Kísértetek Los Angeles-ben

[Seya]

* Minekutána már tervbe volt véve, most a gyakorlatba is átültetem azt az aranyos kis gondolatot, miszerint fogok egy darab papírt és a pultról szerzett tollal, ceruzával, rottringgal, alkoholos filccel, de még akár egy tű hegyével is, felkaparom a jeleket, hogy később emlékezzek rájuk és utánuk tudjak nézni. Ezzel elszorgoskodom addig, míg vizsgálódom. Megnézem őket közelebbről, s bár nem ismerem a nyelvet és nincs benne a csuklómban ez a fajta írás, azért csak lerajzolgatom. Nah. Meg is volnánk. Az írószerszámot a zsebemre tűzöm, a papírt pedig apróra hajtom és becsúsztatom a kosztümöm zsebébe. Még meg is paskolom, hogy biztos legyek benne, hogy ott van, aztán hátrafordulok..*
- Mintha valami..
* Duruzsolom magam elé, s teszek néhány lépést abba az irányba, amerről a mozgást észleltem. Vagy csak képzeltem, hogy moccan egy árny? Nem.. itt köröz körülöttem. Elmosolyodom. Hát mégis sikerült előcsalogatni. Csupán egyszer fordulok körbe a tengelyem körül, többször nem akarok, semmi kedvem szédülten összerogyni a padlón, mikor ez a valami itt van körülöttem.*
- Mi vagy?
* Kérdem határozottan, s le is hunyom a szemeimet, hogy ne szédíthessen el olyan könnyedén, mint ahogy tervezte. Ennyire nem vagyok ostoba. Ha már egyszer kering körülöttem, és úgysem látok semmit, akkor miért próbálnám követni a lehetetlent a tekintetemmel? Inkább szóra bírnám.

Aztán a sötétség.. előbb utóbb úgyis felnyitottam volna a szemeimet, hogy megbizonyosodjak róla, közelebb jött-e, vagy itt van-e még egyáltalán. Maró sötétség.

A szagra felnyitom a szemeimet és odébbtolom magamtól a bűzlő üvegcsét, hogy rendesen fel tudjak ülni. Elsőre ugyan nem értem, mi történt, de a lassan tisztul a kép, és érthetővé válnak az addig zagyva hangok.*
- Persze, hagyjon, semmi baj.
* Eltolom magamtól, aztán jön a kis intermezzo. Folytatnám még, elvégre az imént még a szavába vágtam, de nem tudok válaszolni. De egy utolsó ribanc műve ez! Ki jár itt?! Egészen elkpedek, s ha tehetem, akkorára nyitom a szemeimet, mintha villamosszékben ülnék és a fejemre szorított vizes szivacsba épp most vezették volna bele az áramot. Mi a francot képzel magáról ez az öntelt, szemétláda, perverz akármi?! Na nem azért, Jenkins jól csókol, csak kár, hogy büdös a szája és hogy mindezt nem a szabad akaratomból teszem pusztán azért, hogy kínozhassam, hanem.. Pörögnek a gondolataim, mást úgysem tehetek. Ha már így alakult, kihasználom. Amint visszakaptam az irányítást a testem fölött, nyomok egy utolsó puszit a homlokára és mélyen a tarkóján lévő tincsek közé túrok. Rájuk szorítok és hátrébb feszítem a fejét, közben feltérdelek. Nézzen csak az arcomba. Ebbe a kipirult ábrázatba, a dühtől és zsenialitástól szikrázó szemekbe.*
- Nos? Jó volt?
* Kérdem lágy, már-már hátborzongatóan kedves hangon, közben megjegyzem magamnak, hogy a kávé rútul összemocskolta a ruhám.. Milyen kár.*
- Mondja, Jenkins, maga látott valamit? Az intézet folyosóin. Bármit vagy bárkit, aki nem ide való.. hmm?
* Rámosolygok, azzal az alattomos ragadozóvigyorral az ajkaimon, aztán lassan felkelek és a zsebembe nyúlok. Előveszem a cetlit, hogy megnézzem, nem esett-e baja, aztán a tollat is, s úgy fürkészem, mintha még emlékek után kutatnék, mit kéne felírnom. Végül csak egy szót firkandok oda a cetlire: "hall".*
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

* Hihetetlen érdeklődéssel veszed szemügyre a kávéfoltban megjelenő írást, azonban legnagyobb sajnálatodra nem érted. Nem az a probléma, hogy idegen nyelven lenne, biztos találnál valakit aki lefordítja, hanem egész egyszerűen olyan jelekből áll, amiket még soha nem láttál. Nagyon furcsa. Nem latin karakterek használ, mint a civilizált világban mindenki, hanem teljesen egyedi. Olyan érzésed van, mint ha a Gyűrűk Urából szedték volna a betűket, bár az sem fedi a valóságot. Lehet, hogy keletebbre, Európában használnak ilyen jelekt? Sok ország van arra, valószínűleg onnan való... Sőt, biztos vagy benne...

