Helga Gray - I. fejezet - Az utcakölyök meséje

[Sablepaw]

*A betegségérzet sajnos nem csökken, de az ajándékcsomag és a zuhanyzási lehetőség jól esik, bármennyire is rühelled a "könyöradományt". A zuhanytálca és a függöny barnás-vörössel pöttyözött sötétszürkére színeződnek az első pár öblítésnél, de a forró víz legalább tényleg átmelegít, és hosszas újramosás után végül tisztul a víz, csak a lefolyó körül ül meg némi koszos üledék.

Törölköző valóban nincs. Ahogy kinyitod résnyire az ajtót, hogy kidugd rajta a fejed, egy kioktató, mély női hangot hallasz és megpillantod a folyosó elején, Allison mellett ácsorogva a néger nőt, aki a félvér lánnyal foglalkozott...
- ... a határokat akkor is meg kell húzni, Allison drágám, én értem, hogy segíteni akarsz, de ezek az "alternatív" módsze...

*Majd feléd fordulnak mind a ketten, és a nagydarab fekete nő végül sóhajt, feléd küld egy mosolyt - valami olyasmit üzenhet vele, hogy nem rád haragszik, majd megcsóválja a fejét Allison felé.*

- Na, keríts neki törölközőt, fejezd be, amit elkezdtél, de erről még beszélni fogunk.

*Majd a néger nőci kisétál a folyosóról... Allison kissé gyerekesen kiölti a nyelvét utána, majd feléd pillant...*
- Ohh, a fene, persze, törölköző...

*Majd a raktárféleségből kerít neked egy nagy fürdőlepedőt is és a kezedbe nyomja.*

- Nyugi, nem lesz gond.

*Közli mosolyogva, te pedig visszasurransz megtörölközni. A hajad kibontása nem könnyű feladat, valahol félúton úgy érzed, célszerűbb lenne feladni. A tükörbe pillantva kissé megszédülsz újra... mintha nem teljesen ugyanazt a zuhanyzót tükrözné vissza - csillogó pókhálókat látsz mindenhol, és sokkalta ósdibb, fakó zuhanyzót - de ez is csak egy pillanatnyi benyomás, és helyreáll a kép. Minden rendben a zuhanyzóval. A tükörrel is...
Kócos vagy, a hajad nyirkos és csapzott, arcod sápadt, csak lázrózsaszerű pirosság ül ki rajta - de fotóra tán tűrhető. Az eddigiekhez képest mindenképpen.

Ha kilépsz, Allison csak bólint, majd behív egy kis helyiségbe - iroda, pihenőhely és konyhaféleség keveréke lehet. Az ajtót becsukja. Int, hogy ülj le az egyik fotelbe...*

- Kerítünk övet is, sapkát, kesztyűt...

*Majd a lábadra siklik tekintete*

- Ja és persze cipő... de figyelj, most csak arra kérlek, hogy picit... nyugodj meg, rendben? Csak kicsit... lazulj el.

*A pulcsija nyaka alól elúhúz valamit - bőrszíjon függő fából faragott medál lehet, hogy mit ábrázol, azt nem tudod kivenni, mert markával ráfog... aztán odalép hozzád és puhán homlokodra teszi a szabad kezét, szemét lehunyja...

Persze az érintéstől reflexből húzódnál is el, de valami egészen furcsa dolog történik.
Egy pillanatra mintha valahol egész máshol lennél - talán egy különösen szép álomban. Friss, tavaszi szellőt érzel, erdők és mezők illatát, madárdalt hallasz és mintha valami tündérmeséből elővarázsolt bűvös ligetben állnál... és mintha valami különös, valami nagyon jó dolog lenne előtted, bár formáját kivenni nem tudod. Érintést érzel... aztán megkönnyebbülést, és a látomásnak vége szakad.

Újra az irodaféleségben vagy. Fájdalmad, kínjaid, betegség-érzeteid mintha elfújták volna, frissnek, megújultnak, bátrabbnak, egészségesnek és valahogy... még tisztábbnak érzed magad; csak a gyomrod kordul meg panaszosan. Allison elmosolyodik, ujját a szája elé helyezi, majd a hűtőből elővesz egy tálkát, és beteszi a mikróba, majd a pultnak támaszkodik.*

- Ez legyen a mi titkunk, rendben? Node... mint mondtam, sok mindenben tudok segíteni. Ruha, zuhany... betegség. Az anyukád megtalálásán is gondolkoztam... a terveden...

*Kis szünetet tart, majd a mikró sípol - a tálkát kiveszi, eléd teszi, és kerít kanalat, villát, kést is mellé, valamint egy kis palack ásványvizet is. Egy műanyag mikrózható tálka ül előtted, fedelén "Allison Clayton" felirat, benne pedig házikoszt - fasírt, zöldségköret, krumplipüré és valami szósz.*

- Egyél csak.
*Int Allison bátorítóan, majd folytatja megkezdett gondolatmenetét, töprengve lehuppanva egy másik fotelbe.*
- Nézd, én tudok rólad fotót készíteni, még szerkesztőségek címét is megadhatom, bár a hirdetések nem ingyenesek. Akár az internetre is feltehetem, amit szeretnél...
*Bök fejével a számítógép felé*
- Vannak kifejezetten újraegyesítéssel foglalkozó honlapok. Nem mondtál semmit a helyzetről, félsz, nem bízol senkiben... viszont egy hirdetéshez, ha azt akarod, hogy anyukád megtaláljon, meg kell adnod a személyes adataidat és egy elérhetőséget is... ami gondolom nincs.
*Majd sóhajt egyet - kissé szomorúbbnak tűnik, és most, hogy jobban megnézed, mintha sokkal nyúzottabb lenne... amióta azt a dolgot csinálta a medállal...*
- De még nekem is alig merted elmondani a neved. Menekülsz valakitől, ugye? Rendőrség, intézet, nevelőszülő, rossz emberek... nem tudom, kitől félsz, de sajnos akitől vagy amitől menekülsz, az nagyobb eséllyel talál meg egy hirdetéssel, ha felfeded magad, mint anyukád...
*Újabb sóhaj... és a szemedbe néz, most mosolya sem látszik.*
- Érted a problémát, ugye? Azért mondtam, hogy ebben nem tudom, hogy segíthetnék... pláne, hogy fogalmam sincs, hogy keveredtetek el egymástól, és mikor.
*Majd elhallgat, kissé töprengőbe vált arckifejezése, és csendben hallgat téged...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

* A tükörbe pillantva elgyörört arc néz vissza rám. Ezen nem csodálkozom. A vicsort meglátva döbbenten torpanok meg, és meredek meg egy pillanatra. Kezem az ajkaimhoz emelem és homlokom is ráncba húzom. <Mi a franc?!> Tükörképem bámulva furcsa érzésem lesz. Kezem óvatosan nyújtom a tükör felé. <Mi ez áltükör?!> de a hideg üveget megérintve nem történik semmi. Szutykos arcom fintorba szalad s fejem megrázva hagyom ott a mosdót. <Biztos hogy lázas vagyok!>*

*Allison egyre furábbnak tűnik számomra, de még nem érzem pánikosnak a helyzetet. Szavait hallva csak bólintok és követem őt. Kapkodó tekintettel mérem fel a környezetem ahogy behaladunk a kulcsra zárt ajtó mögé. Az megnyugtat valamelyest hogy nem zárja kulcsra az ajtót mikor belépünk. Úgy tűnik egy nem használt részlegben vagyunk. Allison mindenfélével tölti meg a reklémszatyrot amit végül a kezembe nyom. *
- Köszönöm – rebegem rekedten.

