erdi1208

tartalomjegyzék lap

felhivas2

 

Vissza a fő oldalra

Tisztelt Megyei Elnök Urak !

Tisztelt Dr. Czuprák Ottó úr !

(Jelölő bizottsági elnök)

 

Tisztelt Elnökségi Tagságra jelölt Tagtársam!

 

            A Magyar Tartalékosok Szövetségének Alapszabálya 12.§ .1. pont alapján a Szövetség elnökségének a küldöttgyűlés által adott mandátuma 2009. novemberében véget ér.

Az eltelt évek meggyőző tapasztalatai alapján javaslom, hogy az elnökség összetétele 50 %-os arányban a fiatalabb korosztálynak tegye lehetővé a nemes és áldozatokkal is járó elnökségi munkát. Az eltelt évek alapján az a megállapításom, hogy elnökségi üléseinken sok esetben nem, vagy csak éppen hogy elérjük a döntésekhez szükséges létszámot. Ennek okai:

*   munkahely,

*   távolság,

*   pénz,

*   időhiány stb.

A Szövetséget érintő tervező, szervező munkákban, a kötelező ünnepi megjelenéseken, a számtalan rendezvényen, a külföldi partnerek hazai fogadásán, vagy a kommunikáció területén majd mindig ugyan azon kettő-négy fő vesz részt. Ezen változtatnunk kell.

            A jelölteknek feltétlenül ismerni szükséges, hogy jobbítanunk kell az alapszabályban leírt céljaink elérésének megvalósíthatóságán, figyelembe véve hogy a honvédelem nem pártok ügye, ezért meg kell szólítanunk a törvényalkotókat, a mindenkori Honvédelmi Minisztériumi vezetőket, a Magyar Honvédségben szolgáló és szolgált katonákat. Valós tartalommal együtt kell működnünk azokkal a társadalmi szervezetekkel, akiket Alapszabályunk is elfogad, illetve azokkal a szervezetekkel, akikkel megállapodásaink vannak.

            A Magyar Honvédség érdekében sokkal eredményesebb toborzó munkát kell folytatnunk. Az elnökségi tagoknak vállalható és vállalt munkát az Alapszabály és az SZMSZ alapján teljesíteni és arról beszámolni kell.  A jelöltnek tudnia és vállalnia kell a társadalom széles rétegének megszólítását, a fiatalok nevelését, támogatásokat kell szerezni, növelni kell szövetségünk elismertségét, ismertetni kell a megalapozott szükségszerűségünket. Csak önként vállalt és bizonyítottan végrehajtott munkával és önzetlen képviselettel lehet mindezt elérni. A jelölteknek tudniuk kell, hogy Szövetségünk elnökségi tagjainak egymással és a tagsággal szemben is megértésre, türelemre van szükség. Az egyet nem értés, a türelmetlenség, a jó akarat és tenni akarás figyelmen kívül hagyása a Szövetségünk valós életére fékezően negatívan hatnak. Az elnökségbe jelölt személyeknek tisztába kell lenni azzal, hogy egyenrangú, egy szavazattal bíró, egy célért, önkéntes munkát vállalóként mérettetnek meg. Célszerűnek tartom, hogy a jelölteknél kerüljön előtérbe a tudás, a tapasztalat, a tenni akarás, a céltudatosság, a vállaltak teljesítése és hogy egyenrangú közösségben kíván eredményesen dolgozni.  A leírtakból következett számomra, hogy közreadjak egy a minimum kérdések körébe tartozó anyagot, melyet célszerű lenne minden elnökségi tagságra jelölttel kitöltetni és azt a jelölőbizottság elnökéhez eljuttatni. Kérem, hogy minden megye folytasson komoly és megfontolt jelölt állító munkát.  Időnk van.

Keressük meg a céljaink érdekében a legjobb jelölteket, az önkéntes társadalmi munkára vállalkozókat, az ügyünkért motivált tagjainkat és leendő tagjainkat.

Több mint egy év áll rendelkezésünkre, hogy majdan négy újabb sikeres évünk lehessen.

 

                          Kerekes Sándor

                                                                                     ügyvezető elnökhelyettes

Vissza az elejére