Idáig jutsz elmélkedés közben, amikor olyan érzésed lesz, mint ha figyelnének. Mintha valaki állna a hátad mögött. Lassan megfordulsz, még véletlenül sem akarod elijeszteni, akárki is legyen. Mire teljesen megfordulsz, nem látsz senkit, csak egy gúnyos... nem is, inkább gúnyolódó kacajt hallasz. Mintha az a valaki élvezné, hogy nem látod. Játszik veled, ez is kiérződik a hangból, főleg, hogy köröz körülötted. Baromi gyors, másodpercenként többször is megkerül, mintha el akarna szédíteni. Egy darabig próbálod követni, de aztán feladod. Megállsz egy helyben, inkább a misztikus érzékeiddel próbálod betájolni, ahogy korábban próbáltad. De most valahogy nem megy... Mintha örvénylene körülötted, olyan álmosító... Egy darabig küzdesz, próbálsz ellenállni, de aztán megadod magad az álmosságnak, és elmerülsz az örvényben...

Arra térsz magadhoz, hogy keltegetnek. egy darabig még a korábban látott betűk (jelek?) lebegnek a szemed előtt, majd kitisztul a látásod, és Jenkinst látod magad előtt. A földön térdel, és téged ébresztget egy ammóniás üveggel. A szer erős, jellegztes illata hamar kitisztítja a fejed, és gyorsan felülsz. Körülnézel, kereed a szellemre utaló hangokat, nyomookat, de sajnos egyet sem látsz. Hangok nincsenek, ráadásul beleborultál a kávéfoltba is... A szép tiszta kosztümőd most csupa mocsok lett... *

-Catherine, jól van? Minden rendben? Mert már szagoltatom magával egy ideje az ammóniát, de csak sokára tért magához. Bántotta valaki? Mi történt? Nyitva találtam a bejárati ajtót, biztos arra ment ki. Teljesen biztos vagyok benne, hogy valaki kijátszotta az őrséget, és bejutott. Remélem, nem jön vissza...

* Hangjából kiérződik, hogy aggódik érted, és hogy eléggé megviselte az elmúlt néhány óra. A ráncok elmélyültek a homlokán, és mintha a haja is ritkább lenne, mint egyébként. Éppen válaszolnál neki, amikor tudatosul benned, hogy nem tudsz megszólalni. Ekkor egy új hang csendül a fejedben. Ugyan az, aki kinevetett. Se nem férfi, se nem női, illetve, hol ez, hol az... Biztosan szellem, csak az lehet... Az egyik pillanatban még kislányos, a következőben pedig már kifejezetten mély, már-már embertelen. Szinte démoni... *

-Mondanál valamit, Cathy, kedves? Ó, nem tudsz megszólalni? Milyen kár... Sebaj, majd akkor tettekkel fejezed ki az érzelmeidet!

* Ismét felcsendül a gonosz kacaj, és a következő pillanatban arra leszel figyelmes, hogy nem vagy ura a testednek. Képtelen vagy ellenállni, mintha nem te irányítanád... Kinyújtod a karjaidat, átöleled Jenkins nyakát, és szájon csókolod. Nyelved befurakszik a szájába, ő pedig ezen annyira meglepődik, hogy nem is áll ellen. Próbálsz ellenállni, küzdeni a késztetés, az idegen akarat ellen, de képtelen vagy abbahagyni. Hosszú percekig folytatódik, aztán hirtelen visszakapod az irányítást. *

[Seya]

