Kay Elliot - Prológus

[Seya]

*Baltás gyilkosok. Azok olyan emberek, akik fognak egy baltát és szépen beleállítják a mindenféle szembejövő fejébe, hátába (a hasán keresztül) és a többi és a többi. De nem érdekes, kit izgat ez ebben a mai agresszív világban? Shane bejött a házadba. Hogy hogyan, az egyelőre rejtély, de tény, hogy otthonosan és jókedvűen mozog - nem úgy fest, mint aki órákig tökölődött a zárral, hogy valami hajcsatszerű tüneménnyel beereszthesse magát.*
- Pfff... Évek óta megvan ez a cipő. Évek óta ő a példaképem és van képed megkérdezni, hogy kicsoda?! *Úgy mondja, mintha ezzel valami szentséget sértettél volna meg, de aztán látszólag meggyőzi magát, hogy csak az agyát húzod, mert könnyedén átlép a hűtődhöz, kibelezi újra, narancslevet tölt neked egy pohárba és eléd rakja; magát pedig megkínálja egy pohár tejjel. A pultnak támaszkodik, onnan figyel.*
- Nem. *Feleli egyszerűen és szűkszavúan, a szemei szinte villognak, hogy tippelj csak még egyet.* Óriási hír lenne, de azt nem kéne bejelentenem a srácoknak, illetőleg nem a húgom előtt akarnám. *Elnézi a sóhajod és lehervad az arcáról a mosoly, sőt, figyelmesen kihúzza magát és szinte kétségbeesettnek tűnik.*
- Ne szívass, Kay, életem napjáról van szó! *Aztán mérhetetlenül megkönnyebbül, és belekortyol a tejbe. Fehér bajusszal somolyog rád a pohár pereme fölül, amitől aztán hamar megszabadul, pedig jól állt neki.* Ne mondom el. Legyél ott és megtudod. Egész idáig kocsikáztam, csak hogy biztosan komolyan vedd, szóval nem ajánlom, hogy késs. Este hat, Zöld Zóna. Ha nem jössz el, az örök haragot és magázódást von maga után, de komolyan.

[Kay Elliot]

Idegbetegül csapkodom és hessegetem az újságot, ami egy pillanattal ezelőtt mintha az én kezemben lett volna.. szar ügy, ha az ember nem tud védekezni a bátyjával szemben.
- Idióta.. - miféle baltás gyilkosok? Most nem erről van szó. Ha Shane képes volt gond nélkül betörni a házamba, bárki másnak is ugyanolyan könnyeden sikerül majd. És csak komolytalankodik ezen, ahelyett, hogy a húga biztonságáért aggódna. Vontatottan megforgatom a szemeimet, miközben aljasul megerőszakolják a konyhámat, és dacosan levágódom az apró étkezőasztalom apró székecskéjére.
- Ki a halál az a Mark Day..? - Vagy mit is mondott.. nem mintha érdekelne. - Narancslé jöhet. - Oh, köszönöm, hogy megkínálsz a saját narancslevemből, igazán figyelmes...
- Kilépsz a zenekarból? - Gúnyolódom, persze csak azért, mert észrevettem, hogy némileg zavarba hozta a téma. Amin mellesleg nagyon meglepődöm. Shane zavarban? Mit titkol? Nem szeretem a meglepiket. - Mert az tényleg óriási hír lenne.
Mélyet és színpadiasat sóhajtok, mintha azt latolgatnám, hogy a bokros teendőim vajon engedik-e, hogy este hatkor ilyen-olyan pubokban múlassam az időmet.
- Oké, ott leszek. De inkább mondd el most, miről van szó?

