Amon - Ra könnyei

[Freiherr von Rosen]

Tetszik neki, kifejezetten tetszik neki ennek a halandónak az attitűdje. Tisztában van a helyével, de a lehetőségeivel is, és meglehetős harmóniát hoz létre köztük.
Talán egy éjszaka, ha túléli a közelgő vihart, ő maga is az Ölelés kegyében részesülhet valamelyik helyi, korcs vérvonal tagjától.
Azért ez is jobb, mint ágyban, párnák között...

-/Eng/ Hmm? Oh, hogyne!

Foglalja el a felkínált helyet, kezeit szelíden-szolidan az ölébe helyezve.

-/Eng/ A legteljesebb mértékben, drágám. Igazán otthonos, az a gyönyörű, tiszta tükör pedig már valóságos túlkényeztetés. Tudja, szerencse, hogy egyáltalán nem vagyok babonás... nálunk odahaza úgy tartják, a tükör vonzza a farkasembereket.

Mosolyogva elhessegeti a "mendemondát", miközben a többiek el vannak foglalva az esetleges szörnyülködéssel. Tudja ő nagyon is jól, hiszen még Senofer okította ki rá: az Anoupokat nem hogy vonzza a tükör, képesek belőlük megjelenni.
Ahogy átvillan az elméjén egy fal felé fordított tükörrel próbálkozó sakálfattyú fájdalmas képe, majdhogynem elkuncogja magát.
Igen. Ezt ki kell próbálni.
Némán konstatálja a kislány jelenlétét, amíg az meg nem szólal, akkor pedig egy jól begyakorolt, kedves, álszerény mosollyal jutalmazza ékesszólásáért.

-/Eng/ Milyen kedves tőled. Egyet se félj, drága Meadow... már most nagyon jó úton jársz afelé!

Néhány év, hónap... hét... és az egész kastély Set nevét üvöltve fog vér-keresztséget venni.
Akkor aztán pisloghatnak majd azok a túlbuzgó Anoupok... pisloghatnak, mint a kiszántott mezei egér.
_________________

[Felice]

- /Eng/ Ó, hát persze, természetesen. – bólint Georgiana, még egy halvány mosoly is felsejlik ajkain – De talán kényelmesebb lenne, ha nem csak itt álldogálnánk.

Mosolyog. Természetfeletti kisugárzásod, nyilvánvaló hatalmi fölényed persze hatással van rá. Ezt az imént tapasztalhattad. Ám a hosszú évek gyakorlata, és a helyi káiniták elismerése némi önbizalommal is felruházhatta ezt a kifogástalan nemes hölgyet. Tudja hol a helye, ám tisztában van azzal is, ha nem lenne szükség rá, nem jutott volna idáig. Tekintetét most, hogy úrrá lett első döbbenetén bátran emeli rád: érdeklődő, közvetlen, már-már baráti. Persze megvárja, hogy előbb te foglalj helyet. Magára hagyja a révült Cassandra-t, ám néha lopva felé pillant, talán már megszokásból. Amaz újra a kutat bámulja, mint egy öngyilkos, aki éppen vízbe készülné ölni magát.

- /Eng/ Mondja, kisasszony, sikerült kényelmesen berendezkednie? – kérdi Miss Howard – Meg van elégedve a szálláshelyével?

Közben Meadow magához ölelve babáját, lecsusszan a padról, és átsétál hozzátok. Pár percig csak szótlanul néz téged, az arcod, a hajad, a ruhád, a kezeid. Úgy méreget, mint egy csodás bábut egy drága, parfümillatú babakészítő műhely kirakatában. Ha nem lökik félre, vagy nem csapnak a kezére, lopva megérinti fekete tincseidet, mint aki meg akar győződni arról, nem csak látomás vagy-e.

- /Eng/ Ha felnövök, én is ilyen szép szeretnék lenni. - jelenti ki szemérmetlenül, szeplős kis arcán őszinte mosoly játszik. Bizonyára még nem tapasztalt hozzád hasonlót a keresztény világban.
_________________

[Freiherr von Rosen]

Ha létezhet egyáltalán olyan, akkor az egyiptomi most túllőtt a célon; legalábbis a halandó vér-szolga vonatkozásában, dehát ők mindig az elsők, akik a Jelenlét bűbája alá esnek, akarva-akaratlanul.
Eszi a kis szívüket. No, nem szó szerint.