* Hát így állunk. Türelmesen hátrafordulok, és nyugodtan, töretlen jókedvvel nézek a hajdan volt biztonsági ember dühtől eltorzult arcába. Milyen bájos.. és mennyire nevetséges is egyúttal. Megvárom, míg levegőt vesz, s csöndes, szokatlanul kedves hangon megjegyzem a következőket:*
- Szakmai hozzáértésnek nevezi az engedetlenséget és lustaságot? Hehh..
* Mintha egy kiskölyköt akarnék csitítani. Ő pedig csak mondja tovább. Ömlik belőle, megállíthatatlanul csorog ki a száján az a tömény hülyeség, ami saját maga szerint őt igazolja. Méghogy ő felmond.. nekem? Akaratlanul is szélesebb mosolyra húzódnak az ajkaim és lassan megcsóválom a fejem. Egyáltalán nem szükséges beadnia azt a papírt.*
- A maga választása, Andrew. Hajlandó vagyok adni még egy esélyt, de ha nem, hát nem. Ebben a korban elég nehéz jól fizető állást találni, de sok sikert.
* Ezt még a távozó után mondom kifejezetten emelt, vidáman csengő hangon, mintha egyáltalán nem zavarna, hogy csak úgy faképnél hagyott valaki, akinek az imént még utasításokat osztottam. Pedig igenis zavar. Sőt..! Rohadtul ingerültté tesz, ha nem figyelnek oda a parancsaimra. Pláne, ha becsmérlik a hozzáértésemet bármihez is.
Szükségem van néhány pillanatra, hogy rendezhessem a vonásaimat, s a szigorú kontyba kényszerített frizurám is lesimítom. Olyan érzésem van, mintha minden szál hajam egyenként meredne az ég felé. Lesöprök még egy nemlétező porszemet a szoknyámról, s mintha csak az intézet állapota izgatna, odasétálok az imént brutálisan bebaszott ajtóhoz. Figyelmem nem kerülik el a furcsán kavargó árnyak, ám nem is akarom falra festeni az ördögöt. Gyengéden nyúlok a kilincshez, szinte csitítva az előbbi attrocitás után, s nyugodtan tárom fel az ajtót, hogy beeresszem a kinti utcalámpák fényét. Hátrafordulok, vajon az árnyak megtalálták-e, hol a helyük, vagy valóban van idebent valami.. ami érdemes a figyelmemre. Az ajtót nyitva hagyom, talán saját magam megnyugtatására is, aztán visszasétálok a kiömlött kávéhoz. Ennyi idő vélhetőleg elég volt hozzá, hogy a belőle kirjzolódott írás felvegye a végső alakját. Mohón lesem a foltot, egy kiéhezett ragadozó tekintetével, s érzem, ahogy a jeges borzongás ismét végigszáguld gerincem mentén.. az öröm jeleként.*
- Jól van, kicsim. Gyere csak. Gyere elő, bárhol is vagy.. Már elment az a nagyszájú fickó, nincs mitől tartanod. Ő nem értene. Én igen.
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

* Andrew szemei elkerednek a letolástól, majd még tovább nyílnak, már ha lehetséges, amikor meghallja, hogy ki van rúgva. Szinte teljesen összezuhan, vállai leesnek, és az arcán zavarodottság jelenik meg. Valahogy most még szánalmasabb, mint egyébként. Innentől kezdve nem figyelsz rá, így nem is tűnik fel, ahogy megjelenik az arcán az indulat, főleg, amikor újra feladatokat adsz neki. Így csak arra leszel figyelemes, amikor felmordul. Hangjából szinte süt a düh, és hallod, ahogy közeleb lép. *

-Mégis mit képzel magáról?! Kijelenti, hogy ki vagyok rúgva, és mégezek után van pofája csicskáztatni?! Kritizálja a szkmai hzzáértésemet egyszerű doki léttére! Mi a büfös francot képzel magáról?! És még hogy ki vagyok rúgva... Tudja, mit? Én mondok fel és akkor még végkielégítést sem kell fizetnie! Elegem van magából! A Mai nap folyamán a kezében lesz a felmondásom. Addig is a soha viszont nem látásra!

* Szájából a szavak mellet a nyál is fröcsög, önkéntelenül is ellépsz, nehogy rád fröccsenjen, még a végén eltalál, és kimoshatalan foltot hagy a ruhádban. Ki tudja mit evett tegnap...

Miután befejezte a mondandóját, elindul kifelé, léptei nyomán szinte döng a föld. Az ajtót úgy kivágja, ahogy az erejéből csak telik. Bepattan a kocsijába, és csikorgó gumikkall elszáguld, te pedig ott maradsz a teljesen kihalt csarnokban. Az árnyékok már megint kezdenek fura formákat felvenni... *

[Seya]