*A zuhanyba sietek és magamra csukom az ajtót. Körbenézek. Tiszta és praktikus. Semmi cécó. A székre lepakolom a cuccom és kapkodó mozdulatokkal rámolom ki a szatyorba pakolt kincseket. Rossz tolvajnak érzem magam szinte, pedig nem elvettem hanem kaptam mindent. Hála és megkönnyebbülés költözik belém. <Allison jó fej, az egyszer biztos! Csak nehogy megszívjam ezt a fene nagy jóságát!>
Sietősen vetem le a kabátom és a cipőm. A többi göncöt csak a földre dobálom le. Magamhoz veszem a tusfürdőt és a zuhanyba lépek. Összehúzom a függönyt és kinyitom a vizet. Átfagyott testemnek szinte forró a beállított hőfok, de nem érdekel. Végre átmelegedhetek. Aláállok a vízsugár alá és csak folyatom magamra – a fejemre is – a vizet egy darabig. Majd észbekapva a samponnak is jó fürdőt a fejemre öntöm és mosni kezdem a hajam. Alaposan megdörgölöm mindenhol, hogy a hetek – az utolsó normális tisztálkodásom - óta rárakódott piszkot lemossam róla. Majd leöblítem és megismétlem a műveletet még vagy kétszer. Aztán áttérek a vézna testemre is. Alaposan átdörgölöm magam és lassacskán át is melegszem. Végezve lemosom magamról a szürke habot, és mégegyszer habosítok, majd tisztának érezve magam újabb öblítés. A vizet elzárva döbbenek rá hogy nincs törölköző. <Ó a francba!> Libabőrösen lépkedek az ajtóhoz és résnyire kinyitva kukkantok ki rajta. Tekintetem Allisont keresi. *
- Allison? – hangom suttogó – Kaphatnék egy törölközőt?! – pillantok rá gyámoltalanul.*

*Ha kapok egyet, megköszönöm és becsukom az atót. Sietősen megtörölközöm. A hajam is alaposan többször is áttörlöm, hogy ne legyen csurom vizes. Aztán a tükörbe pillantok megnézni elég tiszta lett-e a hajam egy viszonylag normális fotóhoz. Rendben találva felveszek egy tiszta alsót. A másik mosdóból hozott „ünnepi” cuccot is használom természetesen, majd zokni a kapottból. Végül a póló és a bélelt farmer. Kicsit nagynak tűnik, de sebaj, legalább alá tudok öltözni ha még visszetérne a hidegebb idő. <Pedig lehetne már tavasz, olyan igazán!> Végül felveszem a kapucnis pulcsit is. Kengurus zsebe határozottan tetszik. <Jobb mint egy kesztyű!>*

*A koszos gönceimet a hátiba gyűröm, a többi tisztát pedig visszapakolom a zacsiba. A törölköző felett töprengek egy darabig, végül azt is elpakolom a zacskómba. <Remélem nem kérdez rá> Aztán még fogat mosok alaposan, és iszom is néhány korty vizet. Majd a hajkefével kibontom a hajam csomóit is. Ezeket is aztán a zacsiba dobom vissza és ha még befér ezt is begyömöszkélem a hátizsákba. Felveszem a cipőm, majd a kabátom. A háti a hátamra kerül és így lépek ki a fürdőből.*

- Köszönöm ez jól esett! – nézek hálásan halovány mosollyal Allisonra. Járás közben azt figyelem a nadrág mennyire akar lecsúszni rólam. Ha nagyon, akkor
- Allison kellene egy pertli a gatyába, mert elhagy. – mondom a nőnek reménykedve.
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*A mellékhelyiség felé menet bepillantva valóban csoportos foglalkozás lehet, kör alakba elrendezett székeken ülnek fiatalok, hatan-heten, és egy őszülő hajú szikár nőci dumál nekik valami programról, de sürgősebb dolgod is van, semmint hogy ilyen hülyeségeket hallgass.

A mosdóban gond nélkül elintézed a dolgod, kissé szűkös a fülke ugyan, de rutinos vagy, és ennél sokkalta leprább placcokon szoktál átvedleni. Futó pillantás a tükörbe; a tükör túloldalán levő Helga is futólag rád pillant, majd elvicsorodik... holott biztos vagy benne, hogy te nem csináltál ilyet. Ha megtorpansz, láthatod, hogy minden rendben... a tükör egy pillanatra talán inkább ablaknak tűnik, semmint tükörnek, de ha megtapintod, csak a hideg üveget érzed, és tükörképed is normális.
Normálisan tükrözi vissza elgyötört, szutykos arcod és loncsos, zsíros, a kelleténél sötétebbre színeződött hajad.

A kis fülkében aztán a szocmunkás egyre inkább gyanakvással tölt el, érzed, hogy valami nagyon szokatlan itt, de végül utat engedsz kétségbeesésednek; megtörik a jég és beszélni kezdesz. A fiatal nő végighallgat, lehunyja a szemét - a hallgatása már kezdene kínossá válni, de végül feláll, és fejével int feléd.*

- Gyere, Helga. Hogy anyukád sikerül-e megtalálod, vagy sem, azt nem garantálhatom, de a többiben segíthetek, okés?

*Ha követed, akkor megindul az egy másik "csak személyzetnek" ajtó felé - jelenleg a folyosó és a hall előtte üres - majd egy kulcsot vesz elő, és kinyitja.*

- Gyere.

Szól halkan, és ha beléptek, akkor becsukja az ajtót. Egy kisebb folyosó van itt, raktárhelység-féleségek, jelenleg üresnek tűnő irodák, személyzeti mosdó... és személyzeti zuhanyzó. Allison végigmér, majd a raktárfélébe lép és rámolni kezd mindenféle cuccokat, majd a kezedbe nyom egy jókora reklámszatyornyi holmit, és a zuhanyzó felé int.

- Zuhanyozz csak meg. Ne aggódj, nem lesz baj belőle. Utána majd a többit is megoldjuk.

*A fürdőblokk egyszerű, de tiszta - zuhanytálca, nejlonfüggöny, mosdó, folyékony szappan a csap mellett és a zuhanyzóban is. A csomagodban találsz egy kifakult, bélelt, téli farmert - nagyjából a méreted, bár ez kissé bővebb lehet a kelleténél - egy bontatlan csomag "három az egyben" bugyit, egy ugyanilyen csomag zoknit - olcsó vackok, de tiszták, egy Starbucks reklámpólót, egy bő, inkább srácokra méretezett öreg, kifakult "metálos" kapucnis pulcsit, egy tubus "tusfürdő és sampon egyben"-t, egy bontatlan fogkefét, fogkrémet, két csomag intimbetétet valamint egy hajkefét is.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*”Szia Alison vagyok” közli hogy csak kávé szokott lenni, ami kicsit mégjobban elkedvetlenít, és már beletörődőn szólalnék meg hogy hogyan kérem a kávét mikor meglepetten hallom, igéretet tesz hogy kerít kakaót. Felszaladó szemöldökkel nézek utána.* <Mi a szösz?!>

*Köröttem telik az élet. A pocsékossá lett nő is visszatér erős cigiszagot hozva magával. Fintorogva húzom fel a pulcsimat az orromra ami ugyan szintén nem rózsaillatú, de a cigiszagnál mégiscsak jobb. Innen lélegzem egy ideig, s csak mikor Alison visszatér tűröm le az arcom elől a szövetet. Hálásan nézek fel rá a kakaót máris magamávé téve…

Aztán fejével int. Lerakom a poharat és felállok. S hogy a nevemet firtatja ajkam szóra nyílik, de végül hang nélkül csukom be. <Miért bízzak benned?!> S csak egyre furcsállom magam hogy nem érzek a nővel szemben sem ellenszenvet, sem nyugtalanságom nem jelentkezik. Követem a folyosóra magamban morfondírozva, majd kikerülöm őt ahogy megmutatja az irányt.

