Vissza a lemezajánlókhoz

VÁLOGATÁS
Hard And Heavy From Down Under
1996 Rugged Records

A Mortfication frontembere, Steve Rowe által alapított Rowe Productions nevű lemezkiadó a '90-es évek közepén több válogatáskorongot is megjelentetett, amelyekkel Steve a helyi - nevezetesen az ausztrál - keresztény metal-életet kívánta megismertetni a közönséggel, illetve teret biztosított a bandáknak, hogy megmutathassák, mit tudnak. Az amerikai Rugged Records ezekből a válogatásokból gyűjtött össze pár számot, amihez hozzácsapott a Mortification akkor aktuális albumáról, az 'EnVision EvAngelene'-ről egy, valamint a Metanoia és a Cry Mercy bemutatkozó lemezéről két-két nótát. (Remélem, mindenki értette.)
A 'válogatás válogatása' jól sikerült, érdemes volt beszerezni. A Mortification-től például magam is a 'Peace In The Galaxy'-t tettem volna fel a korongra; középtempós, viszonylag fogós dal, a banda power-thrash korszakának egyik legjobbja. Érdekessége, hogy a dobos Keith Bannister szerezte a zenéjét.
A Cry Mercy afféle groove-os hard rock-ot játszik, amely nem rossz, ám dallamosabb műfajával kissé kilóg a válogatásról. Gondolom, rájuk utal a címbéli 'hard'. A Cry Mercy semmi újat nem mutat fel a két dalban, és igazából nem is ösztönöz produkciójával a nagylemezük beszerzésre. Pedig vannak jó ötletek a muzsikában, fogós refrén, tisztességes gitárszóló, úgy általában korrekt hangszerkezelés, egészséges megszólalás. Az ének sem rossz, mégis, a karizma valahogy hiányzik belőle, így a zene sem üt akkorát.
A Metanoia bezzeg nem gyengélkedik az énekesi poszton. Yowie valami 'emberalatti' mélységben dörmög szinte végig, ám mormogását helyenként a grindcore-ban elterjedt középmagas torokhang is színesíti. Amúgy a banda zenéje az énekhang ellenére sem igazán death metal, inkább a thrash kategóriába sorolható. A zenekar egyik különlegessége egyébként, hogy basszusgitáron egy hölgyet, mégpedig a gitáros Steve Bennet feleségét, Lisa-t hallhatjuk. A Metanoia dalai jók, ám számomra teljességgel felfoghatatlan, hogy bírták kihagyni a lemezük címadó dalát, az 'In Darkness Or In Light'-ot a válogatásról. Az az egy dal önmagában megéri, hogy az ember egy CD-t megvegyen miatta, szóval több mint fura, hogy a 'Hard And Heavy' repertoárjának összeállítói figyelmen kívül hagyták.
A Screams Of Chaos esetében más a helyzet. Nekik még nem jelent meg nagylemezük 1996-ban, de az afféle 'cyber-metalt' játszó alakulat epikus trilógiájával maradandót alkotott ezen a korongon. A válogatás legjobb percei egyértelműen Neil Johnson csapatáéi (de szép nyelv is a magyar, nem igaz?). Az ipari elemekkel gazdagon megtűzdelt muzsika összefüggő, kerek egészet alkot. A nyitó, lendületes nótát egy lírai dal követi, aztán egy pörgős, thrash alapú darab következik, amely minden átmenet nélkül egyszer csak hirtelen megtorpan, majd ismét támadásba lendül, de csak azért, hogy az utolsó percekben egy drámai hangulatú, remekül felépített, mondhatni fenomenális lezárásnak adja át a helyét. Ez utóbbi akár külön track is lehetett volna. Ilyen kezdet után az együttes bemutatkozó nagylemeze egyértelmű csalódást okozott.
A sorban következő Embodiment death metalja annyira tetszik, hogy igazán sajnálom, hogy a banda nem készített egy hasonló jellegű (és minőségű) komplett nagylemezt. Ha megtette volna, az egyik nagy kedvencemet készítette volna el, ebben biztos vagyok. Nagyon tetszik az énekes Darren hangja, de a zene is remek. Nem különösebben gyors, inkább középtempós, de jól eltalálták a riffeket, a hangulatról nem is szólva.
Az Embodimentet követő Callous arról nevezetes, hogy a Mortification 'Blood World'-jén doboló Phil Gibson zenekaráról van szó. A Callous zeneileg azonban nem igazán emlékeztet a Mortification-re, a banda egyfajta thrash-es hardcore-ral próbálkozik a lemezen. Ha valaki nem hallotta, nem vesztett olyan sokat. A két dalt hallgatva nehéz elhinni, hogy ez ugyanaz a zenekar, amelyik 'In The Memory Of' címmel adta ki első és egyben sajnos utolsó nagylemezét egy évvel később. Phil azért jókat dobol itt is, de kétségbeesett, már-már hisztérikus ordibálása kissé idegesítővé tud válni egy idő után.
Az Ethereal Scourge az év egyik kiemelkedő albumát adta ki 1997-ben a 'Judgement And Restoration'-nel. A csapat már itt is jól muzsikál, különösen a 'TombThroat' fogott meg rögtön, első hallásra. A 'Death Of Hades' kissé vontatottá válik az idő haladtával, nem ártott volna bele több zenei ötlet, ha már ilyen hosszúra (csaknem öt teljes perc) nyújtották. Egyébként a groove-os death metal jól áll a társulatnak, és a picit vékony hangzás is passzol a muzsikához. Jared hangja jóval 'death-esebb', mint a nagylemezen, és a zene sem olyan polírozott, úgyhogy a nyersebb megszólalás egyáltalán nem hátrány.
Mit is mondhatnék még? Aki lemaradt a nehezen beszerezhető Rowe-os válogatásokról, ezzel a nehezen beszerezhető CD-vel vigasztalódhat. Ha erről is lemaradt, akkor sem kell búsulnia, hiszen a csapatok többségének jelent meg (általában szintén nehezen beszerezhető) nagylemeze is. Mégis jó látni (azaz hallani), honnan is jöttek, hiszen így lehet csak igazán értékelni, hogy hova jutottak.

--kristóf--