Vissza a lemezajánlókhoz

VÁLOGATÁS
Facedown Fest 2004
2004 Facedown Records

A Facedown Records első DVD-je még meglehetősen amatőr volt több szempontból. Persze a semminél így is sokkal jobb volt, de nagyon csodálkoztam volna, ha a kiadó következő ilyen jellegű kiadványa nem mutatott volna nagy előrelépést. Nos, nem kell csodálkoznom, a 2004. márciusi, kétnapos Facedown Fest-et dokumentáló DVD fényévekre van minőség tekintetében elődjétől.
Mindez a csomagoláson is látszik, hiszen a dupla DVD-t nagyon igényes, szép digipakba öltöztették, amit keménypapír tok véd. Belül a két lemezen kívül található egy nyolcoldalas színes füzetecske is, ami a tracklistát, illetve pár további adatot és a fellépőkről készült fotókat tartalmaz. Ami viszont ennél is fontosabb változás: profi a kamerázás, több jó minőségű kamerával forgattak, a hang pedig itt már a keverőpultról származik, azaz a hang is élvezhető lett a kép mellett.
Az első napot dokumentáló lemez rövid intróval kezdődik, láthatjuk a közönség egy részének beengedését, hogy mintegy lélekben mi is ráhangolódhassunk a következőkre.
Az első banda, a nagyon old school punk/HC-t játszó Hit The Deck nem igazán teremt nagy hangulatot a színpadon, talán túl nagy nekik, kis klubokhoz lehetnek szokva. Mindenesetre páran beindulnak rájuk a közönség soraiban, de nagy mozgolódás odalent sincs.
Utána a Trauma jön a 'Solidarity' EP egyik számával, az 'Eye Candy'-vel. Gyönyörű banda, gyönyörű nóta, élőben sajnos az énekes Danny Ashbrook nincs végig szinkronban a többiekkel, ezzel együtt is élvezetes a produkció, ezt a helyszínen is szívesen megnéztem volna. A zenekarra jellemző változatosság jól kijön ebben a dalban is, ráadásul sokkal jobban mozognak is a színpadon, egyszóval minőségi ugrás figyelhető meg a két együttes között. A második szám tőlük, a 'Maybe I Was Wrong (But Probably Not)' új szerzemény, az EP-n nem volt rajta. Érdekes nóta, remélem, most már kiad valamit a zenekar, amin hallhatjuk a stúdióváltozatát is.
Következik az általam soha nem kedvelt punk-fogat, a One-21 két nótával. Őket már röviden be is mutatják, pár mondatot mondanak magukról backstage. Elég primitív zene, nem is igazán gyors vagy energikus, sok szeretnivalót nem találtam benne.
Ezután ismét hardcore, a Long Island-i Alove For Enemies. Itt aztán van energia, bár bonyolultnak ezt a zenét se nevezném. Mégis, élőben szerintem jók lehetnek, jó a show, látszik, hogy van már pár év turnézás a hátuk mögött. Ők már három számmal szerepelnek a DVD-n, és ők is mesélnek magukról egy picit.
Megint punk jön, de egész más nívón: a helyi The Deal szórakoztatja a közönséget. Pörgős, energikus street punk, az egyik legjobb Facedown Records-os koncertbanda volt szerintem a The Deal. Igaz, élőben nem láttam, de mindkét DVD-n nagyon meggyőzőek, óriási hangulatot csinálnak. Játsszák a 'Revolt'-ot és a 'Rise Up'-ot is!!! Meg még három számot: 'C-Lo', 'My Beliefs', 'Screaming At A Wall' - ha valakinek máshonnan ismerős a középső cím, nem biztos, hogy téved, hiszen a No Innocent Victim egyik daláról van szó.
A The Deal után az utóbbi időben egyre nagyobb elismertségre szert tévő floridai tough guy csapat, a Seventh Star következik. Az új frontember, Johnny Intravala érkezése megreformálta a zenekar arculatát, a kigyúrt fiú nagy adag vadparasztságot visz a produkcióba. Na meg nem kevés vidám pillanatot, amikor sajátos mozgáskultúrájával nekiáll denszelni a színpadon. A rövid bemutatkozásból kiderül, hogy amúgy is vidám alakokból áll a társulat, a tough guy-ság inkább csak a világot jelentő deszkákon érvényesül bennük. Sajnos itt még régi nótákat játszanak a 'Dead End'-ről, az olyan újabb 'slágerek', mint a 'Brood Of Vipers' vagy a 'Resistance To Resistance' nem képezik a négyszámos repertoár részét; igaz, a régiek közül itt szereplő 'Take It Back' se rossz nóta. A banda megszólalása viszont lehetne dögösebb, határozottabb. Az utolsó számban, a 'Represent'-ben a basszgitáros Drew is előrejön énekelni, addigi posztját egy helyettesre bízva.
Az eztán jövő Sinai Beach régi kedvenc, már volt is alkalmam élőben látni, itt a 'True/False'-szal nyitják a sort. Nem a legnagyobb kedvencem az előző albumról, de mivel az egész 'When Breath Escapes' tetszik, ezt is örömmel elnézem/-hallgatom. Utána az énekes CJ ejt pár szót Jézusról, amint az szokása, majd jön a 'Vile' és a 'Man Or Animal'. Kár, hogy csak ennyi, az ilyen technikás zúzmarából többet is elviseltem volna.
