palotai2

tartalomjegyzék lap

 

 

Báta-MATASZ Országos Értekezlet

2007.12.08.

 

Hozzászólások Jegyzet

 

Katonai Bemutató Csoport –Réskitöltő radar század (Medina) Janicska Zsolt zls.

*   1 ½ órás Power Point-os előadás, majd hatástechnikai bemutató, összesen 4 órás program. Gépkarabély (vaklőszert nem kapnak mert nem merik rájuk bízni), hanggránát, pisztoly vaklőszerrel (pisztolyt és lőszert saját költségre veszik)

 

*   Volt már 4500 fős résztvevő közönség, tapsoltak 4 katonának.

 

*   Saját költségükre van ruha, a missziós ruhát magukra HTK-ázták, hogy legyen.

 

*   Zrínyi kht.-től ajándékok az elején még a Nemzet Őrségtől is. Ők az egyetlenegy bemutató csoport (a tűzoltókkal és Nemzet Őrséggel) akik a középfogyatékosoknak isa tartanak bemutatót. Budapestre rendszeresen mennek, a Balaton parton 2 napos bemutatók a gyerektáborokban.

 

*   Jó együttműködés a civil szervezetekkel.

 

*   HM-től, MH-tól semmi elismerés, jutalom, támogatás nem jött. Nemzetőrség javaslatára a szekszárdi PM-től kaptak jutralmat.

 

*   Katonai hagyományőrzőkkel jó MATASZ kapcsolat, főleg a veszprémiekkel, „Csattival”.

 

*   Semmi bajuk a Nemzetőrséggel.

 

*   Szeretik a hivatásukat, nem a fizetésért csinálják. Lássák ha részt vesz egy misszióban akkor…..

 

*   2 év alatt 130 program, köszönőlevelek. Tömböl L. tbk. is tudja.

 

*   „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” (E. Burke)

 

Buth S. vezeti tovább.

 

Kovács Imre ezds. HM. Kommunikációs Igság. Ov.

 

 Bartók Ákos t. hdgy. Aktí tartalékos: Power Point ea.

*   Aktív T állomány Év/5 nap gyakorlat a szabadságuk terhére. Kiképzés csak hétvégén. Pályára irányításban segítenek. Katonák fizetés nélküli szabadságon hajtják végre.

*   Dán és Cseh tartalékosok….

 

Buth S.: Hadköteleseket 40-55 éves korig. Törvénymódosítás. A kiváltak a szolgálaton kívüli állomány és aktív T állomány.

 

 

 

Érdi Tamás PM szervezet Elnök:

*   6. ilyen „Hogyan tovább MATASZ?” -19+1 megyei szervezet van  és mindig csak 8-10 megye van jelen. A saját marketingünk gyenge! Olyat aki lelkesen viszi az ügyet

*   -Ötpárti megegyezéssel az aktív tartalék erőt hozzák létre! A honvédelmi politika ügyét próbáljuk előre vinni. Nem ad a HM semmi anyagi támogatást! (?) Formaruha!? –„Szedett vedett banda” vagyunk.

 

Dr. Palotai Jenő Csongrád m-. szervezet elnöke:

 

*   Egyetért Érdi Tamással. Csak címszavakban;  van egy veterán járműveket felújító csoportunk. Inkurencia támogatása kellene. Az Elnök tudná csak a HM-el elintézni. Főhatóságokkal együttműködés.

*   Külföldi tapasztalatok közreadása. Pénzt teljesen felesleges! Ha be tudjuk bizonyítani és elismernek. Önkormányzatokkal kapcsolat. Politizálás, pártok ne!

*   Vannak eredmények kínos keserves munkával!!

 

Dr. Csutorás Gábor nyá.alez. Veszprém m. szervezet ügyv.eh. Power Point bemutató:

*   Van e erre igény?

*   Rendszerszemlélet! 2005-ben volt módosítás a szabályzaton.

*   Ha nem változtatunk nem fogunk megfelelni!

