A The Blamed Szentendrén

DMH-barlang, Szentendre
2001. január 13.

Amikor a 2000/2001-es tanév első félévének vizsgaidőszakában értesültem róla, hogy a chicagoi The Blamed kis hazánkba látogat egy koncert erejéig, meglepetésemben majdhogynem a monitor alá estem. A hír igaznak bizonyult, és hamarosan hivatalosan is megerősítést nyert, miután felvettem a kapcsolatot a bandával, egész pontosan az énekes/gitáros Matt-tel.
A tökéletes boldogságot csupán az zavarta, hogy ekkor már nem Jim Chaffin (egykori Crucified-tag és sokáig a The Blamed dobosa), de nem is Lance Garvin (aki az egy évvel korábbi európai turnéra kísérte el a csapatot) dobolt a bandában, hanem a basszusgitáros Cristopher ikertestvére, Trevor, aki nem sokkal korábban kezdte a dobolást. Márpedig a Blamed egyik erőssége mindig is a jó dobos volt azelőtt. Azt viszont mókásnak tartottam, hogy dallamos punk zenekarként harangozták be azt a Blamed-et, amelyben dallamos éneket csak elvétve lehetett felfedezni négy albumon és egy EP-n keresztül. (Végül is nem kell mindig a maximumra törekedni, és a 'punk' még stimmelt is.)
Lényeg, hogy megszerveztük a csapatot, és irány Szentendre! Korán odaértünk, úgyhogy bőven volt idő összeismerkedni az együttes tagjaival, akik közül leginkább Matt és Bryan Gray volt interaktív, a többiek javarészt meghúzódtak a háttérben, és egymás között beszélgettek. Személy szerint óriási élménynek tartottam, hogy találkozhattam és beszélgethettem Bryannel, aki számtalan általam jobban vagy kevésbé kedvelt zenekarban megfordult már több-kevesebb ideig. (Hogy csak párat említsek: Blenderhead, Klank, Six Feet Deep, Mortal, Left Out, és természetesen az általa alapított The Blamed.) Elkísérte európai körútján a fiúkat az a Christian, aki a német keresztény fesztivál, a Freakstock egyik szervezője évről-évre. Vele is váltottunk pár szót zenekaráról, amely ha jól emlékszem, a Push To Shove névre hallgatott.
Míg kint dumálgattunk, bent javában folyt a 'melegítés', hiszen a Blamed előtt öt magyar zenekar is fellépett aznap este. Az első négy fellépő listája (nem biztos, hogy időrendben): Second Life, Hold X True, Hátsó Szándék, Semmi Komoly. Közvetlenül a tengerentúli headliner előtt a helyi Indisde Fears nyomult, és nagyon örülök, hogy betévedtem, mert ilyen jó zenét még nem sokszor hallottam magyar csapattól. Akárcsak a Zao tette gyakran, két gitárral, basszusgitár nélkül játszottak, és akkora zenét csináltak, hogy utána percekig a hatása alatt voltam.
De aztán kezdett fölpakolni a The Blamed. Itt aztán egyik ámulatból a másikba estem. Kiderült, hogy az egyik homeless-gyanús alak is a banda tagja, mégpedig szintetizátoron(!!!) fog közreműködni. De nehogy valami komoly instrumentumra gondoljon bárki is; pici, gyerekeknek való játékszintiről volt szó, kis billentyűkkel, kis hangterjedelemmel. A közmondásos 'tantusz' csak később esett le; ugyanis akit én szinte 'lecsöveseztem', az nem más volt, mint Jonathon Ford, akit keresztény underground/indie körökben meglehetősen nagy tisztelet övez a Roadside Monument-ben, a Pedro The Lion-ben, és az Unwed Sailor-ben végzett munkásága miatt.
Miután az első sokkhatáson túltettem magam, véletlenül ránéztem a dobra, és alig hittem a szememnek: Trevor EGYÁLTALÁN NEM használt felső tamokat!!! Mi jöhet még?!?! Egy klarinét?!?! És ezt nem ám a rím kedvéért mondom: Matt szedte elő valahonnan, majd helyezte elérhető közelségbe. És ha már Matt szóba került: mivel a színpad ugyancsak szerény méretekkel rendelkezett, Matt a küzdőtér elején foglalt helyet, érdekességképpen a közönségnek háttal. A színpadkép sem volt éppen hétköznapinak mondható, ui. a 'frontvonalban' a dobos Trevor kapott helyet, míg a két gitáros a két szélen helyezkedett el.
Kezdtem kissé elbátortalanodni, és ahogy körbenéztem, a bizalmatlanság jeleit véltem fölfedezni mások arcán is. Nagyjából ilyen körülmények közepette vette kezdetét a buli, ám az első hangok azonnal eloszlatták az aggodalom gyülekező (mit gyülekező?!?! egyenesen tornyosuló!!!) felhőit. Kiderült, hogy egy szem oldal-tammal is remekül el lehet boldogulni, és Trevor olyan aranyos volt, amint lelkesen (meg ami a lényeg: sikeresen!) próbált lépést tartani a többiekkel. Jórészt az akkor még viszonylag újnak számító 'Germany' EP számait játszották, ám elhangzott egy-két számunkra ismeretlen, új szerzemény is. Határtalan boldogságomra a 'Forever' nyitódala, a 'Dissonance' is sorra került, ráadásul az eredeti verziónál gyorsabban! A hangulat fantasztikus volt, senki nem gondolta volna, hogy picivel korábban még komoly kétségek merültek fel sokakban az este folytatását illetően. Jonathon játékát nem tudom kommentálni, mivel nem nagyon hallottam, amit művelt, de ahol kivehető volt, ott határozottan illett a produkcióba.
A műsor vége felé Bryan mondott el egy rövid imát, illetve buzdított mindenkit, hogy ha kedvük tartja, bátran keressék meg őt és a banda tagjait egy baráti eszmecserére.
A zárás abszolút elsöprő erejűre sikeredett, a végső káoszban előkerülő klarinét és egyéb extrém megnyilvánulások tették többek között emlékezetessé a bulit jó időre. Nagy tapsot kapott még - teljesen megérdemelten - a Newborn-os Jakab Zoli, aki az estét megszervezte, és a Blamedet vendégül látta.
Hazaindulás előtt még csevegtünk pár emberrel, aztán elégedetten vettünk búcsút a szép szigettől és a nem annyira szép küllemű, ám emlékezetes élmények színhelyévé vált barlangtól.

--kristóf--

Fotóalbum

The Blamed