|
|
Freakstock 2006
Gotha-Boxberg
2006. augusztus 3 - augusztus 6.
Röstellem, de tavaly megint kihagytam a volt NDK területén, Gotha mellett
évente megrendezett Freakstock fesztivált. Idén bezzeg nem esett meg ez a
csúfság, aminek több következménye is van. Egyrészt szokás szerint sikerült
néhány ritkasággal gyarapítani a lemezgyűjteményt, másrészt volt pár szép napom
ott kint, harmadrészt viszont gőzöm nincs, mit is keresek én itt
Magyarországon. (Félreértés ne essék, hazaszerető embernek tartom magamat, de -
sőt épp emiatt - sokszor idegennek érzem az itteni közeget.)
De talán kezdjük azzal, hogy röviden leírnám, mi is valójában az a
Freakstock. Nos hát. A Freakstock egy keresztény fesztivál, ami csütörtöktől
vasárnapig, de gyakorlatilag szombat estig tart; esténként koncertek, napközben
pedig szemináriumok, előadások, prédikációk, meg modern gyülekezeti énekek -
többnyire rockzenei stílusú - együtt éneklése kap helyet a programban. Meg
persze ott van a fesztiválnak otthont adó lóversenypálya-mező komplexum
tőszomszédságában a gyönyörű thüringiai erdő, ahová a hőség elől menekülhet,
aki oda vágyik. Idén a hőség mondjuk pont nem volt jellemző, de az előző
alkalmakkor, mikor részt vettem az eseményen, igen. Hazudnék, ha azt mondanám,
a zenén kívül más is igazán felcsigázott előzetesen a programból, de ezzel nem
a programot akarom minősíteni, hanem saját állapotomat - egyszerűen túl fáradt
voltam, hogy bármi értelmeset kezdjek magammal napközben.
Az első este a Tools And Tomatoes nevű német zenekar megtekintésével
kezdődött volna, ha meg bírtam volna tekinteni. Igazából már a stílusára sem
emlékszem, annyira nem volt rám hatással. Az utána jövő brit Replenish nem lett
volna rossz, ha nem létezne már évtizedek óta egy tök ugyanilyen számokat
játszó ír banda U2 néven, így pofátlan nyúlásnak tűnt inkább a szettjük, mint
érdekes koncertnek. Az ezután fellépő amerikai Last Tuesday-t már
ismertem, sima pop punk, tisztességes előadásban, kissé őrült frontemberrel.
Elmegy, de valószínűleg pár évvel korábban jobban tetszett volna. Közben
viszont a Marquee fantázianevű sátorban a német Pistis (In Him Alone),
egy szemtelenül fiatal HC-banda zendített rá. Őket már láttuk egyszer, akkor
nem tűnt érdekesnek, amit műveltek. Most viszont igen! Sokat fejlődtek, az old
schooltól a legmodernebb trendekig mindent felölelt a muzsikájuk, két énekesük
volt - egyik jobb volt, mint a másik, ezt sajnos most úgy kell értenünk, hogy
az egyik nem igazán volt jó -, és ha jól emlékszem, a dallamos dolgokat meg a
dobos énekelte. Sajnos a csúcson abbahagyják a fiúk, a feloszlást választották,
búcsúzóul még kinyomtak egy ötszámos CD-t, az is egész jó lett. A nagyszínpadon
az avantgarde, teátrális rockot játszó amcsi No Longer Music nyomult még
egy darabig, ez nekem nem jött be, de egyik honfitársunknak örömöt okozott,
tehát lehet, hogy nem a bandával volt a baj. A sátorban a következő általam
látott banda a francia Day By Day volt. Hallottam már tőle egy mp3-at
korábban, az nem tűnt rossznak, így élőben nem kötött le a punk brigád, nem is
néztem végig. A Jumbo Jet jött utána, azt már láttam egyszer, ha jól
emlékszem, de kellemes emlékem nem volt vele kapcsolatban, úgyhogy mentem
aludni (utólag, a banda egy-két számát meghallgatva modjuk már nem vagyok biztos benne,
hogy ez volt a helyes döntés). Nagy banda ezen az estén nem játszott, de a Pistis
mindenképpen a nap legkellemesebb meglepetése volt, örömöt okozott a fellépése. Hopp,
el is felejtettem, de a krónikához hozzátartozik, hogy az este folyamán volt Johnny
Cash (r.i.p.) feldolgozás projekt is, na az szörnyű volt, szegény énekesfiúnak
köze nem volt a néhai JC orgánumához, anélkül meg...
