Vissza a lemezajánlókhoz

IMPELLITTERI
Screaming Symphony
1996 JVC Victor

Az 1994-es 'Answer To The Master'-rel úgy tűnt, az Impellitteri nagyjából megtalálta a saját hangját, ami valószínűleg nagyban köszönhető volt a felállás stabilizálódásának is. A 'Screaming Symphony' így többé-kevésbé ugyanazt az utat követi, mint az őt megelőző korong.
Már a nyitó 'Father Forgive Them' tudatosítja bennünk, hogy nem babazsúrba illő muzsikával van dolgunk; a feszes riffelés, a pörgős ritmus földobja a legunalmasabb őszi délutánt is. A Chris Impellitterire oly jellemző füstölgő gitárszóló pedig a legöregebb rockert is feltüzesíti, az tuti. Igazi főnyeremény a dobos Ken Mary is, aki nem technikázza ugyan szét a lemezt, ám valami olyan hihetetlen erő feszül a játékában, ami elképesztő, legalábbis számomra. Igazából nem tudnám konkrétan megmondani, miért is tetszik annyira, amit művel, de nagyon szeretem. Talán az apró részletekben bújik meg - na nem az ördög, hanem amit keresek. Ken Mary a részletek mestere lenne hát? Nem tudom, de az biztos, hogy a produkciója úgy általában, egészében ragadott meg.
Na de kanyarodjunk vissza a fő csapásirányhoz, magához a lemezhez. Balladát azt hiába is keresnénk rajta, és a magam részéről bizony amondó volnék, hogy hálásabb vagyok a 'Screaming Symphony' nyújtotta kilenc nótáért és harminchárom percért, mint ha kényszerből hozzátettek volna a produkcióhoz egy csöpögős balladát, hogy kilegyen a műsoridő. (Habár látni fogjuk későbbi korongokon, hogy Impellitteriéknek a ballada is igazán jól tud állni.) Mivel gitárhősről neveztetik a banda, a kötelező instrumentális darab is fellelhető a CD-n, mégpedig '17th Century Chicken Pickin'' címmel. Érdekesség, hogy az opusban nem csupán a névadó, de a billentyűs Ed Roth is alaposan próbára teszi hangszerét, illetve elkápráztatja hallgatóit. Az énekes dalok lendületesek, fogósak, slágerosak, azonban a ritmusgitár időnként önmagát ismétli, ami elsőre meglehetősen zavaró tud lenni, idővel azonban hozzászokik az ember füle. Nehezen találnék kedvencet a lemezről, ha nem lenne rajta a 'For Your Love'. (Persze a nehézség oka nem a sok rossz, hanem a sok egyformán JÓ dalban rejlene.) Az ominózus 'For Your Love'-ban olyan döbbenetes energia és lendület bújik meg, ami mindig egy élményt jelent. Ráadásul stratégiailag a lehető legjobb, szám szerint a nyolcadik, azaz utolsó előtti helyen találjuk meg, ami több szempontból is előnyös. Egyrészt addigra kellően 'fel van spannolva' az ember, másfelől utána 'levezetésnek' ott van még a 'You Are The Fire' - mégse lenne jó, ha egy ilyen darab után egyből a süket csend ordítana ránk.
A 'Screaming Symphony' ugyan nem különösebben szimfonikus, amennyiben a klasszikus zenei hangszereket keresnénk rajta, ám ha a szó szerinti értelmezésből indulunk ki, már annál inkább. Az Impellitteri tagsága hézagmentesen összecsiszolódott, és az 'Answer To The Master' után újabb remekművet tett le az asztalra.

--kristóf--