Sietősre veszem a lépteim. A résnyire hagyott ajtón épp csak bepillantok, igyekszem inkább a slózira. Be is lépek. Körbepillantok, felmérve egyedül vagyok-e. A pulton lévő kosárban meglátom a sejtésem szerint szükséges kellékek csomagjait. Mindjárt magamévá teszek hármat a zsebembe gyömöszölve, és beinalok az egyik fülkébe. Lerángatom magamról a hátizsákot, a kabátot majd kikapcsolom a kantárt és*
- A rohadt életbe!!! – szisszenek fel mikor meglátom már azt is összekentem.
*Lehuppanok és dolgom végzem, miközben lázasan másik fehérneműért matatok a hátizsákban. Előszedek egyet, ami persze nem épp patyolat, de moast muszáj bugyit cserélnem. Kikötöm a cipőm még mindig a budin ülve és lerángatom magamról a nacit, majd az alsót is. Fel a „tiszta” és bele a betét. Végül visszaveszem a kantárost és a cipőmet. Elrendezem magam, s lehúzom a klotyót. A szennyes göncöt egy zacskóba téve a kukába vágom.<Ezt ugyan ki nem mosom!> Majd a pulcsimat levéve a derekamra kötöm eltakarni vele az ölem. A hosszú újja elöl is takar valamennyire, és csak reménykedek hogy a naciba került matéria nem áztatja át az anyagot. Felveszem vissza a kabátom és elhagyom a fülkét. Hátamra kapom a hátim, és kezet mosok. A tükörbe csak futólag pillantok bele.

Fokozott rosszkedvvel lépek ki a wécéról és térek vissza Alisonhoz, aki a folyosón vár. <Nem lógok el nem kell smasszerkedni basszus!> *
- Köszi – hagyja el ajkam a hálaszó.
*Majd követem a pici helységbe, és leülök, de csak óvatosan épp a szék szélére. Nem akarok semmit összekenni. Aztán belekezd a szövegbe. <Tudtam hogy marhaság idejönnöm!> És már állnék is fel, hogy rövidre zárjam a dolgot, mikor közelebb hajol. Hátrahőkölök kissé, és összehúztott szemekkel fürkészve figyelem <Na nyögd ki mit akarsz?!> Ám a meglepetés megint az enyém. <Kicsoda ez a nő?!>
A szöveg amit lenyom hátsó szándékot sejtet, ám a cinkosság mi a mosolya mögött látszik, valahogy nem ezt igazolja. Az ölembe ejtett kezeimre nézek, elgondolkozva. Cserepes ajkaimon végigsiklatom a nyelvem, oda se figyelve kezdem el rágni a szám. <Csak nehogy rossz vége legyen. Nem fogok lelencbe menni, nem úgy kisanyám!> Lopva rápillantok, majd újra le a földre. Nagy levegőt veszek, majd mégegyet. Nehezemre esik megszólalni. Eddig mindig ráfáztam ha elárultam bármit is magamról. <Helga térj észhez! Lehet hogy beteg vagy. Ott fogsz megdögleni az utcán!> Véágül elszánom magam. Lelencből is meg lehet szökni elvégre. *
- Helgának hívnak. – kezdek beszélni rekedten és halkan.
- Meg kell találnom az anyámat.
- Az igazit. Nem azt aki nevelt. Ehhez akarok fényképet csinálni és hirdetést feladni – átszakad a gát, az ösztönöm nem jelez hogy fogjam be a számat. – Ezért kell tiszta ruha és egy mosdás. – s lassan felemelem a tekintetem Alisonra.
- De olyan fáradt vagyok, és fázom. És lehet hogy lázas lettem. És ez a hülye pirosbetűs is most kellett megjönnie. – lesz egyre kétségbeesettebb a hangom, és el is fullad. A tekintetem megpirosodik és lehajtom a fejem. Nem akarom hogy lássa a könnyeim. *
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Miután a központba belépsz, halk köszönésedre a gyerekes lánnyal beszélgető nőci köszön előbb barátságosan, és a péppé vert képű leányanya is valami erőltetett mosolyfélét próbál feléd küldeni, majd kisandít a bandataggal dumáló nő is - bocsánatkérő mosolyt villant rád, aztán ahogy látja Allison közeledtét, behúzza az ajtót - nyilván ügyel a srác magánszférájára vagy ilyesmi. Végül is itt ezek tényleg nem spiclik, zsarukat se hívnak nyilván, hacsak nem áll neki valaki vészesen balhézni, máskülönben tutira nem lenne itt a bandatag meg kinn a narkós prostiféle, mert az rémlik, hogy a kurvákat is lesittelhetik.

Allison kissé oldalra biccenti a fejét amikor szándékosan érthetetlenül hümmögöd el a neved, majd a kakaós kérésre kissé megtorpan. Szeme egy plakát felé siklik, ami az egészségügyi ingyenes buszjáratokat reklámozza, ahol mindenféle szükségessel ellátják a népeket - majd újra rád néz, megvonja a vállát és halkan megszólal.*
- Itt általában csak kávé van, de... ha vársz egy picit, kerítek neked kakaót, okés?

*Majd elillan valamelyik "csak személyzetnek" ajtó mögé. Az elhasználtnak tűnő félvér lány közben visszatér bagószünetéből, szinte zombiként vonszolva magát félig letört sarkú cipőin. A helyiségből, ahová láthatóan igyekszik, egy kövér néger nőci lép elő - ő is kedvesen rád mosolyog, majd a lány derekát átkarolva betessékeli az egyik szomszédos szobába, és leülteti. A beszélgetések csendesek, bár távolabbról több hang hallatszik, nyilván valami "csoportterápia" vagy mi a szösz.

Allison aztán visszatér, a kezében egy ugyanolyan papírpohár, benne édes, forró kakaó, és eléd teszi, majd mikor leül melléd, a kávét - ha nem kéred - magához húzza és beleönt egy kis papírtasaknyi cukrot, majd kortyolgatni kezdi. A kakaó kifejezetten jól esik, ahogy a fiatal segítő közelsége is, amint az egyre inkább tudatosul benned. Türelmesen vár és közben éberen figyel rád - más esetben idegesítene ez a túlzott figyelem, de furcsamód nem érzed magad sem kellemetlenül, sem védtelenül a lány szelíd tekintetétől. Végighallgatja kissé nehézkesen kinyögött kéréseid, szemében egy pillanatra mintha valami szomorúságot pillantanál meg, de továbbra is barátságosan mosolyog. Mikor befejezed a kissé tömör listát a vécével, feláll, és fejével biccent egy irányba.*

- Gyere, H... Hanna? Helga? Megmutatom a mellékhelyiséget. Nincs mitől félned. Itt nincs.