* A második árnyékom okán nem kell sokáig töprengenem, hála a fényszóróknak, amik a tohonya biztonsági főnök érkezését jelzik. Nem vagyok egy paranoid alkat, s már ahhoz is bőven hozzászokhattam, ahogy az árnyak szürreálisnak tűnő vonaglásba kezdenek a falakon, mikor a lakásom ablaka alatt elhalad egy-egy autó. Azért egy nagyobbat dobban a szívem a múló izgatottságtól.. nem tehetek róla. Mindig tűzbe hoztak a rejtélyes esetek, és borzasztóan örülnék neki, ha ahelyett a böszme fickó helyett egy valódi szellemmel akadhatnék össze. De a rejtély megoldódott, az árnyék a földbe olvadt, ahogy a kocsi fényszóróit lekapcsolták, és Andrew, a volt biztonsági főnök már előttem is áll. Szánakozón mérem végig, s még csak meg sem próbálom leplezni undorom a foltos ing és ziláltan lógó nyakkendő láttán. Felhúzom az orrom és alaposan végigmérem.*
- Szerencséje, hogy nem vagyok sem az anyja, sem a felesége.
* Jegyzem meg hűvös éllel a hangomban, s hogy jobban érzékeltessem vele a kettőnk megjelenése közti különbséget, megigazítom a szemüvegemet. Nem mintha nem állt volna tökéletesen a helyén, de ezzel is utalok rá, mennyire megvetem ezt az embert. Pláne most, hogy egy óvodás kölyök is tisztább és rendezettebb nála. Azért hamar napirendre térek a dolog fölött, s gyorsan pislantok kettőt, hogy maradéktalanul kitisztuljon a látásom.*
- Körbejárta, megnézte, nem látta.. *ismételgetem utána a szavait monotonon, szinte idegesítően unott hangon, melyben máris ott sziszeg a vihar előtti szél* Ha jól emlékszem, külön kértem, hogy állítson fokozott őrséget. Vagy tévednék? Nézze, Andrew. Eddig még soha.. egyetlen alkalmazottam sem kérdőjelezte meg a döntéseimet.
* Beszéd közben egy ideig őt nézem, aztán lassan járkálni kezdek előtte, s tekintetem hol a falakra, hol a pultra, hol a kávéspohárra, majd a lecsöppenő, barnás léből formálódó jelekre siklik. Hamarosan megállok, és összehúzott szemekkel megközelítem a jelenséget. Nofene. A kezemmel álljt és csöndet intek, s ha csekély értelmű exalkalmazottam meg merészelne szólalni, még halkan oda is súgom neki: csitt. Megigazítom a szoknyám és leguggolok a kávéfolt elé, hogy jobban lássam azt, ami kirajzolódik belőle, mindeközben pedig jeges borzongás fut végig a gerincem mentén. Nem a félelemtől, sokkal inkább a boldogságtól, melyet oly ritkán érzek, s mely a forró élvezet helyett megdiderget kihűlt ujjaival. Igen.. Ez az én örömöm, az én kísértetem. Csak az enyém. Most nem keresek logikus, evilági magyarázatot, csupán be akarom fogadni az ismeretlent. Elmosolyodom, s csak borzasztó halkan duruzsolom hátra, változatlanul a szöveget bámulva.*
- Úgy tűnik, szerencsés éjszakája van, Andrew. Ez az éjjel az enyém, és mivel jókedvemben talál, hajlandó vagyok megkímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ki van rúgva.
* Felállok, és így is szemügyre veszem a szöveget, aztán a pulton álló kis jegyzettömbről letépek egy lapot és gyorsan ráfirkantom a jeleket/írást.*
- Örökítse meg. Fényképezze le, menjen a kameraszobába és keresse meg ezt a foltot, zoomoljon rá és merevítse ki. Hozza nyomtatható állapotba.
* Hátrafordulok, s szigorúan, felszegett állal meredek a hatalmas ember arcába.*
- Talán hajnalra visszakaphatja az állását, Andrew. Iparkodjon! Ó.. és utána mossa fel ezt a mocskot. Nem szeretném, ha megtévesztene bárkit is. *negédes mosoly*
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

* Átballagsz a hatalmas várótermen, hogy eljuss a kameraszobába. Furcsa... Mintha az árnyékok önálló életet élnének, nem mind mozog úgy, hogy annak kéne természetes módon. Amikor a megérzésedet követve lenézel a lábad elé, egy pillanatra úgy tűnik, mintha két árnyékod lenne. Aztán a következő pillanatban el is tűnik, de még gyorsan megpördülsz, de már nem látsz semmit, csak fényszórót, amik teljes erővel befele világítanak. Teljesen elvakulsz a hirtelen, erős fénytől.

Amikor végre kitisztul a a látásod, hallod, amint nyílik a a bejárati ajtót, és egy hatalmas alakot látsz közeledni. Újabb néhány másodperc után már azt is feltételezed, hogy Andrewt látod magad előtt. Gyanúd be is igazolódik, amikor megszólal. *

-Elnézést kérek, Miss Nolly, csak most sikerült ide érnem...

*Hallod a hangján, hogy liheg, valószínűleg igyekezett, ahogy tőle telett, de hát végülis az állásával játszik. Hatalmas melkasa fel és le süllyed ahogy kapkodja a levegőt. Nem kis termetű, simán meg van 190 centi, de a súlye sem akármennyi, meg van simán 130 kiló. Fekete nadrág van rajta és gyűrött fehér ing, melyen átszik a napközben ráömlött kóla nyoma. Kék nyakkendője sincs megkötve, csak úgy lóg a nyakában. Ráadásul még a cipőfűzje is lóg, felmerül benned a gondolat, hogy felhívod rá a figyelmét, mielőtt hasraesik. Nem mintha a testi épségéért aggódnál, de ha egy ekkora test elesik, arra még a halottak is felébrednek, ha nem épp őt lesik... *

-Körbejártam az épületet, de nem találtam nyomát betörésnek, és a főbejárat is sértetlen... Gyorsan megnézem a kamerákat, hátha rögzítették a felbolydulás okát... Egyébként pontosan mi történt? Mert azon kívül, amit maga elmondott, nem tudok semmit.

