Vissza a lemezajánlókhoz

COOL HAND LUKE
The Fires Of Life
2004 Floodgate Records

Az előzetes hírekből annyit megtudhattunk, hogy a Cool Hand Luke sok zongorát is be fog vetni az új albumon, a 'The Fires Of Life'-on, illetve hogy a lemez szövegeihez a fő inspirációt a Zsoltárok könyve nyújtotta. Előbbi megjegyzésből nyilvánvaló volt, hogy a zenekar nem a múltat sírja vissza, hanem tovább halad azon az úton, amit az előző koronggal, a 'Wake Up, O Sleeper'-rel kezdett meg, vagyis egyre finomodik a muzsikája.
A sejtés be is igazolódott, a 'The Fires Of Life' valóban nagyon visszafogott zeneileg, ami valószínűleg tovább módosítja majd a banda rajongótáborának összetételét. A 'Wake Up' is minden bizonnyal sokakat kiábrándított a hardcore-arcok közül, hiszen Mark Nicks felhagyott az éneket itt-ott felváltó ordítozással, ami véleményem szerint izgalmasabbá tette a korai anyagokat. Viszont fordítva is működik a dolog: azok, akiket pont a durvább témák riasztottak el a CHL-tól, immár bátran beszerezhették a lemezt, nem kellett nem kívánt meglepetésektől tartaniuk. A 'The Fires Of Life' kiválóan alkalmas arra, hogy a bizonytalankodó, nosztalgiára hajlamos HC-kedvelők kedvét még jobban elvegye a csapat produkciójától, ugyanakkor újabb híveket toborozzon úgy a visszafogott, művészies indie rock, mint a spirituálisabb, worship muzsikák iránt érdeklődő rétegből. Meg persze ott vannak a hozzám hasonló megátalkodott rajongók, akiknek édes mindegy, ordibál-e a Bárki vagy sem, a lényeg a jó hallgatnivaló.
Tény viszont, hogy egész másképp viszonyulok a CHL legutóbbi két lemezéhez, mint az első kettőhöz. A mostani albumok egyik sajátsága, hogy nem nyújtanak azonnali élményt, sőt. Rengetegszer áthallgattam a 'The Fires Of Life'-ot, mégis alig bírtam egy-két motívumot felidézni, akárhogy is próbáltam. Viszont amikor nem próbáltam, spontán beugrott egyik-másik téma, és erősen gondolkodnom kellett, mire rájöttem, hogy honnan ismerős. Vagyis az album nem közvetlenül fejt ki hatást a hallgatóra, hanem valahol mélyebben, és ez bizony nem feltétlenül baj, de még mennyire nem. Azóta leginkább háttérzeneként hallgatom a lemezt, és míg egyrészt kellemesen nyugodt környezetet teremt, másrészt 'fű alatt' szépen belopódzik az ember szívébe-lelkébe a trió mondanivalója, vagy legalább egy része. Nem rossz!
A zongorán kívül egyébként az 'extrák' közül érdemes a csellóra és a vokalista hölgyre is odafigyelni, megéri!

--kristóf--