Haraszti Ágnes:
Egy apa kenyere

Töltsd belém puha morajlásod
Gyerekeink hogyha majd lesznek
Légy te a kenyér égett héja
Amit az ebédhez megesznek
Nagyra nő a lány zománcfehér
Húsából kinő apja arca
Nem lesz mese amit szeretne
Ritkán lesz rendes cipő rajta

Fiad fából lesz vízre teszem
Szeretni fogod ahogy ringva
Elmosódik faragott szívén
A kezedről rászáradt tinta

Töltsd belém tépd fel a körmeim
És minden fehérje helyett ez
Legyen páncélom és tartalmam
Rám borított rossz nedves lemez
Engem átmosva légy csatorna
Amin át fülembe szivárogsz
Onnan árassz el árkaimban
Simul és kopik majd a káosz

Mégsem alszol ma éjjel látom
Úgy nyeled ezt a sötétséget
Hogy az éltető gépezettől
Csak alig-alig látlak téged

Töltsd hát fel ordítom vajúdva
Fafiad fehér lányod élet
Hogyan akarsz vízre fordulni
Kenyerükbe csontod hogy éghet
Kezed lágy műanyag tölcsérét
Szívhez emeli morajlásod
Nem tudod még mit adhatsz nekem
Mindaddig amíg bele nem vágod

Átfut mosott képem a szobán
Most már csak egy mondat van hátra
Teremtsen az teremthetetlent
Aki tudja hiába várja

Beletörött morajlásodból
Gyerekeink mintát így vesznek
Kenyered égett héját falva
Az ebéddel együtt megesznek

vissza