|
|
A Threshold másodszor Budapesten
A38, Bécs
2007. szeptember 9.
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem... Ki ne hallott volna a Dream Theaterről a
rockzene iránt érdeklődők közül? Hülye a kérdés, de ha behelyettesítjük Mike
Portnoyék bandáját a brit Thresholddal a kérdésben, máris nem olyan egyértelmű
a válasz. Pedig a Threshold is progresszív metalt játszik, már a nyolcadik
nagylemezénél tart, és szerény véleményem szerint sokkal jobb a DT-nél. Mégis,
a szakmán kívül nem szokott igazán nagy elismerésnek örvendeni, és úgy tűnik, a
mostani turné is ezt igazolja, mivel állomásonként mindössze egy-kétszáz ember
megy ki a koncertjeikre... Ami azt illeti, az A38 se telt meg éppen, de
igazából már annak is örülni kellett, hogy egyáltalán nem maradt el az este
hétre kiírt koncert a magas vízállás miatt.
Az első fellépő, az osztrák Serenity úgy fél nyolc magasságában
tűnhetett fel a színpadon, a koncert intrója a Karib-tenger kalózaiból volt
ismerős. Ezután mintegy félórás koncertet adott az öttagú - ének, gitár,
billentyű, basszus, dob - banda, nekem nagyon tetszett. (Érdekes módon
egyébként a dobos volt az egyik háttérvokalista, a másik a billentyűs.) A
dalok, a technikai tudás és a hangzás is kedvemre való volt, és szimpatikus
volt a frontember is, aki jól énekelt, továbbá megtalálta az egyensúlyt a
szükséges mennyiségű interaktivitás és az elsőlemezes előzenekar számára
indokolt visszafogottság között. Egyszóval volt ugyan pl. némi
közönségénekeltetés, de minden nagyképűsködés nélkül. Jó húzás volt a végére
egy klasszikust is elővenni - konkrétan az 'Edge Of Thorns'-t a Savatage-tól -,
de mint utaltam rá, nekem az olyan saját szerzeményeik is bejöttek, mint pl. a
'Reduced To Nothingness'. A koncert után pár szót váltottam még a billentyűssel
és az énekessel, mindketten jó fejek voltak, és együtt sajnálkoztunk, hogy a
Symphony X előtt Magyarországon nem fognak játszani (merthogy a turné bizonyos
állomásain de).
Átszerelés után a finn prog power banda, a Machine Men következett
új lemezének, a 'Circus Of Fools'-nak a címadó dalával. Kinézetre roppant
érdekes volt a brigád, a kistermetű, némileg nőiesre sminkelt énekes mellett
kétoldalt helyezkedtek el a gitárosok, egyikük ugyan kopasz és széles volt,
mégsem ijednék meg tőle még egy rosszul kivilágított sikátorban sem, annyira
ártalmatlan arckifejezésekkel játszotta a leggyilkosabb riffeket és szólókat
is. Volt még a színpadon egy elképesztően sovány, ám annál energikusabb
basszusgitáros és egy kisfiús megjelenésű dobos, aki ugyancsak lazán ütötte a
legmeredekebb ritmusok közepette is az ütemet. A külsőről még annyit, hogy a
tagok szemmel láthatóan azon versenyeztek, ki tud idiótább nadrágot felvenni.
De nem a külső volt a lényeg, úgyhogy rá is térnék a zenére, ami mint mondtam,
progresszív hatásokkal bolondított, erőteljes, dallamos metal volt. Óriási
energia koncentrálódott az egész bandában, de legfőképp az excentrikus
frontemberben, aki ellentmondást nem tűrően vonta magával az egész zenekart és
közönséget az extázisközeli állapotba. Remek folytatás volt a jó kezdés után az
általam mintegy ötvenpercesre saccolt szett, eddig hiba nélküli volt a buli.