-/Eng/ Fiatal még az éjszaka, Georgiana kedves...

Lehelli szinte vissza válaszként, miközben somolyogva végigméri a trió reakcióit. Igen, ahogy várta.
Pontosan ahogy várta.

-/Eng/ Lazuljon hát el és élvezze ezt a kellemes időt! Most, hogy mind sikerrel túléltük a nappal, s a szürkület eseményeit...

Az élc szinte kiolvashatatlan... de jelen van.

-/Eng/ ...ideje volna jobban megismerni egymást. Nem gondolják?

Az utolsó mondatnál már ismét körbehordozza a tekintetét, jelezve, hogy az összes jelenlévőnek címezte azt.
_________________

[Felice]

Bár te magad nem érzed vámpíri praktikád hatását, mégis biztos lehetsz benne, hogy ez most telitalálat volt. Mikor kiléptél a lugasból, a kertben időzők még csak figyelemre se méltattak, ám közelebb lépve mutatkozik csak meg igazán természetfeletti vonzerőd eredményessége. Georgiana hangodat hallva feléd fordul, majd ajkait is nyitva felejtve tántorodik két lépést hátra. Talán el is esne, ha nem kapaszkodott volna a sötét posztókba bugyolált furcsaságba.

- /Eng/A-a-asszonyom… - hebegi, majd szoknyája redőibe kapaszkodva igyekszik megadni neked a kellő tiszteletet: tekintetével a földet pásztázza, miközben meghajol – Ne-nem számítottunk önre itt, ilyen kései órán. Vagyis… bocsásson meg, bolondságokat beszélek. Miben állhatok szolgálatára?

A fiatal nő arcán láthattad az őszinte áhítattal vegyes döbbenetet, még mielőtt meghajolt volna. Ám emellett a vörös szemek és a beesett arc arról árulkodik, hogy nem ez halandó életének legkellemesebb éjszakája. Tisztában vagy vele, minek volt szemtanúja, ennek ellenére látszólag próbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A kis vörös lány is rád néz, ajkain boldog mosoly játszik. Őrajta viszont egyáltalán nem látszik, hogy megviselte volna az eset. Kíváncsian pislogva várja, hogy megmondd érkezésed okát. Az a „valami” viszont… A köpönyeges alak álmatagon fordul Miss Howard irányába, vagyis inkább arra, amerre az imént rántották. Mintha nem is ebben a világban élne, rezignáltan mered a fehér kézre, mely a köpenyét markolja. Nem foglalkozik veled.


ˇ Ezer bocsánat a késésért, olyan a fejem mint a szita: kiesnek belőle a dolgok. :-( ˇ
_________________

[Freiherr von Rosen]

Természetesen megvan a maga diszkrét bája ennek a várudvar-stílusnak is - habár ennyi év után már aligha lehetne "egzotikusnak" nevezni -, Theris pedig semmiképpen sem sieti el a hely középpontjába vezető útját.
Ilyenkor duplán is hálát adhat Setnek, hogy nem a Toreadorok szánalmas klánjába tartozik. Még mindig emlékszik a derültségre, amit akkor élt át, amikor először szembesült első kézből a Rózsák Klánjának jellegzetes átkával.
Ah, emlékek. Egyesek már szinte csak a múltból élnek.
Mikor megérkezik, alaposan szemrevételezi a triót.

<Ebből a lányból egyszer még Vértestvér válik... hacsak szét nem tépi addig valami.>

Jelenlét I

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 6d10 Rögzített 10-Sided Dice Results: 6, 4, 7, 4, 10, 10 (Total = 41)

Dobás:

Eredeti dobás sorozat: 2d10 Rögzített 10-Sided Dice Results: 4, 6 (Total = 10)

Ahogy szép lassan maga is a kúthoz libben, újfent előhívja a vér erejét, hogy mikor végre megszólal, a hatás minél közelebb álljon a kívánthoz.

-/Eng/ Szép estét...

