|
|
Az As I Lay Dying Bécsben
Arena, Bécs
2005. szeptember 29.
Az őszi koncertkínálat általam egyik legjobban várt eseménye volt a 'Hell On
Earth' turné szeptember 29.-i bécsi állomása, mégpedig az As I Lay Dying
fellépése miatt. Az AILD-on kívül vagy öt banda lépett még fel, közülük hármat
- Neaera, End Of Days, Agents Of Man - egyáltalán nem ismertem,
de különösebben nem is voltam rájuk kíváncsi.
Mivel a program a magyar szokásokhoz képest meglepően korán kezdődött -
délután hatra volt kiírva -, az első két zenekart le is késtük, de nem hiszem,
hogy bármelyikünk különösebben bánkódott volna emiatt. Igazából inkább
örültünk, hogy gond nélkül odataláltunk a korábban már beazonosított Arenába,
ahol májusban a Further Seems Forever is játszott - és ahova februárban az
Underoath, szeptember elején pedig a Callisto nem jött végül az előzetes tervek
ellenére.
Az Agents Of Man [azazhogy, mint később kiderült, valójában a
Neaera - a szerk.] volt hát az első együttes, amit láttunk az esti
programból. Standard metalcore, tisztességesen előadva, de nélkülözve minden
egyediséget. Előnyük volt, hogy németül tudtak kommunikálni a közönség túlnyomó
többségével. Akinek 'mindegy, csak zúzzon valaki valamit', annak örömteli
perceket okozhatott a társulat, én nem kaptam mattot tőle - talán, ha ismerem a
számait, jobban tetszett volna.
A következő fellépő az amerikai Evergreen Terrace volt. Róluk már
többet tudtam, az első két lemezt többé-kevésbé hallottam is, de az új albumot
nem ismerem. A 'Terasz' new school hardcore-ja kissé talán elütött az esti
program szabványától, így akár üde színfoltnak is tekinthetjük. Volt, aki
számára az is volt, én ezt magamról nem mondanám egyértelműen. Rendesen
végigtúrták a szettet, az intro ötletes volt - a Guns 'Paradise City'-jével
indult a buli -, de igazán nem fogott meg, amit láttam-hallottam. A dallamos
énekes - a felőlünk nézve baloldali gitáros - nem mindig találta a hangot -
őszintén szólva időnként köszönőviszonyban se volt vele -, ám ezt írjuk
jóindulatúan a hangosítás számlájára. Többen kérdezték már tőlem, hogy az
Evergreen Terrace keresztény zenekar-e, szerintem ez a koncert alapján nem
lehet kérdés. Nem az. Pár éve - főleg az első lemez idején - még mintha lett
volna némi vallásos jellege a bandának, de már jó ideje változni látszott a
helyzet - a koncert is ezt mutatta. Ezen hát nem lepődtem már meg, a fő
problémám inkább az volt, hogy nem játszották kedvenc ET-számomat, a 'Failure
Of A Friend'-et - még szerencse, hogy legalább a 'Sunday Bloody Sunday' volt.
Örültem volna az 'Enjoy The Silence'-nek is a második albumról, de azt se
játszották.
Az amcsik után újra metalcore következett, újra német anyanyelvű banda, a
Heaven Shall Burn. A HSB-t se nagyon ismerem, de amit hallottam tőlük,
az elég volt ahhoz, hogy a további érdeklődéstől elmenjen a kedvem. Energikus,
lelkiismeretesen összerakott metalcore, de nem tetszik. Ha már német banda,
sokkal-sokkal inkább a Caliban, nekik tényleg örültem volna. Na mindegy,
Caliban nem volt, HSB viszont igen. Aztán megint a HSB jött. Meg még egyszer.
Legalábbis nekem úgy tűnt, mintha az indokolthoz képest legalább háromszor
annyit játszottak volna.
Azt hittem, onnan készülnek nyugdíjba menni a német fiatalemberek, de aztán
valami miatt egyszerre csak mégis elhagyták a színpadot, és átadták a helyet a
fő attrakciónak, a San Diego-i As I Lay Dying-nak. Tény, hogy az AILD új
lemeze, a 'Shadows Are Security' nem esélyes az év albuma címre nálam, de azért
mindent összevetve jó lemeznek tartom, és amúgy is már évek óta - amióta
megjelent az első CD-je - szeretem a zenekart, a DVD is tetszett, úgyhogy már
nagyon vártam ezt a pillanatot. Akárcsak az előző két zenekarnál, itt is meg
volt koreografálva a koncert kezdése: először diszkrét világítás mellett az
egyik gitáros kezdett pengetni, majd feltűnt a társa, aki csatlakozott hozzá,
ezután a basszusgitár, majd a dob jött be, végül megérkezett a frontember Tim
Lambesis, kigyúltak a fények, és kezdetét vette a zúzda. Az új lemez
nyitódalával, a 'Meaning In Tragedy'-vel indítottak, amit az előző korong, a
tavalyelőtti 'Frail Words Collapse' első száma, a klipes '94 Hours' követett,
majd rögtön utána jött is a 'Falling Upon Deaf Ears', akárcsak a CD-n. Amiket
még biztosan játszottak: 'Confined', 'Empty Hearts', 'Distance Is Darkness',
'Elegy', ezeken kívül is rémlik még pár nóta, de azokban nem vagyok biztos. A
koncertet az előző lemez másik klipes dalával, a közönségkedvenc 'Forever'-rel
zárták. Sajnos a 'Morning Waits' kimaradt a szórásból, de a 'Falling Upon Deaf
Ears' sok mindenért kárpótolt.
Azt hiszem, abban, hogy ennyire tetszett az AILD koncertje, nagy szerepe
van annak, hogy jól ismertem a számokat, mivel a hangosítás messze volt a
tökéletestől. A szörnyűtől is, de azért lehetett volna jobb is szerintem.
Mindegy, a lényeg, hogy nekem az As I Lay Dying miatt is megérte kimenni, és a
többiek se bánták meg, hogy eljöttek.
Egyébként az ismerősökön kívül is találkoztunk magyarokkal, aminek örültem.
Annak viszont egyáltalán nem, hogy mint mindig, megint egy csomóan füstöltek
fél méterről az arcomba - hát igen, a suttyóság nem ismer határokat -, de ezt
már belekalkulálja az ember egy koncertbe, és sajnos volt ennél rosszabb is. Az
egy dolog, hogy a trend az, hogy a megunt - gyakran nem éppen üres -
söröspoharukat a tömegbe - vagy éppen a színpadra - dobálják az emberek, de
hogy már az égő cigivel is ugyanezt teszik egyesek, az több a kevésnél.
Ilyenkor kéne a hardcore-police, nem a frizura, ruházat, és zenei elemek
cenzúrázásakor.
Lehet, hogy stílust kéne váltanom, és olyan koncertekre járni, ahol hasonló
taplóságok nem fordulnak elő. Karel Gott két nappal későbbi budafoki fellépésén
például semmilyen 'atrocitás' nem ért...
--kristóf--
|
Fotóalbum
As I Lay Dying
|
