Ősbemutatók: Eso-Charis
(a mennydörgés atyjai)

Az Eso-Charis 1995-ben alakult, az Arkansas állambeli Fort Smith-ben. Az akkor még Elliot néven tevékenykedő csapatot a következő tagok alkották: Arthur Green (basszusgitár), Cory Putman (ének, gitár), Matt Putman (dob), és Matthew Depper (gitár). Szűk egy év múlva került sor az együttes első koncertjére, amelyen négy dalt adtak elő. Ezután az egyik gitáros, Matt Depper távozott, egyébirányú elfoglaltságai miatt. A még mindig az Elliot névre hallgató trió vagy egy évig koptatta a helyi, ill. a környező államokban található színpadokat. '97-ben Jayson Holmes érkezése révén ismét négy főre egészült ki a létszám, és hamarosan jött is az első demo, a négyszámos 'The Plateau Green'. (Aranyos sztori: közvetlenül Jayson csatlakozása után a banda két koncertet adott Tennessee-ben, ahol is az új fiú a még meg nem tanult témák eljátszását csak imitálta a színpadon hangosítás nélkül.)
A demo után nem sokkal új fejezet kezdődött a banda életében, aminek oka az volt, hogy a piacon több csapat is az 'Elliot' nevet használta. A társulat tehát változtatott, és az (újra-)keresztségben az Eso-Charis nevet kapta.
A néven kívül azonban mi sem változott, a négyek töretlen lelkesedéssel rótták a mérföldeket, és adták a koncerteket az USA közepén. Szorgalmuknak meg is lett a gyümölcse: Bruce Fitzhugh, a szintén arkansasi Living Sacrifice gitáros/énekese figyelmét is felkeltette a zenekar. Ez először nem éppen pozitív előjellel történt, hiszen Bruce annyira utálta a banda demóját, hogy egyszerűen visszaküldte, de aztán egy közös koncertet követően ugyancsak megváltozott a véleménye. Olyannyira, hogy '97 novemberében az Eso-Charis első nagylemezét Bruce producerkedésével és pénzügyi támogatásával vették fel, az ugyancsak helybéli Barry Poynter stúdiójában (ahol többek között a Living Sacrifice, a Zao, az Embodyment, a Burned Up Bled Dry, és a No Innocent Victim is megfordult).
A 'self-titled' album (vagyis amelynek címe szimplán az előadó neve), 1998. június 12-én jelent meg a Seize The Day Records gondozásában; ez idő tájt a banda épp a korábban megismert Living Sacrifice és a texasi Embodyment társaságában turnézott. Az albumot ősszel a svéd Day-Glo Records is kiadta, más borítóval, a nyitónóta, a 'Born With A Future' pedig felkerült a Deadself Records tizenhat-számos válogatására, a 'Blessed Be This Killing'-re, amelyen többek között olyan bandák voltak még hallhatók, mint az Overcome, a Shockwave, az xDisciplex, a Spitfire, vagy a Society's Finest. A sajtó is meleg fogadtatásban részesítette az Eso-Charis-t, pl. a The Phantom Tollbooth nevű internetes magazin '98 októberében 'A hónap választása'-ként értékelte a bemutatkozó anyagot. A banda Európába is eljutott egy háromhetes turné keretében 1999 elején.
És hogy voltaképpen milyen zenét is játszottak az arkansasi fiatalok? Nos, nem véletlenül húztam-halasztottam a dolgot, ugyanis nincs könnyű helyzetben, aki kategorizálni akarja az Eso-Charis muzsikáját. Az biztos, hogy nem tévedünk, ha nagy vonalakban 'hardcore'-ként címkézzük fel a hallottakat. Ezen belül viszont már bonyolódik a helyzet, mivel a banda igencsak innovatívnak mondható zenét prezentált a hallgatóságnak. Kaotikus, disszonáns, mégis dallamos, megkockáztatom, jazz-hatásokat is felvillantó, érzelmektől fűtött (de nem emós!), kreatív, energikus, szenvedélyes - talán ezek a jelzők segíthetnek valamelyest a képalkotásban, de semmiképpen sem helyettesíthetik a lemez meghallgatását. Amire egyébként már csak azért is könnyedén lehetőségünk nyílhat, mert 2001-ben a Solid State is újra kiadta a korongot (megintcsak új borítóval). Hálás is vagyok ezért a lépésért a kiadónak, azt viszont bánom, hogy semmi exrta anyagot nem tett a CD-re.
Pedig lett volna mit, mivel 2000 elején, a Deadself Records gondozásában egy 7" is megjelent a bandától 'Setting Roots For The Winter' címmel, rajta két nótával, címük: 'The Absolute Progress Of A Nothingday' ill. 'House Left Empty'. Előbbiben vendégvokalistaként Ryan Tetzen (Burned Up Bled Dry ill. From Ashes Arise) is közreműködött. A lemezből 500 darabot nyomtak, amiből 118 kézzel sorszámozott volt (100 kék színű, 18 pedig kék és fekete keverék).
A kislemez mellesleg érdekes körülmények között készült el, hiszen 1999 márciusában a banda bejelentette 'feloszlását', legalábbis ideiglenes pihenőre vonulását. Áprilisban viszont már arról tudósítottak bennünket, hogy az alapítók közé tartozó, majd az első koncert után távozó Matt Depper gitáros újra csatlakozott hozzájuk.