* Idáig jut a mondadójában, amikor feltűnik, hogy az asztalról lefolyt kávé különös, sirkalmas mintát kezd felvenni. Mintha valami szöveg rajzolódna ki belőle. *

[Seya]

* Lassacskán a másik szemöldököm is a homlokon közepére szalad, hogy aztán a párjával együtt morózusan összekúszva ezer ráncba szaggassa a homlokom.*
- Hogy mondta?..
* Látszik rajtam, hogy igazán.. khm.. megdöbbentett ez a fajta bánásmód, elvégre nem erre számítottam a készségesnek tetsző fickótól. Sokkal inkább arra, hogy udvariasan közli, sietnie kell, meg hát sötét is van, de ilyesféle nyulakhoz méltó kifogásokkal jön. Ez a hirtelen pálfordulás felkelti a figyelmem és érdekesnek is találom, így kicsit közelebb hajolok az arcához, hogy lássam, irritálja-e a közelségem, vagy egyszerűen csak megszállta valami. Szellemek, mi? Roppant szellemes kifogás, miért is nem vették észre, mikor besurrant a mi drága betörőnk. Ámbár ha jobban belegondolok.. és itt szórakozottan megérintem a fickó arcát.. mindenkinek megvannak a maga mocskos kis titkai és fogékonysága az ismeretlen lelkek befogadására, érzékelésére. Talán ennek köszönhető, hogy ennyire megváltozott az ábrázata és hirtelen ilyen hűvös lett.*
- További szép éjszakát. Remélem, odahaza nem lesz probléma abból, hogy kevesebb pénzzel tér vissza. A gyermekek igen-igen kibírhatatlanok tudnak lenni, ha nem kapjhatják meg, amit akarnak és lássuk be, az asszonyoktól sem áll távol a zsörtölődő házisárkány viselkedésmód, ha nincs elég költenivaló a tárcájukban.
* Elhúzódom, vetek még egy pillantást a szemeire, aztán elindulok az épületbe. A hallon lassan sétálok keresztül, kínosan ügyelve arra, hogy ne érjek hozzá semmihez, amiből később még bizonyíték lehet. Nem tetszik ez a csönd. Olyan érzést kelt bennem, mintha valamiféle nevetséges túszdráma helyszínére érkeztem volna egy elmegyógyintézet helyett. A csönd, a kiömlött kávé.. kiömlött kávé? Néhány pillanatig csak nézem, ahogy csöpög, közben fülelek, hogy merre siethetett ennyire a pohár gazdája. Érdekes.. ez egyre csak érdekesebb. Mivel nem hallok semmit, és máskülönben betörésnek valóban nincs szemmellátható nyoma, tovább haladok és feltekintek a kis kameránkra. Megfordul a fejemben, hogy Andrew dolga volna ellenőrizni, de szinte azonnal azt is hozzáteszem, hogy amint betolja ide azt a hatalmas valagát, páros lábbal rúgom ki. Nem fog érdekelni, hogy miből tartja majd el a családját, ahogy az sem, hogy hány éve van hátra a nyugdíjig.*
- Lássuk csak, mink van..
* Duruzsolom magam elé, és megyek, megnézem a felvételeket. Ha út közben összeakadnék valami ápolóval, akkor azt is vinném magammal.*
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

* A taxis csak néz rád, sem a szeméből, sem az arcából nem tudsz semmilyen érzelmet kiolvasni, pedig ez szokatlan. Pár, végtelennek tűnő pillanatig csak néz, majd elveszi tőled a pénzt, és előrefordul. *

-Tudja, hölgyem, nálunk a szabályzat tiltja, hogy várjunk. Sajnos én sem tehetek másképp.

* Furcsamód elutasító, képes volt gyorsabban menni a megengedettnél, de nem vár meg? Fura egy fazon, annyi biztos. Kiszállsz a kocsiból, a taxis pedig elhajt. Ismét szemügyre veszed az épületet, egy pillanatig rendezed a gondolataidat, majd határozott léptekkel elindulsz befele.

Kulcskártyáddal kinyitod a bejáratot, miután a mozgásérzékelő ajtó ilyenkor magától nem nyílik. Belépsz az oly ismerős hallba, ahol minden kihalt. Nem égnek a fények, csak kintről szűrődik be a lámpák fénye. Ahogy körülnézel, látod, hogy az őr, akinek itt kéne állnia, nincs sehol. Általában nem is szokott, csak egy ügyeletes ápoló itt lenni, de most ő is hiányzik. Andrew ugyancsak nem vehette komolyan a fenyegetést, hogy nem volt képes őrt állítani...