*   Mozgósítás?! Legalább 3 év!

*   -Összeírás, sorozás nincs!

*   Egyéni VV felszerelés 300.000 Ft.-ba kerül.

*   A NAT (Nemzeti Alaptanterv) nem írja elő a honvédelmi nevelést.

*   -Képességek kialakítása a hiányra.

 

Dr. Czuprák Ottó:

*   Útvesztő

*   Kalyiba

*   Nem kellő támogatás

*   HM-nek milyen szándéka van?

*   Kezd kialakulni irányvonal?

 

Buth Sándor:

-  83. § Honv. törvény; van Tartalékos! Hadkötelezettség is van csak szüneteltetik.

 

 

Mohácsi Pál őrgy. Békés m. szervezet alelnök:

*   Honvédelmi képzés, akkreditáció, egyetemen is fel lehet venni.

 

Orgovány István Zrínyi Kht. Üv. Ig.:

*   MH fő feladatai; … katasztrófavédelem, missziók

*   A formálódó újban 5-7%-ban számolnak Tartalékosokkal.

*   Bevetés klubon belülre a bemutató csoportot!

 

Pataki János fhdgy. Győr-Sopron m. szervezet elnök:

-Nemzeti katonai stratégia

-Globális kihívások!   98---2007 még!!

 

 

Kerekes Sándor üv. Elnök.

*   Katasztrófavédelem, Együttműködési szerződés (törvényi együttműködés!) át a felelősség a KVI-nek.

 

Kovács Imre ezds. HM. Komm. Igság. Tob. Főo. Kapcsszerv.o. ov. Power Point bemutató:

*   Egy szeletben tud segíteni.

*   Az önkéntes tartalékos szolgálat hosszas egy folyamat! Én szociológus vagyok.

 

*   „Kommunikáció-2008”; A HM Kabinetfőnök alatt vannak. Főov. Bocskai István.

*   Elemző tervező o., Média o., Kapcsolatszervező o.; -sport, -kultúra, -ifjúsági programok, -toborzás, -rendezvényszervezés, -társadalmi szervekkel kapcsolattartás, -ügyfélszolgálat.

 

*   Nekünk ész érv kell és rendezett formában az asztalra. Gazdasági hátterünk nem egyenlő Dániával. Nyitott kapukat döngetünk.

 

*   HM-MH összesen 29.000 fő. –Imázs építés! –Toborzó tevékenység marketing eszközökkel támogatása.

 

*   A tudás és a helyi ismeret nálunk (MATASZ) van!

 

*   NCA szerinti munka. –Évente kommunikációs irányelvek kidolgozása aszerint működnek. –Közös érdek a civil szervezetekkel. –A Honvédelem össznemzeti ügy! 160 szervezettel van együttműködési megállapodásuk, ebből 6 „Ernyő szervezet”-el ezekből egyik a MATASZ. –Gárdákkal, Nemzetzőrökkel nem!! Ezek rendfokozatokat használnak ami jogsértés! Sok az önjelölt.

 

*   Jó az együvé tartozást szimbolizáló cucc.

 

*   Nincsenek jogi tisztázatok, kiskapuk. –A hagyomány ápolásért hálásak vagyunk. Ugyanaz mint az oktatás, hadisír gondozás, helyiek, -Hősök napja (Törvény van rá!)

 

*   A MATASZ ernyőszervezet mert országos lefedettségű. A Honvédelmi tárcának is vannak elvárásai, érdekei!!

 

*   Nagyon nehéz lesz egyes rendezvények támogatása. Van társadalmi igény, van önerő, az ágazati célokat segíti, aktualitások vannak; akkor lesz HM támogatás!

 

*   A pályázati pénzek kifizetése után ne legyen plusz kérés!! –Batthány emlékév.

 

*   A MH mindig a 2. helyen van a felmérések szerinti népszerűségi listán.