Megvárja persze, hogy az érkezése okozta sokk elülepedjék, sajnos a legtöbben akkor is hajlamosak nem meghallani a közeledtét, ha semmiféle praktikához nem folyamodik.
Ez a Káinita azonban...
...többet érzékel a kelleténél.
_________________

[Felice]

- /Eng/ Ma…ma… mai áldozat? – hebegi döbbenten. Az információmorzsák lassan jutnak el tudatáig, ám annál sokkolóbban hatnak. Az eddigi történetek inkább csak jóizű pletykának számítottak, ám így hogy megerősítetted valóságtartalmukat, már nem tetszik annyira a holdképű asszonyságnak. További mondandódat csuka módjára tátogja végig. Egyszerűen nem tudja, mit is mondjon. Ehelyett csak meghajol, és sűrűn bólogat, míg távozol.

Kint az őrök újra a posztjukon állnak, a vér feltakarítva, tartójukban pedig kedélyesen pislákolnak a fáklyák, mintha mi sem történt volna. A korábbi sötétség sokkal inkább kedvedre volt, úgy érezheted ezek a világító alkalmatosságok túlzottan is sűrűn szegélyezik utadat. Van, hogy egészen el is vakítanak, egyszerűen kellemetlen elmenni mellettük az olykor egészen szűk gyilokjárókon. Persze, ez vérvonalad átka, bár mintha házad új népe a szükségesnél is nagyobb figyelmet szentelt volna a folyosók kivilágítására. Ha kérdezősködsz, az őrök hamar útba igazítanak: merre találod a kertet.

Odakint hűvös, nyirkos levegő fogad. Bár nem szükséges lélegezned, mégis szinte érzed az esti zápor illatát. Nem olyan rég eshetett. Ám most, hogy elvonultak a fellegek a hold ezüstös fénye világítja be az udvart. A kis oldalajtó, melyen kilépsz közvetlenül egy rózsalugas alá vezet. Bár a levelek sűrűjén nehéz átlesni, ám mégis meleg fény szűrődik be hozzád: még nem zavaró, de legalább jól belátod az utat. Odakint is lehet pár fáklyatartó, és ahogy haladsz az őszi rózsák szegélyezte utadon, mintha ez a fény követne téged. Kiérve láthatod, hogy odakint két szolga épp most gyújtogatja a hol földbe szúrt, hol tartókba helyezett rudakat. A lugasból kilépve bokrok és a virágágyások szegélyezte kis útvesztőbe érsz. A rózsákkal futtatott kapuk és alagutak, a körbe- majd középen összefutó utak elismerést érdemelnek. A maguk módján, ha nem is hasonlítanak az otthoni teraszotokra, a vízbe futó lépcsőkre és a darvak lakta nádasra, ezek a kertek mégis remekműnek számítanak, itt a nyugati világban. Középen, egy griffmadarakkal és vicsorgó oroszlánfejekkel díszített szökőkút áll: kő és kovácsoltvas padok veszik körül. Most éppen nem működik, a víz felszíne sima, a hold képét tükrözi vissza. Az egyik padon a kis vörös lány üldögél, akit már korábban is láttál. Ám most már szépen felöltözve, nemes kisasszonyokhoz illő ruhában és főkötőben. Ölében egy szép, látszólag drága baba, szintén díszes ruhában, drága anyagokba bugyolálva. Úgy ringatja, mintha igazi, élő gyermek lenne: a kislány arcán látszik, mennyire koncentrál, nem is látja, mi történik körülötte. Valamit énekelget, talán altatódalt.

Georgiana is kint van pont, ahogy Gray mondta: a múltkori „ruhakupacot” istápolja. Amaz a kút mellett áll, meredten nézi a telihold tükörképét. Bár arcából nem sokat látsz, csupán alig kivehető körvonalakat. Haját valami egészen sötétkék kendő takarja, csupán pár kósza fekete tincs látszik ki alóla, arcán pókháló finomságú fátyol, testét pedig az a sötét lepel fedi, melyet korábban rongykupacnak véltél. Hasonló ahhoz, amit ti sivatagi utazóruhaként viseltek. Georgiana mellette áll, arcát megcsipkedte az esti hűvös levegő, így már nem olyan sápadt, mint amilyennek a holttest felfedezésekor láttad. A korábbi, már megszokott elegáns ruhán kívül most még egy drága, prémmel szegett mellényt is visel: innen látszik, hogy ő bizony halandó, szüksége van az ilyesmire. Nem vett észre ő sem, a bolond lányba igyekszik belekarolni, és győzködi közben, hogy üljön le végre. Persze mindhiába: csupán némi zavart motyogás szűrődik ki a kendők alól.
_________________