*Elvezet egy folyosóra - láthatóan, mintha töprengene valamin, talán mintha őrlődne is kissé, majd előrenyújtja a karját.*

- Balra a második ajtó. A többiről majd... beszélünk, ha végeztél, okés?

*Odafelé menet a másik oldalon belátsz a résnyire nyitott ajtós szobába, ahol valami csoportos foglalkozást tartanak, de a budi persze jobban érdekel. A női vécé jelenleg egész tűrhető, zömmel steril fertőtlenítőszag lengi be, nemrég takaríthatták. Több fülke is van, mindben van budipapír, a külső kézmosó helyiségnél egy kis pulton van egy-egy kosárka; egyikben óvszerek, a másikban betét-csomagok ücsörögnek, a falakon mindenféle "közszolgálati" üzenetek hívják fel a figyelmed rá, hogy védekezz, hogy mondj nemet a drogoknak, meg hogy merj segítséget kérni, meg effélék - csak a szokásosak. A vécében sajnos beigazolódik a gyanúd. A bugyidból csavarni lehetne a vért, még a nadrágod belsejét is átáztatta - már nem hiányzik hozzá sok, hogy kívül is virítva hozza a külvilág tudomására a pirosbetűs problémákat.

Mikor kivánszorogsz, látod, hogy Allison a folyosó előtt vár a falnak dőlve, ha hagytál még a kakaódból, akkor az is a kezében van. Egy csendesebb kis fülkeszerű zug felé int, hogy kövesd - ott épp csak egy pici asztalka és két szék található. Leteszi a kakaód - ha hagytál - és megvárja, hogy leülj - utána ő is lecsüccsen.*

- Amiket kértél, nos, a szabályok szerint meg kéne várnod a buszt, ott osztanak mindenfélét, zuhanyozni meg az egészségügyi központban lehet, a vizsgálatok és szűrések előtt... de tudod mit?

*Hangját kissé lehalkítja és közelebb hajol hozzád.*

- A fene essen a szabályokba, neked most van szükséged segítségre. Megoldjuk, oké? Csak annyit kérek, hogy egy icipicit bízz bennem. Mesélnél magadról egy kicsit? Nem kell megmondanod a neved, ha nem akarod, sem semmi személyeset, csak hogy mik a gondjaid, és mik a céljaid... a zuhany és a ruha is segítség, de ha kicsit többet elárulsz, másban is segíthetek.

*Most kissé cinkossá válik a mosolya. Van egy olyan sejtésed, hogyha nem szólsz semmit, akkor se fog kivágni, és akkor is megold neked pár dolgot, de úgy tűnik, tényleg kíváncsi rád és segíteni szeretne. Van benne valami szokatlan, amit nem tudnál belőni - tényleg sokkal szimpibb, mint az eddigi szocmunkások, akikkel eddig összefutottál, pedig mindegyik barátságos meg segítőkész, általában sablonszövegekkel. De ő valahogy... más.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Az emberek lesajnáló, rosszalló és megvető tekintete, és az aljas megjegyzéseik dühödtté tesznek. <Rohadjatok el! Mind gebedjetek meg!> átkozódom magamban és rádöbbenek még mindig nem vagyok immúnis sem a megjegyzéseikre, sem arra a távolságtartó egykedvűségre amivel egyszerűen keresztül néznek azokon, akiknek segítségere lenne szükségük. <Na nem mintha ezektől elfogadnék bármi segítséget is!>

Semmiféle megkönnyebbülést nem érzek mikor végre elhagyhatom a piros vonalat, csak egy dolog könnyebbség számomra, hogy a bezártságom megszűnik míg egyik vonaltól átsasszézok a másikig. A tömegben sodródok, de igyekszem elkerülni, hogy bárkihez is hozzáérjek. A másik szerelvényre való várakozás alatt körbepillogok a peronon és egy kevésbé zsúfolt helyen állok meg. Apró szerencsémre még egy üres hely is akad a begördülő kocsiban. Le is huppanok azonnal, s tudom mivel nem vagyok épp bizalomgerjesztő senkinek nem fog eszébe jutni hogy elkérje a helyemet. A nyomasztó érzés továbbra sem múlik, és még a hasam is megnyilallik újra. Kissé összegörnyedek az ülésen, és két kezem rásimítom a fájó területre. <Csak ne most, ne most legyek megint nagylány, kérlek!!!> fohászkodom magamban, mivel semmiféle felszerelésről nem gondoskodtam a pirosbetűs napokra. <Még erre is költeni kell! Franc essen bele!> Aztán múlik a görcs mire leszállok, és iramodok is kifelé a kocsiból és a metróból is. Persze hogy egy egyenruhás utánam kiabál. <Miért is lenne mindenhol szerencsém?!> De a tömeg most jótékonyan megakadályozza a közeget hogy utánam eredjen és elkapjon. <Nem megyek lelencbe basszátok meg!> Sietősre veszem a figurát odakint, mivel a hideg itt újra elér. A metróhoz képest kimondottan hidegnek érzem ismét a levegőt. Arra is odafigyelek, hogy ne a számon vegyem a levegőt, nem akarom hogy még a torkom is elkezdjen fájni.

Az utcába ahol a központ van áll néhány autó. <Pénzt kell szereznem, méghozzá „sokat”. De nem innen> és el is fordítom a tekintetem a kocsikról.< Itt aztán igazán nem kell balhét kavarni, hiszen ki tudja még hányszor kell könyöradományért ide jönnöm.>. A gondolatra el is fintorodok. Valamit ki kell találnom hogy egyedül is tudjak boldogulni. <legalábbis addig míg a mamiékat megtalálom. Mert utána mi leszünk a legboldogabb család!> A sóvárgástól és a boldogtalanságtól könny gyűlik a szemembe, de elmorzsolom. <Senki nem láthatja hogy bánatos vagyok. Még a végén szánalomból dugnak intézetbe. Én választottam ezt, és jól érzem magam!> Így próbálom győzködni saját magamat, és felölteni egy viszonylag nyugodt ábrázatot míg a bejárathoz érek.

A kint dohányzó „agyon”kínzott csajt meglátva csak sajnálkozó pillantással mérem végig. <vannak akik nálam is szarabb helyzetbe kerültek> Aztán bemegyek és egy halk magam elé mormogott
- Jónapot –tal nézek körbe. A nagydarab szétvarrt figurát meglátva máris azon gondolkozom, hogy elhagyom a helységet. Erővel kell koncentrálnom arra hogy elengedjem a kilincset és csak az segít benne hogy rádöbbenek a menő csávó sír mint egy pisis. <Nesze a fene nagy bandázás!? Helyi menő csávó bejött egy peluscserése és egy orrtörlésre! Nevetséges!> A gyerekes lányt látva megborzongok. Belegondolok abba hogy mi lett volna ha az az éjszaka – az a bizonyos éjszaka – nem múlik el „nyomtalanul”. <Édes jézus.> És hessegetem is a rémítő gondolatokat. Tudom hogy az utca – nagyon – nem biztonságos, és eddig talán pusztán a szerencsémnek köszönhetem hogy nem akadt még egy olyan afférom. Belesápadok a gondolatba, és a székhez támolyogva szinte lerogyok rá. Próbálom összeszedni magam, és csak részben sikerül mire a hófehér mosolyú „Szia Allison vagyok” kávéval a kezében mellém lép.