 

*   2008-ban. –reneszánsz év, -Mátyás év, -Missziós karácsony, -160 éves a MH, Honvédelem napja 05.08-n Városligeti rendezvény, -70 éves a magyar katonai repülés, Nemzetközi repülőnap kecskemét 08. 16-17, -90 éves a HM, -katonaözvegyek találkozója, -Pákozd 05.18-n ; Huszárok, mai Tart, katona 60-70%), -Ludovika 200 éves, I. vh.-Hadtörténeti Múzeum, -Debrecen nemzetközi katonazenekari fesztivál 06. 26-29, -Úszó Erőd-Balaton átúszás (július), -Tiszthelyettes avatás (július), -Művészetek völgye (július), -Doni megemlékezés,

 

*   1500-1600 fő Szerződéses igazolás, ebből 1300 fő realizálódik.

 

*   -Ifjúsági kommunikáció, „Bevetés Klub” 15 év kell!

 

*   Elfeledkeztek, hogy a hivatásos állományt képezzük és motiváljuk.

 

*   A toborzás nagy gond! NFTC 350 fő jelentkezett ebből 2-3 fő lett alkalmas a pilótaképzésre. –Az ifjúság egészséges életmódra nevelése! Az ifjúsági kommunikáció több mint toborzás!

 

*   Okt. Min-HM. Legyen papír közöttük a társadalmi szervezetek az iskolai honvédelmi nevelésre. Lesz Honvédelmi Nevelés tankönyv az ált. isk. 8 osztályra. Egészségre nevelés. (Ha mi nem, akkor megcsinálja más!) Ebben át tudunk vállalni feladatokat. A Bevetés Klub bázis lesz akik a toborzás érdekében tevékenykednek. Adatbázis lesz! Pályaorientáció. Olcsón jó programok. Amiért nem kell fizetni azért nem szeretnének is!

 

*   -Felsőfokú tanulmányok a ZMNE-én, a tiszti utánpótlás jó, inkább a tts.-i és szerz. utánpótláson kell javítani. Célirányosan. A Toborzó irodák megmondják hová vigyenek HM, MH rendezvényt. A HM. Felé pályázati úton lehet 15-20 M forintokat kérni.

 

*   Pályázatíró tanfolyam.

 

*   Új honlap!! www.hm.gov.hu

 

*   Toborzás: Rendezvények: (erőfeszítés!)

 

*   Inkurrencia!?: Gömbös J.-nak jelentve, törvénymódosítás. Társadalmi szervezetnek még nem lehet eladni!

 

*   A HM. Számít a MATASZ-ra nagyon, még akkor is, ha egyetlenegy önkéntes tartalékos katona sem mozdul meg.

 

*   Önkéntes tartalékos. Beszélt a Juhász I. tbk.-al. Írjuk le, érvek stb. Egyeztetés. Ez lesz a legnehezebb!! Mi (Komm.ig.) fontosnak tartjuk. Össze tud minket hozni.

 

Kérdések?:

 

*   Buth S.: pályázatok egy dologra, nem csak pályázat, hanem közhasznú feladat átvállalás! Törvényileg szerződéssel mit tudunk átvenni? Válasz: megállapodás van: -támogatás konkrét feladatokra. HM januárban feladatszabó beszélgetés az „ernyő szervezetekkel”. MATASZ max. 6M, 4M tervezve (nagyon kevés!)

*   Katonai Bemutató Csoport: Minden területen meg is valósítjuk, nem az megy mindig tovább. Tts. Előléptetési problémák. Toborzó irodával kapcsolat. Mi 4-en 5x annyi programot tartunk mint ők. Mi semmi pénzből! Az iskolák részéről nagy az érdeklődés. Sok iskolás és tanítónő sosem látott még igazi katonát. Ma nem beszélhetünk kommunikációról mert az alulról jövő infó nem megy fel valósan!

*   Válasz: A BEOSZ elő fog állni a Toborzó Segítő Szolgálattal.

