhatja, hogy nem volt idejük, avagy választásuk. Éppen ezért legyen akármilyen alantas lény is, egy fakóvérű Shi Kránban többet ér náluk egy egyetemes erkölcsi mérce szerint.

Azonban a Hantien Harrannal való töprengésre most nincs idő vagy alkalom, hiszen bármit is csináljunk, azt vagy tegyük alaposan, vagy bele se lendüljünk.
Elariel. Az Igazak egy kivételes képességű leánya aki igen hamar igen sokra viheti, ha kiélezi képeségeit, melyekben már amúgyis élen jár, s behozza lemaradásait ott, ahol nem. Hamarosan megkerül majd, s a következő leckéje vívásból lesz, s vívni fog, ameddig a karjai holtfáradtan össze nem omlanak.
Ezzel tanul.

Falanor Khea'Khintalass egy elsuttogott szóval megindítja hófehér siqquisét, amely úgy nyargal majd keresztül az esteledő erdőn, mint egy halk, lebegő kísértet. Elméjét és érzékeit kizárólag kifelé fordítja most, s a lehető leghatékonyabban ügeti be a már olyan jól ismert, s mégis meglepetésre még mindig kész erdőszakaszt.
Ideje végetvetni a bújócskának.*
_________________

[Sephiroth]

A Quirrta Khinn lovagrend központja kívül esik a hét völgy és hét domb területén. A középső és belső tartományok határán van, ahol még meg lehet élni (bár nem egyszerűen), és már meg van arra a lehetőség, hogy összefusson az ember (vagy elf) valami ősivel, mely olyan öreg, hogy belegondolni is rossz. A lovagok nem is gondolnak bele, inkább egy nyilat eresztenek az ellenfél egyik látásra használt szervébe.

Maga az erőd egy nem túl nagy, de annál komorabb erdőben bújik meg. Külseje a hagyományos könnyűléptű építészeti stílust tükrözi, bár nem nélkülözi a célratörőséget: nem csak szép, de funkcionális is. Rendkívül nehezen bevehető, s ezt nem csak az erős falaknak és a bent lakó képzett fegyverforgatóknak köszönhető, hanem az erdőre bocsátott bűbájnak is. Mágus legyen a talpán, aki sikerrel szembe tud szállni az elmét támadó varázslattal, ami a hely elkerülésére kényszerít mindenkit, a rend tagjait leszámítva.

A fák mesélnek, szépet s rosszat egyaránt. Mesélnek eposzi méretű csatákról, dicsőségről, tüzes szeretőkről, lángoló szerelemről éppúgy, mint elvesztett barátokról, harcostársakról, keservesen megsiratott, és azóta is hiányzó szerettekről. Az uscaya kivételes fajta. Lehet belőle íjat, lándzsát készíteni, akárcsak bútort vagy koporsót... De több, messze több, mint egy közönséges fa, mit sok célra fel lehet használni. Ő maga az Emlékezet, az élő Történelem, hogy történet bármi, jó vagy rossz, az elfek népe élni fog. Különösen azok az elfek, akik Ranagol országában élnek, és tudják, mi a helyes, nem úgy, mint eltévelyedett fajtársaik.

Közeleg a tél Kránnak ezen a részén. A szél zordan süvít át a fák közt. Hamarosan be fog sötétedni, de addig még van pár kurta óra. Nem mintha Falanort zavarná a sötét, tökéletesen lát ő akkor is. De most arra kell koncentrálnia, hogy megtalálja a tanítványokat az erdőben, kiknek a feladata a rejtőzés tökéletes elsajátítása. Különleges érzékei a segítségére sietnek, s hamarosan tisztában van a többiek hollétével. Leszámítva egyet. Az ifjú Elariel (nemrég töltötte be a kétszázadik életévét) meglehetős tehetséget tanúsít, mikor el kell rejtőzni, s ugyancsak jól bánik az íjjal, habár a közelharc nem tartozik az erősségei közé. A lebukott jelöltek visszamennek az erődbe, de az utolsó még hátra van. Ha kihúzza sötétedésig, átment a teszten, bár azt egyikük sem tudja, hogy elf emlékezet óta nem volt egy sem, aki képzésének ebben a szakaszában átment volna rajta...
_________________
Bújj rókalyukba, vagy küzdj az első sorokban, a halál úgy is csak akkor talál meg, amikor neki is jól esik...

Karakterek: Jason DeMarco, Zajokkal Éneklő