Nyírmártonfalva nem hivatalos honlapja .

FIKCIÓ vagy VALÓSÁG ?
Írta: Imre - Dátum: 2014. March 20. 16:50:15

Teljes hír

Hamza Sándor
Ebben a dolgozatban szokatlan hasonlóságokat és paradox téziseket fejtek ki a katolikus

egyház és az informatika társadalomra káros és veszélyes hatásairól.

Nincs szándékomban ítélkezni - de nem is ez a célom – csak azokra a negatív azonosságokra

kívánok rávilágítani, amely egy ősidőktől létező, illetve egy modern XXI. századi rendszer,

alapjaiban magában hordoz.

Természetesen mindkét szereplőnek meg vannak a társadalomra gyakorolt pozitív hatásai,

azonban e hatások bemutatását, már sokan magukra vállalták.

XIII. Leó pápa (1878 – 1903) felkérte Ludwig Von Pastor német történészt, hogy írja meg a

pápaság történetét. Ebből a célból Pastor betekintést nyert a Vatikán Titkos Levéltárába.

A német történész megpróbálta bebizonyítani, hogy a katolikus egyház, minden „gyengesége”

ellenére, az emberi társadalom szempontjából szükséges és hasznos.

Majd ezzel párhuzamosan „tudományos” köntösbe bújtatták Bellarmin bíborosnak, a XVII.

századi inkvizítorának vezérgondolatát, hogy az egyház „isteni” eredetű.

Ezt a „megtévesztő” propagandát látom a napjainkban gőzerővel terjedő informatikai

fejlődés continuitásában. A társadalom fejlődése során – és ez inkább napjainkra igaz – a

gomba módra szaporodó technikai vívmányok sorát, az alany (én, te, ő) már nem képes/ek

objektíven, racionális szemmel megítélni. Ennek az oka, hogy olyan óriási mennyiségben

és ellentmondást nem tűrő hangnemben zúdítják az emberekre az információkat, mint

ahogy a pap, „bárányaira,” a mennyországi üdvözülés kritériumait. Kétségtelen az egyház

struktúrájának évezredes előnye, - ha az emberiség történetét vizsgáljuk - azonban azt a

sötét és túlértékelt szerepét, amely részben vagy teljesen rendszer függővé változtatja az

embereket, a modern világ erőteljesen és gyorsan elsajátította. Tehát azt a behozhatatlannak

ítélt lemaradást – az egyházzal szemben - az informatika a XX. század másodi felére teljesen

Az informatika fénysebességű terjedése és fejlődése, igaz, hogy felgyorsítja a használójának

mindennapját, azonban olyan függővé is teszi, amelyből nehezen vagy egyáltalán nem tud

szabadulni. Információk, adatok, képek, játékok, zenék stb. sokaságának egy kattintásra való

megjelenése, alapjaiban töri meg egy egzotikus ország titkos szépségének, egy híres énekes/

nő több hónapos munkájának, vagy egy producer bombasikernek szánt mozifilmjének értékét.

Igen! Ebben a pénz orientált piacon, csak a pofit számít. De kérdezem én: Minden áron? Nem

számít erkölcs, etika, jogvédelem, a törvénytelen úton megszerzett titkos fájloknak azonnal

be kell hálózniuk az egész világot. Az emberek pedig vevők rájuk, de csak addig, amíg az

ellenkezője ki nem derül - majd miután a „törvénytelen” adatokat letöltötték - kórusban ítélik

el az illegális felhasználókat.

Ez alapján kijelenthetjük, hogy az informatika, amely felszívódik a vérükbe, kétszínűvé teszi

a monitor előtt ülőket. Ha ezt az állítást átfordítjuk az egyház oldalára, kísértetiesen hasonló

állásponttal találjuk magunkat szemben. Ugyanis Paolo Brezzi egyháztörténész, a pápai

képmutatást a legnagyobb erénnyé avatja.

Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy az emberi jellem, legyen az egyház vagy

informatika elkötelezett, egyfajta torzuláson megy át. Az egyház az emberek hiszékenységét,

félelmét használja ki - s a történelem oly sok példát tud elénk tárni, mely tényszerűen

bizonyítja, hogy a fennmaradása érdekében, nem válogatott az eszközökben 1

megtartsa gazdasági hatalmát az egyszerű halandókkal szemben.

Ez játszódik le az informatika világában is. Oda szegezi az embereket - az otthonukban, a

munkahelyükön, az egyetemeken, sőt a szabadidejükben is - a képernyő elé.

