Túl a Szemfedőn...

[Inu]

*Felülök és a homlokomhoz kapok. Nem vér, csak veríték. Megint egy rémálom. Minden alkalommal más, mégis valahogy ugyanaz az álom. Kitámolygok a fürdőszobába és jéghideg vízzel megmosom az arcom, miközben próbálom a ziláló légzésemet lecsillapítani.

Nyugalom! Annak az életnek már vége. Nem én vetettem neki véget, de akkor is vége van.

Megtörlöm az arcom és visszatérek az ágyba. Ha még a műszakom előtt van egy kis idő, akkor azt meditálással töltöm el. Régóta ez az egyetlen módja annak, hogy valóban kipihenhessem magam. Kár, hogy ha a rémálmok nem hagynak aludni, akkor a meditálásba is belealszom és nem jutok semmire.

Lassítok a légzésemen, becsukom a szemem, de nem merek lefeküdni. Inkább ülök az ágyban. Inkább Lunára gondolok és az előttem álló éjszakára. A "munka" megnyugtat. Már amennyiben egy gyártelepen való séta munkának nevezhető.

Ha sikerül megnyugtatnom a szívemet, akkor gyorsan összekapom magam, eszem valami hideget futva és megyek dolgozni:

Biztonsági őr. Jó munka. Egy ideig azt vártam tőle, hogy az éjszakai műszakok megfosztanak a rémálmoktól. De álmaim nappal is vannak. Nem menekülhetek, ezzel már együtt kell éljek. Kéne, ha az olyan könnyen menne.

Elhagyom a lakást, de még mindig az álom hatása alatt. Anne. Nappal vele álmodom, éjjel Luna is az ő arcaként mosolyog rám. Vagy inkább vicsorog... Meditáció ide vagy oda, görcsöl minden izmom.*

[Syrocco]

Úgy érzed, az árnyak körbevesznek, és mázsás súlyként nehezednek a mellkasodra. Fázol, a légzésed nehézkes, és a levegő mardossa belülről a tüdődet. Fájdalom járja át a tested, miközben a homlokodon és a mellkasodon éktelenkedő sebekből izzó lángokként folyik a véred. Jég és Tűz. E két erő kínoz most, akárcsak hajdanán… A Fenris-ek az örök hó birodalmának gyermekei, kiknek szíve hideg, és fagyok, és ehhez hasonlatosan elméjük is. A Fúriák azonban vérmesek, szavaik jobban égetnek, mint a legforróbb nyári napsugár…
Miközben a két őselem igyekszik elemészteni –hasztalan, mivel a sebeid folyamatosan begyógyulnak, így hosszabbítva meg a kínjaidat –a távolból egy hang csendül fel. A sötétségből egy fénypászma tűnik elő, mintha csak a kelő Hold lenne a víz felszínén. Benne egy arc rajzolódik ki. Igen, Anne az, ehhez semmi kétség nem fér… Az alakok összemosódnak körülötted, minden belevész a téged körülvevő űrbe…

A szobádban ébredsz, a saját verítékedben úszva, miközben a szíved hevesen kalapál.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Syrocco]

Moonsong balladája, a keserűségről, a gyászról, és a halálról.
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus