Vissza a lemezajánlókhoz

VÁLOGATÁS
Eye For An Eye
2005 Century Media Records

A Century Media gondolt egyet, és kiadott egy válogatás DVD-t, amelynek alcíme: 'The New Breed Of Metal And Hardcore'. Nyilván a kiadó is ráérzett, hogy a metalcore mekkora biznisz manapság, és végül is mi egy kiadó dolga, ha nem az, hogy bizniszt csináljon? Pláne ha az ember magamfajta, muzikális érdeklődésű fia is jól jár vele, márpedig a DVD nem tartozik a drága kategóriába, és sok érdekességet tartalmaz. Például egy rakás olyan banda klipjét, amiket szeretek.
A sort a Killswitch Engage nyitja, a gyönyörű 'Rose Of Sharyn' klipjével, amiben természetesen már az új énekest, Howard Jones-t láthatjuk. Óriási a nóta, jó a klip is, szóval a kezdés kitűnő. Utána a német Heaven Shall Burn jön, akiktől a főcímzenét is kölcsönözték; igen energikus muzsika, hasonló klippel. Semmi művészkedés, puritán metalcore zúzás. Következik az általam már régóta kedvelt As I Lay Dying: dallamos metalcore egy koncert-klippel - mit mondjak, nem egy életbiztosítás egy ilyen eseményen az első sorok némelyikében helyet foglalni. Negyedikként egy teljesen más szellemiségű, de hasonlóan energikus metal-brigád, a Bleeding Through következik, amelynek két legnagyobb látványossága a csinos szintislány ill. az akrobatikus mutatványokkal szórakoztató bőgős. A kissé borult klipben inkább az utóbbit van alkalmunk megfigyelni - érdemes! Ők egyébként nemrégiben jártak Budapesten. A zenéjük szerintem hatásvadász, hosszú távon elég unalmas. A Bleeding Through-t egyik kedvencem, az Underoath követi a világ egyik legjobb videoklipjével, utána pedig itt a mai metalcore-hullám egyik - szerintem - legjobb bandája, az Unearth. A csapatban - király zenéje mellett - tetszik pozitív gondolkodásmódja; hamarosan jönnek Bécsbe, ott a helyem. Utánuk szintén jó muzsika - ezért lehet, hogy sokaktól kapni fogok, de akkor is így gondolom -, a német Caliban jön. Ha nem tudom, meg nem mondom, hogy német kvintettről van szó, annyira amerikai a zenéjük - talán emo-metalnak nevezhetnénk? Mindenesetre szerintem az egyik legjobb frontemberrel ők büszkélkedhetnek a válogatáson, mint ahogy a leggroteszkebb klippel is. Következő versenyzőnk a Shadows Fall, szintén egy pozitív beállítottságú csapat, ám a zenében csalódtam; a tőlük korábban hallottak tükrében a 'The Power Of I And I' kevésbé tűnik érdekesnek. Zúznak ugyan tisztességgel, van gitárszóló is, ám valahogy többet vártam. A klipet meg hagyjuk is. A The Black Dahlia Murder szövegei, megjelenése is iszonyú infantilis. Képzeljünk el öt tipikus buta amerikai fiatalt, akik sok horrorfilmet néztek, és egyik kedvenc időtöltésük, hogy békákat kínoznak. Valami ilyesmi képet festenek a temetőben forgatott klipben, azzal együtt, hogy a hangszereket ügyesen kezelik, és az énekes hangja is jó lenne. Más kérdés, hogy gyakran nincs szinkronban, a gitárszóló meg legalább olyan fájdalmas, mint a Bleeding Through-é. Az Eighteen Visions soha nem tetszett, most is béna buzibandának tűnik - bocsánat a kifejezésért, de az énekesről önkéntelenül is a Kék Osztriga Bár jut az eszembe, ezért az iménti vaskosabb jelző. Persze nem ők találták ki az ilyen image-et, a zenéjük nem is hardcore, bár glam rock-nak se mondanám, hiába az arra utaló külső. A The Agony Scene-t, jóllehet Solid State-es zenekar volt, nem nevezném keresztény együttesnek, ezzel együtt az itt látható nóta (a Zao és az In Flames között valahol, inkább az előbbihez közel) még többé-kevésbé tetszett, ellentétben első lemezük nagy részével. A megjelenés nekik sem az erősségük, főleg Mike Williams énekesre férne rá egy nagyszabású fazonigazítás. A Throwdown-ra