 

 

*   Jónai András (Tolna m.-Baja) : A Zsolt jól elmondta. Toborzás 200-300 fő hiányzik a      szerződéses állományból. Pl. Hódmezővásárhelyen nem kell toborozni mert ott tudják az emberek mi a helyzet a seregben. Szentesen sem kell toborozni mert ott sok katona van.

Politikai akarat. Sok illetékes ellenére is kínlódás. Vissza kell nyúlni a gyökerekhez. MHSZ régen! Kalocsán 60-70.000 főre van egyenruha. Vajúdás most lesz!

*   Buth Sándor: az MHSZ például, a politikai sallangok nélkül.

*   Kerekes Sanyi: 9 pályázatunkat utasítottak el a 14-ből!! A szerződés után nem értem a nagyságrendi elosztást. 2006-ban, HTBK: 12 M, BEOSZ.8M, 2007-re MATASZ:4M (nekünk ebből tagdíjat), 9 pontban közhasznúság, ez mérhető. Mérhetőség?

*   Pataki János (GY-S. m.): Minden településen MATASZ klub, van benne fantázia. Kulcsemberek.

*   Kerekes Sándor: Amíg a HM. Azt a megbízólevelet nem vonja vissza, a MATASZ képviselje a Magyar Tartalékosokat a nemzetközi tartalékos Szervezetekben, addig ez a kiinduló. Borszéki cikk! MH  1. Tv. A honvédelem nem csak a honvédség, hanem az egész nemzet ügye. Számítanak az áldozatkészségre ez alapján. Közhasznú azért mert a Tv. Szerint olyan állami feladatokat lát el amit az adott szerv, minisztérium meg tud oldani. Ezek jogosítványok. Külföldi eset; A Német haderő T.-katonák Szövetségénél, NSZK 136.000 fő-t képvisel a T-szöv. És képviseli 9M tartalékos gondjait. Életük végéig foglalkoztatják őket. A Főszemlélő megszabta a feladatukat, Bundestag felhatalmazás a feladatokra, és mellérendeli a pénzt. A Főszemlélő elvárja tőlük hogy; Diplomaták, Szakemberek, harcosok, és Közvetítők legyenek. A Védelmi Miniszter felkérte a Szövetséget, ahol nincs ott a BW nagyobb erőfeszítést tegyen.

Javaslata: Akár rövid vagy hosszú távon, küldöttgyűlésen a jövő évi program. A hadkötelezettség bevezetése idején jól képzett tartalékos állományt. Békeidőben aktív Tartalékosokkal vegyen részt. Erősíteni a társadalom biztonság érzetét. Ifjúság hazaszeretetre nevelése, megfelelő utánpótlás az MH és a Szervezetünk részére. Partnerek akarunk lenni. Mi civil társadalmi szervezet vagyunk! Van olyan civil szervezet ami hatására törvényváltoztatás kell. A MATASZ támogatni kívánja a Hadkieg. Pság.-okat, a Toborzó irodákat a nyugdíjas érdekvédelmi körben. Biztonság politikai tájékoztatók a lakosság részére.

Borszéki Tivadar elnök: Köszönöm, hogy egy ilyen régiósan Ránk érvényes, bennünket érdeklő dolgokkal foglalkozunk. Az ország különböző részein munkamegbeszélés!! A MATASZ támogassa a HM munkáját. A forma erőt sugározzon, milyen hangot üssünk meg! Ez egy hosszú harc! Évekig folytatódik a törvény módosítás. Fizetett ember. Harcolunk.