Másnap nem a koncertekkel kezdődött az érdekességek sora, hiszen
belefutottunk Bob Beemanbe, a kaliforniai központú Sanctuary International nevű
gyülekezet lelkipásztorába. Róla annyit édemes tudni, hogy bár már vagy
hatvanéves - de inkább több lehet -, roppant fiatalos férfiú hatalmas rőzsével
a fején, tele energiával. Régen sok keresztény metal-banda borítóján lehetett
találkozni vele, amint röviden szólt a zenehallgató fiatalokhoz, de volt - meg
talán van is - külön rovata a legnagyobb keresztény keményzenei magazinban, a
HM-ben is. Sőt, Svédországban évről évre megrendezik a róla elnevezett Bob
Festet, ami annyiban hasonlít a Freakstockra, hogy szemináriumok és koncertek
alkotják a programot, csak zeneileg jobban a metalra van kihegyezve, és
értelemszerűen nagy szerep jut 'Bob pásztornak'. Pár szót váltottunk vele, de
nem akartuk feltartani, úgyhogy hamar elbúcsúztunk tőle.
Este az első számomra említésre méltónak tűnt banda a német Arson
volt a Marquee-ban; láttam már korábban, rossznak akkor se volt rossz, most se,
viszont nagy durranásnak se mondanám, bár a hangulat jó volt, hiszen a nu metal
bandának sok ismerőse volt a közönség soraiban. Bepillantottunk még a korábban
megismert német blues banda, a Pick Up The Harp előadására is egy másik
sátorba, de amennyire tetszett két éve, annyira nem kötött le most a csapat
produkciója. A nagyszínpad első fellépőiből semmi nem maradt meg bennem, a
holland Make Up Your Mind, egy ska-együttes fellépéséből is csak annyi,
hogy abszolút nem tetszett, és ez enyhe kifejezés. Legalább rendesen
behangoltak volna, vagy valami... A Marquee-ban viszont jónak ígérkezett a
folytatás, elvégre haverjaim, a chemnitzi Saphena (korábban BrainFAQ,
még korábban Brainfag) legénysége - és leánysága, hiszen a basszusgitárt az
egyik gitáros húga kezeli - következett. Jó volt látni, hogy megint fejlődtek
az ex-karlmarxstadti fiatalok, a 'Nutze die Zeit'-ről játszott 'Endlos'-ba
például belekerült egy jófajta mesügés gitárszóló, ami illett is a súlyos,
szaggatott zenéhez. Andi hangja most is igen tetszett, ügyesen bánik vele a
fiú, jól mennek neki a brutális és a dallamos részek egyaránt. A számok
többségét a második nagylemezről, a 'Das Leben wird zu Glas'-ról válogatták -
'Die Schlacht', 'Feuer', 'Keine Antwort', 'Niemals', 'Sie', 'Schatten';
remélem, jól emlékszem -, de a végén, a ráadásban előkerült az első nagylemez
előtti EP-ről, a 'Brainstorming'-ról az egyik régi sláger, a 'Be Free' is.
Rögtön a show vége után szaladtam is át a nagyszínpadhoz, ahol már elkezdett
beállni a többé-kevésbé holland The Spirit That Guides Us. Az
indie-screamo bandát öt éve épp a Freakstockon ismertem meg, akkor teljesen
mattot kaptam a fellépésétől. Már a beállás során tudtam, most sem lesz
másképp, megint sírni fogok. Úgy láttam, a két gitáros maradt a régi
felállásból, és a sikoltozó énekes is még mintha mindig Erik lenne, csak mintha
meghízott volna és megnőtt volna a haja. A sikolyok ugyanolyanok maradtak, mint
később meghallottam, szóval ő kellett, hogy legyen az. A másik, a dallamos
énekes viszont biztos, hogy nem az eredeti, Arjenünk sajátos hangját lehetetlen