Egyszerűen hiányérzetet generál az egyén mindennapi életében. Újra és újra polip módjára

húzza magához a klaviatúrán keresztül a felhasználókat, korra és nemre való tekintet nélkül.

Ez a technikai „csúcs” lehet, hogy felgyorsítja az emberek életét, azonban megfosztja attól

a természetes jogától, amelyet szabadságnak szoktunk nevezni. Máris hallom a kórust,

akik kioktató stílusban hangoztatják, hogy az ember szuverén döntése az, hogy állandó

felhasználóvá válik e vagy sem. Véleményem szerint azonban nem!

Mert ez a hihetetlenül felgyorsult világ, nem ad más lehetőséget az embereknek.

A monopolizált informatikai elit haszonélvezőit, olyan drog dealereknek képzelem el,

akik a kecsegtető haszon tudatában, érzéketlenül rászoktatják az áldozatokat a drogra,

majd fokozatosan növelve az adagot, teljesen függővé változtatják. Ezt követően miután

meggazdagodtak, undorodva fordítják el fejüket, ha találkoznak velük az utcán.

Azt kívánom nyomatékosítani, hogy az Internet folyamatos használása illetve növekvő

igénye mellett, egyre több olyan adathoz, információhoz juttatja a felhasználót, amely

önmagára, közvetlen környezetére illetve a társadalom összes szegmensére veszélyes

lehet. A napi hírforrások véget nem érő beszámolói szólnak arról, hogy (korosztálytól és

kultúráktól függetlenül) a világ különböző kontinensein, az életüket kilátástalannak ítélő

emberek, az Internetben rejlő lehetőségekből merítenek ötleteket, sérelmeik vagy elfojtott

- hogy

beteges vágyainak orvoslására. Természetesen nem szívet melengető látvány, megkeseredett,

fusztrált, az életükből kiábrándult embereket látni, akik a normális kereteken kívül próbálnak

kiutat keresni, lelki vagy szociális nehézségeik megoldására, azonban ha a kiutak keresésének

végeredményei, ártatlan emberek halálához vezetnek, akkor az elfogadhatatlan.

Ezek az emberek az Interneten keresztül másodpercek alatt jutnak olyan társadalomra

veszélyes tudáshoz, amelyek megszerzésére hagyományos úton (könyvtárak, szakirodalmak

stb.) esélyük sem lenne. Az elmúlt időkben az Egyesült Államokból, Németországból

érkezett képi tudósítások hullámai - amelyek fiatalkorúak (diákok) által elkövetett elképesztő

lövöldözésükről, mészárlásaikról számoltak be - elérte kis hazánk partjait. Az ilyen típusú

bűncselekmény Magyarországon hosszú ideig elképzelhetetlen volt! Megdöbbenve érzékelte

a magyar társadalom, hogy hová vezet ez a „fene” nagy liberalizmus. Ha úgy szemlélem az

eseményeket, mint egy két gyermekes gyakorló apa, vagy úgy, mint egy gyermekei sorsa iránt

minimális felelősséget érző szülők, akkor is aggodalommal tekintek a jövőbe. Ugyanis attól

kell rettegnünk, hogy a gyermekeinknek eddig biztonságot nyújtó intézményekbe, mikor lép

be egy személyiségi zavarral küzdő, Internetről letöltött „Bombagyártás kis kézikönyvét”

magáévá tevő személy. Kétségtelen, hogy ezek olyan létező veszélyek, amelyekkel ma már

nap, mint nap szembesülnünk kell. Ha viszont megtörténik a baj, akkor aztán pszichológusok,

pszihiáterek és kriminológusok hada vezeti vissza tudományosan, hogy az elkövető azért

tette, mert „8 éves korában nem Dove szappannal mosdatta az anyja”, (elnézést a cinizmusért)

és nem azt halljuk, hogy a jövőben hogyan lehetne megelőzni azt, hogy az ilyen „önjelölt

géniusz” ne juthasson a társadalomra veszélyes információkhoz. (Természetesen nem teljesen

az informatika felelős mindenért, de jelentősen kiveszi a részét belőle.)