Ezután viszont a DVD egyik fénypontja, az xDisciplex AD jön. Ha valaki nem tudná, a zenekar búcsúkoncertje éppen ez volt, ahol a felvételek is készültek. Hat nótát túr el a nagy megbecsültségnek örvendett, tiszteletre méltó hardcore-brigád, és velük is eltársalog röviden a stáb a színfalak mögött egy-egy szám közé bevágva. Elhangzik többek között a 'Trial By Fire', a 'The Mission', a 'Candy Apple', hogy csak a nekem jobban tetsző számokat említsem. Hamar kiderül a felvételekből, miért is volt akkora respektje a bandának azok körében, akiknek volt szerencséjük testközelből látni. A 'The Mission' és a 'So Send I You' között jön a meglepetés, a No Innocent Victim, ezúttal nemcsak feldolgozás formájában, de a maga valójában, és egy másik slágert nyom el a 'Flesh And Blood'-ról, a szerintem eddigi legjobban sikerült lemezéről, mégpedig a 'Never Face Defeat'-et. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki örül az old school banda idei visszatérésének.
A második lemezt a megabunkó In Due Time nyitja, itt még a régi énekessel (őt egyébként a Seventh Star koncertje alatt, az előző lemezen láthattuk már vendégeskedni). Nem valami sokféle hangot fognak a fiúk a két nóta során, úgyhogy én se vesztegetnék rájuk túl sok szót.
Már csak azért se, mert az utánuk következő Bloody Sunday sokkal jobb, így inkább arról írok. Ami nagyszerű, hogy itt még Keith énekel a BS-ben, és hogy elhangzik mindkét kedvencem, a 'The Stand' és a 'The Curse' is, emellett játsszák a 'Friend Was Your Name'-et is az első albumról, a 'They Attack At Dawn'-ról. Jófajta gyors HC, ahogy elnézem, nagyon bejön a közönségnek is. Kár, hogy Keith nem sokkal később kiszállt a csapatból.
A BS után minden komolyabb figyelmeztetés nélkül elgázol minket a Hanover Saints, a harmadik punkzenekar a DVD-n. A The Deal-hez hasonlítható street punk muzsika, különbség, hogy nincs külön frontember, az agytröszt Brian Faucett az ének mellett gitározik is. Csak két nótát nyom el a kvartett, tőlük akár többet is kibírtam volna, nem rossz, amit csinálnak (főleg a 'Letter Day'-t hiányolom).
Ezután ismét olyan csapat jön, amit láthattam élőben is: a Symphony In Peril. Kaotikus hardcore remek színpadképpel és egy óriási torokkal, a tulajdonos Shawn Jonas apró termete ellenére. Négy számot játszanak, köztük van az általam igen kedvelt 'Portait' is. Shawn Jonas a számok között többször beszél Istenről, Jézusról, látszik, hogy egy időben ifjúsági pásztorként is tevékenykedett.
A Symphony In Perilt olyan zenekar követi, amit még sajnos nem láttam élőben, de nagyon szívesen megnézném, mivel a lemezei igen jók. Ez a metalos hardcore zenekar nem más, mint a Nodes Of Ranvier. Ők is négy nótát játszanak, olyan slágereket, mint a 'Butcher The Baker & The Candlestick Maker', az 'A Life Wasted Sleeping', a 'Faith In The Faux', és a 'Don't Blink (Or We May Miss It)'. Már az új frontember, a Thomas-t váltó Nick szerepel az együttesben; az ő hangját szokás kritizálni, nekem igazából nincs vele bajom, még ha Thomas-ét magam is jobban szerettem. Mókás, ahogy a show közben több ízben lányok is felmásznak a színpadra vokálozni egyet. És ami a lényeg: a DVD-n a zenekartól első kézből tudhatjuk meg, hogy is kell kiejteni a nevét.
A Shockwave fellépése köré komoly show-t komponáltak hosszadalmas, látványos bevonulással, amihez persze hozzátartozik a két elmaradhatatlan kellék: a maszk és a Trans Formers embléma. A 'The Ultimate Doom' intrójával kezdődik a muzsika, de utána nem a 'The Ultimate Doom' jön, az majd csak később, előtte még eljátsszák a 'Swindle'-t és a 'Kickback'-et, végül a 'Merge For The Kill' zárja a programot. Maga a zene nem olyan jó, nagyon vékonyan, erőtlenül szól, ami nem éppen előny az ilyen szigorú hardcore-nál. Hangulatot viszont csinálnak így is, az tény.
Zárásnak mi más is jöhetne, mint a hazánkban is jól ismert Comeback Kid. A kanadai ötösfogat hat nótájával megmutatja, hogy is kell pörgős, kemény, mégis valamelyest dallamos old school hardcore-t játszani. A közönség megőrül, igaz, előzőleg is igen rutinos hangulatgyárosokat láthatott. Mindenesetre a hangulat itt tetőzik, a nyitó 'Die Tonight' a lehető legjobb választás, utána sorrendben a 'Step Ahead', a 'Give And Take', a 'Changing Face', az 'All In A Year', s végül a 'Lorelei' jön. Méltó zárása a két estének, illetve a két lemeznek.
Alig várom az idei Facedown Fest DVD-jét, azon már Bloodlined Calligraphy is lesz!!!

--kristóf--