[Freiherr von Rosen]

Theris csak a szemeit forgatja a szokásos szentségeskedő tiráda hallatán; már utalt rá néhányszor a maga finom módján, hogy a jelenlétében ezt hanyagolja, de úgy tűnik, az egyszerű halandók egyszerű kis beidegződései bizony még a Vitae vinculumnál is erősebbek tudnak lenni.
Azért egy bizonyos ponton túl igyekszik kerülni a vallási témájú konfrontációt. Mégiscsak ordasok odújában van itt Britanniában. Eleddig úgy tűnt, átvitt értelemben, most azonban...
...már talán szó szerint is.

<Pihentem én épp eleget...>

Surran át elméjén a mazochista gondolat, ám szokásához híven nem válaszol, csupán a megszokott, halvány mosolyával méregeti a szolgálóleányt, várva arra, hogy nekikezdjen a mondókájának.
Véletlenül sem úgy, mint ragadozó egy darab húst.
Mikor végzett, enyhén biccent. A szóáradat már meg sem lepte.

-/Eng/ Mhm, köszönöm szépen, Mary, volt szerencsém találkozni a mai áldozattal, de Setnek hála te nem voltál a közelben a támadáskor.

Egy kis viszonttüzet azért néha megengedhet magának.

-/Eng/ De egyet se búsulj, te leány! Bár messze száműzettünk, régi bölcsesség, hogy aki sokat táncol a tűz körül, az fog előbb megégni! A magunkfajták udvari politikája általában kétes dicsőséget és gyors halált hoz.

Elszélesedett mosollyal tekint le a halandóra.

-/Eng/ Viszonylagosan, persze. Így hát lazulj el a hosszú út végén és próbáld a legtöbbet kihozni a helyzetünk előnyeiből! Hagyd a gondokat... a parasztoknak.

Mindent megtudott, amire számított: tehát semmit. Sebaj. A pletykahálózat egy hosszútávú befektetés, Maryvel pedig csak most fektetteti le az alapokat. Ideje nagyobb halakra vadászni; az egzotikus egyiptomi a kert felé veszi hát az irányt.
Jöjjön, aminek jönnie kell.
_________________

[Felice]

- /Eng/ Az apostolokra, és minden szentre! – nyög fel Mary.

„Hirtelen belépőd” váratlanul érte, ez nem vitás. Először még levegőt is elfelejtett venni, csak hangtalanul hápogott, majd szokásához híven keresztet vetve kezdte sorolni sajátos bálványait. Arcán olyasféle kifejezéssel, mint aki kísértetet látott, fordult meg, majd végigmérve téged végre meggyőzi magát arról, hogy valóban „csak” Te vagy az.

- /Eng/ Ohh, kisasszony… – hajol meg – … nem vettem észre. Vagyis. Remélem sikerült kipihennie magát!

Aggódva fürkészi arcodat, majd hálókamrád irányába les. Végül elengedi szoknyáját, és látszólag erősen kutat magyarázat után, mit kereshetett nálad lábujjhegyen, akár egy tolvaj. Pufók, jóságos ábrázatán egyértelműen látszik, hogy zavarban van. Ám kérdésedet hallva azonnal meg is könnyebbül, mindig is szerette a legújabb pletykákat megosztani veled. Mindig volt mit mondania, te pedig kiváló hallgatóság voltál számára. Csípőre téve kezét nagy levegőt vesz hát, majd szinte egy szuszra hadarja el mondókáját.

