Vissza a lemezajánlókhoz

DOGWOOD
Building A Better Me
2000 Tooth & Nail Records

Az 1999-ben megjelent 'More Than Conquerors' révén nagy elvárások elé állította magát a kaliforniai Dogwood. A következő évben kiadott 'Building A Better Me'-t vegyes érzelmekkel vártuk. Vajon a 'More Than Conquerors' csak egy szerencsés véletlen eredménye, vagy a sikert képesek reprodukálni Josh-ék? Illetve: képesek-e esetleg megfejelni? Egy biztos: mennyiség tekintetében felülmúlták az előző anyagot. Na és minőségben? Erről megoszlanak a vélemények. Az enyém szerint érdemes volt megvenni a CD-t.
A hangzás nagyjából maradt mint volt. Talán a gitár karcosabban, határozottabban szólal meg, és a dob nincs annyira előretolva, mint az előző korongon, kiegyensúlyozottabbnak tűnik a keverés. A Dogwood-ra mindig is jellemző vidámság, derűlátás viszont mit sem változott. Örömzene ez az első pillanattól az utolsóig.
A pörgős nóták közül némileg kilóg a középtempós 'Comes Crashing', illetve az akusztikus 'The Bad Times (Reprise)'. Ez utóbbi érdekessége, hogy címe ellenére a lemezen megelőzi a 'The Bad Times'-t. A sok gyors dal dacára érzésem szerint a Dogwood el tudta kerülni azt a csapdát, amibe sok hasonló stílusú zenekar bele szokott esni. Gyakran megesik, hogy egy punk-lemezen a dalok összefolynak, nem igazán lehet egy idő múlva különbséget tenni közöttük. Úgy érzem, a Dogwood dalainak van karaktere, amiért bizony dicséretet érdemel a dobos Russ. Az ő tudása is kellett ahhoz, hogy a Dogwood egyénisége kifejlődhessen. Alátámasztja ezt a '98-as 'self titled' album is, amelyen más püföli a bőröket. Russ-szal a fedélzeten többet hozhattak volna ki azokból a dalokból is, ebben biztos vagyok. (Itt jegyezném meg, hogy ezt a lemezt adta ki később újra a Facedown Records 'This Is Not A New Album' címmel.) A többi zenész végzi a dolgát, de nem nyújtanak igazán kiemelkedő teljesítményt. Josh hangja pedig mintha minden lemezzel egyre érdesebbé válna. Ez nem baj, ez is része a Dogwood karakterének.
A borító külön bekezdést érdemel. Gazdagon illusztrált képeskönyvet kapunk a CD mellé, a múlt század húszas éveinek stílusában, sárga, gyűröttnek látszó lapokkal. Minden dalt külön ábrával tettek plasztikusabbá a szövegkönyvben, a stáblistát pedig a korabeli színházi plakátok mintájára készítették el. Óriási. Már csak ezért is érdemes megvenni a lemezt. Mindenesetre tisztességesebb módja a vásárlásra ösztönzésnek, mint a Napster és klónjai beperelése.

--kristóf--