A kávéról ránézek, majd vissza a kávéra.
- Szia H***a vagyok. - *és direkt harapom be szinte a nevemet* Kaphatnék inkább egy kakaót? – kérdezem, újra felnézve rá ám tekintetem máris tovarebben róla. Ölembe ejtett kezeim ujjai egymással babrálnak. Gyászkeretes körmeim töredezettek és rágottak, a bőr sok helyen tépegetett a körömágy körül, piros és gyulladt is. Ám nem érdekel a fájdalom, ideges feszültségemben a rossz szokássá vált önkénytelen mozdulatokat észre sem veszem. Az is, hogy megnyugszom kissé a közelében csak néhány korttyal később – ha kapok kakaót akkor abból, ha a kávé marad ahhoz sok tejet és cukrot kérek - tűnik fel. Az sem zavar hogy viszonylag közel ül le mellém, az asztalhoz. Csak oldalról pillogok rá, és mindezt lopva. A poharat két kézzel „átölelve” tartom hogy elgémberedett kezeim átmelegedjenek, és lassú kortyolásokkal nyerek időt hogy összeszedjem a gondolataim. A meleg ital végiszánkázik a nyelőcsövemen és a gyomromba érve érzem kellemes melegét, s remélem nem fájdul meg újra a gyomrom. <Szeretnék pihenni és felmelegedni.Lehet hogy lázas vagyok, és beteg.> Újabb percek telnek el mire erőt veszek magamon és beszélni kezdek. *
- Szeretnék megtisztálkodni, és ha lenne <Jó lenne egy melegebb és hosszabb nadrág> egy meleg hosszú szárú zokni, és egy kesztyű. –* és továbbra sem nézek rá folyamatosan. Ide-oda kapkodom a tekintetem. A WC-t keresem, bár ha jól emlékszem az valahol beljebb van. *
- És egy meleg pulcsi is. <És egy csomag eübetét, és egy meleg ebéd. Egy puha ágy. > *A poharat csak akkor engedem el mikor kiürült és lerakom az asztalra. *
- Köszönöm. –* pillantok rá hálásan de csak egy másodpercre. *- Használhatom a wécét? – kérdezem már egészen halkan.*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*A velőtrázó sikolyod végre észhez térít, bár rettegésed nem szűnik. Mikor elhallgatsz, páran egy ideig még bámulnak rád, néhányan - az ismerősök bizonyára - összesúgnak és megjegyzéseket tesznek rád; mindenfelől kihallod a "kibaszott narkós", a "nagyon be lehet tépve" és a "dilinyós kis patkány" kifejezéseket. A jelek szerint senki sem gondol arra, hogy netán beteg vagy, esetleg arra, hogy segíteniük kéne. A legtöbb utas csendben próbál úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, néhányuk rosszalló, megvető tekintete még elkísér, páran pedig szánakozóan néznek rád, és minden bizonnyal örülnének, ha valaki segítene rajtad, mindaddig, amíg nem rájuk hárul e feladat... újra beléd nyilall a mérhetetlen, ám kényszerűen visszafojtott harag, hovatovább a gyűlölet érzése.
A fájdalom valóban minden porcikádba belehasít, de a fejed éles lüktetése alábbhagy és már a metró gépzörejei sem bántják annyira a füled.
A lidérces alakok jelenlétének érzése, az éber lázálom okozta félelem azonban elkísér egyenesen az átszálló állomásig - és tompábban ugyan, de azon is túl. Ellököd magad a verejtékedtől sikamlóssá lett kapaszkodótól és végre kimenekülsz.

A barna vonal nyitottabb, így levegősebb, cserébe hidegebb platformjára remegésed és betegség-érzéseid ellenére játszi könnyedséggel szökkensz át a kapukon újra. Ezúttal egy-két percet várakozni kell, a tömeg valamelyest szellősebb, már úgy Chicago pénteki csúcsforgalmához mérten persze. De szerencséd van ezúttal, amikor belépsz a kocsiba, még egy üres helyet is találsz magadnak, ahová leülhetsz és ahonnan kibámulhatsz az ablakokon.

A sínek menti korlátokon a megszokott graffitik váltakoznak reklámplakátokkal és helyenként kósza, vagy két éve itt maradt választási kampányposzterek maradványaival, amik valahogy túlélték a rohanó időket, de Ravenswood környékén egyre kevésbé rongált a környezet. A síneket övező felhőkarcoló-monstrumokat igen hamar egyre kisebb, barátságosabb méretű tömbök és fás területek váltják fel, a vonat még a borús időben is egész kellemes Chicago folyó fölött is áthalad. Nem tudod miért, de a fák és a folyó látványa valamiért megnyugtat, de persze nyugalmad nem tart soká. Az alhasi görcs visszatér röviddel a leszállás előtt.
Mindenesetre egészen megkönnyebbülsz, amikor végre innen is kijutsz; a fájdalom is alábbhagyott egy kicsit. Újra átvetődsz a kapun - kifelé is ugyanaz a taktika és procedúra, ezúttal azonban valami egyenruhás arc észrevesz.*

- Hé! Mit képzelsz, azonnal megállni!

*Nem mintha bármi esélye lenne a pasasnak - a tömegben hamar szem elől téveszt, és mire befejezné az ordibálást, te már kámforrá is váltál. Az állomástól nem kell sokat kutyagolni, hogy a Night Ministry egyik központjának utcájára tévedj. A környék hálásan nem túl forgalmas. A nyilván a dolgozókhoz tartozó kocsik láttán ösztönösen eszedbe jut, hogy némelyiket milyen könnyű is lenne felnyomni, de persze nem lenne túl szerencsés húzás.

A bejárattól nem messze egy remegő kezű, talán korodbeli, félvér forma lány ácsorog bagózva és reszketve; harsány sminkje egészen szétkenődve, szája felhasadva, orra kissé ferde valami korábbi töréstől, szeme alatt fekete árkok, az arcát és a testét zúzódások, ütlegek és vágások régi és frissebb nyomai, könyökhajlatát tűszúrások néhol gennyezésnek indult emlékeztetői borítják. A fogvacogtató időjárás ellenére csak egy pokrócféle lóg rajta hanyagul, alatta egy alig melltartónyi topot visel meg egy miniszoknyát, a remegő lábait takaró combfix jó pár helyen fel van hasadva, egyik tűsarkú cipőjének a sarkát valahol elhagyhatta. Csak egy doboz gyufát szorongat, semmi más nincs nála - nyilván odabentről kunyerálta azt is, ahogy a cigit is. Üres, tompa tekintettel réved a szemközti fák irányába, rád se pillant, amikor elhaladsz mellette.

A bejáraton persze ott van a dohányozni tilos tábla, de téged szerencsére nem érint a probléma. Szinte félhullának érzed magad, amikor beesel. Az előcsarnokból több helyiség is nyílik, mindenhol asztalkák, székekkel és friss, forró kávé illata vegyül a betérők mosdatlanságának és nyomorúságának, valamint a fertőtlenítőszagnak elegyébe. Egyik félig nyitott ajtó mögött egy nagydarab néger srácot látsz, kopaszra borotvált fejjel és tele félelmetes bandatetkókkal, még az arcát is beleértve - az a fajta alak, akinek a közeléből reflexből elmenekülnél, ha az utcán látnád, de most egy kövérkés nő mellett ül összegörnyedve és bőgve, mint valami szerencsétlen kisgyerek.
Egy távolabbi sarokban egy nálad talán fiatalabbnak tűnő, kelt tésztává vert képű kiscsaj ücsörög, ölében egy jelenleg hálásan alvó egyéves forma gyerekkel; vele is egy idősebb nőci beszélget.

