|
|
Fear Dark Fest 2005
Alter Gasometer, Zwickau
2005. március 4.
Miután tavaly és tavalyelőtt is tiszteletünket tettük a volt NDK területén
megrendezett Fear Dark Fest-en, és mert februárban nem jutottunk ki a svájci
Elements Of Rock fesztiválra, logikusnak tűnt a következtetés, hogy idén is ott
leszünk a hagyományosan egy március eleji pénteki napra eső mini-fesztiválon.
Az előzetes információk szerint érdekesnek ígérkezett a program, hiszen az
öt fellépőből hármat (Pantokrator, Sacrificium, Slechtvalk) kedveltem, kettő
(Thy Majestie, Eluveitie) pedig megnézésre érdemesnek látszott. Aztán kiderült,
az olasz Thy Majestie helyett a finn Random Eyes érkezik, akiknek első (és
eddig egyetlen) lemeze ugyancsak tetszett, így nem csüggesztett el annyira,
hogy nem fogom megtudni, hogyan is szólal meg élőben a taljánok szimfonikus
power metal-ja.
Indulásnál némileg aggasztó volt a sűrűn hulló hó, ám később kiderült,
mindenhol (Szlovákiát is beleértve) kitűnő munkát végeztek az illetékesek
úttisztítás-ügyben, egyedül nálunk nem sikerült megoldani a kérdést... Hála
hazánk közelmúltbeli EU-csatlakozásának, a határon semmi nehézséget nem
okozott, hogy útlevelem Budapesten maradt, a személyi igazolvány teljesen
elégségesnek bizonyult. De ennyit az útról.
Az eseménynek, akárcsak tavaly, a zwickaui Alter Gasometer nevű objektum
adott otthont, korábbi tapasztalataink birtokában nem is okozott gondot a
megtalálása. Mire - végezve a szállásfoglalással és egyéb előkészületekkel -
odaértünk, már gyülekeztek az érdeklődők, és néhány fellépőbe is
belebotlottunk.
Nem is kellett sokat várnunk, és már kezdett is a svéd Pantokrator.
A banda tavalyelőtti, 'Blod' című lemeze nem volt rossz, ráadásul már egészen
korai próbálkozásai óta figyelemmel kísérem az együttes pályafutását, így
kíváncsian vártam a fellépésüket. Nos, nem is kellett csalódnom, a zenekar
tisztességesen ellátott bennünket jófajta death metallal, pár számomra
ismeretlen, újnak tűnő számot is játszva. Ami meglepett, hogy a dobok mögött
nem más ült, mint Gustav a Crimson Moonlight-ból, akit tavaly ugyanazon a szent
helyen láthattunk akció közben. Ezúttal nagyobb szerencséje volt a dobcuccal,
az nem akart állandóan szétesni, és aminek még örülhettünk, a hangosítás is
sokkal jobb volt az idén. Nagy mozgolódás nem volt a színpadon, leginkább a
bőgős Jonas tett ki magáért ezen a téren. Kezdésnek jó volt a Pantokrator
show-ja, de lehetett volna hosszabb is.
A Pantokrator után a svájci Eluveitie következett. A banda ugyan más
szellemiséget képviselt, mint a fesztivál többi fellépője, ám kelta folkos
elemekkel átszőtt extrém metal-jával jó hangulatot teremtett - mindez nagy
valószínűséggel jól táncolható dalainak ill. impozáns színpadképének volt
köszönhető. (Számomra rejtély, hogy a Fear Dark - eddigi hagyományait sutba
vágva - miért igazolta le a zenekart; talán az Eluveitie antirasszista
ideológiáját tartotta szimpatikusnak, talán nyitni akar a keresztény színtéren
kívülre is, és ennek első lépése volt a svájci brigád szerződtetése - nem
tudom.) A színpadra visszatérve: képzeljünk magunk elé egy hagyományos
metal-bandát, azaz két szóló- és egy basszusgitárt, dobot, énekest, és ehhez
adjunk hozzá két hegedűs és egy tekerőlantos lányt, egy furulyás fiút, plusz
néha adjunk az énekes szájába/kezébe is valamilyen hangszert, és képzeljünk
némi fejrázást/táncot az egészhez - máris magunk előtt láthatjuk az Eluveitie
tagságát koncert közben. Tény, hogy a zenéjüknek volt hangulata, lagziba
százszor inkább hívnám őket, mint egy hagyományos vendéglátós brigádot. Érzésem
szerint jóval többet is időztek a színpadon, mint a Pantokrator.
A svájciakat a német Sacrificium követte, szintén death metal-lal.
Őket már vagy kétszer-háromszor láttuk korábban is, és mindig tetszettek,
akárcsak 'Cold Black Piece Of Flesh' című bemutatkozó lemezük, még ha voltak is
rajta üresjáratok. Ezúttal már az új basszusgitárossal léptek fel, és
játszottak egy csomó új nótát is, amik az ígéreteknek megfelelően gyorsak és
súlyosak voltak. A dobos Mario most is a banda erőssége volt, akárcsak a
remekül mozgó frontember, Claudio, aki egy hosszabb instrumentális részt a
karzatra felmászva hallgatott végig. Nem lehetett panasz a gitárosokra (köztük
Ulrikére, a szociológus-hallgató lányra) sem, és ami a fő, a hangosítás még
mindig élvezhető volt. Ezek után végképp nem bírtam megérteni azokat a
fiatalokat, akik leültek a földre kártyázni...
