Karafiáth Orsolya:
Liebesgedicht

"Szerelmem, gondoltam, szerelmem vagy te is,
bár nem látszol annak és nem úgy viselkedünk."
(Ágens)

A testen, és a test mélyén, belül
egyszerre ért a pillanatnyi pánik.
Hogy megmaradjon: nem kellett idő.
Nem enged el. És nem tarthat sokáig.

Miért kérném, hogy érezzél velem?
Kívülről megtanulj? Ugyan, ki kérte?
Első érzésre tudtam, s nem riasztott
hogy így megyek veled. Ilyen kevésre.

A testen és a test mélyén, belül.
Gyomorban, méhben, s hátha ott, a szívben.
Lesír az arcomról, a könnyeimről.
Hogy felnőttem. S hogy mégse úgy. Egészen.

Ne érts. Nekem se jó, hogy értelek.
Az arcomat nézd. Így próbálj szeretni.
Egészséges vagyok és átlagos.
Így gondolj rám. A választásod - ennyi.

A testen, és a test mélyén, belül
redők meg árkok, pár fáradt szövet.
Még összetartanak. Engem. Veled.
Honnan tudnád, miért is élvezed.

Így tartalak, tapinthatóan, épen.
Fel sem fogod. Nem tőled létezik.
Nem ér hozzád, milyen boldog vagyok.
Nem érint meg, hogy boldogság ez is.
vissza