Vissza a lemezajánlókhoz

BECOMING THE ARCHETYPE
Terminate Damnation
2005 Solid State Records / 2005 Abacus Recordings

Amikor megláttam a hírt, nem hittem el: a Solid State annyi nélkülözés után ismét igazolt egy IGAZI metalbandát!!! Pedig de: a hír igaz, a Becoming The Archetype valóban METAL-t játszik, mégpedig milyen jót! Nem véletlen, hogy Európa egyik vezető rock-magazinja, a német Rock Hard is 10 dinamittal jutalmazta. Hogy miért is lehet ennyire szeretni ezt a bandát és debütalbumát, a 'Terminate Damnation'-t, azt megpróbálom pár mondatban összefoglalni, de igazából most tényleg csak azt mondhatom: ezt mindenkinek hallania kell!
Instrumentális intro adja meg az alaphangot, de az első igazi szám az 'Into Oblivion'; már a címe is jó, hiszen egyik legnagyobb kedvencemet, a kanadai Into Eternity 'Buried In Oblivion' című lemezét juttatja eszembe, ami a kellemes asszociáció miatt máris megnehezíti, hogy elfogulatlan maradjak. Pedig a dal elfogultság nélkül is remek, az ember olyan metalmixet kap, amilyenről álmodni is alig mert talán: death metallal, blastbeattel indul a lemez, utána a The Dillinger Escape Plan-t idéző káosztéma, majd thrash-death metal, az ének is a kettő között van valahol, aztán súlyos, vontatott breakdown, hogy lássuk, ez bizony a XXI. század, kisvártatva lassú, lírai betét akusztikusgitár-szólóval, később előkerül egy Slayer-ízű szóló, és még nem mondtam el mindent. Ráadásul ez még csak az első szám!!! Igaz, ez nagyjából pont hat perc hosszú. Van azonban ennél hosszabb is, ami azt illeti. A reklámszöveg egyébként nem hazudik, a 'grinding death metal', az Opeth-et idéző 'dark stuff', a 'modern thrash' és a 'metalcore attitude' mind-mind rajta van a lemezen, és mindezt valami hihetetlen érzékkel keverték össze a fiúk, káosz és zűrzavar helyett gyönyörű, friss hatású zene lett a végeredmény. Van itt még rövid blues-szóló, rock 'n' roll fíling, meg a már hivatkozott káosz-téma is, szóval a korábban felsorolt hatásokkal még nem is merült ki a lista. Gondolkoztam, hogy kiemeljek-e külön dalokat, és végül úgy döntöttem, igen: a 'One Man Parade' és az 'Ex Nihilo' talán még a többinél is jobban megfogott, de igazából ahogy egyre többet hallgatom a lemezt - mert ezt muszáj hallgatni, annyira jó! -, úgy fog meg egyre több részlet, az elsőre a nagy kavalkádban és katarzisban rejtve maradt érték.
Amíg vannak olyan bandák, mint a Crimson Moonlight, az Aletheian, vagy épp a Becoming The Archetype, nem aggódom a keresztény 'brutálmetál' jelenével-jövőjével kapcsolatban.

--kristóf--