Yekaterine Lionidze

[Feoras]

*A férfi szárazon felnevet. A terepjáró teljesen eltűnik abban a kis utcában, ahonnét befordult, és már csak a motorja távolodó zúgását hallani, ahogy belevegyül a város egyéb zajaiba. Az Agyar mögötti kis utcában a vidám társalgás zaja marad csupán az élet legközelebbi jeleként. És a tenger örök, megnyugtató hullámzása.*

-/Ru/ Bocs, csak azokat becsülöm meg a távolságtartó modorral, akik tesznek érte. Viszont most újat mondtál. Nem tudtam, hogy a terved része volt. Okosabban készültél, mint gondoltam! Ezek szerint a kivitelezésbe csúszott hiba. Nem ismerem a terved, így aligha tudom, hogy hol. De igen, gyorsan vág az eszed, pont ezért gondolom, hogy tudnál még jó szolgálatot tenni. Van egy ajánlatom.

*A férfi hangja kényelmes, magyarázó stílusra vált. Közben, ahogy Kata a karkötőjére pillant, egy alak sziluettjét veszi ki a tükröződő felületen. Ködös, és sötét körülötte minden, formája, arca mégis jól kivehető. Egy húszas éveiben járó, magas, sportos alkatú férfi, szikrázó kék szemekkel, lenszőke hajjal. Éles vonásai a Sólyom Népének nemességét hordják magukon, ruhája gazdagon díszített, modern. Kezében egy Ezüst Agyar formavilágba annyira jól illő Klavie-forma villan. És a környezet alapján... ott áll Kata mögött, a kis utca széli ház sarkán? Hiszen ott nincs senki. Igaz, ennyire sötét sincs még.*

-/Ru/ Haza nem mehetsz. Igazából, ha nem akarsz Amerikáig menekülni, Agyarak látogatta földre sem mehetsz soha, még ha sikerül is hitelessé tenned a halálhíred valahogy. Amit kínálok, az a megrendezett végzeted, hiteles tanúkkal. És egy otthon, ahol a Törzsed téged soha nem találna meg... mert sose keresne ott. És mert betörnék az orrát, ha túl közel próbálja tolni ahhoz a földhöz. Amit kérek: harcolj ezért a földért. Nem fogok hazudni, vissza fogod sírni az otthonod békéjét, pláne a társaidat, pláne ha megérted, hova is kerültél. De szerintem mindezek ellenére érezhető az ajánlatom értéke.

*A karkötőben tükröződő alak nem telefonál. Áll, és figyel. Más árnyakra, maga körül.*

-/Ru/ Gondold át nyugodtan, van időnk.
_________________
Néma Zápor - Shadow Lord Ragbash

[Inu]

*A férfi válasza kizökkent a melankolikus gondolataimból.*

-/Ru/ Ezek szerint "Magának" van jobb megoldása? - *kérdezem gúnyosan.*

*De nincs idő vitára, észrevette ő is a halásznadrágos férfit és talán az is kiszúrt engem. Talán eddig is engem keresett?... Akkor elég vak lehet. Kedvem lenne visszaszólni a telefonba, hogy kit utasítgasson, de erre még ráérek, ha ismét biztonságban leszek. Veszek egy mély levegőt és valóban természetes lassú sétával elindulok tovább, a "kérésnek" megfelelően.*

-/Ru/ Esetleg pánikot vélek kihallani a hangjából? - *szúrok vissza, de közben azért nekem is a torkomban dobog a szívem.*

*Ismerőst nem láttam, valami helyi kapcsolat kutathat utánam. Rokonvéreket küldenének a nyakamba, vagy már a helyi Garouk is utánam szimatolnak? Ismét felmerül a kérdés, hogy miért nincs még vége? Mi romlott el, hogy még mindig itt bujdosom? Meg kell tudnom. Lehetőleg ettől az idegesítő férfitől a telefon végén. Mert egy dolog biztos, neki még tervei vannak velem. Élve. Tehát sétálok és hagyom, hogy vezessen. Nyilván többet lát a jelenlegi helyzetből, mint én. Bármennyire is idegesítő ez számomra.*