nézve legalább a nemi identitással kapcsolatban nem merülnek fel kérdések: kőkemény straight edge arcok sok-sok trágársággal, klisével, 'bunkó'-sággal, a klip is illik hozzájuk. A Haste The Day (szintén Solid State) klipjét is ismertem már, nincs benne semmi 'waszizdasz', ráadásul szerintem sokkal jobb nóták is találhatók a banda debütalbumán, ami egyébként tetszik is. A Comeback Kid klipje is olyan semmilyen, sokkal jobb lett volna a 'Lorelei'-hez készült mókás képanyag. A Dead Poetic-től megintcsak más nótát választottam volna, a 'New Medicines'-t nem szeretem, mivel szerintem túlzottan hasonlít a Blindside-ra. A Chimaira new metal-szerű muzsikája is felejthető, bár vannak benne ígéretes pillanatok. Az All That Remains viszont nagyon bejön!!! A thrash-es gitárszóló különösen fenomenális (a másik könnyen átugorható), jó a klip is - egyszerűen jó nézni a bandát, ill. Phil Labonte énekest, akiknek neve mellesleg a Killswitch CD-imről volt ismerős, oda is át szokott ruccanni ugyanis vokálozni. Már csak a banda CD-inek beszerzése van hátra. A God Forbid már egy ideje a metalcore színtéren mozog, nem most vágtak bele a zenélésbe. Érdekes is a muzsikájuk, ami tele van power metalos elemekkel, plusz a banda nagy része - beleértve az énekest is - fekete, ami nem éppen megszokott jelenség a műfajban. A svájci Cataract klipje olyan, mint a zene, vagyis szörnyű. Ilyen primitív témákkal mit akar valaki a huszonegyedik században? - kérdezhetném, de nem lenne igazam, hiszen a bandának van közönsége, tehát van, akinek tetszik. De az akkor se én vagyok, úgyhogy lépjünk. A Fear My Thoughts az a banda, amelyik miatt visszasírom Cataract-éket. Főleg az énekes hihetetlenül ijesztő. Hogyhogy valaki ilyen megjelenéssel kiáll emberek elé, és komolyan veszi magát? És miért próbálkozik olyan komoly mondanivalóval, ami csak tovább növeli a helyzet komikumát? Na ezek azok a kérdések, amikre nem nagyon fogok, de nem is akarok választ kapni, inkább a zenészeket sajnálom, akik különben egész ügyesek lennének. Talán egy énekescsere sok mindent megoldana... A Stampin' Ground csak a Fear My Thoughts utóhatásai miatt tűnik hallgathatónak, amúgy nem valami nagy szám, az énekes meg nem szimpi. Viszont itt a Most Precious Blood, akiket láttam Pesten, de a pocsék hangzás miatt nem tudtam megállapítani, hogy jó zene-e, vagy rossz. A klip megtekintése után az utóbbira szavazok. Ötlettelen, béna témák, agresszív, de ellenszenves énekes; pozitívum, hogy egy hölgy is gitározik a bandában. A Glass Casket végre nagyon jó zene, afféle modern death metal, plusz egy dallamos betét a vége felé. Iszonyú technikás, remek muzsika, a véres klipet viszont nem értem, mivel a szövegeket átfutva azok nem indokolják szerintem, és a zenészek sem tűnnek vérszomjas, elborult arcoknak. A német Destiny-t szintén láttam már élőben (pont a Most Precious Blood-dal egy napon), akkor tetszett, így felvételről nagyon egysíkúnak és unalmasnak tűnik a zenéjük. A Nora olyan, mintha egy stoner bandában az énekes csak ordibálni lenne hajlandó - érdekes muzsika, de nem annyira az én esetem. Mindenesetre egy sajátos színfolt a válogatáson. A Haste egy rejtély a számomra - se nem metal, se nem hardcore, egyszerű, könnyed dallamos rock-zene két énekessel, ami azt illeti, némileg nyálasnak is mondható. Talán más környezetben jobban mutatna a banda. A sort záró Emery-t szeretem, azon emo-bandák közé tartozik, amelynek tagjai értenek a zenéhez.
A DVD-n található még néhány reklám/hirdetés, plusz egy interjú-szerűség régi turnészervező arcokkal, de bevallom, ezek a részek nem csigáztak fel túlzottan, úgyhogy maradok a klipeknél.

--kristóf--