[Seya]

- Az anyám nem hívő, adj meg másik elérhetőséget! *Jajjdul, de gyakorlottan védi magát az alkarjával, ami mellesleg valami puha anyagú, vastag, kockás ingbe van bújtatva. Elől lazán szétgombolta és egy szintén hosszú ujjú, fekete felső feszül a mellkasára. Ahogy ismered, atlétát is húzott alá. Mindenesetre nem akar megrúgdosni, de az újságot könyörtelenül kicsavarja a kezedből és ugyanazzal a lendülettel a fenekedre is sóz vele egyet.*
- Most mit fosol? Nem felétek járkál az a baltás gyilkos, hanem London kikötőnegyedében. *Komolytalanul hunyorít rád, de a hangja olyan bosszantóan mély és meggyőző, hogy ki tudja? Talán igaz is lehet a hír. Olvastad te azt az újságot? Shane mellesleg nem zavartatja magát, mindennemű feszengés nélkül lekapja a tűzhelyről a serpenyőt és úgy, ahogy van, belerakja a mosogatóba. Még látod odébbcsorogni rajta az olajat, de illatok azok nincsenek. Drága bátyád kezében pedig kenyér terem.*
- Esetleg pirítós és narancslé? A cipőmet nem kapod meg. *Igen, követte a tekinteted.* Mark Dwaine maga írta alá, és csak nekem! Amúgy... *Komolyabbra fordítja a szót, vörös haja alatt egy kicsit vörösebbnek tűnik az arca is, de a szemei egyre huncutabbul ragyognak.* Nem. Már rég túl vagyok a reggelin, csak szólni akartam, hogy este összeülünk a bandával itt, a Zöld Zónában, és mivel van egy óriási hírem, amit akkor szeretnék bejelenteni, örülnék neki, ha te is eljönnél. Hatkor.

[Kay Elliot]

- Shane, az anyád úristenit!!!! - Felkapom az első tárgyat, ami a kezem ügyébe kerül (mázli, hogy nem a nagykés az), történetesen a három napos, kávéfoltos újságot, és azzal esem neki a tökelütött bátyám lángoló üstökének. A csizmámmal csak azért nem rúgdosom meg, mert azzal csak felhatalmaznám arra, hogy visszarúgjon, és köszönöm, nincs szükségem a lila foltokra a lila harisnyám alá.
- El nem tudtam képzelni, hogy a ki fene járkál itt nálam! Teljesen hülye vagy? A frászt hoztad rám.. - undorkodással pillantok végig rajta, a béna cipőjén kicsit tovább is időzik a tekintetem, de végül nem állapítom meg hangosan, hogy borzalmasan néz ki. Úgyis tudja. Csak sértett arccal ciccentek egyet, és egy fintorral kikosarazom az omlettjét.
- Hogy jöttél be? És és.. miért? Épp csak erre jártál, és gondoltad, megeteted magad nálam?

[Seya]

*Hát igen, egyedül élsz, legalábbis legjobb tudomásod szerint. Artie már rég kiköltözött, és emlékeid szerint vendégeket sem vártál mára, pláne nem kora reggel, pláne nem úgy, hogy egyszerűen csak betörjenek hozzád, márpedig az ismerős hangok arról árulkodnak, hogy ez következett be. Alig dugod be a fejed a konyhádba, máris egy végtelenül kócos, mocskosul laza figurára esik a tekinteted, aki épp kisajátítja a kenyérpirítódat, és igyekszik valami ehetőt kreálni a hűtőd tartalmából. A haja vörös, mint a lángok, rövidre nyesett, a vállai ismerősen szélesek, és igen, azokat az elnyűtt sportcipőket is ismered, pedig mennyit, de mennyit könyörögtél ennek a címeres ökörnek, hogy vegyen újakat! De nem, mert valami kiejthetetlen nevű rock banda gitárosa szignálta neki alá egy végtelenül ferde estén, és azóta az ég sem tudná lerimánkodni a lábairól! A srác beleszimatol a levegőbe és egy pillanatra megfeszül.*
- Hajaj. Most lebuktam. Omlett? *Rád vigyorog. Na ki ez?*

[Kay Elliot]

