Vissza a lemezajánlókhoz

HOPESFALL
The Frailty Of Words
1999 DTS Records

Manapság szinte minden utcasarkon belebotolhatunk egy 'screamo' bandába, azaz egy olyan zenekarba, amely a hardcore agresszivitását ötvözi az emo érzelgősségével. Még ha az iménti mondat kissé túlzóra sikeredett is, az biztos, hogy ma már nem vall nagy eredetiségre ilyen muzsikával közönség elé állni. Ám nem mindig volt ez így, és hogy ma így van, abban nagy szerep jutott az olyan csapatoknak, mint az észak-karolinai Hopesfall.
A 'The Frailty Of Words' a független keresztény kiadók között is igencsak kicsinek számító DTS Records-nál jelent meg, mégis igen nagy vihart kavart. (Olyannyira, hogy a Hopesfall második nagylemeze már az egyik legjelentősebb világi HC-kiadó, a Trustkill gondozásában látta meg a napvilágot tavaly októberben. Csak hogy érzékeltessük, milyen közegbe kerültek a fiúk: a Trustkill-nél olyan bandáknak jelent meg lemeze, mint az 18 Visions, a Poison The Well, stb.) A 'The Frailty Of Words' sikere az akkor még forradalminak számító zenének, a zene színvonalának, valamint a csapat hihetetlen energiájának és szenvedélyének volt köszönhető. Ráadásul a DTS mindezt minden szempontból profinak számító csomagolásban tálalta: tiszta, arányos hangzás, szép, igényes borító, és amivel külön örömöt okoztak: több mint ötven perces játékidő (ami szintén nem megszokott a HC világában). És amit fontos rögtön leszögezni: a korongon nincs egy unalmas mozzanat, az első pillanattól az utolsóig izgalmas, érdekes, intenzív - nem az a fajta CD, aminek a végén megkönnyebbült sóhaj szakad fel az emberből.
Doug Venable szívéből sem sóhaj, sokkal inkább intenzív ordítás tör fel, amit a dallamos ének remekül ellensúlyoz a megfelelő pillanatokban. Ám nemcsak a két énekes, de a két gitáros is jól egészíti ki egymást; sőt, ha jól odafigyelünk, a basszusgitár játékában is érdekes témákat fedezhetünk fel. Chris Kincaid nem az a típus, akit kielégítene az, hogy időnként szimplán megpengeti az alaphangot, és ezért igazán hálás vagyok neki. (Nem lett volna valami szép tőle, ha monoton játékkal csökkentette volna egy ilyen CD élvezeti értékét.) Adam Morgan dobost sem akarom kihagyni a sorból, elvégre rá sincs panasz, ő is keményen kiveszi a részét a munkából, és hála Istennek vissza is képes fogni magát, amikor a zene úgy követeli. Két instrumentális track is helyet kapott a korongon: a 'Lament', illetve a címadó nóta is ének nélküli, ám a Hopesfall esetében az 'instrumentális' nem az 'unalmas' szinonimája. (De még mennyire nem!)
Hogy az összkép teljes legyen, a szövegek is illenek a zenéhez: kreatívak, ötletesek, intenzívek, megmozgatják az ember szívét-lelkét.
A 'The Frailty Of Words' bátran nevezhető esszenciális műnek. Aki ismeri a lemezt, tudja, hogy miről beszélek. Aki meg szereti a 'screamo'-t, de nem ismeri a korongot, az nagyon remélem, hogy mihamarabb megteszi a szükséges lépéseket e hiány pótlásának érdekében. Aki viszont irtózik a stílustól, de szereti a new school hardcore-t, az is bőséggel talál kedvére való mozzanatokat a lemezen, és ki tudja, a végére talán megbarátkozik a műfajjal is.

--kristóf--