-/Ru/ "Maga" lepkefóbiás... - *elharapom a mondat végét. Egyrészt higgadtan kellene megúszni ezt a rémálmot, másrészt nem kéne magam ellen fordítani azt, aki talán segíteni próbál... Mi másért, hogy utána Neki leróhassam a tartozásomat. És talán Gaianak.* - Mivel úgy tűnik, hogy elég jól informált vagy - *váltok vissza tegezésre és halkulok le suttogásra* - megosztanám veled, hogy a terv része volt a halálom is hogy ne kutassanak tovább utánam és tegyék, amit tenniük kell. Ezek szerint a tervnek ez a része sajnos meghiúsult. Ha tudod, megoszthatnád velem, hogy miért... Vagy akár még segíthetnél is rendbe hozni. Ha szükséged... Ha úgy véled "Anyának" szüksége lehet még rám. - *fogadom el a burkoltan felajánlott alkut.*

*Elsétálok a második utcáig és ott nekidőlök a korlátnak színleg a tengert csodálva. A megbeszélteknek megfelelően természetesen. Azonban, ha igaz az, hogy van időm, akkor ideje lenne végre a saját kezembe venni az irányítást. Lenézek a napfényben tompán csillogó karkötőmre, miközben másik kezemmel még mindig szorongatom a telefont, vagyis a "mentőkötelet" a fülemhez, hogy halljam mi a következő lépés. Közben pedig már épp ideje lenne megtudni, hogy kik és merről koslatnak utánam...*

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 4d10 Rögzített 10-Sided Dice Results: 8, 7, 9, 9 (Total = 33)

[Feoras]

*A férfi nagyot horkant a telefonba. Miközben a kései nap lassan a végéhez közeledik, ahogy a nyugati láthatáron, a tenger fölött lebegő párába alábukik a fénylő kék eget és sötétkék tengert egyaránt vöröses-rózsaszínbe festő Helios Arca.*

-/Ru/ Heh! A mártír jelöltek állandó, makacs önfeláldozó mániája sodort minket abba a helyzetbe, amiben most vagyunk! Maga tény... hopsz!

*A parton értetlenül ácsorgó, halásznadrágos férfi végül elindul vissza a terepjárójába, és lassan magára csukja azt. A telefonban az érdes férfihang megváltozik, az arrogáns, kioktató stílust feszes, parancsoló, sürgető fegyelem váltja fel.*

-/Ru/ Kezdjen sétálni a part mentén tovább. El kell érnie a második kis utca sarkát. Elég ha annak háttal, a tenger felé támaszkodik a betonkorlátnak. Ne kanyarodjon be! És legfőképp ne pánikoljon! Csak kényelmesen, van ideje, ha azonnal indul. Csak természetesen!

*Aztán ismét visszavált a higgadt, erélyes, társalkodó stílusra.*

-/Ru/ Na hol is tartottam... Ja igen! Szóval maga maréknyi szárított lepkével versenyző IQ-jú csodalány! Azt akarja nekem mondani, hogy szépen kitervelte és minimális segítséggel megvalósította ezt a remek tervet, de képtelen előállni jobb ötlettel a mártíromságnál? Vagy tényleg meg akar halni? Komolyan úgy érzi, hogy mindazok után amin átment, semmi hasznot nem jelentene az Anya számára?

*Közben – akár elindul Yekaterin, akár nem, a papucsos férfi eltűnik a kocsiban, majd elindítja a motort, és óvatosan visszatolat a kis utcába ahonnét jött. Ekkor tűnhet igazán csak fel, hogy a partmenti sétányon, közel s távol Kata teljesen egyedül áll a naplemente előtt. Csak az említett, innen második kis utcából szűrődik ki emberi beszélgetés, nevetgélés visszhangja.*
_________________
Néma Zápor - Shadow Lord Ragbash

[Inu]

<Kezd elegem lenni az ostoba pillangókból! Miért nem tud egyenes választ adni?>

*A férfi csak beszél és beszél... Húzza az időt? Mikor megáll a fekete autó, egészen bizonyosra veszem, hogy egy csapda készül ellenem. Talán csak időre volt szükség, hogy maradjak, amíg rendezik a soraikat? De még így sem értem, hogy ha mindent tud, akkor mit akarhat tőlem. Lassan, feltűnésmentesen elkezdek sétálni tovább a parton, szemem sarkából figyelve a kocsit és a kiszállt férfit. Meg kéne tudnom, hogy kik és honnan figyelnek, de az autó érkezése azt jelentheti, hogy egyre kevesebb az időm. Már amennyiben valóban veszélyben vagyok.*