A folytatást illetően már nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert míg a
háromtagú, norvég Communic a jelenlévők egy része számára talán
egyenesen az est fénypontját jelentette, nekem lemezen nagy csalódást okozott,
ezért nem is vártam annyira. Aki nem ismeri, egyfajta Nevermore-os, komplex
power metalról van szó, a zenekar ugyanúgy a Nuclear Blast istállójához
tartozik, mint a Threshold is újabban. Sajnos élőben épp annyira nem tetszett a
Communic, mint lemezen, és bizony a dobos meglehetős pontatlansága se fokozta
az élményt... Hiába a jó gitármunka, a tisztességes énekhang, maguk a dalok
szerintem nagyon rosszak és halál unalmasak. Másképp gondolta ezt az a rakás
fiatal, akik betéve tudták az összes szöveget, és a színpad előtt összeverődve
érezték rendkívül jól magukat.
A zárónóta után lepakolták a színpadról az előzenekarok cuccait, és
kisvártatva feltűnt a színpadon a Threshold! Az új lemez, a 'Dead
Reckoning' nyitódala, a 'Slipstream' nyitotta a sort, később pedig szinte a
teljes album sorra került. De ne szaladjunk ennyire előre: mint azt jó előre
tudni lehetett, az énekes Mac kiszállt a bandából épp a turnészezon kezdete
előtt, ezért átmeneti(?) megoldásként az elődje, Damian Wilson kísérte el a
zenészeket a körútra. Bizonytalan időre az alapító gitáros Nick Midson is
pihenőt tart, az ő helyét Pete Morten vette át a Soliloquy nevű bandából.
Szerencsére a hangzás az első dal után egész jól beállt, innentől kezdve
roppant élvezetes hangversenynek lehettünk szem-és fültanúi. Akárcsak az
előzenekarok, a Threshold is nagy lelkesedéssel vetette magát a zenélésbe,
szemmel láthatólag igen jól érezték magukat a muzsikusok. Damian nem is győzte
megköszönni a közönségnek az aktív részvételt, és valóban nem lehetett oka
panaszra, a megfelelő részeknél ment az együtt tapsolás, mintha kötelező lett
volna, a szövegeket is többen ismerték és énekelték, tényleg jól egymásra
talált az együttes és a hallgatóság. Sajnos a korlátozott időkeret miatt jópár
sláger kimaradt - pl. ha jól emlékszem, a 'Psychadelicatessen'-ről és a
'Clone'-ról semmi nem hangzott el, a 'Hypothetical'-ről is talán csak a 'Light
And Space' -, és a Damian nevével fémjelzett érából - 'Wounded Land' és
'Extinct Instinct' albumok - se került elő sok minden. Viszont érdekességképpen
előkeresték a szólógitáros Karl Groom régi gitárját, amivel annak idején
feljátszotta a 'Wounded Land'-et, és a vonatkozó nótákat azon pengette végig.
Mint lenni szokott, a dalok összeválogatása nem fedte le teljesen az ízlésemet,
hiszen pl. az 'Extinct Instinct'-ről az 'Exposed' helyett szívesebben hallottam
volna a 'Virtual Isolation'-t, és a legvégén is jobban örültem volna a
'Sanity's End' helyett a 'Paradox'-nak a 'Wounded Land'-ről. Mindezt persze
csak zárójelesen jegyeztem meg, elvégre nagyon nagy volt a buli, nem véletlen,
hogy két ráadás is volt, a 'Sanity's End' előtt jófajta közönségénekeltetéssel
egybekötve, hiszen Damian és társai is remek közérzetnek örvendtek.
Örülök, hogy három év után újra benéztek hozzánk a progresszív metal angol
mesterei, pláne hogy az előzenekarok terén is ilyen erős volt a felhozatal.
Most még abban reménykedem, a Thresholddal jó kapcsolatokat ápoló, szintén
angol Balance Of Power is hamarosan kiad valamit, és ellátogat hozzánk.
--kristóf--
|
Fotóalbum
Threshold
|