Ahogy tovább mész befele, látod, hogy a recepciós pulton kiborult egy pohár kávé. A pohár még ott fekszik az asztalon, a benne levő folyadék pedig szép lassan folyik le. Nemrég borulhatott ki, mert még csak most kezd el lecsöpögni az asztalról. egy pillanatra teljes némaságba merülsz, hogy halld, hátha most megy-e el valamerre, de nem hallasz semmit. Teljes a némaság, mondjuk ez természetes, hiszen monden emelet, minden szoba, külön külön le van szigetelve, hogy a páciensek még véletlenül se zavarják meg egymást... Furcsamód kihaltnak tűnik az egész épület. Az egyetlen megnyugtató dolog, hogya biztonságikamera fénye a megszokott ritmusban felvillan, így biztos vagy benne, hgy működött, és reménykedsz, hogy megörökített mindent... *

[Seya]

* Remek-remek. Szórakozottan elmosolyodom, mikor a sofőr begyorsít, s miután a visszapillantóba tekintve megnéztem magamnak a fickó szemeit, tüntetőleg kibámulok az ablakon. Siethetnénk jobban, de én is belátom, hogy nem kéne az életemet kockáztatnom a kíváncsiságom miatt. Csak türelem, Cat, türelem. A türelem hús-vér szellemet terem.

Nézem a tovasuhanó fényeket, az autó ablakára kiülő párát és a torzzá váló város képét, ahogy hullámzik az üvegbe zárva. Hamarosan elvesztem ezt a nagy türelmem és ismét a sofőr szemeire tekintek a visszapillantón keresztül.*
- Ha a felesége vajúdna a hátsó ülésen, akkor is ilyen tempóban iparkodna a kórház felé?
* Karbafonom a kezeimet és az alkaromon dobolok a körmeimmel. Már nincs messze. Jeleztem, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a sebességgel, de azt igencsak méltányolom, hogy ez a taxis, habár nem az én alkalmazottam, engedelmesen többel ment a megengedettnél. Ha nekem dolgozna, biztos többet követelnék, így azonban kénytelen vagyok elfogadni, hogy ez a maximum.
Mikor leparkol az intézet előtt, már rég a kezemben tartom a fuvardíjat némi borravalóval a gyorshajtásért. Előrenyújtom a pénzt, nem első alkalommal jöttem taxival, mondhatni rutinosan fizetek. De.. kicsit visszatartom a pénzt, míg metszőn a fickó szemeibe fúrom a tekintetem és lassan, borzasztó lenézően felvonom az egyik szemöldökömet.*
- Nem a maga dolga. Ön egy sofőr, kedves barátom, nem helyszínelő és nem az intézet biztonsági embere. Mellesleg..* és itt kitekintek az ablakon* én is látom, hogy profi munkát végzett az illető. Na tessék. Fogja, és ha megvár, nagyobb borravalót is kaphat visszafelé. Persze semmi sem kötelező.
* Azzal a kezébe nyomom a pénzt és kiszállok a kocsiból. Innen nézve nem olyan sürgős a dolgom. A személyzetem nem féltem, a berendezést sem különösebben, már csupán a kíváncsiságomat kell féken tartanom. Nem volna hozzám méltó, ha csak úgy felrohannék a lépcsőn és felrántanám az ajtót, hogy aztán borzas, kivörösödött fejjel üvöltözzek az őrültekkel, míg magam is annak tűnök. Nem. Ráérősen felsétálok a néhány lépcsőfokon, s bár rossz érzésem van, benyitok. Amint kitártam az ajtót, tekintetemmel azonnal az embereimet kezdem keresni. Nem állok le utánuk kiabálni, inkább megvizsgálok mindent a portától az alsó szinten elhelyezkedő szobákon keresztül az emeletekig. Van-e valami szokatlan idebent, mocskos lábnyomok, összetört holmik, vér.. Ha semmi, akkor megkeresem az ápolókat, hogy velük együtt szemügyre vehessem a betegeket.*
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

*Kissé meglepődik, amikor arra kéred, hogy menjen gyorsabban. Elgondolkodik rajta, majd megszólal.*

-Nem szeretném kockáztatni sem a testi épségét, sem a jogosítványomat, de hát végülis éjjel van, ilyenkor kevesebb a rendőr... Sietni fogok.

*Rálép a gázra. Nem padlógázzal közlekedik, de azért így is jócskán átlépi a városban megszabott 45 mérföld per órás sebességet. Azért a kanyarok előtt mindig lelassít, eszébe sincs farolva bevenni bármelyiket. Félti az autóját és magát is, de hát ez téged nem igazán vígasztal, ellenben megtette amire kérted: gyorsabban értek oda az elmegyógyintézethez, mint egyébként.

A kocsi lelassít, majd megáll a főbejárat előtt. Innen kívülről minden csendes, pont olyan mint egyébként. Nem égnek a lámpák, csak amelyiknek égnie kell. Olyan baljóslatú az épület, főleg, hogy tudod, mi zajlik odabent... A taxis hátrafordul.

