Vissza a lemezajánlókhoz

BARREN CROSS
Atomic Arena
1988 Enigma / 2003 Restless Records

Miközben a 'nagy öregek' közül némelyek (Saint, Stryper, Leviticus) újraalakulnak, addig mások más módon térnek vissza a köztudatba. A Barren Cross például régi, ma már ritkaságuk miatt csillagászati árú lemezeinek újrakiadása révén. Így ami korábban elképzelhetetlennek tűnt - nevezetesen, hogy egy eredeti BC-lemez birtokosává váljak -, ma már szinte gyerekjáték.
Az 'Atomic Arena' nem teljesen ismeretlen a számomra, hiszen több nótát megismertem az albumról a zenekar koncertalbumának köszönhetően, aminek egy részét volt alkalmam hallani párszor néhány éve egy ismerősöm jóvoltából. Az akkor megismert dalok közé tartozik a nyitó 'Imaginary Music', a 'Killers Of The Unborn', valamint a 'Close To The Edge' - megannyi ütős heavy metal sláger. Közhely, de a Barren Cross egyik legnagyobb nevezetessége az énekes Mike Lee volt, akinek hangja megszólalásig - sőt azután is - Bruce Dickinsonéra emlékeztetett (aki nem tudja, ki az a Bruce Dickinson, valószínűleg véletlenül keveredett ide, és azzal se menne sokra, ha elárulnám, ki is az ominózus úriember). A Barren Cross azonban zenéje révén önmagában, az összehasonlítgatások nélkül is megállja a helyét, és egyike azon keresztény csapatoknak, akiknek sikerült a világi piacra is betörniük a '80-as években. (Az Enigmának egyébként nem volt ismeretlen a szituáció, hiszen a Stryper és a Guardian is kapcsolatban állt a kiadóval hosszabb-rövidebb ideig.)
'Atomic Arena': már a cím is sokat (sok jót!) sejtető, de a lemez pláne nem okoz csalódást! (A kimondottan béna borító ellenére se.) Pörgős nóták, jó zenészek, intelligens szövegek, megfelelően agresszív, kifejező énekes, no meg az 'elmaradhatatlan' ballada ('Heaven Or Nothing'). A hangzás tipikus '80-as évek, hála Istennek az Elefante testvérpáros (Dino és John) a Barren Crossból nem csinált Petrát, mint némely esetekben hajlamosnak bizonyult a dologra. Súlyos, ma már igencsak mesterkéltnek tűnő dobok, a refrénekbe kellő mértékben adagolt vokálok, kevés billentyű. Utóbbiért szintén hálásak lehetünk a Mindenhatónak, hiszen a Barren Cross muzsikájába nemigen fértek volna bele a szintik, és ezt a producerpáros is belátta. (Talán túl szigorú voltam velük korábban?) A Barren Cross egy területen különösen sokat fejlődött a bemutatkozó lemez után, ez pedig a szövegvilág: jóval változatosabb, érdekesebb a mondanivaló ezúttal, mint a 'Rock For The King'-en volt, ami a célközönséget figyelembe véve örvendetes és előnyös változás.
A jó zenén túl van még valami, amit mindig megcsodálok a régi lemezeken, ez pedig a szinte hihetetlen ruha- és frizuraköltemények hada. Egyszerűen alig bírok magamhoz térni az irdatlanul sok flitter és a töméntelen mennyiségű hajlakk nyújtotta látványtól. Na jó, nem piszkálom a régieket, bizonyára rajtunk is hasonlóképp fognak mulatni pár év múlva. Abban viszont biztos vagyok, hogy az olyan korongok, mint az 'Atomic Arena', soha nem veszítik el az értéküket, még ha lesznek is, akik megmosolyogják. Hadd mosolyogjanak, mi pedig örüljünk, hogy a '80-as években is voltak, akik nem a széles utat, a tömegek által kitaposott ösvényt választották, hanem olyasmit mertek csinálni, amivel nem számíthattak sztárságra, viszont ami a szívükből jött, épp ezért ma is tiszteletet és elismerést vált ki az értő közönségből. Éljen.

--kristóf--