Török Imre ny.alez. (Veszprém m. szerv.): Köszönöm, nagyon hasznos! Sok helyen voltunk misszióban. Ott találkoztunk nyugati tartalékos katonákkal. Vezetőség kemény munkát végez, szélmalom harc. Ez nem egy nyugdíjas szervezet. Mi idő előtt elhagytuk a szakmát. Mi azért vagyunk benne mert igényeink vannak. Hasonló gondolkodásúak, boldogok, hogy együtt vannak. Szabad kapacitás kihasználás. A saját marketing nagyon gyenge. Mi jól képzettek a civil életben rangon aluli tevékenységet végzünk többnyire. Nem készültünk fel a civil életre. Vannak olyan emberek akik bizonyos területen jók. Ebben a sorstársainkon, hogy tudunk segíteni? A HM.-nek is érdeke, van aki nem tud elszakadni a „cicitől” és hatalmat is kapnak. Nyugállományú irányító hatalom, politikájuk hátráltatja a rendszert. Mi erőnk teljében lévők vagyunk. Ha tudunk egymásnak segíteni. Kemény változás lesz. Nem biztos, hogy lesz nyugdíj, 2014-re megszűnik az alapja!! Alternatív megoldás a jövedelem kiegészítés. „Lehetne brigádvezető” az ezredes!! Önkéntes katonával őriztetni …?

 

 

13.00 – 15.00 Ebédszünet

 

Érdi Tamás (Pest megyei elnök): Jövő évre olyan rendszer fej.m-el amihez a segítségetek kell. 160 éves a MH. Lőbajnokság a külföldi partnerekkel (Nemzetközi). A Tatai dd. Mindent vállal, 300 fő elhelyezése. ÖHP.PK. támogatja MATASZ_MH. 2 hét múlva HM. Fővédnök, Védnök, VKF, a megyék megkapják a forgatókönyvet nemzetközi kapcsolatok meghívása június 1-2 hétvégére. DD. Törzs, MATASZ intéző Bizottság. Minden évben lövészet, Tata vagy Simontornya. 3 naposak évente. 10€ / fő? Támogatja az. NSZK Tartalékos Szövetség elnöke Beck úr.

 

Juhász „Jucibácsi” János (Veszpré m.eh. ügyv.e.): Jogosultságok a lövészetre, meg kell nézni a szabályzatokat, hogy hogyan lőhet a tartalékos és a nyugállományú MATASZ tag valamint a külföldi tartalékos magyar hadi lőfegyverekkel. Nincs lőelőkészítő foglalkozás és vizsga, ezt minden lövészet előtt meg kell csinálni! ÖHP-val egyeztetni mert szerinte eddig szabálytalanul mentek a lövészetek. A katonai kiképzéshez pénz és hely kell. Kevés helyen van alakulat, ill Hadkieg. Pság. ahol lehetne csinálni, ide viszont belépők kellenek és koordináció a kiképzési objektumok igénybevételéhez. Ha nincs akkor a HEMÓ-k ha van vagy teljesen civil terem de akkor helységbérleti díjat kell fizetni. A kiképzési eszközöket, hogyan és honnan biztosítjuk? Rendszerszervezés kell! Az anyagi háttér nagyon fontos! Miért nem kapnak a megyei elnökök ill. titkárok havi minimálbért a Szervezettől vagy a HM.-től a saját ill. közvetlen aktív munkatársaik költségei fedezésére. Így anyagilag nagyon mínuszos a társadalmi tevékenységünk. A befektetett időről és energiáról nem is beszélve. Telefonköltségek, üzemanyag költségek, itatási és egyéb kiadások, a család elől vesszük el. A BEOSZ-nál és a HOSZ-nál a tisztségviselők és vezetők illetményt kapnak. Honnan? Egyesület vagy hivatal? Miért nincs E-mail a Bp-i központban így a mai világban nem lehet aktívan és időrekészen dolgozni. Az informatika korszerűsége mindenképpen fontos!  Kiknek való ez a szervezeti munka? Hobby, vagy utókezelés és lefoglaltság biztosítása a flusztráltak egy részének is. Az MHSZ-es ötlet nagyon tetszett! Ne csak a kedvelt munkát, hanem a kényelmetlen nem tetszőt is el kell végezni. Mi veszprémben ritkítani fogunk a tagságban azok közül akik nem fizettek, fizetnek, nem küldik be a kért infós lapokat és abszolút nem aktívak, tehát csak úgy vannak. Ezeket a szabályzat értelmében töröljük a tagság soraiból.

