~ A Kiváncsi Vadász ~

[Azrael]

*A Düh végigszáguld, robban
Bömöl a fiatal vadász
A szörnynek meglepődni sincs ideje, mert felökleled, dübörgő hátsó mancsokon, akár a mamutok!
A karmaid mélyre marnak, tíz pengeéles karomra nyársalod fel puha hasába „nyúlva”, míg torkának esel agyaraiddal
Forró vér, nyers hús
Bömbölés, karmok, és fájdalom
A világ vörös és forog, ahogy felborultok, gurultuk halálos ölelésben a lejtőn, tüskés gyökereken éles sziklákon
Téged megállít émelyítő reccsenéssel egy nagyobb szikla
Őt nem
A szakadék pedig mély, hallani egyre halkuló bömbölését, majd csönd
Kell egy kis idő amíg a világ tisztul, elmúlik az őrület
De a józanodás magával hoz valamit a lélek, a tudat mélyéről
Téged
Az öntudatot
A felismerést... hogy két mancsra tpápszákodtál fel, botorkálsz

[Inu]

Ráugrok és tépem, érzem, hogy karmaim átütnek a bundán, húsba marnak. Kellemes érzés. Csak még jobban feltüzel. Én győztem! Megfizet! Már nyitnám a szám, hogy feltépjem a nyakát, de elkések. Lelök és fölém magasodik. Két lábra!

Egészen megzavarodok. Eddig nem így nézett ki, eddig egy fajtársam volt, most pedig valami más... De a zavar csak egy pillanatig tart, a dühöm nem csillapodott. Újabbakat csapok és mivel nem érem el, egyre dühödtebben, erőszakosabban. Rángatózom, szabadulnék, tépném eszelősen.

Aztán már csak repülök és valami fájdalmasan reccsen. A hátam. Felüvöltök és szinte önkívületben kezdek el a mellső lábaim segítségével hasra fordulni, készen állni a következő összecsapásra. Ha kell, húzva a magatehetetlen lábaimat, készen arra, hogy a végsőkig harcolok. Nem adom fel, nem adhatom fel, akkor sem, ha ez az utolsó harcom!

Aztán érezik még egy hím, egy ismerős. Képek, emlékek rémlenek fel. Nem csak mostanában láttam. Már korábban is. Ő is támad, de veszít. Az, aki annyiszor legyőzött már, ő is veszít. Kiterül előttem, halálán van... Ő is.

"Fiam."

A szó amit mond, értem, felfogom, bár most minden annyira ködös. A jelentését értem, a jelentőségét nem. De egy valamit értek: mi össze tartozunk, egy család vagyunk, ez a betolakodó pedig az ellenségünk. Küzdeni kell, vagy meghalunk. A fájdalmat túlordítja a düh, a végtelen harag. Nem látok, nem hallok, csak ölni akarok. Ölni, tépni, pusztítani!!!

[Azrael]

Karmaid bundába marnak, húsba
Forró vér fröccsen a sziklákra, a gyökerekre
A hím fájdalmasan bömböl
Hatalmas kardfogú hím, egyik szemét heg zárja le, bundája szürkés
Téped ahol éred, végül lerúg magáról és ugrik talpra
Majd felkel
Felegyenesedik két lábra, árnyéka vetül rád és nyúl le, ragadja meg karmos mancsával a grabancod, és hiába vergődsz, tart a pofája elé és rádvicsorg, majd bevág a gyökerek közé
Valami reccsen
Valami benned, a hátad és a fájdalom őrjítő
Az méginkább, hogy nem érzed a hátsó mancsaid
Karmok söprik félre a gyökereket, markolnak ágra törik le, elérjenek, a hatalmas szörny tépi szét a világot, elérjen!
Ismerős hím bukkan fel, ugrik egyik szikláról a másikra és sodorja el, ahogy téged szokott.
De most ő is alakul, és kapja el a dögöt, ami bömböl
Hátsó mancsaid nem mozdulnak és a fájdalom terjed, előtted pedig a világ vér és fájdalom
Két szörny tépi, marja egymást
A világ forog, a fájdalom tüzén át villanások kínoznak, víziók
Gyerek korról, játékról, harcról
A hímről
Ismerős a hím
Még így is alakot váltva, ismerős, a szaga, az alakja, a mancsa, a pofája!
A pofája amit hirtelen közelről látsz, mert az ellenfele felkapta, diadalmas bömböléssel emelte magasba, majd a térdén reccsent a háta és eléd vágta
Vér csorog a szájából, zihál, nyimmog fájdalmasan, egyik szeme hiányzik
Ott fekszik előtted, nyög valamit
Valamit amit megértesz
Egy szót, ahogy a másik szörny egyik hátsó mancsát a fejére teszi és készül ránehezedni
„Fiam”
És a világ felrobban
A fájdalom, a ffelgyűlt harag, a düh... kirobban! Átjár! És a világ vérbe borul

[Inu]

<Párosodott! Itt! És megölte!>

A károgó dögevőket gyakorlatilag már nem is érzékelem! Szinte önkívületben kutatom, követem. Érzem, hogy közel van, hogy bújik. Ágak reccsennek, kövek mozdulnak körülöttem. Dühömet hosszú morgással jelzem, közben szívem szerint már tépném, szaggatnám a betolakodót.

