Vissza a lemezajánlókhoz

DEMON HUNTER
Demon Hunter
2002 Solid State Records

A Demon Huntert jóval megelőzte a híre. Mindez köszönhető volt a banda körüli titkolózásnak, annak, ahogy a kiadó igyekezett felcsigázni a hallgatóságot. Sokáig csak a hírek és a pletykák szállingóztak a bandával kapcsolatban, de zenét azt nem nagyon lehetett hallani tőlük. A Demon Hunter szinte a semmiből került a Solid State palettájára. A zenekar felállását a mai napig titok övezi, de a sajtófotókból és a videofelvételből gyakorlatilag igazolva láthatjuk a pletykát, mely szerint a Clark fivérek (mindkettő ex-Training For Utopia) állnak a DH hát-, vagyis inkább előterében. Persze azon mázlisták, akiknek lehetőségük volt ellátogatni a társulat valamely koncertjére, már lezártnak tekinthetik a kérdést, ám a glóbusz ezen féltekén hátrányosabb helyzetben érezhetjük magunkat ilyen téren.
A bemutatkozó korong előtt egy Solid State-es válogatáson, majd hamarosan pár hivatalosan is letölthető mp3 révén szembesülhettünk a gárda muzsikájával. A Demon Huntert addig leginkább Slipknot-paródiaként jellemezték azok a kritikusok, akiknek volt szerencséjük hallani, és annyiban igazuk volt, hogy a DH valamelyest csakugyan emlékeztet a Slipknotra zenei szempontból. (No meg a szereposztás körüli ködösítés is közös pontnak tekinthető.) A DH azonban több egyszerű klónnál, még ha túlzott eredetiséggel valóban nem is hozható összefüggésbe. A banda legénysége tudja, hogyan kell jó dalokat írni, bár a lemez egésze nem nagyon emelkedik ki az átlagból, amolyan jó közepes. Csakhogy van rajta két olyan lassú nóta, amelyek számomra mindenképpen a lemez lokális csúcspontjait jelentik, de úgy általában is nagyon jól eltalált szerzeménynek tartom őket. Ez a két track, a 'My Throat Is An Open Grave', valamint a záró 'The Gauntlet' üt legjobban szíven a lemezről, és nemegyszer külön is meg szoktam hallgatni őket. A zúzósabb darabok között is vannak kedvencek, a legnagyobb talán a 'Through The Black'.
A csapat neve alapján azt gondoltam, ultrakeresztény, hiperszellemi szövegvilágra kell számítanunk, ám a Demon Hunter más utat választott. A szövegek inkább költőiek, és nem igazán radikális evangéliumi üzenetet találunk bennük. Mindazonáltal így is pozitív kicsengésűek, és többé-kevésbé teljesítik a banda célkitűzését, hogy megcsillantsák a reményt egy sötét világban. Meg ugyebár egy olyan zenei műfajban, amelyre túlnyomórészt a sötét ideológiák jellemzőek sajnos.
A hangzás tökéletes, a stúdiómunka igényes és ötletes, de hát meglepő is lenne, ha nem így lenne egy olyan korongon, amelynek születésénél Aaron Sprinkle bábáskodott. A borítóterv és a fotó is a jól bevált Solid State-es / Tooth & Nail-es stílust követi, hiszen a seattle-i Asterik Studio és Kris McCaddon munkáiról van szó. A modern metal és a Solid State-es bandák rajongóinak tehát valószínűleg a Demon Hunter sem fog csalódást okozni, de akár nyitottabb hardcore-arcok is próbálkozhatnak vele.
Jó vadászatot!

--kristóf--