|
|
Az All That Remains Bécsben
Arena, Bécs
2006. május 21.
Már jó előre sikerült kinézni a május 21.-i dátumot a koncertnaptárban, ekkor
érkezett ugyanis az Európában először megrendezett Sounds Of The Underground
minifesztivál-turné az osztrák fővárosba. A hat fellépő közül engem személy
szerint elsősorban az All That Remains, az Unearth, és a Chimaira érdekelt. Sok
ismerősöm szívét viszont inkább a Terror és a Madball neve dobogtatta meg, és
mi tagadás, azért magam is kíváncsi voltam, mit fog élőben produkálni a két
hagyományőrző hardcore-brigád, pláne annak ismeretében, milyen jól szoktak
sikerülni a pesti bulijaik.
Időben érkeztünk az Arena elé, hogy mindenképpen kapjunk még jegyet - mint
kiderült, a korai érkezés egyetlen haszna a remek parkolóhely volt, ugyanis
egyrészt nem volt akkora tömeg, hogy bárkinek is a kintrekedés veszélyével
kellett volna számolnia, másrészt meg olyan bénán szervezték meg a
jegyárusítást, hogy a klasszikus bibliai alapelv érvényesült a jegyvásárlásnál,
mely szerint sok elsőből utolsó lesz. Persze a lényeg az, hogy bejutottunk. A
pólók és pulcsik ára pofátlanul magas volt, ami meglepett, mivel eddig a
hasonló kaliberű bulikon sem volt ezzel gond. Semmi baj, annyival is több eurót
sikerült megspórolnom.
Az estét a feltörekvő metalcore-bandaként meghatározható Manntis
nyitotta, nagy megőrülés nem volt rá, ami mondjuk nem is csoda. Igaz, hogy jól
játszottak, de ezt a stílust már tényleg iszonyú sokan képviselik, így aki ki
akar törni a szürkeségből, annak kell valami pluszt is nyújtania a jó számokon
túl. A Manntis pluszt nemigen nyújtott, így bemelegítésnek jó volt, de sok
rajongót szerintem nem toborzott magának.
Következett az All That Remains, a régen a Shadows Fallt erősítő
Phil Labonte jelenlegi bandája. Ha valaki nem tudná, Phil majdnem a Killswitch
Engage énekese lett Jesse David Leach távozása után, de Howard Jones még nála
is jobb volt. Nos, nem sokkal, mivel Phil élőben is bizonyította, hogy vissza
tudja adni, amit a stúdióban produkált, sőt, szerintem nem keveset fejlődött is
azóta. Károgás, hörgés, üvöltés, dallamos ének, minden nagyon ment neki (kár,
hogy torzított a túlvezérléstől a hangja, de hát erről nem ő tehetett), és
rendesen be is mozogta a színpadot, jó nagy adag energiát szétsugározva maga
körül. Igazából nem teljesen világos, miért váltott a Shadows Fall Brian
Fairre, akiben - noha igen szimpatikus srácnak tűnik - feleannyi tehetség meg
karizma nincs, mint Philben, de ez legyen egy MVP (másvalaki problémája).
Szerencsére a hangszeresek is jól végezték a dolgukat, így helyükön voltak
például a korábban megismert gyönyörű gitárszólók is. Meg el ne felejtsem
megemlíteni az új basszusgitárost, aki a színtéren tevékenykedő hölgyek sorát
is erősíti az All That Remains mellett. Kár, hogy csak nagyon keveset
játszottak; hallhattuk a készülő lemezről a 'This Calling'-ot, a 2004-es
albumról meg a 'The Deepest Gray'-t, a 'Tattered On My Sleeve'-et, meg a címadó
'This Darkened Heart'-ot többek között.
Metalcore után hardcore, jött a Terror. Nem igazán az én zeném, de
show-t csinálni azt tudtak, még úgy is, hogy a szervezők a színpad elé jó egy
méterrel kordont tettek, így a stagedive-olók nem hódolhattak szenvedélyüknek.