<Veszély!>

Amint megérzem a jelenlétét, az irányát, egy pillanatig sem habozok. Ugrok rá és tépem ahogy érem! Harag! Halál!

Támadás karommal

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 8d10 Rögzített 10-Sided Dice Results: 2, 7, 1, 9, 6, 8, 1, 8 (Total = 42)

Sebzés+2

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 12d10 10-Sided Dice Results: 1, 2, 6, 8, 8, 1, 1, 9, 6, 2, 4, 6 (Total = 54)

[Azrael]

Megböködöd orroddal
De halott
Érzed viszont, tüzelt. És párosodott a hímmel
Majd a hím széttépte!
A szaga itt van
Itt van a betolakodó a közelben
Mögötted a károgók visszatérnek a lakomához, csípkedik a tetemet, rángatják éles csőrükkel
Egy-kettő elég okos és tüskés ágról sziklára száll, ugrál ide oda, reppen gyökérről ágra.
Követ téged, hátha jut nekik valami
Le kell vadásznod a betolakodót!
De ő is vadászik rád
Reccsenő ág, oda kapod a fejed de semmi
Lepottyanó kövek, de nincs ott semmi
Élesen felkárognak a madarak és felreppennek, inkább fenn köröznek, biztonságos távolból; ők látják, a gyökerek sötétjében valami szemei résnyire szűkülnek
Karom csikordul a sziklán
A veszély itt van! Itt!
Érzed figyel. Érzed honnan. Érzed mindjárt támad!

[Inu]

A rengeteg tetem megzavar kissé. Megöli de nem eszi meg. Sok zsákmány, mindet én sem tudom megenni. Én csak zsákmányrablókat ölök akkor is, ha nem eszem meg őket. Az Álbundások is vadásznak. Nem zsákmány az Álbundás neki?

Követem a szagot, egyre izgatottabban. Egyre közelebb kerülök a hímhez, egyre közelebb a harchoz. A harc izgalma, kis félelem, kis düh keverednek bennem. Eddig még nem sokszor kellett a területemet megvédenem. A tapasztalatlan kölyök idegessége lüktet bennem, pedig már nem vagyok kölyök. Területem van!

Aztán rálelek a nőstényre. Megböködöm még az orrommal. Halott. Hús csak. Nőstényt öltek a területemen! A harag felizzik bennem!

<Az én területem, az én nőstényem! Senki nem támadhatja meg!>

Nincs tovább sem félelem, sem bizonytalanság. Elkergetem, vagy megölöm! Amint meglátom egy morgást követően rárontok. Fusson az életéért!

[Azrael]

A nyomok, a szaga...
Könnyű követni
Sziklák közé visz, tüskés ágak és gyökerek tekergő eredjébe a kövek között
A szag... furcsa. A halál szaga keveredik a vérrel
Fekszik valami előtted egy vértócsában. Legyek döngicsélnek körülötte
Egy nőstény.
Nőstény teteme, nyelve kilóg, szemeit már fekete kárógok csípkedik, amik látva jöttöd felreppennek, köröznek, éles hanggal próbálnak elzavarni
A fajtársad teteme friss, nem rég ölte meg valami... valami ami feltépte a hasát

[Inu]

<Sok Álbundás zsákmány. Sok étel. De nagy falka Álbundást is jelent. Nagy üldözést. De első a hím. Ez az én területem. Nincsenek mamuthordák, nincs közös vadászat. A hím a területemet akarja. Erős kell legyek, el kell űzzem.>

Ha a hím szaga erős, a közelben van még mindig, akkor figyelmen kívül hagyom a tetemeket. Azokból majd eszem, ha már nem lesz behatoló. A területemet nem hagyhatom! Nincs tovább lopakodás, sem pedig becserkészés. Amennyire csak tudom gyorsan és nyíltan követem a betolakodót. És elűzöm, megfélemlítéssel, vagy erővel!

[Azrael]

*A vér és halál szaga erős
A környék csöndes... ma az állatok mint ha lapítanának.
Ahol vér, és halál, ott akad pár falat is
A kétlábú álbundások nem a legjobb falat, de megteszi
Valaki azonban úgy néz ki, beelőzött... mindenütt tetemek!
Fiatal álbundásoké és nőstényeké.
Hímnek nincs nyoma
Fura szag a levegőben... olyan mint a tied. De valahogy más.
Egy erős hímé!
De nem azé, aki renszeresen rádugrik
Ez a te területed... vagy legalább is, a sajátodnak tartod, és egy erős hím a területedre tévedt kis kétlábúakat szétmarcangolta. De alig-alig evett belőlük.

