Önvizsgálat és szervezetelemzés – önkritika
Tisztelt megyei vezetők értekezlete!
Én úgy gondolom, hogy a szervezetünknek egy
önvizsgálatot kellene tartani, amelyben számos kérdést kell felülvizsgálni,
mert elsősorban önmagunkkal szemben kell tisztességesnek lenni…
Az én
megítélésem az, hogy SOKAT TETTÜNK, DE KÖZEL SEM ELEGET, ÉS BIZTOSAN AZT
TETTÜK, AMIT KELL ÉS ELVÁRNAK TŐLÜNK, VAGY CSAK RAGASZKODUNK A HAGYOMÁNYOKHOZ,
A RÖGESZMÉINKHEZ?
Figyelem a HONLAPUNKON zajló vitákat, amit mindig nagy
érdeklődéssel olvasok, de többször felvetődik bennem a kérdés, hogy NEM vagyunk
mi TÚL KÍVÜL A PARTVONALON? NEM SÚHANT EL AZ IDŐ MELLETTÜNK?
Szükséges lenne megválaszolni – KORSZERÜEN A MAI
BIZTONSÁGPOLITIKAI KÍHIVÁSOKNAK MEGFELELŐEN – AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET:
Miként
változott a haderő?
Hogyan
illeszkedik ehhez a tartalékerő?
Milyen funkciót vállaltunk?
Mit
teljesítettünk?
Azt
várja el a HM vezetés, amit mi akarunk? Vagy, nincs aki, figyelmeztessen
bennünket?
Esetleg
olyan dolgokban hiszünk, ami már rég átalakult? Vagy nem vagyunk eléggé
informáltak?
Az
elnökség tagjai megtettek-e mindent – mint most is – mert az elnökön kívül egyetlen tábornok
sincs itt!
Elismertek
vagyunk-e annyira, hogy partnerként kezeljenek bennünket? Lásd
a HM honlapjára felfér a Sláger rádió, Bocskor, az „őrnagy,” aki ugyan ismert,
de 56-tól hol élt, amíg itt építgettük a kifosztott, lerombolt országot, stb.…
A funkciónkat
kellene felülvizsgálni, mi az, ami adekvát a HM elképzelésével, mert
kiabálhatunk mi, hogy „jön a farkas, és
mi magunk is tudjuk, hogy az eléggé meg van szelídítve, a karmai le vannak
vágva, a foga már rég elkopott, amortizálódott. Amiért kiabálunk, és
időnként teszünk, az a katasztrófavédelem
felelőssége, feladata, és ne feledjük a politikai felfogása szerint bármikor kapható annyi munkanélküli
állampolgár és lelkes önkéntes, akik odaállnak zsákolni.
Ugyanakkor felvetem a kérdést, kérdéseket,
amiért talán nem ártana önkritikát gyakorolnunk:
Hány önkéntes lépett a haderőbe általunk?
Milyen a szervezetünk korfája?
Hány fiatal és aktívkorú (40 év alatti)
katonát számlálunk?
Mennyi fiatalt küldtünk tiszti,
tiszthelyettesi pályára, illetve mennyit köteleztünk el a nemzet szolgálatában?
Mekkora veterántagozatot alakítottunk ki?
Hogyan járultunk hozzá a fiatalok nemzeti
és honvédelmi neveléséhez?
Elég-e csak s
Véleményem szerint először is össze kell hozni ezt a
csapatot, amelynek meg van, ITT VAN a
magja!
A
funkciókat az ÁTALAKÍTOTT HADERŐHÖZ és
nem más szervezetekhez, illetve azok mellet mások által felvállalt
tevékenységekhez, feladatokhoz kell igazítani.
Én a MATASZ legfőbb
funkcióját továbbiakban is az alábbi területeken látom megvalósíthatónak:
választható utánpótlás
folyamatos biztosítása a sereg részére, amely bizonyíthatóan a MATASZON
keresztül áramol be!!!;
fiatalok sokirányú felkészítése
katonai sport, technikai, biztonságpolitikai, hadtörténelmi, katonai
fegyelemre, magatartásra;
hagyományápolás;
regionális, területi, helyi hasonló mentalitású kollektívák kialakítása (lásd Csongrád, Veszprém, Békés, vagy éppen
konkrétan itt van Tolna és különösen Báta;
katonai sport mindenki részére,
korosztálytól függetlenül a tagok egészségéért;
korosztálynak megfelelő katonai képzés,
felkészítés;
nemzetközi kapcsolatok különböző
szinteken történő realizálása, többek között konferenciák, szemináriumok
megtartásával.
Ezen feladatok megoldásához
célszerű egy olyan dolgozó – és nem folyamatosan hallgató, illetve szurkolók,
kritikát megfogalmazókból álló – csoport összehozása, amely néhány hét (hónap)
alatt kidolgoz egy MEDVALÓSÍTHATÓ TERVET, személyhez, szervezethez kötötte.
Báta, 2007-12-07
Czuprák Ottó