 

Borszéki Tivadar elnök: Az összeköttetés katasztrófális. Házon belüli rendezése a vitáknak. Rossz a médiakapcsolat, és az internet kapcsolat. Nincs egtyüttműködési megállapodás az ÖHP-val és a VK-al amíg a stratégiai irányelvek kidolgozásra nem kerülnek. Várni!!! Demokratikus Centralizmus. Lőelőkészítő foglalkozást nem tudunk csinálni csak a hivatásosok.

 

Pataki János (Győr-Sopron m. elnök): Egy MATASZ központi honlap kell, megyénkénti fülekkel, elosztólistákkal.

 

Dr. Czuprák Ottó 10 perces:  Sok az illuzionista. Sokat tettünk de eleget, azt tettük amit kell? Rossz a tájékoztatás. Nagyon kívül vagyunk a szervezeten. 2 éve már csak hivatásos és szerződéses lőhet, aki jogi viszonyban van. MHSZ? -Ma az MH. Expedíciós hadsereg! Egészen megváltozott a katona szerepe. –Önvizsgálat, szervezés vizsgálat. Ma már más a feladat nem támadó hadosztály kell. Elnökségben funkciók? Elnökségben vállaltuk és tesszük?! Amelyik szervezetnek nincs internete rendes az milyen? A Honvédelem honlapján a Boros és a Bochkor fent van a MATASZ pedig nincs fent. Puskás őrnagy!! Hány szerződésest küldününk be? (Buth S.: Fejér m. 6 fő)

Milyen a szervezetünk kor-fája? 40 éves átlagéletkor. A funkciókat a haderő  a haderő kívánalmaihoz átalakítani! Fiatal aktív utánpótlás kell. A fiatalok felkészítése a legfontosabb, érzelmi elkötelezés.

 

 

Buth Sándor Fejér m. elnök: A MATASZ-on belül senki nem ajánlotta fel mint informatikus a honlap kezelését és rendbetételét. Mi vagyunk a civil kontroll. Ők jók.

 

Mohácsi Pál Békés m. alelnök: Ajánlott levél „Tértivevényes” kell a törlési kiértesítésről.

 

Dr. Palotai Jenő Csongrád m. elnök: Lehessen egymás szavába vágni. A vitát az elnökség számára használhatóvá kell tenni.

 

Dr. Csutorás Gábor (Veszprém m.) ügyv.eh.: Lenyugodott, hogy más így látja. Nem az a megoldás, hogy tartalékosokat képezzünk.

 

Kovács János Tolna m. elnök: Csapattiszt voltam. 500 embere van a megyében összesen; MATASZ, HOHE, TKO, Nemzetőrség (125 fő). Dél Dunántúli Régió. Sok tagozat önállóan dolgozik. Azonnali készenlét. Katasztrófavédelem részére átadandó állománnyal rendelkeznek. Közbiztonsági járőreik a Polgárőrökkel együtt. Önfenntartóvá válás, mire valók. Bátaszéken 300 e. Ft. támogatás a PM-től,  A tagok adókedvezményt kapnak. Az Ő Nmzetőrségük nem az ami a Kerepesi u. 29./B-ben van!

 

Dr. Csutorás Gábor: Mennyi az összlétszám?

Kerekes Sándor: összesen 3.000 fő 2.400 fő 6 tagszervezetben, szervezet átlag./ 120-200 fő. Átlag életkor 40 éves. A Szövetség több ezer fiatalt mozgat meg.

 

Borszéki Tivadar: 100 fajta szervezet. Az ifjúság megszólítása nagyon fontos. HM is.

 

16 fő maradt!!!!

 

Török Imre: Óvatosan kezeljük a Nemzetőrséget, a születésünk óta …. A Nemzetőrség értékeket képvisel, együttműködés!