- /Eng/ Jajj, kedveském, ne is kérdezze! – legyint – Ezek a vidékiek! Borzasztó, borzasztó! Lent voltam a konyhában, és képzelje mit meséltek itt a cselédek! Azt mondják, különös dolgok történnek mostanában. Gyermekek és életerős ifjak tűnnek el, csak úgy, minden ok nélkül! Azt mondják, nem egyet széjjeltépve, cafatokban találtak csak meg. Aztán volt olyan is, aki azóta se került elő! Én azt mondom, az a rengeteg ordas az oka. Rég ki kellett volna irtani mindet, hogy még írmagjuk se maradjon! Aztán ott van a Batyus Katie, aki a tojásokat hozza: itt lakik a faluban. Azt mondják a tehene kétfejű borjat ellett! Na meg van a korhadt fa esete is, ami a múlt vasárnap dőlt rá a templomra, épp a mise alatt! Még a teteje is beszakadt: beesik rajta az eső! Amiből kapunk is eleget, mert már nyárutón elverte a termést. Azt mondják, öklömnyi jegek estek. Hát kérdem én: mit vétettünk mi az égiek ellen, hogy a kisasszonyt ily messzire száműzik az udvartól? Ha továbbra is efféle csapások érik ezt a vidéket, itt még a fű se nő majd!
_________________

[Freiherr von Rosen]

*Set gyermeke némán konstatálja, hogy az élet nem állt meg egy ilyen brutális támadás nyomában sem, sőt, az itteni halandók meglehetős rezignált rutinja éppenséggel arra következtet, hogy hozzá vannak edződve az ilyesmihez.
Nagyon helyes. Semmi kedve a hős védelmező szerepét játszani ennyi "hős" "védelmező" között.
Visszaérve a lakosztályára Maryt is élve találja - egy kisebb szerencse -, s már-már szórakoztató, ahogy kötelességtudata végül dicső győzelmet arat falánksága felett.
Jó kislány.
Miközben Mary oson, Theris odalibben a tálcához, leemeli róla a kupát, majd belekóstol.*

-/Eng/ Ülj csak vissza nyugodtan, drágaságom.

*Miközben a ghoul vélhetően a szívrohamával van elfoglalva, mestere könnyeden az egyik falnak támaszkodik, ujjai közt forgatva a vérrel teli kupát.*

-/Eng/ Halljuk, mit láttál-hallottál a nappal, s est folyamán?
_________________

[Felice]

* Visszamész a szobádba. A folyosók szinte már visszhangzanak az ürességtől. Az őrök, akik itt teljesítettek szolgálatot, most valószínűleg a fiú testével vannak elfoglalva. Csupán a lépcsőhöz visszaérve látod, hogy a folyosó átellenes végéből egy mocskos kötényű, csupa-szeplő szolgálólány tart a „tett” színhelye felé. Egy vízzel teli vödröt cipel, másik kezében pedig egy szürke agyonhasznált rongyot szorongat. A csöndes folyosón szinte még a lélegzetvételét is hallani. Ő persze nem lát téged. Leérve privát lakosztályodba ugyanez a kihaltság fogad. A hintaszék, melyet Mary tegnap este kisajátított, most üres, csupán egy kis kosár színes fonal, és a hímzése árválkodik benne. A hátsó helységekbe lépve is mindössze a csönd fogad. Mary csak jó néhány perccel később érkezik vissza, fújtatva-krákogva. Sose kedvelte a várak végtelen lépcsősorait, számára ezek még lefelé is megterhelőek voltak. Kezében egy tálcát cipel, egy tál gyümölccsel, s egy letakart kupával, „reggeli” gyanánt. Ez utóbbiban nyilván nem bor van, a herceg „barátaira” különös figyelmet fordítanak a konyhán. Idős szolgálód leteszi a tálcát a szalonként szolgáló helység asztalára, majd nyögdécselve a hintaszék felé indul. Felemeli a kis kosarat, s már éppen beleengedné elkínzott testét az ülőalkalmatosságba, amikor látszólag eszébe jut valami. A plafon felé néz, mintha csak innen a pincéből is láthatná az eget, aztán fejét csóválva visszateszi iménti helyére a kosarat. Kissé megemeli szoknyáját, s amennyire csak tőle telik csöndesen, szinte már lábujjhegyen közelíti meg hálókamrádat. A fátyladon ő se láthat át, ám zavarhatja a túlzott csönd lakosztályodban. Ilyenkor már ébren szoktál lenni… *
_________________

[Freiherr von Rosen]

*Egy halvány mosoly, egy átható tekintet, egy enyhe főhajtás. Éppen csak a villás nyelv marad odabenn.*

-/Eng/ Akkor tehát nem tehetünk mást, mint bölcs Hercegünk védelmébe helyezzük magunkat.