<"Vihar tudja?" Hát ez meg miféle szófordulat?>

*Sajnos a férfi újabb fájó pontra tapint. Rengeteg idő telt el. Már véget kellett volna érnie a vadászatnak. Grigorinak már régen cselekedie kellett volna. Nem találta meg a levelet? Megelőzték, vagy lebukott? Az elmúlt egy héten kezdtem már reménykedni benne, hogy végre véget ért az üldöztetésem. Hogy megkésve bár, de a halálhírem elérte az üldözőimet. Visszakapták amit elloptam tőlük és a megrendezett halálom nyugalmat hoz majd és békét... Én pedig kezdhetek egy új életet. De valahol hibáztam. Koldanék nem tölthetik azzal az életüket, hogy engem vadásznak. Akkor minden, amit tettem hiábavalóvá válik. Mi is lehetne a következő lépés? A terv jó volt csak a kivitelezésbe hiba csúszott... Tehát a terv szerint kellene eljárni. Hogy is remélhettem, hogy élve megúszom?*

-/Ru/ A következő lépés?... A halál...
*Sóhajtom szomorúan a telefonba. Bizonyára tudta, hogy ez a válasz. Talán pont erre készült egész eddig? Valóban meg kell haljak a sikerhez?*

[Feoras]

*Elől a párocska tovább bandukol, lassan már alig kivehetőek. A vonal túlvégén az érdes hang hallhatóan jól szórakozik Kata válaszán.*

-/Ru/ Hmm, áldozat, ez aranyos. Tudod, ennek a komplex rendszerek elméletének van egy népszerűbb neve is: káosz elmélet. Merthogy – ugye a pillangó-hatás itt is – végtelenül apró, általunk ismeretlen változók is teljesen más végeredményt szülhetnek, ugyanabban a rendszerben. Így végső soron a rendszer jövője, a zajló folyamatok kiszámíthatatlanok – kaotikusak. A példánknál maradva, tegyük fel hogy a „bástya” elszámolja magát. Mondjuk a bűne méretében, a vezérek sértettségében, vagy makacsságukban.

*Egy sötétkék terepjáró gördül a közeli utcából a betonozott parti sétányra. Az elsötétített ajtó nyílik, és egy férfi lép ki, pólóban, baseball-sapkában, halász nadrágban, strandpapucsban és napszemüvegben. Hangosan morgolódva valamin körülnéz és toporog a kocsi előtt, míg annak motorja továbbra is jár.*

-/Ru/ Hogy jó, vagy rossz lépés volt-e? Vihar tudja, és igazából momentán nem is számít. Ami számít, hogy nem ért el kellő hatást. A két vezér végül is hónapok óta, otthonuktól távol is űzik, és bár eleinte ügyesen rávezették őket jó pár fekete figurára, nem voltak hajlandók nyugton maradni a saját táblájukon. És hozzák magukkal a seregük többi részét, csak hogy azt az egy szem ál-áruló figurát elkapják. Szóval te mondd meg nekem, mi a helyes következő lépése ilyenkor a cselszövők rémének, a leglojálisabb árulónak?
_________________
Néma Zápor - Shadow Lord Ragbash

[Inu]

*Sétálok a betonparton, időnként meg-megállva és a korlátra támaszkodva, hogy elmerenghessek a végtelen vízbe. Veszek egy mély levegőt. Kellemes ez a sós pára. Meg van a maga hangulata. Mégis... Hiányzik nagyon az erdős, sziklás, gyönyörű partvidék és a se nem hideg, se nem meleg, kellemes hőmérséklet. Szemeimmel nem is a tengert látom, hanem a tavat. Amit a maga valóságában talán soha többet nem láthatok. Elengedek egy szomorú sóhajt. Most úgy sem kell senki előtt megjátszanom magamat. Aztán lassú léptekkel sétálok tovább. Nem sietek sehova. Ki kell élvezni a nyugalmat, amíg az tart.*

<Ki tudja mikor kezdődik újra a menekülés, azok elől, akiket a legjobban szeretek a világon? Azzal próbálom győzködni magamat, hogy megérte. Hogy életemben először, valami igazán nagy dolgot tettem. De vajon elértem vele valamit? Nem tudok semmi mást, csak hogy azóta is engem vadásznak. Arra elég volt, hogy meggyűlöljenek. De vajon arra elég volt-e, hogy két barát újra össze tudjon dolgozni? Hogy túléljen a Hordánk? Remélem Vasile ír már végre valamit erről is. Tudnom kell, hogy volt-e értelme az áldozatnak!>