Letelepedsz te is az egyik székre. A helyiség kellemes hőmérséklete egészen jól esik, bár a lázálom képei most is kísértenek még - azokat a bevillanásokat úgy érzed sose fogod tudni elfelejteni. Kisvártatva felbukkan egy huszonéves forma lány, kezében egy műanyag pohárral, benne forró, gőzölgő kávé. Egyszerű, hétköznapi ruhákat hord, csupán a pulcsijára kitűzött névtábla - "Hello, Allison vagyok, miben segíthetek?" alatta pedig "Szociális munkás, Night Ministry" feliratok - árulkodik arról, hogy a személyzet tagja. Mielőtt bármit is szólnátok, barátságos mosollyal eléd teszi a poharat.*

- Szia, a nevem Allison. Tejjel, cukorral, simán?

*Van valami elképesztően megnyugtató a kisugárzásában, kedves mosolya is egészen őszinte. Szolgálatkészen várja a döntésed, mint valami pincérnő, de láthatóan tekinteted fürkészi, és nyilván nem a kávéízlésed érdekli. Mindenesetre ha szükséged van valami kávé-kiegészítőre, odahozza neked, majd lehuppan melléd az asztalhoz, nem fenyegetően közel, de nem is távol - semmi undorodást, hideg távolságtartást, semmi fintorgást nem látsz rajta, még az átlag szociális munkáshoz képest is egy igazi angyalnak tűnik. Egész kellemes érzések öntenek el a közelében, még a lidérces rémképek is egészen távolinak tűnnek most, hogy ideült melléd. Türelmesen megvárja, hogy nekikezdj a kávédnak, vagy hogy mesélj a gondjaidról - akármik is legyenek azok. *
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*<Kár volt rápillantani arra a kijelzőre. Tök egyedül is tudtam hogy kurva hideg van! Hát megfagyok! Tavasz jöhetnél már, mielőtt tényleg belehalok a télbe> A borús hideg idő, elősegíti a nem ritkán rámtörő borús gondolatok burjánzását. S persze az a gondolat is zaklatottá tesz hogy Billék megragadva a felkínálkozó lehetőséget visszatérhetnek a nagy életbe. <Lehet már nem is állnának szóba velem> Nagyot sóhajtva hessentem ezt a gondolatot is. <Megoldom ezt is önmagamtól, E-gy-e-dül! Nem kell nekem senki segítsége. Csak egy kicsit.>

Nem szeretek metrózni, de most odalent legalább – bár büdös is – de meleg is van. Átszállós kirándulás lesz. A görit le kell cserélnem, így a lejárónál ezt meg is teszem. Lefelé sima az ügy, a figyelők szokás szerint megoldják hogy bejussak, a figyelmetlenségükkel. A dagadt öltönyke beszólását iktatom a többi többezerhez amit már kaptam az elmúlt utcalakó korszakom alatt. És tudom hogy lesz még nem kevés. De ettől függetlenül nem állom meg, hogy hátra ne pillantsak rá. Ki tudja lehet lesz még alkalmam törleszteni. Megnézem a pofáját, megjegyzősen.

A metróra szinte várni sem kell, iszkolok befelé a kocsiba. Ám nem vagyok elég szemfüles hogy elhúzódjak az útból a tömeg a szemközti ajtóhoz sodor. Heringmód utazom egy megállót, majd hogy kissé lazul a tömeg fellélegzek kissé. <Csak lazán, mindjárt átszállás, aztán leszállhatok ebből a tömegből.> Tekintetem körbe körbe rebben, s igyekszem elhúzódni mindenkitől. Nem szeretem, ha bárki is hozzámér. Bár ezt is muszáj elviselni de ha tehetem ügyelek rá, hogy odább tudjak húzódni.
A kocsi újra elindul. S nem tudom hogy a szerelvény csikorgásától-e de a fejembe belehasít a fájdalom. A fejemhez kapok és a szemem is lehunyom. Épp csak fel nem kiáltok a kíntól, ami nem csak a fájdalomról szól. Rémület hasít belém, nem tudom honnan és miért, mitől. Másik kezem ujjai fehéredésig szorulnak a kapaszkodóra. Riadt tekintettel nyitom ki a szemem, és kerekedik is rá az üres metrókocsira. Ajkam elnyílik s pislogok párat kissé szédelegve. A másik kezemmel is ösztönösen nyúlok a kapaszkodóhoz. Úgy érzem magam mintha ébren álmodnék. <Lázálmom van. Biztos hogy magas lehet a lázam! > Nekitámaszkodok a metró ajtajának, s megrázom a fejem. Az alakok ahogy kirajzolódnak a metrókocsiban hökkenetet varázsolnak az arcomra. Az iszonytató érzés a felém közeledő alakkal együtt a lélegzetem is elakasztja. Pislognom kell mert a könny elhomályosítja a látásom, de mire újra kinyitom az alak már ott van szinte egészen közel. <Mamiiiiiiiiiiiiiiiii!> Tüdőm hirtelen töltöm meg nagy adag levegővel, majd engedem is útjára:
- áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá…………………. – a hangom hirtelen akad el ahogy rájövök belőlem jön a fülbántó sikoly, és hogy szembe találom magam az utasok bámuló arcaival. Minden tagom egyszerre fájdul meg szinte. A karom mellkasom, hátam, lábam izmai észre sem vettem hogy mind megfeszítve tartom ki tudja mióta. És kezdem nem érteni, nagyon nem érteni mi történik velem. <Lázálom, csakis lázálom lehet. Vagy az éhezéstől van.> A szerelvény megáll. Még két megálló hogy át kell szálljak. Szinte erővel tartom magam vissza hogy ne rohanjak ki a metróból. De odafent nincs más közlekedés, amivel viszonylag normálisan eljuthatnék az OD-be. Aztán becsukódnak az ajtók, és a tekintetemet mereven a padlóra szegezem. Teljes hátammal az ajtónak dőlve két kezemmel kapaszkodva próbálom meg elkerülni hogy újabb lázkép jelenjen meg a szemem előtt.

Az átszállás helyén gyorsan hagyom el a kocsit, és keresem meg a nekem megfelelő barna vonalat. Felszállok a megfelelő irányba rá, és itt is csak a földet bámulnám, de erősen koncentrálva hogy „ébren” maradjak. *
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Gyötrelmekkel telve, de fogad összeszorítva makacsul viselve a fájdalmakat haladsz célod felé. A tisztálkodás a fotózkodáson kívül a "melók" egy részéhez - azaz nem a kocsifeltörésekhez, hanem a zsebtolvajláshoz vagy a bolti szarkáskodáshoz - sajna elengedhetetlen, na meg vásárolni se tudsz ennyire szutykosan, ha össze jön a kellő mennyiségű zsé. Még az igazán lepra Wall Mart hipermarketekből, de néha még a legalja KFC-kből is hajlamosak kiszórni, aki szagosabb vagy retkesebb a kelleténél, és bizony mostanra már átlépted az elfogadható határt.