Év végén Matt Putman a Living Sacrifice-hoz távozott, hogy a dobos Lance Garvin munkáját kiegészítse további ütőhangszerekkel; először csak pár fellépésen szállt be, de aztán annyira jól működött a dolog, hogy 'ott ragadt'. 2000 februárjában az Eso-Charis bejelentette Steven McDonald dobos érkezését a távozó Matt helyére. Nem Matt volt azonban az egyetlen, aki a LS-hoz 'igazolt': szintén 1999 végén a basszusgitáros Arthur Green is így tett. És ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni, hogy még 1998 nyarán Cory Putman is turnézott a LS-szal, a kilépett Jason Truby gitárost pótolandó, mígnem nyár végén Rocky Gray érkezése megoldotta a problémát. A LS-nak két lemeze jelent meg az ex-Eso-Charis fiúk közreműködésével, az egyik a 'The Hammering Process' (2000, Solid State Records), a másik a 'Conceived In Fire' (2002, szintén Solid State).
Arthur életében egyébként a Living Sacrifice már jóval azelőtt is különleges szerepet játszott, hogy a tagjává vált volna. A következőket az Art For The Ears webzine-ben közölt interjúban mondta el a basszusgitáros:
"Mindenképpen el akartam mondani, hogy nagyon kevéssel az után a Sacrifice koncert után ismertem meg az Urat személyes szinten. Hát igen, Isten dolgozott rajtam, tudom. Mikor először láttam őket élőben, előtte hallottam, hogy egy igazán jó metal banda, de nem tudtam igazán komolyan venni őket. Akkor még nem is sejtettem, milyen erőt fogok megtapasztalni aznap este. Öregem! Nos, utána ott álltam a gyülekezetben az imádás közepette, és valami nagyon szürreális érzés fogott el, kicsit olyan álomszerű volt. A szívemben hallottam, amint Isten azt mondta, itt az idő, hogy a bizalmamat Belé vessem, hogy használni tudjon. Nagyon különös nap volt ez; nem volt semmiféle prédikátor, csak ott helyben Neki adtam az életemet."
Az Eso-Charis negyedik tagja, Jayson Holmes sem az a kimondott tétlenkedő típus volt éppenséggel, Lovelorn nevű projcetjének 1999. július 6-án jelent meg 'All For The Price Of Rings' című lemeze a Pluto Records kiadásában. A banda, amelynek Matt Depper is tagja volt, 2000 áprilisában The Handshake Murders-re változtatta a nevét. 2000 őszén Cory is csatlakozott hozzájuk, de nem sokáig, mivel Uses Fire néven alapított új együttest. A The Handshake Murders-nek a Tree Of Woe Records gondozásában 'Bury The Effigy' címmel jelent meg lemeze, talán 2002-ben, és hallani lehetett egy 'Battery And Suicide' című korongról is, de erről nemigen sikerült további információkat találnom.
Matt Putman 2003-ban az instrumentális indie projecttel, az Unwed Sailorrel turnézott, de játszott a Snailhuntr-ben is, ma pedig a The Militia Group kiadónál lévő Lovedrug tagja. Cory 2004-ben a Norma Jean-be ugrott be egy turné erejéig, de aztán olyan jól sikerült az együttműködés, hogy állandó taggá avanzsált, és az idén március 1-jén megjelent 'O' God, The Aftermath' című új albumon már őt hallhatjuk, sőt, az anyag megírásában is aktív szerepet vállalt mind a szöveg, mind a zene terén.
A végére némi happy end azok számára, akiknek nem adatott meg, hogy élőben is láthassák az Eso-Charis-t: a 2003-ban megjelent, '(This Is) Solid State Volume 4' című válogatás CD-hez DVD is járt, amelyen klipek mellett néhány koncertvideót láthatott a nagyérdemű, közte két szám élő felvételét az Eso-Charis-tól. Jóllehet számomra némileg csalódást jelentettek az ott látottak, mivel a felvétel már messze túl a banda fénykorán készült, azért jó, hogy egyáltalán fennmaradt tőlük valami képanyag.
Az Eso-Charis darabszámra ugyancsak szerény diszkográfiájával kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy a minőség gyakran kárpótolja az embert a mennyiség terén mutatkozó hiányokért. Az meg külön jó, hogy a tagok egy része a csapat feloszlása után is aktívan képviselte, vagy még ma is képviseli a tőle elvárható minőséget más zenekarok tagjaként. Ahogy az Eso-Charis tagjaiként remélték (és remélik bizonyára ma is), én is őszintén remélem, hogy zenéjükkel inspirálják a hallgatókat - lehetőleg még jó sokáig.

--kristóf--

Fotóalbum

Eso-Charis


Az Eso-Charis élőben


A ma a Norma Jean-ben éneklő Cory


A később a Living Sacrifice legénységét erősítő Arthur


Matt, aki szintén játszott a Living Sacrifice-ban


Jayson bandája, a Lovelorn


A Living Sacrifice, balról az első Matt, a második Arthur


A Norma Jean, középen Cory-val