[Inu]

Riadva ébredek, felpattanok és morgok, de ellenségem... én magam?... már nincs sehol. Körbe szagolok, körbenézek, de nincs senki körülöttem. Ez jó, de nyugszom meg azonnal. Dühösen fújok. Körözök. Állandó élet-halál harc, de mindig felébredek. Érzem, hogy harcolok, de mégsem harcolok. Megrázom magam. Nincs veszély.

Lélegzetem kissé lassul, képes vagyok végre leülni. Most nincs harc. Nyugalom van. Valami mozdul! Felpattanok újra, fenyegetően vicsorgok és morgok, de nem érzem az ellenséget. Hol van? Ha bújik, akkor préda! Lopakodva járom körbe a kis barlangot, vadászom. De üres. Éreztem a vér szagát, láttam mozgást, mégis üres. Zavartan leülök. Mosakodni kezdek, hogy megnyugodjak. Közben időnként megállok, körbenézek, körbe szagolok.

<Veszély!>

Ismét talpra ugrok, morgok, de a támadás így is meglep. Ismét a semmiből, ismét mint a villám leterít. Felüvöltök dühömben, karmolnék, harapnék hirtelen. Ismét a hím az. Lesből támad, de nem öl. Játszik. Nem anyám, nem testvérem! Nem ismerem! Harcolok vele, de nekem ez nem játék! Én győzni szoktam! Legyőztem a testvérem, legyőztem az idős hímet, enyém a terület! Mindig győztem! Most pedig mint kölyköt az anyja, néhány mancscsapással legyőz.

Düh! Nem maradhatok alul! Szédelegve, fájdalomtól görnyedten ugrok fel! Eltűnt! Ismét... elmenekült?... Vicsorgok, morgok, igyekszem nagynak és erősnek tűnni, fenyegetően lépek ki a barlangból.

Eltűnt. Zavartan állok. Nem értem. Csak iszom magamba a jól ismert tájt, az én területem látványát, az otthonomét.

<Ez a terület még mindig az enyém... Nem kergetett el senki... Élek, erős vagyok! Felkészültebb leszek mostantól! Aki idejön, azt legyőzöm! És most vadászok!>

Büszkén indulok meg, de az újabb leckét nem feledtem. Minden szagra, minden mozdulatra figyelek, ellenség nem maradhat észrevétlen. Megjelölöm a közvetlen környéket, majd csöndesebben, óvatosabban folytatom az utamat: vadászok. Bármit elejtek, amit egyedül el tudok, de az Álbundásokat csak akkor közelítem meg, ha nincs más zsákmány. Vagy amikor a vadászat végeztével már jól laktam, de akkor már csak hogy kifigyeljem őket. Állandóan figyelni kell őket! Figyelni és kiismerni.

[Azrael]

Furcsa rémálmok kínoztak ma is
Önmagaddal harcoltál, de a másik én fekete volt mint az éjszaka, szeme pedig akár a vér.
Ráadásul az éjszaka repkedő kis bundások akik a barlangod körül laknak se könnyítették meg csivitelésükkel és a bundások is vonyítottak kitartóan.
Friss hús!
Az kell most...
Vér szagát hozza a szél. Elég messziről.
Szemed sarkából mint ha mozgást látnál... de csak a barlang sötétje. Semmi nincs ott.
Még egy kis bundás négylábú sem, amivel játszani lehet.
De akkor miért érzed úgy, mint ha... figyelne valaki?
Üres, üres üres... hiába mancsolod meg, nincs ott semmi.
A barlang üres.
Egy kiadós nyújtózkodás, mosakodás segít lerázni az érzés
Ám valami nincs rendjén.
Éreztél már ilyet régen: veszély!
Valami rossz közeleg, a halál szaga a levegőben. Véré...
...aztán elsodor a nagy hím, ami már egy ideje zaklat és keményen megtép. Semmi komoly, de száll a bunda a levegőben
Verekedés, birkó, pofonok a puha manccsal, amiktől szédülsz és karolja a melső mancsokkal a fejed, hogy hátsó manccsal megdolgozza a hasad. A karmok nem mélyednek, felidézi az egész kicsit a játékot régen, mikor sokan voltatok.
De ma már csak te vagy. És ő
Mint máskor, most is ott hagy; mire össze szeded magad, ott sincs.
Dühítő az egész... a hím mindig meg tud lepni
Dühös morrgás, de valahogy az ilyen után mindig éberebb vagy... és vadásztak itt éjjel.
Ez az éberség, a kis „bemelegítés” még életet is menthet.