Azért az olyan slágerekre, mint az 'Overcome', így is igen nagy mozgolódás
alakult ki, úgyhogy nagy gond nem volt.
Az Unearth fellépését már nagyon vártam, és az átszerelés alatt
látni lehetett, hogy ők is rendesen készültek, a hangzásra nem lesz panasz.
Rendesen ki voltak mikrofonozva az alapok, a hangosítók tényleg lelkiismeretes
munkát végeztek. Így aztán nem is csoda, hogy a szettet nyitó 'The Great
Dividers' gyilkosan dörrent meg. A slágerek közül előkerült még a 'Black Hearts
Now Reign' és az 'Endless', aztán játszották még a 'This Lying World'-öt meg
talán a 'Failure'-t is az 'Oncoming Storm'-ról, de úgy tűnt, a 'Stings Of
Conscience' kimaradt a repertoárból. Helyette játszottak vagy két új nótát,
azok jó metalosak voltak. A két gitáros mintha egymás ellentéte lett volna, Ken
folyamatosan showmankedett ritmusozás közben, hülyítette a csajokat vagy éppen
gusztustalankodott, Buz meg papucsban nyomta a technikás témákat, szólókat.
Apropó két gitár: hogy lehetett a 'Zombie Autopilot'-ot kihagyni?!?!?!?!?!
Sajnos amúgy is túl keveset játszottak, így meg végképp hiányérzetem volt a
végén.
Megint hardcore jött, élő legendák: a Madball legénysége. Azt
hiszem, a legtöbb magyar - jópáran kint voltunk - miattuk utazott el Bécsbe, és
nem hiszem, hogy bárki is megbánta volna közülük. Az olyan nóták, mint a 'Set
It Off' vagy a 'Demonstrating My Style' ma is nagyon odavágnak, lett is
crowdsurfing egyből, sőt, többen a kordonról engedték szabadjára stagedive-oló
vágyaikat és saját magukat. Bevallom, a tavalyi 'Legacy' klipes nótájának, a
'Heavenhell'-nek hallatán magam sem bírtam állva maradni, és még egy diszkrét
mosh-t is megengedtem magamnak. Természetesen volt együttes tiszteletadás az
Agnostic Frontnak, közös nyomulás a Terror frontemberével, meg a végén jó adag
'Hardcore Pride'. A Madball volt mellesleg az egyetlen zenekar, amelyik ráadást
is játszott. Jó volt látni Hoyát, aki múltkor Pestre nem jött el, de most ott
volt teljes életnagyságban. Igaz, a makkos cipő hiányzott róla, de állítólag
Freddy abban volt - ezt nem figyeltem meg, annyira lekötötte a figyelmemet
kiváló fejkendője, na meg persze a koncert maga.
A Chimaira előtt honfitársaink jelentős része az országhatár felé
vette az irányt, de szerintem nem jól tették. Bár csak nemrég kedveltem meg a
bandát, nagyon vártam már a koncertjét, pláne mióta a DVD-t is megnéztem.
Tudtam, hogy amellett, hogy jó fejek, nagyon feszesen játszanak élőben is, Mark
Hunter pedig jó frontember. Nem is volt gond se a zenével, se a hangulattal,
inkább a fáradtság miatt nem bántam, hogy végül a Chimaira se játszott valami
sokat. Azt legalább nagyon jól és durván, olyan számokat prezentálva, mint a
'Comatose', a 'Nothing Remains', vagy a 'Lazarus' a tavalyi 'self titled'
korongról, meg persze előkerült az előző anyagról, a 'The Impossibility Of
Reason'-ről a 'Pure Hatred', a 'Down Again', meg a 'Power Trip', és ha nem csak
álmodtam, akkor az 'Overlooked' és a 'Cleansation' is. Mondjuk a 'Lazarus'-t
kihagytam volna, de legalábbis nem a végére tettem volna, és örültem volna a
'Salvation'-nek például, de hát ez van (volt). És milyen jó volt! Ilyen mókára
máskor is vevő vagyok.
--kristóf--
|
Fotóalbum
All That Remains
|