imitálni, utódja nem is próbálkozott ilyesmivel, inkább énekelt a maga módján,
nem is rosszul. A dobos biztosan nem Minco volt, de ezt be is mondták, mint
kiderült, az új ütős első koncertje volt ez. A csapat a 2001-es album, a 'The
Sand, The Barrier' intrójával, a 'Tape From Ooty'-val indított, és ezzel meg is
adta az alaphangot és -hangulatot a koncerthez. Sírtunk. Az első albumról
elhangzott még a kötelező sláger, az 'Agnes', a 'The End Is Nigh', meg persze a
Selfmindeaddel közös splitre, a 'The Oslo Compact'-re is rákerült 'The Spirit
Anthem' is megdörrent. A szintén kötelező, ellenállhatatlanul megindító 'Real
Life Motion Picture'-t Erik vezette be, aki megemlékezett édesanyja haláláról
is, amivel tovább fokozta a már amúgy is csúcsra járatott érzelmeket. Sírtunk
hát tovább. Azért voltak könnyedebb, de szintén értékes pillanatok, a legutóbbi
stúdióalbumról, a 'North And South'-ról elővett 'El Salvador', 'Defence
Mechanism', és 'All The Way To The USA' alatt. A két nagylemez között kiadott
'24 Winters' EP-t is felidézték, a nyitó 'Hopeful Forever' tényleg
kihagyhatatlan nóta volt. Volt egy olyan dal is, amit Erik úgy vezetett be,
hogy 'aki ismeri a szöveget, énekelje velünk', de többet nem mondott, én meg
csak a refrénre jöttem rá, hogy nem mást hallok, mint a Depeche Mode szénné
feldolgozott megaslágerének, az 'Enjoy The Silence'-nek egy ugyancsak sajátos
értelmezését. Szép volt. Új nótát is játszottak, úgyhogy tényleg nem volt okom
panaszra, hacsak az nem, hogy kedvenc számom, az 'Interstellar Communication'
nem szerepelt a repertoárban. Mindegy, így is szinte csak e miatt a koncert
miatt megérte ott lenni. Ehhez képest még korántsem volt vége az est csodáinak,
hiszen ott volt még a norvég Extol!!! Szaladtam is, hogy le ne késsem, így nem
mulasztottam el egy pillanatot sem. (A német Sacrificium fellépését
ellenben teljes egészében lekéstem, de emiatt nem sírtam, hiszen már többször
láttam a death metallereket.) Sikerült jó helyet is találnom, ahol remekül
szólt minden. Jófajta intróval indult a mulatság, ami nekem új volt, utána
viszont ismert számok jöttek. Leginkább persze a legutóbbi albumról, a 'The
Blueprint Dives'-ról játszottak, de az összes többi album is képviseltette
magát, még a négyszámos 'Paralysis' EP-ről is vettek elő egy nótát. Sajnos az
énekes Peter délután focizás közben megsérült, jó adag fájdalomcsillapítót
kapott, hogy bírja a koncertet, de derekasan helyt állt, jól énekelt, és
tartotta a kapcsolatot a közönséggel. A banda is kitett magáért persze, de ezen
nincs semmi csodálkoznivaló, nem véletlenül álmodoztam róla már évek óta, hogy
talán láthatom majd őket egyszer végre. Hát láttam. Amiket játszottak:
'Celestial Completion' a '98-as debütalbumról, a 'Burial'-ről, 'Undeceived' a
hasonló című 2000-es korongról - amit a Century Media 2002-ben újra kiadott -,
'Your Beauty Divine' a 2001-es 'Paralysis'-ről, a 2003-as 'Synergy' nyitószáma,
a 'Grace For Succession', meg persze az új korong számai. Ezek: 'Gloriana',
'Soul Deprived', 'In Reversal', a klipes sláger, a 'Pearl', 'Another Adam's
Escape', 'The Things I Found' - legalábbis ezekre vélek emlékezni így utólag.
Megint sírtunk. Aztán aludtunk.