A nem szakavatott kezekbe került információk tálcán kínálása mellett, ezen „rosszkedvű”

illetők kapcsolattartását és magasröptű eszmecseréjét is biztosítja a Net. Az esetek nagy

részében az elkövetők támogató tanácsokkal segítik egymást.(MSN, Skype, MyVip chat, e-

Nem is szólva az iszlám nevében, terrorcselekményeket elkövető csoportokról, akik kapcsolat

tartás és szervezés céljából művészi szinten használják fel az Informatikát. Embereiket a világ

legkülönbözőbb pontjain, bármikor, bármilyen célokra, gond nélkül „élesítik”. Ez a nagyfokú

(terrorista) szervezettség, feltételezhetően magas szintű információs hálózattal kell, hogy

rendelkezzen, ugyanis nem valószínű, hogy ennek a szuper titkos rendszernek biztonságát és

sajnos sokszor láthatatlanságát, postagalambok tömkelegével érnék el.

Azok az Amerikában precedensnek indult bírósági ügyekben, ahol az Internetes szolgáltatót

próbálták felelősségre vonni, valamilyen megelőzhető/bekövetkezett tragédia után, a cég

képviselői és ügyvédei legtöbbször, együtt érző (nem tehetünk róla) tekintettel és széttárt

karokkal, következmények nélkül hagyták el a „színpadot”.

Ezt tapasztaljuk az egyház körül is.

Ha fellebbentjük az egyház „vasfüggönyét”, akkor a személy veleszületett jogainak,

mesterkélt korlátozásával találjuk magunkat szemben. Az Internettel szemben az ige

hirdetésének következménye, ma már nem jár fizikai erőszakkal. Szerencsére az ilyen típusú

hittérítések századai elmúltak. Azonban átvette szerepét a mentális befolyásoltság. Azt el

kell ismerni, hogy az egyház nagyon jó érzékkel (az informatika pedig jó technikával) keríti/

ette hatalmába az egyszerű és tanult embereket egyaránt. Ezt az is bizonyítja, hogy a pápaság

még hanyatló időszakaiban is óriási hatással volt a hívőkre. Ennek egyik jellegzetes példáját a

XVIII. század szolgáltatja. Amikor is a katolikus országok burzsoáziája és annak ideológusai

kíméletlenül hadat üzentek a pápaságnak. Emlékszünk! „Tapossátok el a gyalázatost!”

(Ecrasez I’infáme) – kiáltott Voltaire. És ne felejtsük el, a francia forradalmat, amely elsőként

választotta szét az egyházat és az államot. S mégis talpon tudott maradni, sőt napjainkra

erőssebbé vált, mint valaha.

Azonban egy példát ki emelnék (a több ezer közül) a Pápai Állam valódi arcából. A XIX

század első felében az egyházi hatóságok erőszakosan terjesztették az obskurantizmust

, mivel úgy vélekedtek, hogy – egy vatikáni prelátus szavaival élve – „a tudatlan népet

könnyebb kormányozni”.

2010-et írunk és semmi nem változott. Az egyház idők végezete óta láthatatlan lasszójával

fogja és vezeti be „bárányait” egy kijárat nélküli karámba”, akik ellentmondás nélkül indulnak

el a hosszú múltra visszatekintő több réteggel borított úton. A baj ott van ezzel az úttal, hogy

a felső réteg, amely szemmel látható, az fix, de az igazán fontos rétegeket, amely a stabilitás

szempontjából meghatározóak, azt az egyház kénye kedvére cserélgeti, misztifikálja és elrejti

a hívők szeme elől 3

állam, amely látható és megfoghatatlan.

Ezek szerint a „szent trónusnak” mégis van takargatni valója. Persze, hogy van! Mert az

egyház – képmutatóan és hatékonyan - a vallás, a hit és az egyház bonyolult szabályzatai

mögé rejti el, azoktól a világiaktól és egyszerű halandóktól semmiben nem különböző belső

életét, amelynek napvilágra kerülése esetén a katolikus egyház presztízse, kártyavárként

. Magukra öltve számos jeles történész álláspontját, mely szerint az a jó

Mert nem szól másról - ahogy az informatika sem - mint a hatalomról, a folyamatos

ellenőrzésről, a másokon való felülkerekedésről. Majd mikor mindenkin és mindenen

átgázolva megalapozzák gazdasági hatalmukat - Teréz anya mosollyal az arcukon – hirdetik

a békét, a mennyországot és a puritán élet napos oldalát, mindazoknak, akiket végérvényesen

magukhoz tudtak láncolni.

Az egyház a múltban is erre törekedett, és a mai napig erre törekszik. Azonban, hogy ezt a

gazdasági törekvését, felsőbbrendűségét - a hit mögé bujtatva - fedezni tudja, a „sátáninak”

kikiáltott kapitalizmus mezsgyéjére kellett, hogy lépjen.