Bármennyire üdítő is a víz érintése (üdítő.. mintha csalánlevéllel csapkodtam volna a hátamat, hogy felpezsdüljön a vérkeringésem, bár ma még ez is tökéletes volt, hát már hogyne), törölközőben kicsoszogni a gardróbhoz a nap fénypontja! Lássuk, mit szeressünk..
Tekintetem a komódon nyugvó cserjére vándorol, és már is megvan a válasz. Ma zöld leszek és elragadó! Ilyen napsütés mellé illetlenség lenne lecsosszantan kimenni az utcára. Szóval egy másodosztálybeli márkás ruhára esik a választásom, akár nyárra is elmenne, de rétegesen öltözködöm. Lila harisnya, egy laza kardigán, könnyű csizmák.. tökéletes! Jöhet a narancslé és a pirítós.
Nagyon elmerülhettem a gondolataimban, ugyanis a lépcsőn lefele haladva hallom csak meg a hangot, ami az egész csodaszép reggelt seggbe rúgja. MIEZ?!
Halkan óvakodom be a konyhába, nem túl gyorsan, hát ki tudja, mi neszel a konyhámban. Az én házamban. Ahol egyedül élek..

[Seya]

*Bizony, kipihent vagy, méghozzá olyannyira, hogy a reggeli tusolás sem dobhatna fel jobban. A tested végigbizsereg a tusfürdőtől, ami kicsit talán furcsa, de ráfoghatod a szokatlan jókedvedre is, ami ma reggel trillázó madárkaként reppent a válladra. Majd kicsattansz az energiától, és egyébként is - egy ilyen nap akármi megtörténhet. Még az is lehet, hogy olyas valaki toppan be az antikváriumba, akire a legkevésbé sem számítanál. Nem árt, ha csinos vagy és feltűnő, hogy egész biztos ne keverjenek össze senki mással - nem mintha lehetséges volna. A növényeid is csodaszépen virítanak, a konyha irányából viszont halk motozást hallhatsz, ha kilépsz a fürdőből. Zörögnek az edények.*

[Kay Elliot]

Jó ég, nyolc óra! Még.. még rengeteg időm van nyitásig. Azt hittem, alaposan belealszom majd a reggelbe, mert olyan későn sikerült végre elaludnom az éjjel. Ahhoz képest viszont nem érzem magam fáradtnak. Sőt, kipihent vagyok, állíthatom. Mit is.. jaj, mit is álmodtam? Utálom, valahányszor megpróbálok az álmaim után kapni, mintha csak vizet fognék fel egy szitában.
Ellazítom a testem, alaposan kiélvezem, ahogy a szokatlan, novemberi napfény átszűrődik a padlizsánlila sötétítőfüggöny vastag szövetén, és halvány, de annál hangulatosabb fényt vet az ágyamra. Milyen jó lenne, ha ma nem kellene bemennem dolgozni. Élvezném ezt a heverészést. Olyan.. komolyan, varázslatos ez a csalóka idill.. oh, tündérek!
Ahogy hagyom elkalandozni a gondolataimat, az álmom vissza is kúszik a tudatomba - tündérek és viháncolás. Mintha csak megéreztem volna, hogy a reggel rímelni fog az éjjel látottakra.
Elszánt lendülettel pattanok ki az ágyamból, hogy a szokásos nyújtógyakorlatok után beugorhassak a zuhany alá, hogy tisztán fogadhassam a mai vevőimet. Nem mintha a könyveken kívül bármi is érdekelné őket.

[Seya]

*Ősz van. Az utca két oldalán strázsáló platánok és karcsú nyírek lombkoronája pazar aranyszínben ragyog a kora délelőtti napfényben, könnyű szél lengedez, tiszta és hűvös a levegő. Így november környékén talán nem is furcsa, mindenesetre borzasztóan jó érzés újra kinyitnod a szemeidet. Szépet álmodtál. Nem sok értelme volt, de határozottan rémlik valami aranyló, karmazsin fénykavalkád, egy hosszú-hosszú, tüskés bozótból álló sövény, amiből apró, tündérforma lények duruzsoltak feléd mindenféle szépet és jót. Az ébresztőd szerint 8:00 múlt néhány perccel, az antikvárium 10:00-kor nyit. Mesés. Egy egész órád van készülődni.*

[Seya]

*** Zöld Zóna - Vészkijárat ***