-Megérkeztünk. Biztos ide szeretett volna jönni? Mert itt aztán semmi nyoma betörésnek...

[Seya]

* Anyu..? Adok én neked olyat, édes fiam, hogy a dédunokáid is emlegetni fogják! Elfintorodom, s mintha valami roppant gusztustalan dolgot fedeztem volna fel a mobilomon, eltartom kissé a fülemtől.*
- Tartsa meg a családi drámát a nejének, Andrew, és dörzsölje ki a csipát a szemeiből, míg jól van dolga!
* Nem fogom vissza magam, egyáltalán nem feszélyez, hogy egy vadidegen előtt kell üvöltöznöm a beosztottammal, sőt. Mintha még élvezném is a szituációt. A drámát. A figyelmet. Enyhén lehalkítom a hangom, és bosszúsan sziszegve folytatom tovább.*
- Látja, maga tökkelütött marha, ez a gond.. Fogalma sincs, miről beszélek.. Fogalma sincs, mi történt.. Mondja csak, maga szerint miért kapja a fizetését, hmm?
* Pillanatnyi hatásszünetet tartok, hogy tudatosulhasson ebben az ökörben, immár a munkája foroghat kockán. Aztán úgy döntök, hagyom még egy kicsit a saját levében főni, és kedves, búgó hangon zárom le a témát.*
- 8 percet kap.
* Kinyomom a telefont, mielőtt rámcsaphatnák a vonal túlvégéről, s kezeimet a térdemen keresztezve meredek magam elé. Ekkora hülyét művészet teremteni.. Mintha nem kértem volna direkt, sőt, parancsoltam, hogy szóljon az embereinek és álljanak teljes készenlétben, mert fenyegetést kaptunk. Erre mit csinál? Békésen alszik odahaza és összekever az anyjával. Ha még az a.. Elakad a gondolatmenetem és a tekintetem felsiklik a visszapillantóból figyelő szempárra.*
- Nem az utat kéne néznie?
* Jelentőségteljesen felvonom az egyik szemöldökömet, s mintha csak zavaromban tenném, hátrasimítok egy tökéletes helyen lévő tincset a fülem mögött.*
- Hmm..
* Elmosolyodom, mintha minden haragom csak úgy elpárolgott volna.*
- Nem, a legkevésbé sem vagyok dühös. Csupán csalódott. Mondja csak.. ez a legtöbb, amivel mehet? Tudja épp egy betörés helyszínére fuvaroztatom magam, és a legkevésbé sem örülnék annak, ha a betörőnk kámforrá válhatna, mielőtt odaérek.
* Elfordítom a fejem, ezzel is jelezve, mennyire nem akarok vele beszélgetni. Nem tartozik rá a dolog, ráadásul meg vagyok róla győződve, hogy ha nem engem figyelne az út helyett, gyorsabban is tudna száguldani egy ilyen sárga csotrogánnyal. Arról nem is beszélve, hogy a lélekbúvárkodás az én dolgom.*
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

* Felöltözöl, kimész a házból, alaposan bezárod, mert hát ki tudja, Cohen mit forgat a fejében... A lakásod a belvárosban van, könnyedén fogsz taxit még az éjszaka közepén is. Amúgy ez nem meglepő, hiszen a hírességek városában sosem áll meg az élet...
A sárga kocsi megáll a járdán, a söfőr leengedi az ablakot és rádnéz. Enyhén testes, az 50-es éveiben járó, őszhajú, kopaszodó férfi. Fekete szemüvege mögül kinézve (amely szinte leesik az orráról) megszólal. *

-Hova lesz a fuvar hölgyem?

* Közlöd vele, hogy a St. Catherine Sanatoriumba, erre bólint egyet. *

-Szálljon be, elviszem.

* Beszállsz a sárga Ford-ba, a taxis pedig azonal elindul. Közben pedig tárcsázod a biztonsági főnök számát. Hosszan csöng, már szinte tűkön ülsz, amikor végre felveszi. *

-Anyu mondtam, hogy ne keress éjszaka...

*Ekkor tudatosul benne, hogy nem az anyjával beszél, hanem veled és gyorsan észbekap. A hangja is megváltozik, álmosség helyett meglepettség és idegesség költözik bele. *

-Pardon Ms. Nolly, elnézését kérem... Azt hittem, hogy az édesanyám az...

-Őőő, nem tudom, hogy mi történt, és fogalmam sincs miről beszél. De ha tényleg nagy baj van akkor összekapom magam és bemegyek. Ott megbeszélünk mindent, és intézkedem, ha szükséges. 10 perc és ott vagyok!

* Leteszi a telefont, te pedig meredsz magad elé mérgesen. Miközben mérgelődsz a történtek miatt, feltűnik, hogy a taxis a tükörben téged néz. eleinte nem mer megszólalni, csak néz, de aztán összegyűjti a bátorságát és megszólal. *

-Valami baj van, hölgyem? Nagyon dühösnek tűnik ezen a hajnali órán.