A sok zúzmara után a jóval könnyedebb, dallamosabb hard rock/metal muzsikát
játszó Random Eyes következett. Mivel közvetlenül a színpad előtt,
az egyik gitároshoz közel foglaltam helyet, meg tudtam tekinteni a
'setlist'-et, ami, ha jól emlékszem rá, a következőképpen nézett ki: 'Belong',
'Hero', 'Faith', 'Soldier', 'Deep Waters', 'Pain n' Sorrow', 'Go Away', 'You
Are The Reason', 'New Flow', plusz még egy szám. Mint látható, mindössze három
nótát ('Hero', 'Faith', 'Soldier') játszottak a nagylemezről, a többi újdonság
volt, így első hallásra nehéz nyilatkozni róluk. Mindenesetre én igen élveztem
a koncertjüket, némi változatosságot csempészett a programba - más kérdés, hogy
pont emiatt a kevéssé széles látókörű nézők nem tudtak mit kezdeni a
produkcióval, és úgy tűnik, ők voltak erősen többségben. Mintha a zenekar
hangulatára is rányomta volna a bélyegét a közönség passzivitása, lentről
legalábbis úgy tűnt. Ezzel együtt a dobos Timo látványban is igyekezett a
közönség megnyerésére törekedni, a pont velem szemben álló Mikko (gitár) is
láthatólag jól érezte magát (később ezt meg is erősítette, mikor beszéltem
vele), a legszimpatikusabb azonban a fiatal bőgős, az örökmozgó Jorma volt.
Utólag jöttem rá, honnan tűnhetett ismerősnek: korábban a Jacks Of All Trades
nevű rapcore-gárdát erősítette, akiktől volt egy videoklipem is, ahol
láthattam. Az énekesek közül Christian valamivel jobban el tudta engedni magát,
de asszonya, Katja nem bírt felszabadulni - hogy erről a közönség tehetett-e,
azt nem tudom, azt viszont igen, hogy egy előadót nem törhet le látványosan
holmi rossz reakció. A jelek szerint a kislánynak ezen a téren még edzenie
kell, a jó hang a 'showbiz'-ben nem elég.
Az est záróakkordjaként a holland Slechtvalk következett, mégpedig a
legjobbkor, hiszen épp akkor jelent meg új albuma, illetve DVD-je. Két éve
nagyon tetszett a banda, akárcsak az előző nagylemez, vagyis az előjelek nagy
reményekre jogosítottak föl. Lássuk csak, az események mindebből mit engedtek
valóra válni. A koncert hangulatos intróval indult, miközben megállapíthattam,
hogy talán még cifrább a jelmez, mint két éve volt. A gitáros/énekes Ohtar
kezében hangszer helyett egész másfajta instrumentum, nevezetesen egy balta
foglalt helyet, ami különben illik is a favágóra emlékeztető megjelenésű (talán
a nagy szakáll teszi) fiatalemberhez. (Mellesleg angol nyelvterületen amúgy is
szokás a gitárt 'axe'-nek, azaz 'baltának' nevezni, szóval Ohtar így is, úgy is
valódi 'axeman'-nek volt nevezhető.) Egyvalamire hamar rájöttem: rossz időben
rossz helyen voltam. Ugyanis az egy dolog, hogy a szoprán opera-énekesnő,
Fionnghuala így pont előttem állt, így kiválóan hallhattam (eddig rendben is
lett volna a dolog, mivel szépen énekelt), csakhogy a basszusgitárt túlságosan
is jól hallottam, és ezúttal a kevesebb több lett volna. Ugyanis Nath - mint
mindig - pengető nélkül játszott, és a gyors témáknál gyakran nem volt
szinkronban a többiekkel. Könnyen lehet, hogy nem is hallotta megfelelően a
többieket, legalábbis sokszor kíváncsian tekingetett a dob felé, mintha nem
hallotta volna, és ezért látás alapján próbált volna tájékozódni a ritmust
illetően. Miután helyet változtattam, a dolog nem volt zavaró, így újra a
koncertre tudtam figyelni. Mint kiderült, Ohtar azért nem felejtett el
gitározni, időnként újra elővette régi hangszerét, és besegített Shamgarnak
(aki meg viszonzásul Ohtarnak segített az énekben), plusz volt egy kisegítő
'bárdista' (nem szó szerint...) is Seraph (ál-) néven. A dobos Grimbold most is
remekül teljesített, a gyakori gyors témákat is kiválóan hozta, akárcsak
tavalyelőtt, és voltak jó ötletei a lassabb részekben is. Az új billentyűs,
Hydrith sokat nem tett hozzá az összképhez, vagyis az összhanghoz, mivel a
keverésnek 'köszönhetően' gyakorlatilag egyáltalán nem lehetett hallani, amit
játszott. Visszatérve az összképhez: valami szerzetesi csuha-féleség volt
rajta, és azokban a dalokban, amelyekben nem játszott, a színpad hátsó
régiójába húzódva, a csuklyát a fejére húzva 'vált láthatatlanná'. Emlékszem,
két éve folyton gyors dalokat követeltek a bandától; hát most megkapták. Voltak
azért lassabb, atmoszférikusabb nóták is, de pl. kedvencem, a 'From Behind The
Trees' kimaradt - igaz, két éve kétszer is eljátszották, talán ezzel idénre is
'le volt tudva'. Összességében tetszett a produkció, bár szerintem jobb is
lehetett volna valamivel jobb keverés és dalválasztás mellett. Legalábbis
igazán jobban is eltalálhatták volna az ízlésemet...
Na de nem panaszkodni akarok, mivel jól éreztem magam a Fest-en. Tetszettek
a koncertek, sikerült pár régóta vágyott ill. új CD-t/DVD-t beszereznem, és
egyáltalán nem utolsósorban jó volt újra látni Whirlwind Records-os német
barátainkat. Minden okom megvan rá, hogy jövőre is menjek.
--kristóf--
|
Fotóalbum
Pantokrator
Eluveitie
Sacrificium
Random Eyes
Slechtvalk
|