Szombaton egyik útitársunk kiszúrta, hogy az előző nap látott Bob Beeman
épp előadást tart, úgyhogy odasiettünk meghallgatni. Jó volt látni, hogy ennyi
idősen is mennyi életöröm és -erő van benne. Rajtunk kívül ott volt még például
az Extol dobosa is, később meg sikerült beszélgetnem az egyik gitárossal és az
énekessel is - kapcsolódó jó hír, hogy két-három héten belül felépül -, mind jó
fejek voltak. Abban a megtiszteltetésben is részem lehetett, hogy hallhattam az
Extol-gitárosok másik bandájának, a Lengselnek a készülő albumát, pontosabban
egy részét, mert az általam 'lekapcsolt' Ole volt kedves megmutatni. Igaz, még
korántsem végleges hangzás volt, amit hallottam, de igen meggyőzött, úgyhogy
lehet készülni, szeptemberre ígérik a kész albumot. Nem sokkal később
megpillantottam a kaliforniai No Innocent Victim két tagját, oda is szaladtam
hozzájuk autogramért, hiszen mégiscsak legendák vagy mi. Pláne Dave Quiggle,
aki az xDisciplex, majd a Jesus Wept oszlopos tagjaként is kivívta
tiszteletemet, nem beszélve kiváló borítóterveiről és egyéb grafikáiról. Meg se
álltam utána a Marquee-ig, ahol már ott ült további két NIV-tag, csak épp a
dobos Jason Dunn nem, aki amúgy a Facedown Records főnöke. Na de sebaj, később
visszanéztem, és akkor már ott volt. Csakhogy ekkor már játszott a német
Descend To Rise, nem is volt rossz az általa játszott metalcore. Viszont
hangos volt, így nem tudtam beszélni Jason Dunn-nal, aki meg aztán jól el is
tűnt, úgyhogy ez a tervem aztán végképp kútba esett. Kint közben a Waiting
For Steve nevű német emo-group nyomult, mégpedig meglepően jól. Ilyen
meglepetésből kell sok. Volt másfajta meglepetés is: irdatlan zápor zúdult a
fesztiválra, ami miatt a nagyszínpad előtti tér sártengerré változott, aki nem
jutott időben fedél alá, annak másodpercek alatt mindegy lett, hogy fedél alá
jut-e, annyira szétázott, és az eső elvonultával is jó darabig várnia kellett a
nagyérdeműnek, mire a rendezők szorgos munkával használhatóvá tették a
nagyszínpadot. A Marquee-ban közben a kasseli Today Forever döngölt,
őket már láttuk párszor, de mindig egyre jobbak lettek. Most sem volt másképp,
csak így tovább. A banda főnöke, mellesleg a fesztivál szervezőgárdájának egyik
oszlopos tagja, a frontember Christian már nem basszusgitározik, csak énekel,
így nagyobb mozgástér jutott neki. Mégis, nekem basszusgitárral a kézben jobban
bejött a produkciója. Na mindegy. Némi csúszást követően következett a
nagyszínpadon a Deep Insight. Ez volt a negyedik alkalom, hogy láttam a
finneket, de eddig mindig egyre jobbak voltak ők is. Ezúttal is változott a
felállás az általam legutóbb látotthoz képest, most a basszusgitáros Miska
távozott, helyére a korábban több bandában is megismert Jore érkezett, aki itt
is kitűnően teljesített, mondanom se kell. Egyszer megcsúszott szegény a még
mindig nedves színpadon, és nagyot esett, de férfiasan túltette magát rajta. A
zenekar jól belakta a színpadot, pedig inkább kis klubokhoz lehet szokva, az
énekes Jukka jobban bánt a hangjával és a közönséggel, mint korábban, a gitáros
Johannes mindig jó volt, az új dobos már korábban is sokat dobott az összképen
- a 'Hurricane Season' után volt most is dobszóló -, Jore-t meg már említettem.
A banda csaknem a teljes nagylemezt eltolta, meg persze a régi nóták közül most
is megszólalt a 'Zebras On The Wall' és a 'Superficial'. Mégis, be kell
valljam, nem a zenekar tette igazán emlékezetessé ezt a bulit a számomra, hanem
egy bájos helyi kislány, akivel igen jót mulattunk. Ennek tudható be az is,
hogy csak keveset láttam végül a No Innocent Victim-ből, de az is igen
meggyőző volt, nem véletlenül övezi akkora tisztelet a bandát HC-körökben. A
nagyszínpadon a Deep Insight után az amcsi The Violet Burning
következett, valamennyit megnéztem belőle, alternatívzene-szerűséget nyomott,
van már egy csomó lemeze, szóval volt miről válogatni, de én a program nagy
részét már a sátramból hallgattam inkább, alváshoz készülődve.
Az Extol, a TSTGU, és a No Innocent Victim miatt - na meg a Deep Insight
miatt, höhhö - mindenképpen megérte ott lenni ezen a fesztiválon, de mint fent
látható, voltak még pozitiv élmények bőven, úgyhogy jövőre is meg fogjuk
célozni.
--kristóf--
|
Fotóalbum
Tools And Tomatoes
Replenish
Last Tuesday
Pistis
Mo Longer Music
Day By Day
Jumbo Jet
Arson
Pick Up The Harp
Saphena
The Spirit That Guides Us
Sacrificium
Extol
Descend To Rise
Waiting For Steve
Today Forever
Deep Insight
No Innocent Victim
The Violet Burning
|