[Seya]

* A jó édes..! Ki a fenének jut eszébe ilyenkor telefonálgatni?! A szexuálpszichológus minden bizonnyal szívesen cseveg éjnek évadján vadidegenekkel, de engem miért kell kivágni az ágyból?! Pláne egy ilyen "csodás" nap után.. Ejh.*
- Jól van, jól van, te dög.. Megyek már, nem hallod?!
* Kitapogatom a szemüvegem, s még álomtól kába fejjel majdnem le is lököm az éjjeliszekrényről. Szerencsére idejében ujjaim közé akad az egyik szára, így sikerrel fel is biggyesztem az orromra, s már csak a papucsot keresem. Anyám.. olyan hideg a padló, semmi kedvem rálépni. Tudtam, hogy több szőnyeg kéne ide! A telefon agresszív csengése azonban jobban idegesít, mint a bolyhos szőnyeg nélküli parketta.*
- Mondom, megyek! A rohadt..
* Tovább mondom a magamét a bajszom alatt, közben elcsámborgok a telefonig, s miután előhalásztam egy üres pizzásdoboz alól, szinte vadállati erővel tépem fel a kagylót.*
- MI VAN?!
* Dacosan csípőrevágom a szabad kezemet, s mintha valami őrült fárasztó dolgot műveltem volna, lassan lehunyom a szemeimet és halkan, már-már fájdalmasan felszisszenek.*
- Idióta.. Kerítse elő azt a két szerencsétlent, mert ha nekem kell, lesz nemulass! És ajánlom, jóember, hogy megőrizze nekem a józan eszét, míg odaérek. Kísértetek nem léteznek. Ellenben..
* Bizalmasan halkabbra fogom a hangom, s a következő szavakat negédesen búgom a kagylóba*
- kaptunk egy fenyegetést. Csípje nyakon a mi kedves hús-vér kísértetünket és vigye az irodámba. Ha beértem, majd elbeszélgetek a fejével.
* Lecsapom a kagylót és a hajamba túrok. Még ilyet! Kísértetet.. keresztanyám, add, hogy igazuk legyen, és ne az az ördögfatty legyen az egész bolondokháza hátterében! Ezen a gondolaton azért elmosolyodom, s már valamivel rózsásabb hangulatban látok neki felöltözni. Sietek, mégsem rohanok lóhalálában a kis házi szellemünk után. Csak megvár. Kosztüm, szoknya.. még a harisnyával is elbíbelődök, aztán belebújok a márkás cipőmbe is, és a táskámmal a hónom alatt kilépek az ajtón. Nem pazarlom az időm arra, hogy az éjszakai járatokra várjak, inkább hívok egy taxit, közben pedig szoros, tökéletes kontyba csavarom a hajam. Na majd én kibeszélem abból a szellemből, amit ki lehet.. Ha megjött a taxi, odavitetem magam a St. Catherine Sanatoriumba, közben megeresztek egy telefont a biztonsági embereink fejének, akivel már régebben is beszéltem az esetleges betörések kapcsán. Elég csak felvennie a telefont, máris üvöltök, köszönés nélkül.*
- Hát maga meg milyen silány munkát végez, Andrew..?!
_________________
"What if your heaven was someone else's hell?"
Hed
Cassy

[Sephiroth]

* Hajnali két óra van. Valami zajra ébredsz. Tudatod még eléggé homályos, így beletellik jó egy percbe, mire rájössz, hogy a telefonod csöng. Elég régóta csöng, dehát olyan álmos vagy...
Újabb percekbe telik mire sikerül elvergődnöd a telefonodig. A hívás a legmélyebb álmodból ébresztett fel. Bár ez nem is akkora probléma, mert álmodban megint Cohent látod magad előtt, amint éppen fenyegetőzik...
Végül sikeresen eljutsz a telefonodig, és felveszed. A kijelzőn szerint a klinika egyik ápolója, sőt, maga a főápoló, Jenkins hív. Valószínűleg jó oka lehet, mert nem szokott ilyenkor csak úgy rádcsörögni, sőt, éjszaka nem is szokott ügyelni...

Felveszed a telefont, dee még mielőtt beleszólnál, ő megelőz téged. Felismered, valóban ő az, de a hangja nem a megszokott professzionalitáastól cseng, hanem a kétségbe eséstől. Nagyon össze van zavarodbva. *

-Doktornő, doktornő, kérem jöjjön be azonnal! Hatalmas baj van! A páciensek egytől egyig megvadultak, mindegyik visít, kiabál. Állítólag szellemet láttak! Ráadásul a két másik ápoló, Albert és Kevin is eltűntek, nem érem el őket! Kérem, csináljon valamit!

* Ilyennek még soha nem láttad Jenkinst. Mintha nem is ő maga lenne... *