Fókuszban: a Kingston Falls
(csak itt, csak Nektek)

Rövid bemutatkozást kérhetek az Olvasók számára?

John: Persze! John-nak hívnak, a Kingston Falls énekese vagyok. A banda 2003 őszén alakult, azóta koncertezünk és jól érezzük magunkat.


Bemutatkozó nagylemezetek, a 'Crescendo Of Sirens' áprilisban jelent meg a Strike First Records gondozásában. Több pozitív kritikát is kapott az anyag; ti magatok mennyire vagytok elégedettek vele?

John: Nagy általánosságban meg vagyunk elégedve. Azonkívül meg is lepődtünk, mennyire jó volt a fogadtatása. Mikor írtuk, éreztük, hogy nem igazán hardcore vagy metal album lesz ebből, és inkább a rockra és popra koncentráltunk sok nótában. Ilyen szempontból igazán elégedettek vagyunk, hiszen igyekeztünk nem hardcore lemezt csinálni már csak annál fogva is, hogy mindannyian hallgatunk pop punkot vagy akár simán rock 'n' rollt. Úgyhogy mikor a CD elkészült, örültünk a benne lévő inkább rockosabb feelingnek a mélyebb hangtartományokra épülő, basszusalapú érzet helyett. És persze boldogok vagyunk, hogy egész pozitív visszajelzéseket kaptunk azoktól, akikhez eljutott az anyag - ez mindig jó érzés.


Hogy érzitek, mi a lényeges különbség az új album és a 2005-ös EP, a 'Crusader' között?

John: Húha, úgy érezzük, óriási a különbség. A 'Crusader' egyszerű EP volt, afféle 'itt vannak a dalok, van itt némi éneklés, pár breakdown, meg néhány rock riff', és ennyi. Az új CD-n vannak olyan nóták, amik nem olyan maguktól értetődők, amik első hallásra nem adják ki magukat úgymond. Emellett az új lemez sokkal jobban is szól, ami szintén nem árt.


Mennyire érzitek magatokat otthon a Strike First-nél? Mi a legjobb a számotokra abban, hogy ennél a kiadónál lehettek?

John: Igen, szeretünk a Strike First-nél lenni. Először, mikor aláírtunk hozzájuk, picit izgultunk, hogy vajon hogy fognak a kiadó rajongói viszonyulni hozzánk, hiszen a Facedown / Strike First legtöbb bandája igazi hardcore zenekar, a miénk pedig nem az. Szóval kicsit izgultunk, hogy azok a srácok, akik a kiadó többi bandáját hallgatják, nem igazán akarnak majd egy rockzenekart hallani. Szerencsénkre mindenki igen jófejként viszonyult a hangzásunkhoz, és közben a Facedown is szerződtetett pár másik rockzenekart. Ami igen király abban, hogy a 'Facedown Family' tagjai vagyunk, az az, hogy a kiadó maga is olyan, mintha egy zenekar lenne. Sok srác úgy egészében támogatja a Facedownt, és mindenkit úgy szeret ott, mint magát a kiadót. Ez igazán sokat segített, mikor először turnézni kezdtünk és olyan helyeken játszottunk, ahol azelőtt sose jártunk. Tudtunk eladni cuccokat és sok olyan srác is lenézett a koncertekre, akik nem is hallottak még minket, csak hogy lássák a Facedown Family új tagját. Úgy gondolom, ez olyan király dolog, ami a legtöbb kiadónál nincs meg.


Viszonylag új basszusgitárosotok van Bill Bowers személyében, aki Jasont váltotta az együttesben. Simán ment a váltás, Bill könnyen megtalálta a helyét a csapatban?

John: Ami nagyszerű Bill-lel kapcsolatban, hogy a Kingston Falls előtt együtt játszott Brent-tel, Josh-sal, és Josiah-val a pop-punkot játszó, Gunk nevű zenekarban, ami akkoriban egyike volt a város nagyobb bandáinak, úgyhogy a Kingston Falls a létrejöttekor csak egy side-project volt. Jason ötlete volt Brent-tel és Josiah-val közösen, hogy létrehozzák. Josh-t meg gondolom, csak úgy bedobták, mert kellett nekik még egy gitáros. Ő először nem is nagyon volt benne a dologban, mivel nem is nagyon hallgat metalt vagy hardcore-t. Végül maradt, a bandának meg jó volt a fogadtatása, úgyhogy beletörődött a helyzetébe a Gunk-ban. Szóval Bill a legjobb barátunk volt egész végig, és már korábban is jött velünk turnéra, csak hogy ott lógjon, foglalkozzon a merch-csel, ilyesmi. Nem beszélve arról, hogy megtanulta az összes nótát a segítségünk nélkül, miközben turnén voltunk, úgyhogy mire hazajöttünk, már tudott mindent. Igen örülünk, hogy Bill a banda tagja!


Ez volt az első változás a zenekar felállásában a 2003-as megalakulás óta?

John: A zenekar valójában 2002-ben jött létre a régi énekessel, akit Justin-nak hívtak. 2003-ban én egy másik banda, a Twelve Is Romanian tagja voltam. Justin-nal nem annyira működtek a dolgok, úgyhogy 2003 őszén, miután már láttak a régi zenekarommal, megkértek, hogy csatlakozzam. Nagyjából ez minden.


Kik a fő hatásaitok, milyen zenekarok/stílusok inspirálnak a zeneírásban?

John: Hmmm, sokszor kérdezik ezt tőlünk, és soha nem igazán tudom, mit is kéne mondanom, mivel azok a zenekarok, akik inspirálnak minket, stílusukban nem nagyon hasonlítanak ránk. De ha az akkordmenetekre figyel az ember, meg arra, ahogy felépítjük a dalainkat, akkor értelmet nyer a dolog. Ami a szövegeket illeti, a Saves The Day nagyon nagy hatással van rám, Chris Connely egy zseni. Zeneileg az olyan bandák, mint a Stix, a Boston, a Thrice, a System Of A Down, vagy a Blink 182 sokféle módon hatnak ránk.


A Kingston Falls mellett mi tölti ki a mindennapjaitokat?

John: Azt hiszem, mindannyiunk számára leginkább a videojátékok. Brentről tudom, hogy egy csomót horgászik, meg szeret ezt-azt építgetni. De legnagyobbrészt mindannyian folyton csak videójátékozunk, meg persze egy kicsit a barátnőinkkel is foglalkozunk, azt hiszem, ha-ha!


Voltaképpen kifogytam a kérdésekből, de ha szeretnél még mondani valamit, tedd bátran!

John: Köszönjük a kérdéseket, igazán élmény volt válaszolgatni rájuk.

--kristóf--

Fotóalbum

Kingston Falls