A belvárosiasabb részek felé száguldva az egyik digitális kijelzős tábla 35 Fahrenheitet - azaz kábé 2 Celsius fokot - mutat, és a dátumról és időről is tájékoztat, na meg arról, hogy pénteki nap van. Ez meg is magyarázza a zsúfolt utcákat, nem mintha általában nem lennének mindig túlságosan is zsúfoltak ezek az utcák az ízlésednek.

A zavarbaejtő madaras látomások és a rossz érzések elől menekülve húzódsz be a legközelebbi, viszonylag nyugisabb kapualjba. Újabb görcsös rándulás a hasadban. Próbálsz lenyugodni, a légzésedre figyelni; leheleted szapora párafelhőket teremt, de sajnos van egy olyan sejtésed, hogy a melegedőket nem nyitották meg újra ezek a rohadt, sóher... akárkik, akik emberek életéről és hálálóról döntenek. Betegnek érzed magad és úgy érzed, kikezdhetetlen akaraterődet is lassan felőrli az elmúlt idők kíméletlen csavargása, vagy talán valami kórság, ami benned lappang. Eszedbe jut, hogy Iza és Bill szinte tutira nem a szállójukban csücsülnek - elvégre már tökre elit népek lettek, mindenféle programokon, meg tanfolyamokon vesznek részt, tán már melót is találtak... kissé fájó érzéssel és valahol irracionális haraggal tölt el a gondolat, hogy valószínűleg előbb-utóbb magadfajta számkivetettből újra normális átlagemberré válhatnak rövidesen.

De persze ott a Night Ministry "OD" marhasága. Rühellesz segítséget kérni, de ideje lelkiekben felkészülni a túlontúl segítőkész szocmunkásokra, akik úgyis a kelleténél jobban bele akarnak majd mászni az életedbe. A placcot persze vágod már, és ha más nem, egy jó meleg kávé tényleg rohadtul jól esne. Ravenswoodba kell eljutnod a Lincoln Square negyedbe, azaz jelenleg északra, a "jobb környékek" felé. A göriddel persze esélytelen lenne, a legrövidebb út az "L", vagyis a metró. A piros vonal esik hozzád legközelebb épp, onnan tudsz majd átszállni a barna, végig föld fölött haladó "Ravenswood" vonalra. Ahogy szívverésed végre alábbhagy, neki is indulsz, ezúttal ügyelve, hogy a kelleténél jobban ne kelts feltűnést.

A piros metrólejárat közelében egy padon átcseréled görkorid a cipődre - egyenletesen moslékszürke zoknidon már több a lyuk, mint az anyag - aztán nekiindulsz, hogy belóghass a kapukon át. A tömeg igen vaskos és változatos, még koszos utcakölyökként is sikerül belevegyülnöd a sodrásába. A metró gyorskajáldáiból kiszüremlő illatok hatására összefut a szádban a nyál. Rutinosan körbekémlelsz, hogy épp nem figyelnek-e őrök vagy neadjég zsernyákok és a megfelelő pillanatban áthuppansz a kapuk felett. Nem te vagy az egyedüli bliccelő; több kölyök, sőt, még egy öltönyös felnőtt is kihasználja az optimális pillanatot a metrókártyájukkal várakozók szokásos kollektív felháborodása és hőbörgése ellenére.

Rohanvást vegyülsz bele újra a tömeg sodrásába a mozgólépcsőn, bár páran fintorogva, nyugtalanul arrébb húzódnak, néhány bambábban ácsorgó emberbe pedig önkéntelenül beleütközöl.*

- Hé, anyádat lökdösd, koszos kis kurva!
*Hallasz egy igen barátságtalan kiáltást egy nagydarab és kissé kövér, fiatalabb forma öltönyös felől, akibe belebotlottál. Páran kissé megróvón pillantanak rá, de a legtöbb ellenséges tekintet feléd szegeződik. Szerencsére a figyelem nem tart soká, és végre lejutsz a platformra. Épp érkezik egy szerelvény és fürgén be is surransz az egyik ajtón. Kissé pihegnél, de a beáramló tömeg lassacskán a túlsó ajtóhoz passzíroz.

Végre megindul a vonat, csak néhány állomás, és át is szállhatsz a barna vonalra. A metrókocsiban ücsörgő és ácsorgó tömeg unottan vagy épp türelmetlenül, de mindenképp zajosan viseli a sokszínű és sokszagú - de főképp büdös - forgatagot.

A tömeg morajlása mögött a szerelvény ritmikus búgása és zakatolása hallatszik. A következő állomáson szerencsére üresedik valamelyest a kocsi, majd újra elindul. Ezúttal viszont a fejedbe is égető fájdalom hasít... muszáj a szemed becsukni pár pillanatra. A zúgás vagy búgás egyre erősebb, egyre őrjítőbb, és újra valami jeges rettegés fut végig a gerinced mentén. Az időérzéked összekuszálódik. Amikor újra kinyitod a szemed, a metrókocsi tökéletesen és természetellenesen üresnek tűnik. A tömeg zaja is a múlté, csak a metró gépies zakatolása és nyikorgása hallatszik. Szinte biztos vagy benne, hogy a látott kép ellenére nem vagy egyedül - már persze elméd felfogja, hogy itt kéne lennie az utasoknak, de nincsenek. Valakik viszont vannak. És valaki - valami borzalmas dolog - közeledik feléd. Jeges fuvallatot érzel és ugyanekkor mégis kiver a veríték. Szemed könnybe lábad, a színek mintha kifakulnának, a kocsi mintha hosszú évtizedeket öregedett volna, és a homályosuló látómeződben meglátod, kicsoda közeledik feléd - de csak egy futó pillanatra.
Aztán újra az üresség. Majd újra a fakó, színevesztett metró... a groteszk, nyomasztó, arc nélküli alakok úgy érzed, mohón bámulnak feléd, a torz nőalak pedig egy szemvillanás alatt máris közelebb ért hozzád.

Egészen közel.

Éles, metsző sikoltozást hallasz aztán, és hamarosan rájössz, hogy belőled jön a sikítás. A metrókocsin minden normális, csak a hétköznapi, egyszerű utasok bámulnak rád megrökönyödve, értetlenül vagy közönyös undorral. Még két megálló van hátra az átszálló állomásig...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Párás nyirkos szmogos köddel terhes levegő hidegen áramlik tüdőmbe ahogy nagy levegőket véve kapcsolok sebességre. Nem csak a gyomrom fáj, és késztet néha lassításra, hanem a derekamba, alhasamba nyilalló görcsös fájdalom is, és görnyedtebb tartásba kényszerít a megszokottnál. Nem kényelmes ma valahogy a görin sem. A lábamat is nyomja, a szokásosnál jobban. Nem csak ruhákat, de egy új görit is be kellene szereznem. Lassan ezt is kinövöm. De ezzel még ráérek foglalkozni, talán néhány hét alatt sikerül annyit össze”dolgoznom” hogy vehessek egy újat. Mindneképpen újat kell vennem, mert a használtaknak általában féloldalasra koptatott a kereke, és azon képtelenség jól gurulni. Fáradtnak is érzem magam a többi nyűgömön felül.* <Annyira jó lenne kicsit kipihenni magam. Meleg szobában, puha paplan alatt, egy forró fürdő után. Persze álmodozz csak agyatlan. Ha képes lennél elfogadni a szüleidet, meglenne a rendes életed! Barom!> *De oda nem, és nem megyek vissza. <Nem a szüleim. Azok valahol várnak rám. >Biztosan keresnek már azóta, de mivel ő előttük is titok ki fogadott örökbe nem fognak megtalálni. Ezért is kell az a hirdetés. <Egymásra fogunk találni Mami!> El kell jutnom Izáékhoz, hogy rendbehozzam magam.*