Pörgessük vissza időben egy kicsit a képzeletbeli homokórát!

XIII. Leó az Apostoli palotába költözésekor egy hatalmas páncélszekrényt állítatott be a

szobájába, (majd később még egyet) s telerakta osztrák, bajor francia és belga részvényekkel

és értékpapírokkal. XIII Leó kitűnően volt informálva a tőzsdei árfolyamokról – emlékszik

vissza Joseph Galtier francia újságíró, aki személyesen ismerte. (Ma ezt a privilégiumot az

Internet biztosítja a Vatikánnak.) A pápa gyakran tanácskozott a Róma városi tanácsnokával

és a Banco di Roma igazgató tanácsának elnökével. Így szép lassan létrejött a Vatikán és az

olasz burzsoázia pénzügyi összefonódása. (Nesze neked puritánság)

A mindmáig fennálló vatikáni Banco di Romát XIII. Leó kezdeményezésére 1880-ban

alapították. Ennek az intézetnek a vezetői, a pápák mellett az u.n. „fekete arisztokrácia”

közül kerültek ki. Az 1880- 1890 években –az egyház áldásával! - sorra nyíltak a különféle

hitelintézetek, uzsorakölcsönökkel és spekulációkkal foglalkozó szervezetek.

Majd modernizálták a kancelláriát, ezzel megszüntették a pápai enciklikák és más

dokumentumok kötelező sifrírozását. Ez azt jelentette, hogy középkori hagyomány szerint a

pápa jóváhagyása után, a titok megőrzése céljából a bullák, illetve Szent Péter rejtjeles írásába

(litera bullatica, litera Sancti Petri) tették át 4

Kuriózumként megemlíteném, hogy XIII. Leó pápasága alatt a Vatikáni Titkos Levéltárban

őrzött pápai bullák és más fontos levelek eredeti példányának az őrzését, külön szerzetesre

bízták. Ebben nem is lenne semmi különös, csak hogy az őr ne ismerhesse meg a pápai

dokumentumok szövegét, ezeket az embereket az írni – olvasni nem tudó szerzetesek

közül választották ki. A pápai alkalmazottak jegyzékében úgy is szerepeltek, mint „fratres

analphabeti” (írástudatlan barátok). Mi ez, ha nem mérhetetlen simlisség!

A XX század második felére felismerték, a kölcsönös együttműködésben rejlő lehetőségeket.

Korunkban a katolikus egyház és az informatika kéz a kézben, egymással párhuzamosan

halad a tőkés kizsákmányolás jól kitaposott útján. Az egyház és a „kis testvére” (az

.

informatika) a XXI századra, az egész világot behálózó, olyan mértékű gazdasági, társadalmi,

kulturális és politikai hatalomra tett szert, amelyet lehetetlen lesz a közeljövőben – pozitív

értelemben – megdönteni.

Tovább göngyölítve e két rendszer káros hatásait, most egy olyan kényes szeletet emelnék

ki, amely jellegzetesen a jövőnket, a feltörekvő nemzedékünket érinti. (Sajnos áldozatként

Igazából a katolikus egyház és az Informatika köntösei alatt megbúvó - a normális emberi

sexualitás kialakulását gátló - belső zsebek tartalmát fordítanám ki magam módján a fényféle.

Szörfölve az Internet honlapjai között, nagy mennyiségű erotikus oldalra bukkanhatunk.

Ezek az oldalak az egészséges nemiség kialakulásának folyamatára, hosszú és rövidtávon is

káros következményekkel járnak a fiatalok körében. Akadály nélkül léphetnek be, hasonló

tartalmú honlapokra, amelyek egy 10-12 éves gyermek számára – egy felfokozott állapoton

kívül – még kezelhetetlenek. S ebből az információkból merítve, kerülnek bajba a 15-18 éves

lányok/fiúk, miután gyakorlati síkra terelik a bimbózó párkapcsolatukat. Sokkal szigorúbban

kellene korlátozni ezeknek az oldalaknak a látogathatóságát. Nem elég, hogy a honlapra való

belépésekor megjelenik az „Elmúltam 18 éves” illetve a „Nem múltam el 18 éves felirat”

