Vissza a lemezajánlókhoz

IMPENDING DOOM
Nailed. Dead. Risen.
2007 Facedown Records / 2007 Thirty Days Of Night Records

Amikor megismertem a kaliforniai Facedown Records akkor épp új igazolását, az Impending Doomot, már tudtam, hogy új kedvencre találtam: igazi vérhányós grindcore-banda egy hardcore-kiadónál, érdekes párosítás. Vártam is nagyon a bemutatkozó nagylemezt, mert volt ugyan egy ötszámos EP-je a zenekarnak, amiből négy nótát meg lehetett hallgatni a myspace-ükön, de annak a hangminősége nem volt az igazi, meg hát négy szám nem valami sok.
Most, hogy már vagy egy hete megvan a CD, és jópár hallgatáson túl vagyok, azt kell mondjam, nem csalódtam. Nagy valószínűséggel rajta lesz az évvégi toplistámon a 'Nailed. Dead. Risen.', annyira tetszik. Nem mintha bármiféle reformtörekvés tetten érhető lenne rajta, hiszen a már korábban sokak számára jól bevált death/grind elemekből építkeznek a fiúk, de ezt olyan meggyőzően teszik, hogy szívesen elhallgatom szinte bármeddig a lemezt.
A dob különösen tetszik, de persze 2007-ben ilyet már óvatosan ír le az ember, pláne hogy úgy tűnik, triggerelve vannak a dobok, bár ez ebben a műfajban majdhogynem természetes, viszont jól tudjuk, mi mindenre képes ma már viszonylag kis erőfeszítéssel is a stúdiótechnika... Egyszóval nem tudom, hogy amit hallok, abból mennyi köszönhető Andy Hegg gyakorlással töltött idejének és tehetségének, és mennyi a hangmérnöknek és szoftvereinek. Lényeg, hogy tetszik, amit hallok, és hogy jó lenne élőben is ellenőrizni, mit tud emberünk.
A gitártémák végig brutálisak, legyen szó hipergyors reszelésről, középtempós groove-ról, vagy éppen ultralassú, pszichós elborulásról. A basszusgitár is végig remekül hallható, és érdemes is hallani, ügyesen játszik David Sittig, még ha persze nem is olyan a játéka, mint amit pl. a Cannibal Corpse 'Bleeding'-jén lehet hallani (na de olyat hol máshol lehet?).
Az ének is kellemes meglepetés, a műfaj keretein belül még változatosnak is mondható, hörgés, röfögés, bugyborékolás, visítás egyaránt előfordul, aránylag sikeresen törekedve rá, hogy ne váljon egysíkúvá az előadásmód.
Amúgy a tizenegy számos CD bruttó játékideje szűk harmincöt perc, ebből az első, egyperces track egy kétségbeesett halandó fohászkodása, a zárónóta után pedig némi szünet, majd egy kis stúdiós ökörködés hangzik el (összesen majdnem pont öt percben), ami véleményem szerint jobb lett volna, ha nem kerül a CD-re, az ilyesminek a myspace-es stúdióblogban meg a youtube-on a helye inkább.
Marad tehát félórányi tömény agylezúzás, ami kiválóan alkalmas egy nehéz nap utáni totális kikapcsolódásra elalvás előtt, vagy éppen a felébredés elősegítésére egy nehéz nap előtt. De akár napközben is hallgathatjuk, jó ez bármikor, bármire, kivéve ha jó benyomást akarunk tenni rég nem látott nagymamánkra. Az ellen nem véd.

--kristóf--