*Szinte suttogja a szavakat, a mögöttük lévő kétkedő cinizmusnak épp csak egy árnyalata érződik át. Az első lépés egy Káinita szemeinek felnyitásában a hamis tekintély megkérdőjeleztetése.
Sajnos azonban az Aeonok hálói igen erősek.
Általában túl erősek az egyszeri kis keresztes lovagok számára.
De a kísértés bárkit megtalálhat...*

-/Eng/ Bizalmam teljes az ön képességeiben, Sir Grey.

*Búgja már-már érzékien. Ez a kislány pedig... érdekes. Ennyi vér, rothadás és halál közepette még mindig ura önmagának.
Meglehet, nagy jövő áll még előtte.
Észrevétlenül viszonozza a cinkos kacsintást.*

-/Eng/ Oh, nagyon köszönöm. Fel fogom keresni őt. És Thomas! Kérem; legyen óvatos!

*Miután a páros távozik, Theris visszabújik az árnyékokba, amelyek annyi éve leghűbb szövetségesei. Mielőtt megejtené találkozóját azzal a szerencsétlen bolondgombával, úgy dönt, felkeres egy másikat - személyi szolgáját, Maryt.
Végeredményben is, nem ártana most tudni, ha őt is cafatokká tépték és kereshet egy újat helyette...*

Fátyol II.
_________________

[Felice]

*Grey látszólag jól fogadja bocsánatkérésedet, arcáról eltűnik a neheztelő kifejezés. Sőt, hallva magyarázatodat, igyekszik rendkívül megértő arcot vágni. Ezt egy kicsit megnehezíti, hogy a karjában tartott kislány piszkálni kezdi a haját, egyszer még jobban meg is rántja, mintegy „véletlenül”. Hiába, ezek a „mai gyerekek” több figyelmet igényelnek, mint annak idején, amikor még te voltál fiatal.*

- /Eng/ Megértem az aggodalmát, mylady, de kérem, legyen türelemmel. Az ügyet feltétlenül jelenteni fogom a Hercegúr őméltóságának, és ő bizonyára intézkedni fog mindannyiunk biztonsága érdekében. Ejnye, Meadow, ez fáj…

* A kislányt látszólag nem nagyon hatja meg Thomas ellenkezése, csak pajkosan visszamosolyog rád, és talán még kacsint is. Persze lehet, hogy csak pislogott. Pedig az imént még vér nyaldosta körül kis lábait, mely most is szakadatlanul csöpög a padlóra. Talán már meg is feledkezett róla? *

- /Eng/ Biztos vagyok benne, ha úgy ítéli meg, tájékoztatni fogja Önt az ügy részleteiről. Persze, ha bármi különöset tapasztal, kérem feltétlenül értesítsen. De aggodalomra addig is semmi ok, ne féljen, míg engem lát! - hetykén kihúzza magát, bár tekintete továbbra se tükröz hasonló gondtalanságot, mint szavai - Ám ha most megbocsát, lenne még egy kis elintéznivalóm.

* Biccent, kissé még meg is hajol feléd, majd ha nincs más mondandód, távozik. Pár lépéssel arrébb még, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, megtorpan, s kissé feléd fordulva megköszörüli a torkát. *

- /Eng/ Úgy hiszem, ha Miss Howard kissé összeszedi magát, ma megtalálja Cassandra kisasszonnyal a kertben. Persze, csak ha még mindig szót szeretne vele váltani…
_________________

[Freiherr von Rosen]

*Bár teljes mértékig tisztában van a helyzet súlyosságával, Theris-Nefer mégis fel kívánta mérni az uraság érzékeit és felkészültségét; no meg persze az önkontrollját.
Felemásra vizsgázott.
Ő maga persze egy végtelenül bocsánatkérő tekintettel hátralép, mintha csak most jött volna rá, hogy a jelenléte rejtély volt Sir Thomas előtt, s szinte sajnálkozóan válaszol.
Azért a kislány felé ellő egy cinkos mosolyt.*

-/Eng/ Ó, ne haragudjon...

*Hajt fejet óvatosan, tisztelettudóan, jó vendéghez méltón.*

-/Eng/ De tudja, fölöttébb nyugtalanító, ha ilyesmi történik, s ilyen közel a helyhez, ahol nappali álmunkat alusszuk.