*A jótékony szellő segítségével arcomat takaró hajzuhatag mögül néhány szempillantásnyi ideig az előttem bandukoló párocskát figyelem. Gyanúsak? Megjátsszák magukat? Megfigyelők talán? Nem... Úgy néz ki, hogy nem. Vagy csak igazán jól értik a dolgukat. Tekintetem összeszűkül, ahogy megvizsgálom őket. Rokonvérek? Garouk? Az óvatosság az életet jelenti ezekben az időkben. A zajra összerándulok, ösztönösen megfeszülnek az izmaim készen, hogy ugorjak, rohanjak, vagy ha végképp nincs más megoldás, változzak. Nézek körbe, keresem a veszélyt, kutatok minden után, ami gyanús. De... ez közelről jön. A zsebem! Kihúzom magam újra, mintha mi sem történt volna és elkezdek tovább sétálni, egy utolsó gyors pillantást vetve magam köré, hogy feltűnt-e valakinek az ostoba viselkedésem.*

<Pont ezzel árulom el magam! Melyik átlagos ember riadna meg ettől a zajtól? Saját magamat buktatom le!>

*Előveszem sietve a telefont, de még mindig nem veszem fel azonnal. Igyekszem gyorsan végiggondolni a lehetőségeket. Lehet abból nekem bajom, ha én ezt felveszem? Ha nem Vasile hív, hanem valami baja esett? Lelepleződött, vagy elfogták és most rajta keresztül próbálnak engem is elfogni... Egy Szövő szellem talán... Nem tudom mire képesek... Ilyet biztos tud egy hatalmasabb szellem. De a kíváncsiság győz. Annyiszor voltak már a nyomomban. Ez pedig az egyetlen kapcsolatom a régi életemmel. Az egyetlen, amim maradt. Felveszem, de nem szólok bele. Nem mintha ebből bármi előnyöm is származna. És elkezd valami furáról beszélni egy férfi. Egy szempillantás alatt kiüt rajtam a hideg veríték.*

<Nem Vasile! Tényleg elfogták volna? Vagy... Vagy csak nem engem akartak hívni. Téves lehet. Zsebesek?>

*Egy gyilkos pillantást vetek a csapat felé, de valószínűleg már nem látják. Ha viszont valaki ezt látta, akkor most ebben a pillanatban is figyel engem, én pedig nem vettem észre! Amint a felismerés belém csap, próbálom magam lenyugtatni. Ha ki akarta volna használni az előnyét, már meg tette volna. De mi ez az ostoba félrebeszélés? Ez nem egy bál és nem is leánykérés! És aztán az ostoba képek kezdenek összeállni. Nem téves. Valaki tud rólam, tudja mit tettem, jobban ismer, mint azok, akik felneveltek! Mindent tud, ami velem történt az elmúlt hónapokban! Sőt!...*

<Drága Grigori! Ha ez igaz, akkor sikerrel jártunk! Sikerült!... És hogy van Grigori?... Hogy vannak?...>

*A hirtelen lelkesedést a felgyülemlő ezer kérdést elnyomom. Nem mutathatom ki őket! Bárki is legyen ismer engem, én viszont semmit nem tudok róla. Mit akar ezzel a tudással? Segíteni? Zsarolni? Nem mutathatok gyengeséget! Egy röpke pillanatot várok, amíg kontrollálni tudom a hangomat, hogy az hűvös és kimért lehessen. Elkezdek beszélni és közben változatlanul pásztázom a környéket a korlátnak dőlve, hogy vajon meglátom-e az "őrangyalomat".*

-/Ru/ Különös... Habár van néhány pontatlanság... Bizonyára a marék cselszövő is értékeli, hogy egy bástya feláldozásával megmenekült két vezér. Még ha ez a bástya én magam is voltam...

<Vagy nem értékelik, mert azt akarják, hogy Koldanék elbukjanak. Vagy a fokozódó ellenségeskedést is ők maguk szították, hogy a "megfelelő" személy kerüljön a helyükre!... De kik akarhatnák ezt? És... Ez csak gyanú. Ha igaz is, nem vethetem az arcába. Csak ellenségeskedést szülne. Nekem abból így van elég. Nincs választásom. Végig kell játszani a játékot. Meg kell tudnom ki ez és mit akar.>

-/Ru/ Kislány sincs sehol a történetben. Csak egy... - *Hirtelen nem is tudom mi lenne a legjobb kifejezés. De a kislány megnevezés határozottan irritál. Még úgy is, hogy az értelmes jelző valami gyenge bóknak is vehető lenne.* - Bástya. Vajon jó, vagy rossz lépés volt?... És vajon Te mit lépnél következőnek?

