Vissza a lemezajánlókhoz

JOSHUA
Surrender
1985 Polydor / 1986 FM-Revolver Records / 1986 Bellaphon Records / 1988 Ocean Records / 1992 Word

Joshua Perahia és csapata azon kevesek közé tartozott a '80-as években, akik keresztényként a mainstream metal-piacon is meg tudták vetni a lábukat. A banda '85-ös lemezén Jeff Fenholt énekel, aki természetesen remek munkát végzett, mint mindenki, aki Joshua be szokott választani maga mellé, ám hallható a lemezen az a Ken Tamplin is, aki később külön utakra tért és úgy szerzett elismerést magának a szakmában (szólóban, valamint a Shout nevű banda illetve Lanny Cordolával közös projectje, a Magdallan színeiben). Mivel jómagam nem vagyok akkora nagy rajongója az orgánumának, nem bánom, hogy ezúttal keveset énekel, inkább csak gitározik; Jeff Fenholtot jóval szívesebben hallgatom igazság szerint. (Jeff Fenholt neve amúgy nem volt ismeretlen korábban sem, hiszen szerepelt a Jézus Krisztus Szupersztárban a Broadway-en, mégpedig az eredeti bemutatókon; valamint Black Sabbathékkal is dolgozott közösen egy rövid ideig, de csak néhány demo-felvételig jutottak együtt, nem vált hivatalos taggá.)
Ennyit rólam és a személyválogatásról, a lemezre azonban még fordítanék pár szót, mivel megérdemli. De meg ám!!! Az 'Intense Defense' után a 'Surrender' volt a második Joshua-album, amihez hozzájutottam, és a várakozásaim - noha magasra tette magának a banda a lécet az 'Intense Defense'-szel - maximálisan beigazolódtak, de még mennyire hogy! Még újabb megadallamos, hajlakkban és gitárszólóban gazdag hard rock! Micsoda dallamok! Valóságos dallamorgiák! És mégse lesz nyálas a produkció - nem tudom, hogy csinálta az öreg (habár akkor még pont nem volt az) Joshua mester, de a muzsikája mindig leköt, pedig az ilyen stílus gyakran az idegeimre megy, émelyítőnek, erőtelennek hat egy idő után. Nem úgy Joshuáék esetében, akik valahogy mindig képesek győztesen kikerülni az ilyen szituációkból. A gitárszólói is tetszenek, mert jóllehet ultragyorsak, mégsem tűnnek öncélúnak és célt tévesztettnek. Nem beszélve arról, hogy ő már azelőtt elkezdett a neoklasszikus vonalon mozogni, hogy az elterjedt, meghonosodott volna a rock-zenében. Kedvenc nótám a 'Heart Full Of Soul', ami egy Yardbirds-feldolgozás, ám olyan autentikusan szólal meg, hogy akár Joshuáék is írhatták volna, annyira ügyesen adaptálták saját szájízüknek megfelelően.
Kár, hogy a bakelites korban született a zene, mivel így a hossza limitált volt (mintegy harminchat perc), pedig örömmel elhallgatnék még pár hasonló nótát. Valójában tényleg bakelites formában mutatna igazán jól a lemez, de azért örülök, hogy hozzájutottam egy eredeti CD-hez belőle, mivel azt legalább le is tudom játszani. Mert ez a lemez bizony nem porfogónak való; ezt hallani kell!

--kristóf--