Vissza a lemezajánlókhoz

VÁLOGATÁS
I'm Your Biggest Fan Vol. 1
1996 Tooth & Nail Records

'96-ban jött ki a T&N ezzel a válogatással, amelyre feltörekvő vagy már többé-kevésbé befutott punk-zenekaroktól szedegetett össze egy-egy nótát. A skála széles úgy a zenei irányvonal, mint a minőség terén. A slágeros pop punktól az elborult post-punkon át a punk-hardcore-ig tart van itt minden 'stílusilag', továbbá a hallgathatatlanul pocséktól a korrekten át a szuperig, ami a színvonalat illeti.
A sort a The Cootees nyitja, nem igazán kifinomult hallásúaknak való produkcióval. Az ének borzalmasan hamis, a vokál nem sokkal jobb. Maga a nóta pedig amúgy rendben lenne, bár nem korszakalkotó, de azért tisztességes dallamos punk rock. Többet vártam tőlük, hiszen az MxPx-ből Mike és Tom is a gárda tagja, előbbi ezúttal gitáron és a vokálban, utóbbi pedig a dobok mögött.
Következik a One By One, mégpedig a CD egyik legjobb dalával! A 'Missing You' pörgős, vidám, fülbemászóan dallamos szerzemény, föl is került a Value Pac első lemezére is, merthogy a One By One később nevet változtatott, így keletkezett az idővel három nagylemezt is készítő Value Pac.
A Fellsway jön kevésbé könnyen emészthető post-punkjával. A kvartett érdekessége, hogy Blenderhead- és Roadside Monument-tagokat is hallhatunk benne.
A Fellswayt az MxPx váltja egy rövid, ám annál korrektebb nótával, amibe még a 'Smoke On The Water' klasszikussá vált riffjét is belezsúfolták.
Az MxPx után jövő Incomplete a CD egyik 'titkos favoritja', az 'I'll Try' egyike azon kevés dalnak, amik valóban megfogtak a lemezről. Kár, hogy nem jutott el nagylemezig a banda, és legalább annyira sajnálom, hogy picivel ugyan, de lekéstem a társulat munkásságát összegző albumról is. Igaz, legalább a Dogwooddal közös split megvan, bár azon már más volt a felállás.
A Blaster The Rocketboy aztán jól lerombolja az élményt a borzalmason kívül nem sok jelzővel illethető előadásával.
A The Inklings-nek könnyű dolga lett volna, ami a színvonal emelését illeti, de úgy látszik, nem elég könnyű... Talán felejtsük is el a produkciójukat, mivel egy olyan zenekar következik, amelyiknek nagy rajongója vagyok.
Ez a zenekar pedig a Crux, amelynek mindkét nagylemezét igen kedvelem. Itt egy kevésbé dallamos, annál pörgősebb darabbal mutatkoznak be, ami frissítőleg hat - az iménti kiábrándító élmények után különösen.
A Coolidge így utólag amolyan 'szupergroupnak' tűnik, hiszen a trióban a blenderhead-es Eben Haase mellett két olyan illusztris muzsikust találunk, mint Damien Jurado és Dave Bazan. Ők az Amerikában oly népszerű gitáros dalszerző/előadó vonalon alkottak azóta maradandót; Damien Jurado a saját nevén, míg Dave Bazan elsősorban Pedro The Lion nevű projectjével. Itt még a post punk vonalat erősítik.
A My Pet Rock valahol a Blaster The Rocketboy szintjén mozog; az énekes főleg borzasztó.
Utána azonban ismét egy általam jólismert együttes, az ausztrál Ceasefire lép akcióba prögős HC/punkjával. Nem rossz a 'Behind Closed Doors', de az is tény, hogy a banda később lett még jobb is. Így is üdítőleg hat az előzmények ismeretében.
A Roadside Monument egy újabb post punk zenekar, itt még Jonathan Ford nélkül (őt a Fellsway-ben hallhatjuk a CD-n). Nem vagyok igazi post-punk rajongó, de a 'My Life Is Green' egész kellemes hallgatnivaló. Különösen a dob tetszik, ami mondjuk mindig is a Roadside Monument erőssége volt.
Az Exhaust viszonylag komplex dallal képviselteti magát, de sok egyéb pozitívumot nehéz találni. Az a kategória, amire azt mondhatjuk, hogy talán ha gyakorolnak, még vihetik valamire.
A Thee Pirates valószínűleg (értsd: remélem) nem gondolta komolyan, amit itt összehozott, viszont az biztos, hogy élvezték a fiúk, amit csináltak. Azért ez is valami, és mivel a dolog érződik is a nótát hallgatva, legalább a hangulatra nem lehet panasz.
A Spesial Guest az egyetlen olyan együttes a CD-n, amelyik női énekessel áll fel. Az 'énekes' kifejezés azonban túlzás, Colette Papillion ugyanis vagy kiabál, vagy szaval, éneklésnek nem lehet nevezni a tevékenységet, ha korrekten akarunk eljárni. A zene sem éppen korszakalkotó.
A 90 LB Wuss szintén olyan csapat, amelyik később több nagylemezt is megjelentetett (épp a T&N-nél). Az itt hallható 'Responsibility' aránylag dallamos punk rock, még nem olyan elborult, amilyenné vált a banda zenéje utóbb.
A Phatso viszont egész komoly nótával kérkedhet, amihez viszonylag szintén komoly hangszeres tudás is párosul. Nem éppen kommersz muzsika, de nincs is teljesen híján a fogós részeknek. Ügyes.
A Shorthanded a Crux basszusgitárosának, Andy Wisemannek a másik zenekara. Az itt hallható 'True Or False' gyors, pörgős, sajátos dallamvilágú nóta; az ének elég csapnivaló, de Andy ezen később javított is.
A Blah viszi el a pálmát a legrövidebb dal kategóriában, az biztos. Ennyi idő alatt nehéz messzemenő konzekvenciát levonni.
A Ghoti Hook az egyik legismertebb együttes a válogatáson, az itt felvonultatott 'Scared Am I' hallható a kvintett bemutatkozó korongján, a 'Sumo Surprise'-on is. Dallamos, gyors, lökött punk rock.
A hangzatos nevű Cowcatcher zárja a sort. Talán jobb lett volna, ha lemarad, a Ghoti Hook révén legalább kellemes szájízzel fejezhettem volna be a CD-hallgatást. Persze most már mindegy. Tagadhatatlan, hogy avantgarde produkció, de ez nem mentség erre a szörnyűségre...
Nem kihagyhatatlan CD az 'I'm Your Biggest Fan Vol.1', mint ahogy a tavaly megjelent 'Vol.2' sem az, inkább gyűjtőknek és kíváncsi füleknek való. Azzal együtt, hogy egész jól sikerült alkotások is akadnak rajta.

--kristóf--