[Feoras]

*A késő nyári szellő friss, hűst hoz a sós, párás melegbe, ahogy Jevpatorija betonozott, ám néptelen partján, ahol Yekaterine a kora esti sétáját tölti. A Krímet ezen a kora nyári estén a szokottnál sokkal nagyobb hőség és szárazság sújtja, így nem csoda, hogy a lassan elnéptelenedő, fáradtan a turista szezonra váró, kopott városban kevesen töltik idejüket a hűs szellőkre várva a szabadban, és egyre többen pince szerű otthonaikban, vagy a légkondicionált modern vendéglőkben.

Az ifjú, csinos hölgyet is vonzották az utóbbi helyek, mégis, két okból távol maradt tőlük, ahogy olcsó szállodai szobájától is. Egyrészt, majd egy fél év üldözött életmód rászoktatta arra, hogy ne mutatkozzon nagyobb tömeg előtt nyilvánosan, és szállására tényleg csak alvás céljából térjen, mielőtt felhívná magára a figyelmet. Másrészt kíváncsi volt a meleg klímájú tenger partjára. Vonzó módon az otthoni táj, az ismerős tó képét próbálta keresni benne, ám a forró sós pára, a végtelen, viharkék víztükör hullámzása, és a kopott falakból sugárzó hangulat nem enged könnyedén az elme önámításának.

Fél év? Négy Hónap? A napok számának már bizonnyal nyomon vesztette. Megpróbálhatná a Vasile-től kapott telefonon visszakeresni az első üzenet dátumát, de egy óvatos felismerés rávezette, hogy mégse tegye. Valamiért úgy érezte, ez még szomorúbbá tenné. Mennyi mindent is látott ez alatt a pár hónap alatt? Épp úgy nincs raja elmélkedni, mint azon, hogy hányszor kapták el majdnem. Hogy hányszor lelte halálát menekülés közben – majdnem. De itt volt, az általa olyan jól ismert világ és kultúra peremén. Több mint egy hete nyugalomban. Üzenet, instrukció, figyelmeztetés nélkül. A part menti sétány kanyarulatában egy párocska sétál, jó pár lépéssel előtte, kedvesen, összebújva bandukolnak. Sehol egy másik, teremtett lélek. Csak a magány... és az emlékek.

Hirtelen különös zaj visszhangja verődik a szél noszogatta hullámverés robaján túl a parti házak faláról. Egy sirály riadtan ugrik a levegőbe egy közeli kőről. Beletelik jó pár másodpercbe a felismerés, hogy ez egy mobiltelefon csörgése. És még néhányba, hogy ez Kata zsebéből szól. Oka van a lassú kapcsolásnak – Vasile eddig csak üzeneteket írt. Soha nem hívta a készüléken.

A telefon által kijelzett hívószám ismeretlen. Ahogy a hang sem Vasile-hoz tartozik.*

-/Ru/ Ismered a Pillangó hatás elméletet? -*A vonal túlvégén a férfi hangja érdes, mintha szivar, vagy alkohol huzamos fogyasztása koptatta volna.*- A tojásfej-duma szerint az alapelv az, hogy egy dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Például, egy mobiltelefonon csüngő nő az őt két sarok óta követő zsebesek számára hamar nemkívánatos célpont lesz, így a tervezett rajtaütés és ünneplés helyett kénytelenek lesznek a szokott kocsmájukban levezetni a frusztrált, balhés kedvüket... ami viszont ellehetetlenít egy oda tervezett drogügylet lebonyolítását, fokozva ezzel a szállító lebukásának esélyét.

*Miközben a férfi beszél, Kata mögött, addig észrevétlenül haladó fiatalok kicsiny csoportja hangos káromkodások és nevetgélés közepette elindul a városka belseje felé.*

-/Ru/ Egy másik példa erre, amikor egy töketlen, marakodó vezető-páros a viszályaival ellehetetleníti egy Horda életét, és a helyükre egy marék cselszövő már kijelölte az alkalmasabb vezetőt is, és ebben a szituációban megjelenik egy értelmes kislány, aki apjaként szereti a marakodókat. És felborít minden tervet, feláldoz mindent amit ésszel felérhet az egyszeri halandó, csak hogy megbékítse őket. Egyetlen kislány önfeláldozó szeretete nyomán lángba borul egy Táncos Kaptár, több Pióca gyülekezet, és elhullik egy nagy adag Megszállott is. És bár semmi létjogosultsága, mégis, minden gyűlölet és lehetetlen esély ellenére, az említett kislány, még mindig életben van. Szinte pontosan, mint a példamesében. Egy pillangó meglebbenti a szárnyát Tokióban, és erre New York-ban elered az eső. Különös egy elmélet, nem gondolod?
_________________
Néma Zápor - Shadow Lord Ragbash