|
|
A Stretch Arm Strong újra Budapesten
Kultiplex, Budapest
2005. július 6.
Jóllehet már kétszer láttam korábban élőben a dél-karolinai Stretch Arm
Strong-ot, egyáltalán nem szomorkodtam, amikor megneszeltem, hogy ismét jönnek
hazánkba. Az első, még grazi alkalom is kellemes élményekkel gazdagított a
sógorok minden passzivitása és érdektelensége ellenére, a tavalyi, Kék Yuk-beli
buli pedig fergeteges volt.
Idén az eddigiektől eltérően nem fő attrakcióként, hanem a Sick Of It All
előzenekaraként volt leszervezve a banda. Egészen addig, míg ki nem derült,
hogy Sick-éknek le kell mondaniuk az európai turné egy részét egészségügyi
okokból. Így aztán a Stretch megint főzenekarrá avanzsált, a helyszín az A38
helyett a Kultiplex lett, s egyáltalán nem utolsósorban a jegy ára is
jelentősen csökkent. Aki viszont a Kultiplex honlapjáról próbált tájékozódni,
könnyen eltévedhetett, mivel aznap estére ingynes Goa-partit hirdettek meg.
(Volt is, aki mintha arra érkezett volna... Hogy hogy nem tűnt fel neki, hogy
belépőt kell vennie, és a bent tartózkodó formák sem az általa meglátogatni
kívánt eseményhez illőek, az számomra nagy talány azóta is.) A szervezők
honlapja és a jelentősebb hírportálok azonban gyorsan lehozták a híreket,
úgyhogy nem hiszem, hogy lett volna olyan, aki a hajónál próbálkozott volna
koncertlátogatással szerda este.
Az estét különben a helyi érdekeltségű Zero Tolerance nyitotta.
Mélyre hangolt gitárok, túrás, igazi bunkóparaszt HC, nem annyira az én
világom. Az első két szám azért érdekes volt így élőben, hiszen volt súlya,
volt benne energia, de az ilyesmit igazából nem pont nekem találták ki, úgyhogy
nem sokáig szemléltem a fiúkat.
Utánuk a szintén magyar Bridge To Solace jött. Ez volt a harmadik
alkalom, hogy láttam őket, és eddig még mindig más volt a felállásuk; először
Jakab Zoli helyett 'kölcsönénekessel' láttam a bandát, most meg új gitárost
üdvözölhettünk benne. Az új fiú szimpatikus volt, nem pózerkedett, rendesen
tette a dolgát, igaz, ahogy elnéztem, az egyszerűbb dolgokat játszotta ő, a
dallamokat Ádám hozta. A Bridge To Solace az a zene, ami kis mennyiségben
nagyon fellelkesít, de hosszú távon szintén nem köt le. A metalos hardcore-t
akkor szeretem igazán, ha technikás, a BTS-re ez nem igaz. Jók a dallamok, meg
minden, csak éppen hiányolom belőlük azt a pluszt, ami hosszú távon is
fenntartaná az érdeklődésemet. Egyébként dicséretes Zoliék lelkesedése, meg
mindaz, amit a magyar színtér érdekében tettek/tesznek, úgyhogy tisztelem őket,
csak hallgatni nem fogom sokat a zenéjüket.
Harmadikként aztán jöhetett a Stretch Arm Strong. Alighogy rákezdett a
banda, lett is hirtelen nagy nyomulás, érezhető volt, hogy megint jó lesz a
buli. Természetesen játszottak több új nótát a szeptember 13-án megjelenő új
lemezről, a 'Free At Last'-ről is, de az igazi beindulás az olyan slágereknél
volt tapasztalható, mint a 'Second Chances', a 'When Sorrow Falls', az 'All
We've Lost', a 'For Now' (mekkora volt!), aztán jó volt még a 'We Bleed' és a
'Devil Shoots Devil' is. Egész biztos, hogy játszottak mást is, de hirtelen
ezek ugranak be. A legeslegjobb a végére maradt: a 'For The Record' ('A
SLÁGER', csupa nagybetűvel, igazi hardcore-himnusz) alatt vagy húszan
nyomultunk a színpadon egyszerre - mármint a zenekaron kívül, természetesen.
Itt aztán nem is lehetett abbahagyni, a zenekar nem is egy ráadással szúrta ki
a szemünket, úgyhogy azt hiszem, ők is élvezték a dolgot. Igazából elképzelni
se tudom, mi lett volna, ha ezek után a Sick még tudta volna fokozni a
hangulatot...
Maradt élmény a hazaútra is, mivel az éjszakai buszon sikerült kifogni a
korábban megismert tréfáskedvű sofőr bácsit, aki a megállók bemondásán túl
különféle poénokkal igyekszik kiszolgálni utasait - meg talán ébren tartani
magát, ki tudja -, úgyhogy ez az este is igazán nagyszerűen alakult.
--kristóf--
|
Fotóalbum
Stretch Arm Strong
|
