Vissza a lemezajánlókhoz

DIGITAL RUIN
Dwelling In The Out
2000 InsideOutMusic

A Digital Ruin első albuma, a 'Listen' a nem éppen fényes jövőbe kalauzolta el a szerencsés hallgatót, aki jófajta, egyedi ízű, ugyancsak futurisztikus hangulatú prog metal-ban gyönyörködhetett.
A folytatás, a 'Dwelling In The Out' szintén futurisztikus, borongós hangulatú lemez, ám nem önmagukat ismétlik rajta a muzsikusok, akiknek száma mellesleg időközben ötről négyre csökkent az egyik gitáros, Joe Sawyer távozásával. A 'Dwelling' először is jóval dalközpontúbb a debütalbumnál, itt nem folynak egymásba a trackek, minden nóta külön egységet alkot, noha a lemez végig megőrzi sajátos, egyedi hangulatát és stílusát. Súlyosbodott a hangzás is, vastag, mély gitárok röfögnek folyamatosan, és a keverés is jobb lett. A témák meglehetősen ritmus-centrikusak, de nehogy félreértse valaki, nem a fogós dallamok hiányáról beszélek! Sőt, a fogós refrének valósággal egymást érik a lemezen. A kíséret viszont gyakran az érdekes ritmizálás révén növeli az amúgy is szinte tapintható feszültséget, és ilyenkor tényleg jól jönnek a már említett vastag, falbontásra is kiválóan alkalmas gitárok. Ha már úgyis szóba hoztam a ritmust, végre kiemelhetem a dobos Tim Hart-ot, aki valószínűleg egy iskolába járhatott Mike Portnoy-jal, ugyanis az ő játékából is hiányoznak az üresjáratok, a maximumot hozza ki a hangszerből ötletes, technikás játéka révén. Az énekes Matt Pacheo esetében is bátran párhuzamot húzhatunk a Dream Theater-rel, ugyanis hangja és stílusa nemritkán - főleg talán a magasabb részeknél - James Labrie-t juttatja eszembe. Matt az ének mellett billentyűkkel is foglalkozik, így kijelenthetjük, elég markáns szerepet játszik a banda hangzásának formálásában, hiszen a futurisztikus billentyűk és a különféle hangminták még mindig komoly befolyással bírnak.
A szövegek most sem valami életvidámak, mégsem depressziós a lemez hangulata. Inkább mintha egy lehetséges jövőképet tárna elénk, amelyben az olyan, általunk ismert értékek, mint a jókedv, szeretet, bizalom helyét a félelem, a hidegszívűség, az árulás vette át. Ami azt illeti, mintha valóban fellelhetők lennének efféle tendenciák a mai világban. Sőt, a szövegek némelyikét bátran vonatkoztathatjuk mai élethelyzetekre is. Mindenesetre elgondolkodtató az album mondanivalója, és azt hiszem, pusztán esztétikai szempontból is értékesnek mondható a szövegvilág.
A Digital Ruin ugyan nem futott be valami nagy karriert, de nem hiszem, hogy a prog világban ennek bármiféle jelentősége lenne, hiszen a színtér szerelmesei már régen kénytelenek voltak többé-kevésbé beletörődni abba az értékválságba, ami a zenei piacot és úgy általában a mai kulturális életet jellemzi manapság. Viszont aki továbbra is a minőséget keresi, és kedveli a metal zenét, könnyen lehet, hogy jól jár, ha növeli a DR eladási mutatóit - sajnos már csak posztumusz, mivel az együttes feloszlott.

--kristóf--