Vissza a lemezajánlókhoz

DEAD POETIC
New Medicines
2004 Solid State Records / 2004 Golf Records

A Dead Poetic jó pontokat szerzett nálam már az első lemezével, a 2002-es 'Four Wall Blackmail'-lel is, pedig a tagok akkoriban érettségiztek csupán. Az azóta eltelt két év során nyilván még tovább értek, fejlődtek a fiúk, úgyhogy kíváncsian vártam a 'New Medicines' című új albumot.
Az első nóta, amit a lemezről hallottam, a címadó 'New Medicines' volt. Nagymértékben a Blindside-ra emlékeztetett a stílusa, amin rendesen meglepődtem, mivel ekkora változásra azért nem számítottam. Utána jött a 'Vanus Empty', ami már jobban beleillett a képbe - dallamos emo, erősen slágergyanús. A 'Glass In The Trees' és a 'The Dream Club Murders' is a screamo-vonalba sorolta a gárdát, úgyhogy helyben is voltunk, nagyjából ilyesmit vártam a Dead Poetictől.
A nyitó 'Taste The Red Hands' ezzel együtt rögtön rá is cáfolt minden várakozásomra, mikor végre az egész lemezhez hozzájutottam, ugyanis jó szigorúan indul, és utána lendületes, bár dallamosabb a folytatás is. A már említett 'The Dream Club Murders' dallamközpontú, de szintén tempósabb darab, és Brandon ebben is ki-kiereszti a hangját. Harmadikként a címadó nóta jön, amihez mellesleg klip is készült, utána pedig ismét egy korábban megismert darab, a slágergyanús 'Vanus Empty'. A 'Bury The Difference' úgy kezdődik, akár egy Brandtson-dal, még Brandon is úgy zendít rá, mintha magát Myk Portert hallanám; a refrén felé haladva majd azt elérve a Brandtson-jelleg elvész. A 'Molotov' a 'Four Wall Blackmail'-t idézi, bár a második gitár miatt teltebb, mozgalmasabb a hangzása, mint a bemutatkozó korong dalaié volt. A 'Glass In The Trees' lírai, komoly hangvételű dal, de a 'Dimmer Light' még visszafogottabb. A 'Hostages' aztán jó súlyosan indul, és ezen a ponton a zenekar megint a Blindside-ra emlékeztet. A 'Modern Morbid Prophecies' dallamvilága némileg kilóg az albumról, de nem kellemetlenül, inkább pikánsan fűszerezve a feltálalt menüt. A záró 'Hoax To Live For' viszonylag lendületesebb, erőteljesebb nóta, utána pedig rejtetten kapunk még egy akusztikus gitáretűdöt - amit bátran lehagyhattak volna a CD-ről, annyira nem illik rá, és tulajdonképpen nem növeli az értékét. Még a hangulata se igazán olyan, hogy utána az embernek ismét kedve lenne elindítani a lemezt a lejátszóban; a 'Hoax'-szal jobban jártunk volna zárásként.
Ettől az apróságtól, meg az irtózatosan randa borítótól eltekintve örömteli, amit a Dead Poetic fölmutatott második nagylemezén. A tagok egyénileg, és a csapat együtt is fejlődött, az új gitáros, Todd Osborn érkezése se vált éppen a zenekar hátrányára. A 'New Medicines' érettebb, változatosabb anyag, mint a 'Four Wall Blackmail'; amit elvesztettünk a borítón, megnyertük magán a lemezen.

--kristóf--