 

Jónai András Eh. Baja: Terrorizmus

 

Orgovány István nyá.alez. Zrínyi Kht. Ügyv.ig. elnökségi tag: Van másfajta mint a Nemzetőrség. Tartalékosokra szükség van. Hevenyészett törvényalkotás, nem lett volna 2004-ben önkéntes haderő. Feladat volt a tartalékos téma kidolgozása de nem tették meg. A VK kapta a feladatot, hogy a MATASZ-t be kell vonni. Bent van az agyukban, a MATASZ szempontjából egységes álláspont. Ezt a civil szerveződést a seregen belülre húzni és lenne a társadalom része. Így az egyéb félkatonai szervek ki lennének tolva.  Konferencia kellene. Internet, önmagunkat nem értem. Tudjuk mennyibe kerül? Van városi vonalunk, T-com.

Borszéki Tivadar: Nem tudjuk elszámolni!-a könyvelőnő szerint. Nincs pénz!!!

Orgovány István:Megyei elnökök befizették a pénzt és azzal mi van? 3.000 fő 3m Ft.!

 

Pataki János: A Kovács János féle tolna megyei a jó helyi kapcsolat!

 

Mohácsi Pál: A tagdíjakra nem lehet alapítani. Békés m. 1.500 Ft./fő. Nem küldünk ki leveleket. 138 fő tagunk van. Mikor alakultunk, mit csinálunk… MHSZ szintű szervezet ha lenne rá igénye a seregnek. Ifjúság honvédelmi nevelése. A haditorna rendezvényükre Szegedről és Debrecenből jöttek csak el. Legalább a megyei elnökök eljöhettek volna.

 

Buth Sándor:  Tagdíj, Nemzetőr? –elfogadta! Szegregációt nem!

 

Kerekes Sándor: Czuprák Ottónak igaza van! A politika dönt. Tettünk valamit? Tudathasadás, hogy két tartalékos szervezet működik a Kerepesin. Nemzetőrség a Fürj u.-ban volt onnan költöztek be mellénk. 65-75 év átlagéletkor.

 

Orgovány István: TAKOE (Tartalékos Katonák Országos Egyesülete)-MATASZ vita

 

Török Imre: A MATASZ kezd identitás zavarral küzdeni. „Elmegy a világ mellettünk”. Tolna megye jól csinálja!

 

Buth Sándor: A megyei elnök döntse el kit vesz be a csapatába.

 

Kerekes Sándor: Lőversenyt az ezred parancsnokra bízni! A Toborzók mindig kitelepülnek. Mi utánpótlásunk lehet a HM által kitüntetett Nemzetőrökkel? Ha a társadalmi szervezetet párt elnök vezeti akkor azokkal nem működünk együtt!

 

Buth Sándor: Köszöni, hogy el tudtak jönni. A társadalmi szervezet azért van, hogy az együvé tartozást…… 1%-os felajánlás a MATASZ-nak. Ha szponzorálni tudja valaki az adójukból leírhatják. Milyen „bátai állásfoglalás” legyen? (Krisztina jól jegyzetelt) Hozzászólásokat leírni, beadni! Az MH Tartalékos ereje ezért. Hogy a MATASZ vonuljon beljebb a seregbe az bonyolult. Civil szervezetként az összetartozás ereje.

 

Borszéki Tivadar: Köszöni azoknak akik eljöttek. Nem biztos., hogy „Bátai állásfoglalás” legyen a neve. Tevékenysége arra irányul, hogy pénzforrásokat szerezzen. Köszöni a Tolna-megyei és bátai szervezést. Kettős-hármas tagság? El mertük mondani, ha nem is tudtunk megegyezni, de ez így nagyon jó. Nagyon sok dolgunk van, média, kommunikáció. Ne várjunk gyors sikert. Én is csalódtam, hogy nem varázspálca ütésre mennek a dolgok. Ott is egyre inkább csökkennek az akaratok, főleg a katonák nem mennek.

Köszöni szépen!

 

 

 

Saját jegyzetéből összeállította: Jucibá

Juhász János nyá.rep.alez

 Vm.szervezet eh. Üv.e.