Kár volt ilyen sokáig fetrengeni. Túl sokan vannak az utcán. Egyfolytában kerülgetnem kell őket, és ma kicsit esetlen vagyok. Túl sokszor kerülök túl közel valakihez. Kiáltások harsannak utánam, dudák vágják ketté a morajt ahogy átslisszolok a pirosra váltó zebra lámpánál. <Csak pofára ne essek mint a múltkor! Nem szeretnék véres matrica lenni az úttesten!> *Próbálom összeszedni magam, és kicsit visszaveszek a tempóból. Még élesen emlékszem arra a nagy esésre. Moziba illő jelenet volt ahogy kézzel lábbal kalimpálva magára vesz a levegő, és orral előre csapódok be a térkövekkel kirakott járdába. A vérem nyoma már fekere a kantáros farmer mellkasán. Alig tudtam magam összekanalazni, és csak kis hijja volt hogy nem adtak mentős kézre. Szép kis sztori lett volna, így kerülni a lelencbe. *<Hogy kaptak el szökött létedre? Eltaknyoltam. Nem nevettek volna ki, ááá dehooogy!>

*A hirelten kélt szél vakká tesz a hajam által, és bebújik a kabátom alá is. <Fasza! Még valami?!?!?> Dühödten söpröm hátra a hajam, s hogy ösztönöm jelez nem csak a széltől borzongok meg. Gyilkos pillantással nézek körbe. A galambot látni vélem, de olyan valószerűtlennek tűnik hogy egy pillantra megszédülök a látványtól is. Lelassítok mert ebből tényleg bukás lesz, s próbálok másfelé figyelni hogy a kép kitisztuljon előttem. Az érzés ahogy jött megy is, de csak kicsivel odébb újra rámtör. Az újabb madarat látva zihálón karolom át magam. A reszketésem kiteljesedik, és lassan vacogni kezdek. Az első elhagyatottabb utcasarkon letérek, és egy kapualjba húzódok meg. Próbálom rendezni az légzésem, és lehiggasztani magam. Igyekszem a remegésemen is úrrá lenni. <Be kéne menni egy melegedőbe. Remélem nem vagyok lázas!> Megtapogatom a homlokom is, ám gémberedetten hideg kezemel persze forróbbnak érzem mint a „normális”. <Nem szabad lebetegednem, semmiképpen. Az lenne csak a katasztrófa.> Aztán eszembe jut hogy talán az Open Doorba kéne beugranom. Ott meg is tudok fürdeni, és lehet egy új melegebb nacit is szerezhetnék, ami hosszabb ennél. És egy jó meleg zokni, meleg kakaó. Nagyot csikar a gyomrom már a gondolatra is. A terv megszületőben. Irány az OD és onnan egy fényképész. Pontosaban szólva valamelyik fotóautómata egy metróaluljáróban. Aztán kikémlelek a kapualj alól mindkét irányba mielőtt nekilódulnék a menedékhely felé, majd elindulok, és a lehető legrövidebb úton megpróbálnék eljutni. Koncentrálok arra hogy ne száguldjak eszetlen mód, és ne ütközzek senkivel.*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Az elmúlt napok, már amennyire számon tartod őket, egyre gyászosabban teltek. A legutóbbi éjszaka és a hajnal különösen hideg volt, pedig már ideje lenne, hogy beköszöntsön végre a tavasz; még hálózsákodba tekerve, ideiglenes vackodon is kissé átfagytál. Nehéz, zavaros alvás volt, nyugtalanító álomképekkel, amiket mostanában egyre gyakrabban tapasztalsz, de rendszerint képtelen vagy utólag összerakni őket, csak baljós, nyomasztó hangulatuk kísérti ébrenléted és mérgezi meg nappalaid. Mások ezek, mint a megszokott, borzalmas rémálmok - amik természetesen azóta is újra meg újra visszatérnek. Nem tudod, hányszor riadhattál fel az éjszaka folyamán, de valóban úgy tűnik, hogy feltűnően sokáig aludtál - bár a borús, ködös időjárás és az örökös szmog nem sokat enged látni a napfényből.

Mégsem vagy kipihent, viszont a szokottnál is nyughatatlanabbnak érzed magad. A száraz kiflivég, amit reggeli gyanánt elmajszoltál, kevésnek bizonyult és gyomrod időnként görcsbe rándul, miközben egyre szűkösebb görkoridon száguldasz Chicago hideg, nyirkos és ma valahogy különösen komor, barátságtalan utcáin. Ráadásul az alhasadban is időnként görcsös, feszítő fájdalmat érzel, a derekad is túl merev és végtagjaid is sajognak - őszintén reméled, hogy nem azok a bizonyos piros betűs napok készülnek még jobban megkeseríteni az egyébként is pocsékul induló napot... vagy nem valami még rosszabb nyavalyát szedtél össze. Ami biztos, hogy egyre ramatyabbul vagy; az utcai élet az életed immár, amit egyre jobban megszoktál és kitapasztaltál, de ugyanez az élet könyörtelen, és hamar elhasználja azokat, akik otthon nélkül tengetik napjaikat ebben a zsúfolt, mégis embertelen városóriásban, és sajnos te sem vagy kivétel.



A járókelő, vásárolgató, munkába igyekvő emberek mintha megéreznék nyugtalanságod, szinte ösztönösen kitérnek utadból, csak páran kiáltanak utánad, amikor túl közel húzol el néhány sétálóhoz. Persze kit érdekelnek a járókelők; neked fontos céljaid vannak mára, bár kivitelezésüket még nemigen tervezted el. Fogalmad sincs, Izáék szállójának használhatod-e voltaképp a zuhanyzóját. Vagy egyáltalán megtalálod-e őket. De valahogy muszáj lesz rendbe szedned magad...

A szél szinte minden átmenet nélkül viharos erővel feltámad, csatakos, koszos hajad arcodba sodorja majd újra lecsillapodnak a haragvó légáramlatok. Hajad ösztönösen hátrasöpröd, majd valami furcsa, kellemetlen érzés kerít hatalmába.
Mintha valaki figyelne.
Reflexből oldalra pillantasz, oda, amerről a figyelő szemeket érzed, de csupán egy egyszerű galambot pillantasz meg... viszont valami nem stimmel vele. Mintha a szemed káprázna. Alig fél utcányival később újra megismétlődik az a hátborzongató érzés. Megint egy egyszerű madár, de csak a fakó, egyre fantomszerűbb sziluettjét látod, azt is csak egy múló pillanatra. Egy szemvillanás múlva már nyoma sincs... de az érzés, hogy figyelnek, továbbra is elkísér...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Sablepaw]

Hangulatzene

"Beneath the skin, beast within.
Dying to be beneath the stars,
Tears and scars.
Heal again till the end."

//Nagyon szabados fordításban:
"A bőr alatt, a bestia mélyen odabenn a csillagok alá vágyódik; a könnyek felszáradnak s a sebek beforrnak újra és újra, míg el nem jő a vég".//

"Ha egy farkas szemébe nézel, a saját lelkedet látod - remélem tetszik, amit látsz."
- Aldo Leopold

_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr