|
|
A Petra Budapesten
Vasas Sportcsarnok, Budapest
2005. december 1.
Ezt is megértük!!! Igazából sose hittem volna, de mégis megtörtént:
középiskolás éveim egyik meghatározó együttese, a Petra Budapestre
látogatott!!! Ha valaki nem tudná, miről beszélek, nem egy hölgyről van szó,
hanem a keresztény rockzene egyik kvázi 'feltalálójáról', egy '72-ben alakult,
azóta számtalan sor- és egyéb lemezt kiadó bandáról. A Petra zenéjének
színvonala alapján sokkal nagyobb elismerést érdemelt volna, ám a világi hírnév
helyett Jézus Krisztus szolgálatát helyezte előtérbe - hozzáteszem, nem is
eredménytelenül. Ezzel együtt azt mondom, aki eljött, világnézetre való
tekintet nélkül egy remek hard rock koncertet láthatott-hallhatott, élhetett
át.
Az eseménynek a Vasas budai, Folyondár utcai csarnoka adott otthont,
akárcsak a koncertet szervező Budapest Gospel pár hónappal ezelőtti bulijának,
amikor a Delirious? érkezett kis hazánkba. A csarnok körül parkoló rengeteg
autó arra engedett következtetni, hogy nem kell üresen tátongó soroktól
tartani. Mint később láthattuk, a csarnok ugyan nem telt meg zsúfolásig, de
voltak érdeklődők gazdagon. Szám szerint ugyan nem tudom megmondani, de több
ezren, az biztos. (Ha Philip ott lett volna, úgy százezer fővel egész biztos
számolhatott volna, ha másfélmillióval nem is.)
Előzenekar nem volt, 'sztárvendég' igen. Nem is tudom, van-e még olyan
ember Magyarországon, aki nem sztár, itt a különlegesnek egyáltalán nem
mondható státust Schmidt Vera érdemelte ki. Őt a nagyérdemű a Megasztár című
borzalomban láthatta a tévében. Ha bírta. Én nem nagyon bírtam, de itt nem
tudtam elkapcsolni. A lány egy szál akusztikus gitárral és énekkel
próbálkozott, ami ugye abszolút nem illett egy hard rock banda elé, ráadásul
szerintem semmi nem volt a produkciójában, ami megfoghatta volna a közönséget.
Viszont D. Nagy Lajost megszégyenítően selypített. Aki úgy érzi, túl szigorú és
bunkó voltam a kislánnyal, a mérleg másik serpenyőjébe nyugodtan belehelyezheti
a közönség lelkes ovációját. Vagyis a jelek szerint sokan voltak, akiknek
tetszett Schmidt Vera előadása.
Viszont nem miatta ment oda annyi ember, hanem a Petra miatt. Ehhez képest
majdnem nem is lett koncert, mivel a zenekar nem érkezett meg időben. Így a
beállás is elmaradt a délután folyamán, aminek az lett a következménye, hogy
csak nagy szünet után kezdhettek játszani. Még nagyobb baj volt, hogy az első
dal, az utolsó stúdióalbumról, a 2003-as 'Jekyll & Hyde'-ról származó 'All
About Who You Know' alatt a zseniális torkú John Schlittet alig hallhattuk.
Szerencsére aránylag hamar orvosolták a problémát az illetékesek, úgyhogy a
koncert további részében már nem volt gond az énekkel. Sajnos hivatalos setlist
nincs a birtokomban, és a helyszínen nem a számcímek jegyzetelésével töltöttem
az időt, úgyhogy előre is elnézést kérek, ha esetleg tévednék valamiben, de
azért igyekszem a lehető leghűbben ragaszkodni a tényekhez, már amennyire a
memóriámból kitelik [plusz azóta megnéztem a zenekar nemrég kiadott
koncertalbumának számlistáját, ami kísértetiesen emlékeztet arra, ami a pesti
koncerttel kapcsolatban maradt meg a szürkeállományomban - a szerk.]. Szóval a
program első felében volt még a 'Dance' a '91-es 'Unseen Power'-ről, a 'Right
Place' a '95-ös 'No Doubt'-ról, egy általam fel nem ismert nóta [itt szégyellem
magam, mivel utólagos vizsgálódásaim - lásd pár sorral fentebb - arra vezettek,
hogy az illető dal a közismert gyülekezeti ének, az 'Amazing Grace'
'petrásított' verziója volt; ezt mellesleg azóta egyik, a koncerten szintén
jelen lévő ismerősöm is megerősítette - a szerk.], aztán a 'Judas' Kiss' a
'82-es 'More Power To Ya'-ról.
Egyre jobban belelendült a banda is, a közönség is, hiába volt az alapító
gitáros Bob Hartman közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez, hiába volt John
Schlitt is már ötven fölött, fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel,
energiával, na meg precizitással prezentálták a témákat. Azt hiszem, a Petra
valaha volt legerősebb felállását volt szerencsénk látni, legalábbis ami a
koncert-szereposztást illeti, hiszen a két fiatalból álló ritmusszekció, Greg
Bailey bőgős és a dobos Paul Simmons is élénken, ügyesen,
energikusan játszott, jól is vokálozott - különösen Gregnek volt szép, képzett
hangja, legalábbis őt szólóban is hallhattuk a 'We Need Jesus'-ben -, szinti
meg nem volt, így semmi nem vette el a dalok élét. Ráadásul koncerten eleve
minden ütősebben, karcosabban szokott megszólalni. Azért kíváncsi lettem volna
a sokáig a zenekarban ütő Louie Weaver koncertteljesítményére is, de őt nem
sokkal a 'Jekyll & Hyde' készítése előtt kitessékelték a bandából, valamilyen
általam nem ismert okból kifolyólag.
Ami még nagyon tetszett, hogy pózoktól mentesen, egyszerű pólóban léptek
fel a legendák, a színpad is nélkülözte a figyelemelterelő elemeket, ez az este
egyszerűen a zenéről és a mondanivalóról szólt. Utóbbi megértését segítette egy
tolmácsfiú is, aki a számok között igyekezett fordítani a színpadon
elhangzottakat - nem mindig sikerrel. Emellett a színpad két oldalán
elhelyezett kivetítőkön olvasni lehetett az aktuális dalszöveg magyar
fordítását is. Mellesleg nemcsak hazánkból érkeztek a népek elbúcsúzni a
nagymúltú zenekartól, a határokon túlról is (pl. Romániából, de még
Nagy-Britanniából is!) volt, aki eljött. Merthogy sajnos a Petra nem 'csak úgy'
turnézik mostanában, ez a körút búcsúturné, a harminchárom éves banda
abbahagyja. Kár, mivel úgy tűnt, erejük teljében vannak, ráadásul a legutóbbi
stúdióalbum az egyik legerőteljesebb, legjobb lemezük lett.
Na de vissza a dalokhoz. A 'Jekyll & Hyde'-ról játszották még a címadó
dalt, a 'Perfect World'-öt, valamint emlékeim szerint a 'Test Of Time'-ot és a
'Life As We Know It'-et is, de utóbbi kettőre nem mernék megesküdni. A '96-os
'Petra Praise 2: We Need Jesus'-ről hallhattuk a már említett balladát, a 'We
Need Jesus'-t, és két közismert gyülekezeti éneket, a 'Lord, I Lift Your Name
On High'-t és a 'Show Your Power'-t. A Grammy-díjas '90-es albumról, a 'Beyond
Belief'-ről a címadó mellett játszották a 'Love'-ot és a 'Creed'-et, utóbbit
sajnos nem az eredeti, hanem egy kissé elerőtlenített, de azért így is ütőképes
változatban. Egyébként megfigyeltem, hogy a nagy slágereket csak a 'Beyond
Belief'-ről játszották, a többi lemezről inkább kevésbé futtatott, bár
szerintem legalább olyan jó nótákat vettek elő. Talán tudták, hogy nálunk a
'Beyond Belief' a legismertebb lemezük, hiszen azt annak idején a Preludium
itthon kiadta, így könnyen hozzáférhető volt. A végén a '87-es 'This Means
War!'-ról eltolták a 'He Came, He Saw, He Conquered'-öt, az még talán soha nem
szólt ilyen jól! (Megjegyzem, a 'Beyond Belief' is százezerszer jobb volt így
karcosan, szintis bénázás nélkül a végén, mint a lemezen.)