Ugyanis abban egyetérthetünk, hogy ez koránt sem visszatartó erő. („100-ból, 150-en” fiú/

lány az első feliratra kattintana.) Ezek az oldalak nem adják meg azt a nélkülözhetetlen lelki

egyensúlyt, amely egy boldog párkapcsolat alapját képezi. Ezek az oldalak az érzelmek

fontossága helyett, az érzéketlenséget erősítik. Hasonló fenntartásaim vannak a társkereső

oldalakkal szemben is. (Véleményemet inkább nem osztanám azokról, akik ide regisztrálnak)

Ugyanis olyan személyekkel (hölgyekkel) találkozok nap, mint nap, akiknek több csalódást és

lelki fájdalmat okoz/ott - ez a fajta társkeresés -, mint örömöt és boldogságot. Ezek az oldalak

adnak táptalajt az abberált, nemi identitását nem találó személyek, zavaros vízben való

halászatához. Ez a modern nyitottság komoly károkat okoz a felnövekvő fiatal generációknál,

és nem tapasztalom ennek a visszaszorítására tett erőfeszítéseket.

Alighanem értelmetlen dolog lenne kihagyni azt a „bicskanyitogató” jelenséget, amelyet

napjainkban a Szent egyház szolgáltatott. Amely megint csak az előzőekben megemlített

képmutatást bizonyítja. Most derültek ki, a németországi, asztriai, holland, írországi és

brazíliai katolikus egyházi papok molesztálási (pedofil) botrányai. Azt hittem, hogy ezt nem

lehet megmagyarázni. Tévedtem! Nem régen nyilatkozatot bocsátott ki a Vatikán „Sámánja”,

hogy a Sátán jelen van az egyházak falai között és azok a szerencsétlen, tisztalelkű papok az ő

bűnös ármánykodásának az áldozatai!?!?

Amikor ezt meghallottam nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Valóban nagy a

baj, ha van olyan ember a világon a XXI. században, aki ezt a magyarázatot elfogadja.

Mert nagyobb bűnt követ el ezzel, mint az akik (távol álljon tőlem az ilyenek védelme)

elkövették ezt a förtelmet.

Ez a képmutatás magas iskolája. Mert nem a saját elavult rendszerében keresi a hibát -

amely megint csak nem hitbéli kérdés, hanem gazdasági, mert az egyházi földvagyon

érinthetetlensége okán vezették be a 11. században a papi nőtlenséget - hanem az ő általa

kreált gonoszban. (Gyengeelméjűnek nézi azt is, akihez imádkozik.)

Most kezdték fontolgatni a változást - miután érzékelték az óriási felháborodást - a cölibátus

eltörlésével kapcsolatban. Amelynek bevezetése, több évtized alatt valósítható meg! Miért?

Ugyan azt érzem hosszútávon az Informatikával kapcsolatban is, hogy képtelennek

bizonyulnak/tak arra, hogy a világ sorsát jobbra fordítsák, hogy az emberek életét kevésbé

nyomasztóvá, kevésbé könyörtelenné tegyék. Nem tudnak/tak véget venni a szociális

egyenlőtlenségnek, a nemzeti elnyomásnak és nem tudták/ják megakadályozni a kíméletlen,

agresszív háborúkat.

Befejezésül Jules Guesde francia szocialista 1896. június 15-én elhangzott parlamenti

beszédéből idéznék, aki azt mondta a francia parlamentben, a katolikus tábor képviselőihez

fordulva: „A múlt teljesen és kizárólagosan az önöké volt. S mit tettek önök, keresztény

urak? Tizennyolc évszázadon át uralták a világot……Az önök pápája keresztülgázolt

királyokon és császárokon. Tizenhárom évszázadon át azt csinálhattak az emberiséggel, amit

akartak, s nem csak hogy nem szabadították fel, de még a végzetszerűen rázúduló válságoktól

sem tudták megszabadítani… Üres kézzel állnak itt… Tehetetlen pártot alkotnak! Az egész

történelem ezt panaszolja…” 5

Bibliográfia

1 D. Demarco: Il tramonto dello Stato pontificio. Torino 1949 (97. old.)

3 Charles Pichon: Le Vatican. Párizs 1960 (11-12. old.)

J. R. Grigulevics: Pápaság a XX. században. (11. old.)

Terminusok rövid szótára

Obskurantizmus: Szélsőségesen ellenséges magatartás a

felvilágosodással és a haladással szemben. (14-15. old.)

litera bulatica, litera Sancti Petri: A szavak önkényes rövidítése,

egyezményes jelekkel való helyettesítése