*Szegény, szegény, védtelen Set leánya...*

-/Eng/ Vajon mi lehet eme vakmerőség okozója? S mit készülnek tenni ellene?
_________________

[Felice]

* Grey a karjában cipelt teher ellenére katonásan öles léptekkel halad a folyosón, éppen ellenkező irányba, mint a többiek. Így sikerül a háta mögé surrannod, bár meg kell szaporáznod lépteidet, ha utol akarod érni. Megérinted a vállát, mire ő összerezzen, majd a következő pillanatban akkorát ugrik, mint egy szöcske. Közben feléd, vagyis a vélt veszély felé fordul, s szabad kezével az oldalára csatolt kardhoz kap. Rémisztően gyors, ahogy előző este is, szemmel alig követhető. A gyermeket védelmezőn szorítja magához, s míg tekintetetek nem találkozik, döbbenettel vegyes rémület íródik ki arcára. A kislány hangosan felkacag, látszólag tetszik neki a nagy forgolódás-ugrálás. Kis fehér kezeit Grey nyaka köré fonja, arcát vállának szorítja. Mikor szembekerülnek veled, feléd fordul, s bágyadtan rád mosolyog. Thomas fejében szerencsére világot gyújt a felismerés, és a kezdeti rémület után nem próbál meg kettéhasítani. Bár az ábrázatán elterülő fanyar kifejezés tudtodra adja, nehezen viseli az efféle tréfát. *

- Ohh, Lady Calhoun… - * buknak ki ajkain a szavak, bár látszik, hogy elsőre azt se tudja, mit mondjon. Más esetben, ha nem te állnál most szemtől szemben bizonyára cifrábbakat mondott volna, ám most visszanyeli az istentelen szitokáradatot, s e helyett csak biccent feléd. *

- Természetesen nem. – * s válaszát mi se igazolhatná jobban, mint iménti rémülete. Egyszerűen nem számított rá, hogy bárki is a háta mögé lopózhat, pláne nem itt és most. Bár jól láthatóan a lépcsőn széttrancsírozott holttest elültetett benne némi gyanakvást és aggodalmat. Ebben biztos vagy, hiszen még a kézcsókot is elfelejtette. *

- Ezelőtt sose merészkedtek be a várba, legfeljebb a faluba, ott is csak a széléig. Soha nem volt még ennyi problémánk velük, mondhatni tiszteletben tartottuk egymás határait. De az utóbbi időben kissé, hogy is mondjam… elszemtelenedtek. Vagy inkább: valami nagyon feldühítette őket…
_________________

[Freiherr von Rosen]

*Mint mindig, most is gyorsan célt ért, szinte már ösztönös érzékkel találja meg a fájdalom, kín, halál és nyomorúság forrását a közelében, bárhol is járjon. A szeme elé táruló látvány valóban förtelmes, avatott szemei azonban gyorsan a tépett-hasított sebekre villannak.
Nem sok hiányzik, hogy felszisszenjen.*

<Anoupok... ugyan miért nem voltatok képesek kihalni végre?>

*Persze a felelős lehet bárki más is, azonban sok errefelé a farkasvonyítás.
Túlzottan sok.
Észrevétlenül, a falnak simulva figyeli az eseményeket, különös tekintettel a kislány furcsa viselkedésére. Vajon ebben a kastélyban mindenki látnok, hibbant, vagy egyenest mindkettő egyszerre? Nő és férfi, idős és fiatal, halandó és halhatatlan egyaránt? Megint csak sóhajtana. De ahhoz levegőt kellene vennie. Azt pedig most inkább nem.
Megvárja, amíg a fogdmegek elviszik a pólyást, majd mint ha mi sem történt volna, a gyermeket tartó Grey mögé libben, s könnyeden a vállára helyezi a kezét, egyszersmint megszüntetve a testét takaró... illúziót. Kíváncsi rá, vajon a férfi hogy fog reagálni, s mennyire vannak kötélből az idegei. Ha állja a próbát, szomorú hangon felszólal.*

-/Eng/ Thomas, kedves... mondja, gyakran sétálnak be ide egy kis lakomára a farkasfattyak?
_________________