A komplett dalokon kívül játszottak két egyveleget is, az egyikben, a
rockosban a következő nótákat elevenítették fel, ha jól tévedek: 'It Is
Finished' ('Beat The System', '84), 'This Means War!' (This Means War!', '87),
'Mine Field' ('On Fire!', '88), 'I Am On The Rock' ('Beyond Belief', '90),
'Sight Unseen' ('Unseen Power', '91), 'Midnight Oil' ('Wake-Up Call', '93),
'Think Twice' ('No Doubt', '95). Persze nem ebben a sorrendben, én most
megjelenési sorrendbe gyűjtöttem a dalokat. Az akusztikus szettből - amiben
Greg basszusgitárról csellóra, Bob Hartman pedig akusztikus gitárra váltott -
pedig ezekre a dalokra vélek emlékezni: 'For Annie' [plusz a 'The Coloring
Song' - a szerk.] ('Never Say Die', '81), 'More Power To Ya', 'Rose Colored
Stained Glass Windows', 'Road To Zion' (mindhárom 'More Power To Ya', '82), 'No
Doubt' ('No Doubt', '95).
Ezeken túl volt még dobszóló - nagyon jó volt, tele parasztvakítással, de
ide pont ez kellett, igen jól eltalálta a fiú az arányokat, úgy értem a
technika és a látványos, a laikusok puszta szórakoztatására szolgáló elemek
arányát -, gitárszóló, közönségénekeltetés, ráadások. No és ami a Petra
esetében elmaradhatatlan: Bob Hartman beszélt néhány mondatban a zenekar
létezésének értelméről, Isten Fiáról, a megtérésről, majd imádkozott is a
közönséggel röviden. Szerintem annak se kellett kínosan éreznie magát, aki
irtózik az ilyesmitől, ráadásul úgy tűnt, voltak is, akiket megérintett az
üzenet.
A hangzással semmi gondom nem volt a koncert elejét leszámítva, hacsak az
nem, hogy az akusztikus rész legelején a csellóval is gondok voltak, amik
szintén gyorsan megoldódtak. Jómagam a színpad közelében, középtájt álltam, nem
tudom, a csarnok más részein mit lehetett hallani, mit nem, és hogy, hogy nem.
Azt tudom, hogy nekem sokat lobogott a nadrágom szára, hangerő tehát volt
rendesen a környékemen.
A közönségről annyit, hogy életkor tekintetében elég vegyes volt a kínálat,
ami nem is csoda egy ilyen hosszú időt megért együttes esetében. Ezzel együtt
furcsa volt csupa tizenéves között álldogálnom, akik ráadásul szinte kivétel
nélkül egy-két fejjel alacsonyabbak voltak nálam. Ahogy elnéztem, a szövegeket
nem nagyon tudták a környezetemben - viszont nagy meglepetésemre a már régóta
nem hallgatott nóták nagy részének sorai is beugrottak, úgyhogy igyekeztem is
aktívan bekapcsolódni az eseményekbe. Voltak, akik ezt úgy próbálták megtenni,
hogy nekiálltak pogózni, amit nem teljesen értettem egy ilyen koncerten,
szerintem ez pont nem arról szólt. Nem mintha öreg lennék az ilyesmihez, de ez
itt nem punk-hardcore show volt, ha valakinek nem szóltak volna. Ezzel együtt
is csak hálás lehetek az őrült fiataloknak, hiszen ők 'csináltak helyet' a
számomra, a környezetükben állók túlnyomó többsége nem koncertre járó típus
lévén ijedten hőkölt hátra, a megnyílt résen keresztül pedig odafértem a
színpad közelébe. Az egy-két szerencsétlen tinédzsert, aki botor módon nekem
ugrott, cirka harminckilónyi erőfölényemet kihasználva küldtem méterekkel odébb
egy-egy diszkrét legyintéssel.
Mindent egybevetve, ahogy körülnéztem, úgy láttam, mindenki jól érzi magát
a színpad előtt éppúgy mint rajta, úgyhogy a Budapest Gospel bezsebelheti
hálámat és elismerésemet a szervezésért. Nagyon sajnálom, hogy a Petra
visszavonul, most szerettem meg csak igazán. Ezek után egész biztos pótolni
fogom a hiányzó lemezeket a gyűjteményből, legalábbis a '79 és '84 közöttieket.
Plusz DVD is készül búcsúzóul, amit ezúton is mindenki figyelmébe ajánlok.
Azt hiszem, jópár szép koncerten túlvagyok már idén, de a Petra show-ja
igencsak nagy eséllyel pályázik 'Az év koncertje' titulusra. Bárcsak azt
mondhatnám: 'Jövőre veletek, ugyanitt!'
--kristóf--
|
Fotóalbum
Petra
|
