Vissza a lemezajánlókhoz

THE JULIANA THEORY
Emotion Is Dead
2000 Tooth & Nail Records

(Zavarban érzem magamat. Már régóta tervezem, hogy az 'Emotion Is Dead'-ről írjak, de valahogy soha nem éreztem magamat alkalmasnak rá. [Megjegyzem, most sem, de most már muszáj, ha egyszer belekezdtem.] Egyszerűen nem érzem magam képesnek arra, hogy egyáltalán közelítőleg visszaadjam azt az élményt, amit ez a lemez nyújt. Ambivalens érzésekkel küzdök, hiszen egyrészt szeretném, hogy minél halljanak erről a nagyszerű zenekarról, és konkrétan az 'Emotion Is Dead'-ről, mivel örülnék, ha mások is részeseivé válnának az ÉLMÉNYnek. Másfelől viszont nehéz egy ilyen klasszikusról úgy írni, hogy az ember ne érezze nevetségesnek és szánalmasan alkalmatlannak magát. Na mindegy; lesz, ami lesz.)
A zenekar első lemeze, az 'Understand This Is A Dream' már sejttetni engedte a banda kaliberét, de úgy igazán ezen a korongon jött ki mindaz, ami a fiúkban (elsősorban Brett Detarban) rejlett. A hangzás ezúttal jóval poposabb, igazi rádióbarát anyagot tartalmaz a CD. A dallamok fantasztikusak. Az énekharmóniák tovább fokozzák a hatásukat, elsősorban a refrénekben. A hangszerelésben nagy szerep jutott az elektronikának, a szintetizátoroknak, programoknak is; azért hála Istennek a gitár továbbra is dominál. Külön öröm, hogy nem sajnálták az időt, hogy minden dalhoz megtalálják a legmegfelelőbb effektet, hangszínt. Brett hangja még csiszoltabb, mint volt, tökéletesen alkalmazkodva a zene és a szöveg hangulatához. Van, ahol még a múltjára jellemzően jobban is megemeli a hangját, de nem kell félni (megnyugodni? nézőpont kérdése), a zene sehol sem emlékeztet a hardcore-ra. Igazából gyors dalokat is elvétve találunk: a 'To The Tune Of 5,000 Screaming Children' és az 'Understand The Dream Is Over' sorolható mindössze ebbe a kategóriába. Rajtuk kívül meglepően energikus dal még a szintén rétestészta módjára megnyúlt című 'If I Told You This Was Killing Me, Would You Stop?'. (A dal szövegét tisztelettel és szeretettel ajánlom őszintén figyelmébe mindazoknak az ismerőseimnek és ismeretleneknek, akik szeretik meggondolatlanul járatni a szájukat másokkal kapcsolatban össze-vissza.) A címadó track-ek instrumentálisak, ám míg az első az egyik leghúzósabb nóta lassú, méltóságteljes felvezetése, addig a másik az őt megelőző epikus ballada lendületesebb lezárása. Egyszerű, mégis gyönyörű és megindító az akusztikus 'Something Isn't Right Here'. Vicces, de a Beach Boys jut eszembe róla. Egyik legnagyobb kedvencem az ötödik szám, az 'Is Patience Still Waiting', amely sokszor adott kilátástalannak tűnő helyzetben vigasztalást és erőt a folytatáshoz. Igazi szívből jövő, szívhez szóló dal, a közepén hallható, érzelmektől átitatott 'Come on!' kiáltásoktól végigfut az ember hátán a hideg. Az azt megelőző 'We're At The Top Of The World' állítólag közönségkedvenc a tengerentúlon. Az 'Into The Dark' versrészében található ritmusszerkezet is megér egy... hmm... hát, ha misét nem is, egy meghallgatást mindenképpen. De inkább többet...
Aki eddig nem kapott kedvet az 'Emotion Is Dead' meghallgatásához, valószínűleg akkor sem kapna, ha könyveket írnék róla. Úgyhogy legyen elég ennyi - hasznosabb időtöltés a CD hallgatása, mint további soraim olvasása lenne.

--kristóf--